Megfigyelhető egy olyan vélekedés ma a társadalomban, hogy a demokrácia és a diktatúra két alapvetően egyenrangú dolog. Hogy mindkettőnek vannak előnyei, hátrányai, úgyhogy le kell ülni és átbeszélni, hogy melyik a megfelelőbb számunkra. Utána élvezzük az előnyöket, a hátrányokat meg elviseljük az előnyök érdekében.

Sokan ráadásul nosztalgiával gondolnak vissza a Kádár-korszakra, úgy érezve, hogy a (puha) diktatúra jobb. Mint tudjuk, 1948-ban Magyarországon a szovjet megszállás segítségével és Rákosi vezetésével kemény diktatúrát vezettek be. Ez ki is váltotta az 1956-os forradalmat, amely leverése után Kádár felismerte, hogy puha diktatúránál messzebb nem mehet, de nem is szükséges. A 70-es évekre már sokat javultak a viszonyok az országban. A rendszer ellenségeire azonban börtön várt, és bár az életszínvonal emelkedett, ha összehasonlítjuk az akkori nyugati országokéval, kiderül mit képes nyújtani egy demokrácia a diktatúrával szemben.

Azonos helyzetből indulva egy jól működő demokrácia mindig nagyobb jólétet biztosít a polgárainak, mint egy diktatúra. A demokratikus Németország (volt NSZK) terméke a Mercedes, BMW, Audi és a Porsche, a diktatórikus Németország (volt NDK) terméke a Wartburg és a Trabant volt. A ma már demokraták által vezetett Dél-Korea a világ egyik vezető gazdasági hatalma, a szélsőségesen diktatórikus Észak-Korea minden szempontból elrettentő példa. A diktatórikus Kínai Népköztársaság nagy fejlődésen ment át az utóbbi évtizedekben, és óriási gazdasági ereje folytán vonzó példának tűnik. Azonban Hong Kong-hoz (1997-ig brit gyarmat, ma is különleges státuszú terület) és Tajvanhoz (a népi Kínából, a szárazföldről 1949-ben kiszorult demokratikus kínai vezetők által kormányzott szigetország) képest messze nem biztosít polgárainak akkora jólétet. 2013-ban az egy főre jutó GDP Hong Kong-ban 52.700 USD, Tajvanban 39.600 USD, a népi Kínában mindössze 9.800 USD volt (érdekességképpen Magyarországon 19.800 USD volt, nem kéne utolérni a népi Kínát …).

A sort lehetne folytatni, de a példákból talán elhihető, hogy a diktatúra sorvaszt, romlásba dönt, az összteljesítménye mindig elmarad az azonos természeti adottságokkal rendelkező demokráciákétól. Ha egy területen erős is (ez szinte mindig a fegyverkezés szokott lenni), a többi területre (oktatás, kultúra, szociális és jóléti kiadások, stb.) általában alig marad erőforrás.

Aki nem tudja megkülönböztetni a demokráciát a diktatúrától, az hamar az utóbbiban találhatja magát, és még csak észre sem veszi. Amikor észreveszi, akkor már késő. Biológusok tapasztalták, hogy ha egy békát hideg vízbe tesznek, és lassan felforralják a vizet, a békának nem tűnik fel, hogy halálos veszedelemben van, és megfő. Ha bedobják a forró vízbe, akkor természetesen azonnal kiugrik.

Sokan arról vélik felismerni a diktatúrát, hogy az olyan, mint Észak-Korea. Nos, nem. A kettőt a döntéshozás folyamata különbözteti meg egymástól.

Egy társadalom életében sokféle döntésre kerül sor. Döntéshozásnak számít a törvényhozás folyamata (rossz döntések = fejlődéstől elriasztó, vagy éppen korrupcióra bátorító jogi környezet, haverok, sőt oligarchák helyzetbe hozása), a közpénzek elköltése (rossz döntések = drága, értelmetlen közbeszerzések és korrupció), de a bíróságok, iskolák, okmányirodák, stb. működtetése, tehát minden, ami közpénzből működik, ide sorolható.

