Szilágyi Ákos: Ehhez szabad ember nem statisztálhat Az új pártállam ellen Egy személyben költő, irodalomtudós, filmesztéta, kremlinológus, politikai elemző. Szilágyi Ákostól elvárhattuk, hogy előbb-utóbb új szerepben is kipróbálja magát, mégis meglepő volt, hogy a húsvét előtti hétvégén az LMP tüntetésén szenvedélyes hangú utcai szónokként találkozhattunk vele. A kérdező BARÁT JÓZSEF. - Egy örök filosz miért pályázik a néptribun szerepére?

– Nem annyira örök filosznak, mint javíthatatlan civilnek érzem magamat. Civilként legalább 1979 óta részt veszek a politikában, többdossziényi állambiztonsági priuszom van róla. De hogy egy politikai párt felkérésére civilként tömegtüntetésen szónokoljak, ez hatvan év alatt tényleg most fordul elő velem először. Talán nem véletlenül: rendszerváltás zajlik, a méltóságnélküliség demokráciája van kialakulóban, és ehhez szabad ember nem statisztálhat, nem adhatja – a költőt idézve – „szabad ésszel ocsmány módon a szolga ostobát”. Nem is adja, ahogy látom: egymás után állnak föl szakmai testületek, civilszervezetek, érdekvédelmi szervezetek, szabad értelmiségiek, magánemberek, és kimondják hangosan és félreérthetetlenül, hogy a jogállamiság, a plurális demokrácia, a köztársaság veszélyben van. Én ezt a demokratikus méltóság lázadásaként élem meg. A civilek – ezen belül a mezei civilek – tízezrei és a civil társadalom legkülönfélébb szakmai és érdekvédelmi szervezetei egymás után lépnek színre, és jelentik be tulajdonosi igényüket a demokráciára, az egyenrangúságon alapuló demokratikus részvételre. Itt van mindjárt egy vadonatúj, virulens civil mozgalom, a Milla, az Egymillióan a magyar sajtószabadságért. Pár hét alatt jött létre, a semmiből több tízezer taggal azon a Magyarországon, ahol az emberek állítólag teljesen közömbösek a politika iránt. A hatalmi politika, a pártpolitika iránt talán igen, de saját közös ügyeik iránt, az életüket, sorsukat meghatározó politikai keretek iránt aligha.


- Tény, soha annyi tüntetés nem volt még Magyarországon, mint a húsvét előtti hétvégén. Szónokként ön azt mondta, hogy ez a közember feltámadásának ünnepe. De nem lett volna-e több a kevesebb és koncentráltabb fellépés?

– A forradalmi giccspolitika szemérmetlenül visszaélt a közelgő húsvét vallási ünnepével, amikor „húsvéti alkotmánynak” nevezte a demokratikus alkotmány kivégzését és halálát. Ugyanakkor mégis volt valami „húsvéti” ebben a halálban, amennyiben a politikai közösséget jelképező alkotmány halála föltámasztotta a közembert. Minden tüntetésen a civilek és civilszervezetek voltak túlsúlyban, a leghatalmasabb tüntetéseket pedig a facebookos „millások” szervezték. De a tüntető civilek jelszava nem véletlenül lett ez: „Pártok kíméljenek!” A civilek nagy többsége úgy értékeli a demokrácia hanyatlástörténetét, hogy a pártok juttatták ide a demokráciát. Nem érdekli őket, melyiknek mekkora volt ebben a felelőssége. Az ellenzéki pártok nem a parlamenti arányok alakulása miatt olyan gyöngék ma, hanem azért, mert a pártok iránt általános társadalmi ellenszenv alakult ki. Elég csak arra a közvélemény-kutatási adatokban visszatérő negyvenszázalékos néma tömbre gondolni, amely azokat foglalja magában, akik semmiféle pártra nem akarnak szavazni, és el sem mennének választani. Ez jelenti a végítéletet a többségi demokrácia magyar modellje felett. Itt van a mélyebb oka a ma zajló autokratikus fordulatnak. Csakhogy ez már nem csupán a pártok büntetése, hanem a demokráciáé, vagyis mindannyiunké, és ez az, ami a civilek számára, a társadalom egyre nagyobb csoportjai számára tűrhetetlen. A pártok elutasítása számukra nem azonos a demokrácia elutasításával.

