Olvasom, hogy Józsefvárosban tilos hajléktalannak élni. Ha valakit rajtakapnak, szabálysértési eljárást indítanak ellene. Hajléktalannak lenni szabálysértés. Ez az egyetlen szabálysértés, aminek nincs elkövetési módja, az illető puszta létezésével követi el. A szabálysértés maga az állapota. Egy ember anélkül létezik, hogy lakása lenne, és ez megkérdőjelezi létezésének jogát. Aki ugyanis nem tartózkodhat köztereken, az nem létezhet, ha otthona sincs. Létezésével permanens szabálysértésben él, noha nem csinál semmit, csak ül. A nap 24 órájában vadásznak rá, és „kövön üldögélés” elkövetése, vagy „közterületen életvitelszerűen tartózkodás” indokával előállítják. Miután szerencsétlennek nincs hol laknia, tartózkodni kizárólag közterületen képes. Egy űrrepülés is 35 millió dollárba kerül, emiatt egyikük sem kérheti, hogy lőjék fel és dobják ki űrszemétnek. Repülni nem tud, a folyamatos menés életvitelszerű tartózkodást jelent, neki az is tilos közterületen. Hajléktalannak sétálni is tilos. Ennél már csak egy hajszállal rosszabb, ha egy kőre le is ül.

Attól tarthatunk, hogy az akció olyan sikeres lesz, hogy a Fidesz támogatása a csillagokba röppen, és más kerületek is követik a példát. Kocsis polgármestert a Fidesz frakciója máris hajléktalanügyi biztosnak nevezte ki, a nem éppen hajléktalan Lázár frakcióvezető a „hajléktalanmaffia” felszámolásával bízta meg. Ha valaki nem tudta volna, a hajléktalanság maffiát jelent. Simicska Lajos módszerei senkit nem emlékeztetnek maffiára, csak a rongyokba burkolt nyomorultak egy padon kucorogva. Budapest után majd a vidéki települések következhetnek. Egy hajléktalannak nem marad más, mint átmenni a határon vagy felakasztani magát. Bemenekülni az erdőbe, és visszamászni a fára. Ha sodródik a Fidesz „szociális rendszerében”, akkor kényszermunkán meghal valamelyik konténerben, mert a fizikuma erősen leromlott a maffiatevékenység következtében. Így lehet megszüntetni a folyamatos szabálysértést, amit egyes emberek létezése jelent.

A hajléktalanokkal való foglalkozás nem egyszerű feladat. Sok nehézséggel jár. De vannak szakemberek, intézmények és humánus megoldások. Ezért kevés olyan ország lehet, amely embertelenségben felülmúlná ezt az eljárást. Egy amerikai barátunk nemrég hajléktalan kutyát fogadott örökbe. Magyar ember azt gondolja, hogy elment a kutyamenhelyre, választott egy kutyát, nyilván a legszebbet, aztán hazavitte. Amerikában ez többhónapos procedúra. A leendő tulajdonosnak meg kell jelennie egy interjún, méghozzá a családja minden tagjával. Itt speciális módszerekkel megállapítják, hogy az illető és a családja alkalmas-e kutyatartásra. Megkérdezik például, hogy mennyi ideig marad egy nap egyedül a kutya. Kiszállnak a házhoz és helyszíni szemlét tartanak, hogy a ház alkalmas-e, nem jelent-e bármi veszélyt a kutya biztonságára, nyugalmára. Ezt követően megkövetelik a kerítést, nehogy egy autó véletlenül elüsse az állatot. Ha mindez rendben, már csak igazolás kell az állatorvostól, aki a kutya háziorvosa lesz. Nyilatkozni kell, hogy elhordják az előírt egészségügyi ellenőrzésekre, beadják a szükséges oltásokat. Természetesen a kutya után is meg kell kötni az egészségbiztosítást, ami garantálja, hogy megbetegedése esetén a kutya gyógyításának anyagi fedezete rendelkezésre áll. Ha minden rendben, az előírt módon megjelenhetnek a kutya elszállítására.

Civilizált helyeken így bánnak egy állattal. Magyarországon az emberekkel sem bánnak úgy, mint Amerikában egy kutyával. Magyarországon egy ember nem ér annyit, mint máshol egy állat. Azt mondani sem kell, hogy azokat a kutyákat, amelyek nem akadnak gazdára, nem „altatják el”, magyarul nem ölik meg őket. Még szerencse, hogy a hajléktalanokat nem akarják „elaltatni”. New Yorkra hivatkoztak a hajléktalanüldözés kitalálói, de ha valaki elmegy a Fifth Avenue-ra, ott nem messze a Central Parktól található a Fifth Avenue Presbyterian Church. Estefelé már szépen beköltöznek a templom lépcsőjén kialakított kis házukba a hajléktalanok. Kartondobozokból szemre is tetszetős kis házakat építenek maguknak a lépcsőn, és abban térnek nyugovóra. Nekik is van házuk, és a Fifth Avenue-n laknak. Előtte azonban megérkezik a kaja, az Üdvhadsereg autója hozza a kétfogásos vacsorát, néha menüt is lehet választani, ünnepnapokon sütemény is van. Olyan illatok terjengnek, hogy az ember alig állja meg, hogy be ne álljon a sorba. Nem akarjuk leszólni Józsefvárost, de ezzel a látvánnyal szemben nem a Dankó utca szétrohadt házai állnak, hanem a Gucci boltja. Az 5. sugárút a divatvilág főutcája. A hajléktalanok kartondoboz „házaival” rézsút szemben az Armani legnagyobb boltja található. Itt senkit nem zavarnak a hajléktalanok, a nyóckerben viszont elviselhetetlenek. A hajléktalansággal járó devianciákat itt tudják kezelni anélkül, hogy magát az embert számolnák fel. Arról ne beszéljünk, hogy a hajléktalan is ember, éppen annyi emberi méltósága van, mint Józsefváros polgármesterének, akinek két lakása van a kerületben. Méltósága és értéke nem attól függ, mennyi háza van. Arról se essék említés, hogy egyre több hajléktalan nem egyedül sért szabályt a létezésével, hanem a rongyos gyermekével együtt. A gyermek azt látja, hogy nem elég az, hogy nincs hova lehajtsák a fejüket, még jön a rendőr, és elviszi vele együtt az egyetlen embert, akihez neki ebben az egész idegen és rideg életben köze van, akit ő tisztel. Aki neki az élet, és akire ő felnéz. Végig kell néznie, hogyan alázzák meg azt, akit ő szeret.