A demokrácia lényege a döntéshozók ellenőrzése, átláthatósága és elszámoltathatósága. Ennek egyetlen, de annál fontosabb oka, hogy a visszaélések és egyéb hibák visszaszorításával olyan döntések születhessenek, amelyek minél több polgárra nézve előnyösek, illetve minél kevesebb polgárra nézve hátrányosak. Emiatt kimondható, hogy a demokráciák a „tömegekre vannak optimalizálva”, tehát a döntésekkel a társadalom széles köre jár kisebb-nagyobb mértékben jól. A diktatúrák viszont a társadalom nagyon kis szeletére (jellemzően az uralkodó-döntéshozó szűk körre, és a diktatúra működéséhez feltétlenül szükséges egyéb csoportokra, pl. titkosrendőrségre) vannak „optimalizálva”, ezáltal mindenki más szükségszerűen rosszul jár.

A demokráciában a döntéshozási folyamatban van kontroll a döntések meghozatala előtt, tehát meg lehet mondani (minél többen jogosultak erre, annál jobb) a döntéshozóknak, hogy ezt így nem kellene, ez a döntés rossz hatással lesz a társadalomra. A döntések konszenzuson alapulnak.

A demokráciában a hibás döntések ellen utólag is lehet (érdemben) tiltakozni, van jogorvoslati lehetőség.

A demokráciában a jogorvoslati lehetőségek miatt a döntésnek következménye van a döntéshozóra nézve. A rossz döntés vagy az elfogadott normák megsértése (pl. a korrupció) akár büntetőjogi következményekkel is járhat.

A fenti három pontot nevezik a politológusok „fékek és ellensúlyok”-nak.

A demokráciában továbbá a döntési folyamatok átláthatóak, akár utólag is követhetőek (a sajtóban, vagy akár bíróságon is), hogy egy adott döntés hogyan és miért született.

A diktatúra ennek ellentéte, tehát egy ember, vagy egy nagyon szűk kör hoz döntést, mindenki más véleményét figyelmen kívül hagyva, utólag sincs beleszólás, tiltakozni érdemben sehol sem lehet. A hibás döntéseiknek nem viselik a súlyát („következmények nélküli ország”), és utólag sem számolnak be senkinek arról, hogy miért döntöttek így vagy úgy.

Mivel a diktatúra döntéshozásában nem működnek a hibajavító mechanizmusok, és sorozatban hozhatóak elhibázott, a többség érdekeivel (akár rosszindulatúan is) szembemenő gazdasági, politikai, társadalmi döntések, a társadalom által megtermelt javak összessége szükségszerűen elmarad az optimálistól. Ez azonban nem zavaró a privilegizált szűk kör számára, hiszen a kisebb tortát sokkal kevesebb felé kell elosztani, mint egy demokráciában, tehát számukra egyenként még így is több marad (mutasson valaki egy olyan diktatúrát, ahol nyomorog a felső 1-5%).

Mindenki tisztában van azzal, hogy a (tömeges) emigráció a nem demokratikus országokból irányul a demokráciák (Észak-Amerika, EU, Ausztrália, stb) felé, mert egy jól működő demokráciában jobb élni. A demokráciák nem tökéletesek, azonban az optimumra törekvő döntéshozatal miatt mindig magasabb átlagos életminőséget tudnak biztosítani. Ha a társadalom megérti a kettő közti alapvető különbségeket, akkor felismeri, hogy nem egy diktatúra által önkényesen adott pl. „rezsicsökkentés” kell (ki tudja meddig tart, és milyen áron), hanem egy jól működő demokrácia, amely egyéni szabadságot, értelmes versenyt, jó gazdasági mutatókat, emelkedő fizetéseket és életszínvonalat adhat, és igen, akár még a rezsi is csökkenhet.