A társadalmi igazságosság fontos szempont. Így az is, hogy az
állam támogassa a gyermeket vállalókat. Támogatja is. Talán nem eléggé?
Ezen lehetne segíteni. A támogatás forrása idáig főleg a költségvetés
volt, s ebből a közös pénzből csoportosítottak át családi pótlék,
adókedvezmény, bölcsőde, óvoda, iskola, lakástámogatás, pótszabadság
stb. formájában a gyermekeseknek. A mértéken lehet vitatkozni. Talán
több kellene. Ha nincs fedezet, akkor teremteni kell. Vagy valahonnan
még idecsoportosítani forrásokat. Ezt menet közben, azaz a gyermek
nevelése idején hasznos intézni. Akkor kell igazán segítség. Persze,
lehet jutalmazni is a szülőket – ha jól értem, valami ilyesmit szolgál e
javaslat –, így amikor aktív koruk végére érnek, a nyugdíjas éveket
némi bónusszal kezdhetnék. Legyen. Csakhogy a javaslattevők úgy
gondolják, hogy mástól viszont el kell venni. Jutalmaznak és büntetnek.
Igazságot szolgáltatnának. A nyugdíjjal is.
Úgy
kell nekik – mondhatnák némi kárörömmel a gyerekesek a veszteseknek.
Gondolkodtak volna előre, s gondoskodtak volna kellő számú nyugdíjemelő
gyerekről. Szerencsére, a tervezet kidolgozói nem ilyen cinikusak:
visszamenőleg nem kívánják érvényesíteni a gyermekekkel kombinált
nyugdíj bonusz-malust. Előre tekintenek: a jelenleg 35 éven aluliakra
vezetnék be, ők vannak még döntési helyzetben a gyerekvállalást
illetően. Ez így méltányos. De menjünk tovább a társadalmi igazságosság
gondolatán: és ha valaki azért nem szül, mert nem szülhetett?! Ez
önmagában büntetés, egész életet nyomasztó szomorúság. Vegyünk még el a
nyugdíjából is? Vagy mi van a meleg párokkal? Ők is gyereket akarhatnak.
A társadalmi igazságosság nevében finanszírozott segítséget kapnak
ehhez, vagy őket kizárjuk a gyermeknevelésből, aztán a végén még a
nyugdíjnál meg is büntetjük őket? És mi legyen a munkanélküliekkel?
Boldogan vállalnak gyereket, de nincs miből felnevelni! A társadalmi
igazságosság úgy kívánná, hogy a társadalom nekik is segítsen a
gyermekneveléshez szükséges feltételek megteremtésében. Azaz gyermekkel
senki ne lehessen fedél nélkül, ne éhezhessen…Vagy hogyan kezeljük a
többszörösen elvált, s újra és újra gyermeket nemző szülőket?
Jutalmazzuk vagy büntessük őket? Az elvált, gyermekétől különélő szülő
fizet gyermektartást, de talán egy másik apa, anya neveli fel. Kié az
érdem, s plusznyugdíj?
Az élet kacifántos helyzeteket képes
előidézni. Egyre több embert érint a különleges helyzet. Központi
szabályozással ez követhetetlen, hacsak nem akar az állam mélyen
belenyúlni a magánügyekbe. Érdemes így belevágni?! Ha a
gyermekneveléshez több segítség kell, azt a nevelés folyamatában kell
megadni. Egyszerűbb. Hasznosabb. Nem kellene ezt a nyugdíjrendszerbe
keverni. Vagy ha mégis, csakis pozitívan. Persze, ehhez meg a fedezet
hiányozhat. Tehát el kell venni másoktól, hogy kijöjjön a matek. Ez
lenne a társadalmi igazságosság?
De… előbb-utóbb a nyugdíjrendszerrel is kezdeni kell valamit. A
gazdasági miniszter szerint 2030-ig rendben van a jelenlegi megoldás.
Tehát van 16 év egy másik rendszer kidolgozására. A gyermeknevelést is
csak távlatokban kötnék össze a nyugdíjjal. Miért nem jön össze a két
szakértői csapat? A korábbi Nyugdíj Kerekasztal szakértői a mostani
Népesedési Kerekasztal résztvevőivel. Csak azt ne mondják, hogy a
kettőnek semmi köze nincs egymáshoz. Nagyon is van. Ha távlatos,
időtálló megoldást akar a kormány, akkor bizony összehívja a téma
legjobb szakértőit, s egy alapos, minden elemében végiggondolt és
modellezett nyugdíjrendszert dolgoztat ki. 2030 csak első hallásra van
messze. Egy működőképes új rendszer bevezetéséhez idő kell,
fokozatosság. Rákészülés. Ahogy a mostani javaslatnál is.
Szerző: Kocsi Ilona, a Világgazdaság főmunkatársa
Kommentáld!