- Csak az a nagy kérdés, hogy önmagukban mit érhetnek el a pártpolitikától megcsömörlött civilek. Lehet-e erős ellenzéki pártok nélkül fellépni az új pártállam ellen?

– Pártállammal szemben csakis így lehet.

- Csakis?

– A történelmi tapasztalat ezt mutatja. A nyolcvanas években Kelet-Európa-szerte kimondottan nem pártalapon szerveződő mozgalmak fordultak szembe a pártállammal. A totális hatalommal csak a civil társadalom egészének megszervezésével lehet felvenni a küzdelmet. A lengyel Szolidaritás megmutatta, milyen sikeresen. Magyarországon is hasonló volt a helyzet: a később pártként hatalomra került MDF mozgalomként alakult meg, hosszú időn át úgy tekintett önmagára, mint nem pártra, és későbbi párttá válásában az alapítók közül sokan azóta is a vég kezdetét látják. Az SZDSZ-t alapítók között is éles vita folyt a nyolcvanas évek legvégén arról, párttá váljanak-e, vagy megmaradjanak a Szabad Kezdeményezések Hálózata nevű mozgalom keretei között. A pártállamokat sehol sem az illegalitásból előbújt vagy hirtelen támadt ellenzéki pártok, hanem a totális politikával szemben álló, a társadalmat is totálisan megszervező mozgalmak döntik meg. Minél erősebben fog eltolódni a Fidesz hatalomgyakorlása a pártállam irányába, annál biztosabb, hogy hosszabb-rövidebb távon nem a vele rivalizáló parlamenti pártokkal, hanem egy a civil társadalomból kiemelkedő, pártoktól független mozgalommal fogja szembe találni magát.

- Beszédében ön úgy fogalmazott: a húsvétkor feltámadt közember elszánt arra, hogy a demokráciát új alapokra, a partnerségi demokrácia alapjára helyezze. Csak az a bökkenő, hogy szerintem a tüntetők többségének fogalma sincs arról, mi fán terem a partnerségi demokrácia.

– Talán tényleg nem tudják, de teszik. A partnerségi demokrácia nem doktrína vagy utópia, amit meg kell valósítani, hanem a részvétel, az önkormányzás és önigazgatás igénye és gyakorlata, amely akkor erősödik meg, amikor a többségi képviseleti demokrácia kiüresedik, elidegenül a közembertől, végül pedig a civilizátori vagy zsarnoki módon fellépő elit martalékává válik. A partnerségi demokráciát Ronald Dworkin alkotmányjogász úgy határozza meg, mint az önkormányzásra társult partnerek közös cselekvését. Én ilyen cselekvésnek látom már a Facebookon szerveződő civil mozgalmat is. Vagy például itt van az a demokráciamodell, amelyet Esztergomban a pártonkívüli Tétényi Éva képvisel a zsarnoki uralommal szemben: ez tipikusan a partnerségi demokrácia modellje, amely mozgásba hozta a város polgárainak döntő többségét.
A többségi elv nem lehet mindenható, mert akkor a többség zsarnokságához vezethet. Ezt Alexis de Tocqueville, a nagy politikai gondolkodó már másfél száz évvel ezelőtt megírta Az amerikai demokrácia című művében.

- Számomra az sem világos, hogy mire elszántak az emberek. Tölgyessy Péter például egy előadásában arról beszélt, hogy a Matolcsy György által vizionált 4-6 százalékos gazdasági növekedés igenis legitimálhatná az alkotmányt, a további lecsúszástól rettegő középosztály – akárcsak a Kádár-rendszerben – a biztonságért cserébe elfogadná kiskorúsítását.

