2012. november 10., 

Orbán Viktor elszólta magát. Amit mondott, nem volt előzmény nélküli, s a lakosság többségének nem is volt meglepő. Amilyenek ma a hazai közbeszéd viszonyai, sokkoló sem volt. Pedig egy normális demokráciában az lett volna.

A magyar miniszterelnök, hosszú évek óta talán először, őszinte volt. Kizökkent politikusi szerepeiből, álarcaiból, manírjaiból és megjátszásaiból. Kizökkent a nagyképűségből, a tettetett könnyedségből, a lezser, félművelt felsőbbrendűségből.

Orbán Viktor elszólta magát. Méghozzá a legkínosabb nyilvánosság előtt, a magyar parlament plenáris ülésén.

Nem hatott már semmiféle pszihotréning, felkészítés, kondicionálás, amelyről legendák keringenek már évek óta. Egyedül maradt magával, és kijött belőle az a nagy büdös igazság.

Egy MSZP-s képviselő kérdésre azt találta mondani, hogy a nyolcvanas években ő nem is a diktatúra ellen harcolt.

Orbán mai kritikusainak többsége rendre pálfordulásként értelmezi azt, amit az orbáni hatalom a kétharmados parlamenti többség birtokában művelt. Pálfordulásként, mert bántó ellentétet éreznek az egykor merész kiállással szónokló fiatal demokrata és a hatalomhoz minden elképzelhető és elképzelhetetlen, elfogadható és elfogadhatatlan eszközzel ragaszkodó mai politikus között. Most megtudtuk, hogy nem csak utóbb játszott - különböző - szerepeket, hanem már az a szakállas fiatalember is hazudott, ott, a Hősök terén, még 1989-ben.

Kőkemény és hajthatatlan ellenfele volt a hajdani egypártnak. Az utódpárt MSZP-vel sem vállalt soha semmiféle közösséget, még amikor Horn Gyula fel is kínálta volna neki ezt. Igaz, azokat is elzavarta, akikkel együtt indult, ha státuszát veszélyeztették: Orbán egykori szövetségesei, a Fodor-szárny tagjai, még idejekorán elhagyták pártjukat, amikor a vezér módszerei és elvtelensége nyilvánvalóvá vált számukra. És megszakadt kapcsolata a liberálisokkal is, noha a Fideszt egykor az SZDSZ ifjú rohamcsapatának tekintették. De nem csak cserbenhagyta, hanem el is tiporta minden politikai szövetségesét és partnerét: az MDF-et, a kisgazdákat, a korábbi kereszténydemokratákat. Akik közülük felszínen akartak maradni, azok betagozódtak Orbán mögé. Fedőszervként és a parlamenti házszabály kijátszására hozta létre a nemlétező KDNP frakcióját a parlamentben. Amellyel közösen immár két és fél éve szisztematikusan verik szét a jogállam és a parlamenti demokrácia minden szabályát, rendjét, normáját.

De mindeddig sokan ezt csak az egykori demokrata eltévelyedésének tekintették.

Hétfőn kibújt a szög a zsákból: Orbán maga vallotta be, hogy már indulásakor sem a diktatúra ellen harcolt. Maga vallott színt, hogy ő csak azok ellen harcolt, akik (akkor) csinálták a diktatúrát. Magyarán: nem a rendszert akarta megváltoztatni, nem a diktatúra helyett akart demokráciát már 1989-ben sem. A diktatúra aktuális "csinálói" ellen harcolt, azaz az akkori diktátorok helyére pályázott: csak "gengszterváltást" akart. Csak a hatalmat akarta saját magának, ugyanazokkal a jogosítványokkal, ugyanazzal a korlátozhatatlansággal és ellenőrizhetetlenséggel, ugyanazzal a gátlástalansággal, az önreflexiónak ugyanazzal a hiányával.

2010-ben ez sikerült. Orbán Viktor álma a kétharmados, korlátlan hatalommal - beteljesült. Igaz, Magyarország iszonyú társadalmi, gazdasági és politikai árat fizet ezért.

Orbán hétfői elszólása történelmileg megrázkódtatóbb, mint Gyurcsány öszödi beszéde. Amely beszédben a szocialista miniszterelnök mindenfajta hazugság és mellébeszélés befejezésének szándékát jelentette be, - bár olyan formában és szövegezéssel, hogy arra az orbánista jobboldal egy komplett kommunikációs stratégiát tudott felépíteni egy kormánybuktató puccs és némi utcai zavargások előkészítésére.

Most nem lesznek se zavargások, se tüntetések. Részben azért, mert az Orbánnal szembenálló konzervatív, liberális és baloldali demokraták a történtek ellenére is hisznek és bíznak a parlamentarizmusban, - talán még ma sem teljesen alaptalanul. Az ő számukra egyébként is már régen nyilvánvaló volt, hogy Orbán nem demokrata. Pontosabban: már nem demokrata. Orbán önleleplezését követően nekik csak az a novum maradt, hogy kiderült, méghozzá a legilletékesebb szájából, hogy már a rendszerváltás idején sem volt az.

Az Orbán háta mögött egyre fogyóban lévő, ám még mindig megtalálható demokraták pedig szintén nem fognak az utcára vonulni: kétségbeesésükkel és tanácstalanságukkal magukra maradnak mindaddig, amíg fel nem ismerik, hogy Orbán őket is ugyanúgy kihasználta, ugyanúgy becsapta, mint korábbi párttársait, szövetségeseit, választóit és külföldi, köztük uniós partnereit is; - azaz mindenkit.

Hétfői kijelentésével, ha akaratlanul is, de Orbán Viktor politikai öngyilkossági kísérletet követett el: elvágta azt az utolsó szálat is, ami a múltjából még a demokráciához kötötte. Politikai haldoklása hosszú lesz, s minden bizonnyal további iszonyú károkat fog okozni e sokat szenvedett országnak.

Lázár András