Az ünnep elé
Nagy várakozással tekintek a 23-ai közös nagygyűlés elé. Az előjelek nem sok jót ígérnek, nagyüzemileg folyik a kiszorítósdi, csak azt tudnám, mi a fenét akarnak: Orbánt megbuktatni, vagy puha-pihe parlamenti ülőkéket a fenekük alá, oszt majd lesz valahogy? Negyven évig kísérletezgettek velünk, majd jött másfél évtized, ami úgy, ahogy normális volt, most meg már megint van egy marha, aki labornak nézi az országot. Ki fog végre az asztalra csapni? Ki lesz, aki kellő eréllyel azt mondja: eddig, és ne tovább! Nem az egymással marakodó urak parlamenti menedékhelye a tét, hanem gyerekeink és unokáink jövője! A jövő! Úgy volt, hogy a miénk lesz! (Sándor György) Hány generáció kell még, amelyik úgy érzi, talán majd az övé lesz! Elég volt!
De ki legyen, aki az asztalra csap? Bajnai, aki ha kijelent, akkor is kérdő hangsúlyt érzek a szavaiban? Vagy Mesterházy? Atyaisten! Ne szóljanak meg, de ha „mennydörög”, olyan „fílingem” van, mint hajdanán, mikor a függetlenített párttitkár harsogta: „E helyről üzenjük az imperialistáknak!” Volt, akit meggyőzött? Na ugye?
Majd meglátjuk, Gyurcsány mire megy. Addig is, a régi május elsejék előtti Népszabadságra emlékeztetnék, ahol közölték az aktuális jelszavakat. A mostani alkalomra én is javasolnék egyet:
TÖBB VÉRT A PUCÁKBA!
Kommentáld!