– Mi történt? Kellett a posztja valakinek?

– Ezt nem tudhatom. De mindegy is, ami történt, a személyemtől függetlenül megdöbbentő. Gyalázatos, a szakma megszégyenítése. A gyermekvédelem utolsó bástyájának bevétele zajlik.

– Politikai okból?

– Annyi biztos, hogy most itt, a teljesen politikamentes gyerekvédelemben éljük át mindazt, ami a nagypolitikában folyik: a teljes centralizációt, a szakértelem partvonalra szorítását.

– Gondolom, ezt a véleményt azért a minisztériumi vezetők vitatnák.

– Csakhogy ma már azt a két – amúgy kormánypárti – minisztériumi vezetőt is kitették, akikkel szakmai párbeszédet lehetett folytatni. Akiket valóban érdekelték a gyerekek. Azok a döntéshozók, vagy köztisztviselők, akik nyitottak, hajlandók a párbeszédre, el vannak könyvelve úgy, hogy „lepaktálnak a szakmával”. És akkor végük.

– Mikor kezdte érezni, hogy önnek is vége lehet?

– Az első vészjósló jeleket már akkor érzékeltük, amikor egyetlen szervezet, a Szent Ágota Alapítvány kapott teljhatalmat.

– Miért pont ők?

– Fogalmunk sincs, de az látható, hogy az államtitkár kizárólagos véleményezője az alapító, Kothenz János. És a támogatója a Szeged-Csanádi Egyházmegye. Az alapítvány kap ma minden támogatást, szerepel a médiakampányokban. Minden, ami a gyermekvédelemmel kapcsolatos, az ő kezükben összpontosul. Csak az ő álláspontjuk szerint dől el, mi jó és mi nem támogatható. Kizárólagosságot kaptak a nevelőszülők toborzásában, képzésében is. Mintha a gyermekvédelem az ő megjelenésükkel jött volna létre. Bár már az is jelzés lehetett volna, hogy a kormányváltáskor a nagy nehezen megszült Nemzeti Szociálpolitikai Koncepció lényegében a kukában landolt.

– És mi van helyette?

– Semmi. Három éve már, hogy fogalmunk sincs mi az irány, hogy hová tartunk. Persze azt a vak is látja, hogy egy cél azért van: pénzt kivenni a rendszerből. Ma a szakma szitokszó. Legyen az elbocsátás, összevonás, az indoklás annyi: mert így akartuk.

– De miért akarják így?

– Érezhetően van egy mély, zsigeri gyűlölet mindennel és mindenkivel szemben, ami három évnél korábban jött létre, és akit nem három éven belül neveztek ki. Ma minden szakmai rendezvény úgy indul, hogy elmondja a fentről delegált főember, hogy hány gyereket szültek a hazának… Aztán csak épp a szakmai kérdésekről nem esik szó.

– Az ön által vezetett gyermekvédelmi szolgálatnak éppen az ellenőrzés lenne a feladat, és hogy beszámoljon a tapasztalatokról…

– …elég kellemetlen szerep, főleg az ismert körülmények mellett. Gyermekjogokról beszélni ma nem egy kellemes dolog. De hát mégiscsak ez a cél, nem? Hogy javíthassunk, ahhoz előbb tudnunk kell a gondokról.

– És önök milyen gondokról számoltak be?

– Van belőle elég. Több megyében például súlyos problémát okoz a gyerekek elhelyezése, mert nincs elegendő lakásotthon. Hiába írtunk levelet, hogy nyissuk ki a használaton kívül helyezett otthonokat, elég egy tisztasági festés és emberibb körülmények közé kerülhetnek az állami gondozott gyerekek. Még csak választ sem kapott senki. Közben a gyerekek átmeneti befogadóhelyeken dekkolnak, két vagy akár három hónapig, a teljes bizonytalanságban. Kell magyaráznom, milyen hatással van mindez egy gyerekre?

– Talán tényleg szükségtelen…

– …holott, ha már kiemeljük őket a környezetükből, akkor minél előbb újra biztos pontokat kellene adnunk nekik. Ehhez képest van olyan megyei intézmény, ahol kikapcsolták a szolgáltatásokat, mert nem volt pénzük a rezsire sem. Hiába jeleztük. Úgy tűnik, ma az ellátott gyerekek érdeke csupán a szakemberek és az ombudsman úri huncutsága. A szakmai nyelv ma afféle provokációnak számít, nem is értik a kiválasztottak, akiknek egész egyszerűen nincs elég ismeretük a döntésekhez, a tudatlanság és a tájékozatlanság a látható szelekciós szempontok. Mit lehet ahhoz szólni, amikor a szegedi dómba – nem véletlenül ide – szervezett hivatalos szakmai napon elhangzik, hogy az Európai Unióban nincsenek értékek, csak érdekek? A gyermekvédelem mai kormányzati felelősei idegbajt kapnak a sokszínűségtől. A gyermekvédelmi szakellátásban például korábban volt az állami mellett egyházi, önkormányzati, alapítványi „láb” is, mára ezt szépen elsorvasztották, az egyházi vonalon pedig a Szeged-Csanádi Püspökség tör egyeduralomra. Mindinkább a Horthy-rendszerre emlékeztető gyermekvédelem körvonalazódik.