Miután Kocsis Máté polgármester egy magát kereszténynek nevező párt politikusa, bátorkodunk emlékeztetni őt a gazdag ember és a szegény Lázár történetére. Egyszersmind arra, hogy egy Lázár lehet szegény is. „Vala pedig egy gazdag ember, és öltözik vala bíborba és patyolatba, mindennap dúsan vigadozván”, mint Kocsis Máté. „És vala egy Lázár nevű koldus, ki az ő kapuja elé volt vetve, fekélyekkel tele”, de akkor az még nem volt szabálysértés. „És kíván vala megelégedni a morzsalékokkal, melyek hullanak vala a gazdagnak asztaláról; de az ebek is eljővén, nyalják vala az ő sebeit”, mert a kutyában is több emberi érzés volt, mint a gazdag emberben. „Lőn pedig, hogy meghala a koldus, és viteték az angyaloktól az Ábrahám kebelébe”, ami a mennyország kapuja. „Meghala pedig a gazdag is, és eltemetteték. És a pokolban felemelé az ő szemeit, kínokban lévén, és látá Ábrahámot távol, és Lázárt annak kebelében. (…) Monda pedig Ábrahám: Fiam, emlékezzél meg róla, hogy te javaidat elvetted a te életedben, hasonlóképpen Lázár is az ő bajait: most pedig ez vígasztaltatik, te pedig gyötrettetel.”

Attól tartok, Kocsis Máténak nem enyhítő körülmény, hogy az ő Lázárait még a kapuja előtt sem tűrte meg, hanem rendőrökkel vitette el, és még arról sem feledkezett meg, hogy számukra a koldulást és a kukázást is betiltsa. A Biblia kifejezetten utasít arra, hogy ne mezgeréld le a szőlődet, ne söpörj össze minden maradékot, hanem hagyjál a jövevénynek és az éhezőnek. Azoknak, akikről Isten úgy gondoskodik, mint az ég madarairól. De nem hívőkben sokszor több az emberi érzés, és jobban megfelelnek a bibliai normáknak, mint a képmutatók. Rossz hírem van azoknak, akik ezt az embertelenséget megszavazták. Ők bűnrészesek. És azok, is akik szó nélkül hagyják, hogy az ő adóforintjaikat ilyen intézkedésre költsék.

Ahogyan Magyarország bánik az ő Lázáraival (nem a hódmezővásárhelyivel, aki a pokolban is pont annyit fog érni, amennyi pénze van), olyan sorsot szerez magának. A politikusok csak azt teszik, ami a népnek tetszik. A magyarok többségének jelenleg a cigányok alázása, a zsidók gyalázása, a hajléktalanok üldözése, a náluk jobb helyzetben levők sarcolása, mások jogainak korlátozása tetszik. A magyar nép a fenti példázatban szembesülhet azzal, hogy saját maga tehet a rossz sorsáról. Az önzés, a rosszindulat, irigység, az együttérzés hiánya, nem marad büntetés nélkül. Egy ország nem véletlenül kap diktátort a nyakába. Ki kell érdemelni. És nem fog megszabadulni a diktátorától, amíg nem változik. Lehet tanulmányokat írni a baloldal és a demokrácia feltámadásáról. De az élet törvényei mások. Morális megújulás nélkül itt nem lesz se szabadság, se demokrácia. Legalábbis olyan nem, amiben érdemes élni.

Akik szeretik a hazugságot, megkapják a legnagyobb hazudozót. Egy ilyen ország nem fog megszabadulni az elnyomástól, nem lesz benne békesség, az örömöt, a jólétet csak hírből ismeri, a helyzet nem jobb lesz, hanem rosszabb, egészen addig, amíg meg nem változik a gondolkodása. Lehet küzdeni a munkáltatói jogokért, lehet követelni a demokráciát, de ezek nem szüntetik meg a kiváltó okokat, ezért nem vezetnek eredményre. A probléma újratermelődik. A kegyelem az lesz, ha a csapások olyan mértékűek lesznek, hogy nem lehet kitérni a szembesülés elől. Az események pedig ebbe az irányba mennek.