A közgazdász, az Antall-kormány államtitkára a napokban Balatonszemesen tartott előadást „Háború a nemzet ellen” címmel.

– Kegyetlen döntések, kegyetlen szavak...
– Akkor is ez a helyzet, ha nem beszélünk róla. Arról kell beszélnünk, hogy tudunk-e bármit tenni ellene, illetve hogy miért alakult így. Ma is birodalmi függésben élünk, de ez a birodalom veszélyesebb minden ezt megelőző, minket fosztogató birodalomnál, mert a saját létét is tagadja. A hetvenes években kezdődött a tudatos eladósításunk; nem eladósodás, tudatos eladósítás! Egy másik birodalmi függésbe kerültünk át. A rendszerváltás valójában nem 1990-ben kezdődött, hanem 1978 és 1982 között. Az új birodalom nagyjából háromszor annyi erőforrást szív ki az országból, mint a szovjet birodalmi megszállás. A ténylegesen felhasználható nemzeti jövedelem (GDP) 2013-ban körülbelül azonos, mint 1989-ben volt. A magyar ember nem tudja ezt, de a bőrén azért érzi. A hivatalosan kimutatott GDP persze 23 százalékkal magasabb a 24 évvel ezelőttinél, de ebből le kell vonni azt az összeget, amit kamatként és profitként kivisznek az országból, mert az nem a miénk. A reáljövedelmek ugyanakkor a 35 évvel ezelőtti szinten vannak. Havi 140 ezer forintból megélni ugyanaz, mint 1978-ban 3500 forintból. S ebben a felső tíz százalék is benne van, ezt levonva havi 108 ezer marad, ebből maximum enni lehet. Az alsó egyharmad meg már ennél is lejjebb, minden létező fiziológiai minimum alatt van. Ez az anyagi kifosztása a társadalomnak, de ennél is rosszabb az emberi, erkölcsi, kulturális beilleszthetőségtől való teljes megfosztottságuk, a szellemi, erkölcsi szétesés. A gyerekek már ebbe születnek, ráadásul e rétegnek születik a legtöbb gyereke.

– Mi a megoldás? Az „út szélén” hagyni hárommillió embert?
– Ennek a helyzetnek a kezelése irtózatos feszültséget okoz, s legalább ilyen fontos: hogyan fojtsuk el e réteg bővített újratermelődését? Legalább ösztönözni nem kéne ezt. Az elmúlt három évben ez a kormány legalább megpróbálja. A gyermekvállalást adókedvezménnyel támogatja, azaz ahhoz köti a támogatást, hogy van-e hozzá kellő jövedelem. Tudom, ez komoly feszültséget kelt. Nem mondja ki ugyan, de attól még így van: a gyerek oda szülessen, ahol az anyagi feltételek rendelkezésre állnak a felneveléséhez. Ezt lehet erkölcsileg bírálni, azt mondani, hogy csúnya dolog. A legocsmányabb egyébként, hogy pont azok az erők kiabálnak a legjobban, amelyek az elmúlt 30-35 évben Aczél György és Soros György kiegyezéséhez asszisztáltak az ország kifosztása, egy Magyarország elnevezésű lokalitás fölszámolása érdekében. Mert a rendszerváltás nem volt más, mint Aczél (a lokális SZDSZ) és Soros (a globális SZDSZ) kiegyezése.

– Mondja ezt egy volt MDF-államtitkár...
– Már 1988-ban leírtam: „a készülő rendszerváltás a wall street-i bankár és a grószista rendőr kiegyezésére épül”. Benne voltam én is, igen, már 1981-től azokban a beszélgetésekben, melyek megelőzték a lakitelki találkozót. Akkor még úgy gondoltam, úgy gondoltuk: létrejöhet egy nemzeti nagykoalíció, de az MSZMP-n belüli (Pozsgay Imre, Bihari Mihály, Bíró Zoltán, Gazsó Ferenc) és a párton kívüli (Csoóri Sándor, Csurka István, Csengey Dénes, Für Lajos, Fekete Gyula) népnemzetiek között.

– Előadásának címére utalva: miféle háború is folyik a nemzet ellen?
– Forradalom, szabadságharc: mára kiderült, hogy ez nem csak drámai metafora, hanem a valóság. Háború folyik, melyet jó lett volna elkerülni, mert egy háborúban a győztes is romokban hever. Orbán Viktor 2010 júniusában megpróbálta, de nem kapott lehetőséget a birodalom legmagasabb szintű vezetőitől. Mária Terézia is azt mondta, hogy „etetni is kell a birkát, ha nyírni akarjuk”. Orbán azt kérte, picit tessék kevesebbet kivonni, akkor az erőforrásokkal néhány év alatt rendbe tesszük magunkat és utána még többet lehet kiszívni az országból. Ezt az ajánlatát azonban nem fogadták el.

– Jöhettek hát a „kegyetlen döntések”...
– Igen, a „háborús” kényszerintézkedések: magánnyugdíjpénztárak, bankadó... Évente úgy 25 milliárd eurót von ki a birodalom az országból, éves nemzeti jövedelmünk egynegyedét. Szlovéniában ez hét százalék, máshol is csak tíz-tizenkettő. Mi vagyunk a legsúlyosabban eladósodva (állam, lakosság, vállalatok), ráadásul rosszul szabályoztuk a rendszert, mert tőlünk sokkal több profitot elvihet a multi. Mivel pedig az anyagi lehetőségeink nem lesznek jobbak, a mínuszt kell szétteríteni és itt jönnek azok a kegyetlen döntések.

– Vagyis visszatérve az alsó egyharmadhoz: mi a megoldás?
– Katasztrófa esetén a mentőosztag parancsnokának legnehezebb döntése: három részre osztani az áldozatokat. Középre kell összpontosítani, a súlyosan sérült, de még megmenthetőkre. Nemcsak a könnyebben sérültekre jut kevesebb energia, hanem ami a legkegyetlenebb: azokra, akik menthetetlenek. Ha a nincsből a legrosszabb helyzetben lévőknek is sokat adok, azzal azt kockáztatom: azok is „meghalnak”, akik menthetők lennének.

– Egyrészt az Orbán-kormány mintha mégis inkább a közép helyett a legjobb helyzetben lévőkkel kezdte volna (egykulcsos adó, devizahitel-végtörlesztés...), másrészt Ön most megint szelet vetett és alighanem vihart arat...
– Ez a legnagyobb baj, hiszen az volna most a legfontosabb: higgadtan, őszintén beszélni e kérdésekről, sürgősen. Ám ha az ország a valóságos létkérdésekről se tud értelmes, emberséges vitát folytatni, ha nem tudja a verbális polgárháborút lecsillapítani, akkor saját magát pusztítja el.

– Ángyán József exállamtitkár lapunknak nemrég adott interjújában Önnek egy 2009-es mondatát idézte, miszerint „két éven belül eldől, hogy a következő rezsim egy eltűnő, bukásra ítélt világ utolsó, vagy egy új világ első kormánya lesz”. Két év már eltelt, és Ángyán azt mondja, bár ő egy új világ első kormányához szegődött, de ma már nincs erről meggyőződve...
– A rendszert valóban nem sikerült megváltoztatni, de ezen belül egy új berendezkedés még létrejöhet. Negyvenöt éven át is ugyanaz a rendszer volt, de három különböző berendezkedéssel: 1948-ig, '56-ig és '56 után. Lehet, hogy most is egy berendezkedésváltás zajlik, s ennek egyik fontos terepe az említett elosztási konfliktus.