– A gazdaságpolitika újabban a hit talaján áll. A magyar társadalom többsége azonban, mint a legutóbbi közvélemény-kutatások is mutatják, inkább tapasztalataira hagyatkozik, és javíthatatlanul hitetlen. Én sem hiszek a gazdasági csodában. Egy dologban viszont megingathatatlanul biztos vagyok: a magyar társadalom tartósan nem viseli el a hatalom zsarnoki üzemmódját.

- Sokak szerint az új alkotmánnyal olyan hatalom jött létre, amelyet már nem lehet demokratikus eszközökkel megdönteni. Maradt a fülkeforradalom elleni forradalom katarzisának esélye?

– Avagy megfordítva: csakis demokratikus eszközökkel lehet megdönteni, amennyiben a demokratikus eszközök rendszeren kívüli eszközökké válnak. Nemsokára talán még a demokratikus választás is rendszeren kívüli eszközzé válik. Ezek az eszközök csakis rendszeren kívüli erők, vagyis nem pártok kezében válhatnak hathatóssá. Nem tudjuk, meddig mer és meddig képes elmenni a demokratikus rendszer felgöngyölítésében a társadalommal szemben az új hatalom. A többség zsarnoksága mindazonáltal demokratikus zsarnokság, nem diktatúra. A civil mozgalmak nyomása végül is épp azt szolgálja, hogy mind a diktatúrás erőszak, mind az erre válaszul megszülető spontán forradalmi erőszak elkerülhető legyen. A most formálódó civil mozgalmakról sok mindent képzelhetünk és mondhatunk, csak azt nem, hogy erőszakosak vagy erőszakpártiak.

- Arról beszéltünk, hogy külön-külön demonstrációt szervezett a húsvéti alkotmány ellen a Milla-mozgalom, a charta, az LMP, miközben tüntettek a rendvédelmiek. Vajon összeér-e mindez egy napon? És kell-e, hogy összeérjen?

– Bizonyos dolgok összeérnek, mások nem. Nyilvánvaló, hogy a tűzoltók nem azért mentek utcára, mert felháborítja őket az alkotmány történelemszemlélete, hanem azért, mert szeretnének annyi pénzt keresni, amennyiből emberi módon meg lehet élni. Ez érdekvédelmi harc. Persze, ha másként is, a demokrácia megszorítása elleni civil tiltakozás is érdekvédelem, saját jogaink, emberi, állampolgári méltóságunk megvédelmezése. A Fidesz egyetlen érdekcsoporttal, szakmai csoporttal sem folytat igazi párbeszédet. Még az övéivel sincsen partneri viszonyban.

- A Fidesz saját magával sincs beszélő viszonyban?

– Magával különösképpen nem. Orbán Viktornak először saját pártját belül kellett teljesen saját ellenőrzése alá gyűrnie. A demokrácia semmibevételét, a társadalmi érdekcsoportok, a parlamenti ellenzék semmibevételét megelőzte a saját pártjának semmibevétele. Csak így válhatott a kétharmados parlamenti többség monolitikussá, engedelmes eszközzé a vezér kezében. Bármilyen politikai önállóság halálos veszélyt jelentene az egyszemélyi hatalomgyakorlásra. Ez persze egyetlen kétharmados képviselőt sem ment fel a személyes erkölcsi és politikai felelősség alól. Mint ahogy a magunk helyén, a magunk felelőssége alól számunkra sincs felmentés. A demokrácia mindenekelőtt azt jelenti, hogy nem lehet szüntelenül másokra mutogatni. Bizony, Orbán Viktorra sem! Bármi történjen is velünk a közeljövőben, csak önmagunkra mutogathatunk: mi tettük ezt, mi hagytuk, hogy ez történjen, és akkor is bőségesen kivettük belőle a részünket, ha semmit nem tettünk a demokratikus zsarnokság ellen, a demokrácia megvédéséért.