– Kemény szavak.

– Attól még igazak: az állam ma úgy gondolkodik, hogy vannak érdemes, meg érdemtelen állampolgárai. Az érdemteleneket pedig büntetni kell. Leszállítjuk a büntethetőség korhatárát, iskolarendőrséget küldünk szakszerű segítők helyett, és büntetjük a szülőt, ha nem küldi iskolába a gyereket, hanem mondjuk dolgozni. De nem nézzük, hogy vajon mi miért történik, hogy egyes jelenségeknek mi a valódi oka. Az állam csak büntetni tud, az mindig a legegyszerűbb. Így viszont a szegénységből, pláne a mélyszegénységből esély sincsen kitörni. Mintha a nyomorúság a Jóistentől eleve elrendelt dolog lenne. Erre mondom: pont, mint a Horthy-rendszerben.

– Attól, hogy ilyen állam a gyermekvédelemben, még működhet a civil szféra, a támogatók köre.

– Ha nem csak úriasszonyok jótettei kerülnének középpontba, akkor talán. De itt leginkább az dívik, hogy lejárt szavatosságú joghurtokkal „támogatnak” meg egy-egy gyerekotthont. Ez egy barbár korszak, ahol a civilizált megoldásokra sanda szemmel néznek.

– És a megmaradt szakma? Miért marad csöndben?

– A szakmában mindenki pontosan látja a pancser megoldásokat, de hát nekik is családjuk van. Banki kölcsön a nyakukban, megélhetési gondok. Soroljam?

– Most, hogy kényszerűen távozik a gyermekvédelmi szolgálat éléről 23 év után, mit hagy örökül?

– Két éve még nyugodtabban tudtam volna válaszolni erre, mert a huszonnyolc év alatt, mióta gyermekvédelemmel foglalkozom, volt fejlődés, ha gyakran nehezen, kínkeservesen ment is, de volt. Már a ’80-as években kezdtünk gondolkodni emberibb modelleket kidolgozásán, a ’90-es években indultak el a lakásotthonok, majd elkezdődött a fővárosban a nevelőszülők képzése, de egészen ’97-ig kellett várni a gyermekvédelmi törvény megszületésére. Persze arra, hogy az intézményeket megfeleltessük a törvénynek, sosem volt elég pénz, de volt egy folyamatos fejlesztés, pedagógusok helyett mindinkább szociális munkások kezdtek foglalkozni a gyermekvédelemmel, a gyermekjogok kiszélesedtek. Szóval, ez a terület burokban volt, nem volt kitéve a politikai változásoknak és még a válság alatt sem vontak el innen pénzeket. De két éve már csak a rombolás folyik. Mindenki gyanús, aki szakmai észrevételt tesz. De persze ma már nincsen ilyen veszély sem: senki nem mer szakmai alapon tiltakozni, vagy akár csak közbeszólni. Remélem, ez a mostani egy apró betűs, zárójelbe kerülő korszakként vonul be a gyermekvédelem magyarországi történetébe. Egy szégyenfolt, csak azt nem tudom, mekkorára nő még…

-

Miért váltott ki felzúdulást Molnár László utódjául kinevezett Herczeg Krisztián személye?

Ő annak a Cseppkő utcai gyermekotthonnak az igazgatója, amely intézmény leginkább botrányos esetek miatt szerepelt eddig a nyilvánosság előtt. A gyermekotthonban 2010-ben történt az első szokatlan esemény, amikor kigyulladt egy ágy és következményeként hét gyermeket, valamint egy felnőttet megfigyelésre kórházba vittek. Aztán egy hároméves kisfiú tragédiájával került be a köztudatba az intézmény: a gyerekre három éve november 19-én ráborult egy polc, súlyos sérüléseket szenvedett, kómába került, majd november 24-én lekapcsolták a kórházi lélegeztetőgépről. Nem sokkal később újabb haláleset történt: az otthon egyik tizenhárom éves lakójának holttestére a Millenáris Parkban találtak rá. A fiú feltehetően öngyújtó-töltőgáz belélegzésétől halt meg. A megdöbbentő események 2011. január első hetében folytatódtak, amikor kiderült, hogy egy nevelő rendszeresen hazavitt két kislányt, és egy ágyban is aludt velük. Ez utóbbi esetben a rendőrség bűncselekmény hiányában zárta le a nyomozást. Az otthonnal kapcsolatban azonban az ombudsman is többször vizsgálatot indított a gyermekekkel szembeni fizikai bántalmazás gyanúja miatt, illetve azért, mert a vezető bevett nevelési módszere a verbális agresszió. 2011 áprilisában Szabó Máté megállapította, hogy a rendőrségi vizsgálat dacára nyugtalanítóan rendezetlen maradt a helyzet, az intézményben sérülnek a gyermekek jogai.