Magyarország elmúlt kétszáz éve az Európához való felzárkózási kísérletek kudarcos két évszázada volt. Az első kísérlet a reformkor idejére esett, a 48-as forradalom leverésével végződött. A második, az ipari forradalom, a kiegyezéstől az első világháború befejezéséig, illetve Trianonig tartott. A harmadik, a két világháború közötti évtizedek sikertelen kísérlete a szovjet megszállással ért véget. A negyedik nekifutás 1989-ig bírta, ez volt a létező vagy emberarcú szocializmus kísérlete.

Jelenünk nagy kérdése, hogy az 1990 óta tartó ötödik kísérlet sikeres lesz-e. Egyelőre nem állunk jól, egyre kisebb az esély a sikerre. Kétség kívül sokat fejlődtünk két évszázad alatt, de Európa fejlettebb országai és a hazánk közötti távolság nem csökkent. Sőt. Pedig akad példa arra, hogy két évtized alatt is fel lehet zárkózni, ezt igazolja Finnország rendkívül gyors fejlődése.

Érdemes megvizsgálni, mi a közös a négy elbukott periódusban. A reformkorban két út állt előttünk. Az egyik a ráció Széchenyi-féle útja, a másik a Kossuth-féle emocionális út. Az utóbbit választottuk, amely osztrák-orosz összefogással vérbe folytatott, Széchenyi pedig bolondok házában végezte. A második, talán a legsikeresebb kísérlet hibás politikai és tragikus katonai döntések következtében az első világháborúhoz vezetett, majd Trianont, az ország feldarabolását eredményezte. A harmadik, a Horthy-korszak tehetségtelen politikai elitjének restitúciós törekvéseivel telt el. Mindhárom szakaszra jellemző, hogy nem a társadalom egészének érdekeit, hanem csak az uralkodó osztályét tartotta szem előtt. Közös bennük, hogy az alsóbb néposztályok helyzete egy jottányit sem javult, sőt a kísérletek társadalmi költségeit és gazdasági negatívumait ők viselték. A mélypont az 1929–33-as válság, amikor hárommillióan hagyták el az országot. Ma is szokás a válságra hivatkozni, de ahová a kivándorlók mentek és ma is mennek, azok is válság sújtotta az országok voltak, csak hatékonyabban tudtak a válsággal szembenézni.

Ma sem más a helyzet. Javultak ugyan az esélyeink, hisz 2004 óta az európai közösség tagjai vagyunk. Az EU-tagság a lehetőségek, az új lehetőségek tárháza. A lehetőségekkel az előző kormány sem tudott és a mostani sem tud eredményesen élni. Ennek oka a politikai elit felkészületlensége és gyávasága.

A felkészületlenségre legjobb példa az unortodox gazdaságpolitika, ami nem más, mint az összes eddigi tudás és tapasztalat negligálása. Az Orbán-kormánytól nem várható, hogy a saját hülyeségét belássa és vállalja, mert akkor mindjárt nem lenne hülye. De a társadalom idővel beláthatná, hogy rosszul döntött.

„Magyarország nem hagyja magát!” – MTI/Koszticsák Szilárd

A gyávaság akkor érhető tetten, amikor minden mondat a megvédjük szóval kezdődik. Európa egyik legrosszabbul teljesítő országában, ahol a legalacsonyabbak a bérek és a nyugdíjak, csak a láncokat, a korlátoltság láncait és azokat a körülményeket lehet megvédeni, amelyek ide juttatták. Európa gazdasága a versenyre épül és a versenynek köszönheti szociális és társadalmi jólétét. A mi politikai elitünk a versenytől akar megvédeni minket. A saját szempontjából joggal, hiszen unortodox gazdasági rendszere valóban nem versenyképes. A szereplők, kormányzati terminológiával élve a „magyar emberek” viszont versenyképesek, hiszen megfelelő körülmények között kitűnően egzisztálnak külföldön. Orvosok, mosogatólányok, szakmunkások és mérnökök félmilliónyian dolgoznak más országokban, és egyre többen készülnek szülőföldjük elhagyására.

Az ötödik kísérlet – hasonlóan az előző négyhez – a politikai elit alkalmatlansága miatt áll ismét vesztésre. Gondolkodásuk mintha megragadt volna egy száz évvel ezelőtti szinten. Kommunistáznak, egyesek zsidóznak és cigányoznak, és közösen utálják Európát. A XXI. század gazdasági és társadalmi kihívásaira ezek nem válaszok. Kommunistázással, zsidózással nem lehet utolérni a világot, csak még jobban lemaradni lehet tőle.

Vesztésre állunk, de még nem veszítettünk. Még mindig van esélyünk az ötödik kísérlet sikerére. A XIX–XX. századi gondolkodásnak változnia kell, és nem csak a politikusi fejekben. Vegyük észre és vegyük tudomásul, hogy Európa nem ellensége Magyarországnak, ahogy azt a kormány el akarja hitetni velünk, hanem egyenrangú társunk, sőt versenytársunk.

Az európai politikai gondolkodásba nem illik Orbán Viktor gondolkodása. Nincs harmadik út! Nincs hídszerep és egyéb ideológiai ostobaság Kelet és Nyugat között! Magyar valóság van és európai valóság van. És sajnos a két valóság nagyon különbözik egymástól Nem a magyar termőföldet kell megvédeni a külföldi vásárlóktól, hanem a magyar paraszt vásárlóerejét kell versenyképessé tenni. Ez nem látványos és ráadásul nehezebb feladat, de ez a jövő. A versenyképesség megteremtése árban, minőségben, tudásban és fizetőképes keresletben. Amitől meg kell védeni, az például a kínai árudömping: azzal – a különböző adózási és bérfeltételek miatt – a magyar ipar nem versenyképes. Erre a vámvédelemre a feltételek adottak, csak élni kellene velük.

A négy bukott kísérletben az egyik közös pont az volt, hogy valamennyi csak a politikai elit érdekeit szolgálta, a társadalom döntő többsége nem volt érdekelt a kísérletek sikerében. Nem látta, nem tudta, hogy egyéni sorsa hogyan fog alakulni, képes lesz-e kitörni a nyomorból, a kilátástalanságból. Soha senki nem magyarázta el nekik, egyetlen politikai erő sem, hogyan, mitől, miért és hogyan lesz jobb az életük.

Nem tanultunk a kudarcokból, ezt ma sem magyarázza el senki. Nem tudjuk, példának okáért ki ellen vívjuk Orbán Viktor vezetésével a szabadságharcot. Azt sem tudjuk, mi lesz, ha ne adj isten megnyerjük. Jövedelmünk eléri majd az EU átlagát? Esetleg a nyugdíjak is? Csökkeni fog a munkanélküliség? Kevesebben kényszerülnek külföldön munkát vállalni? Visszafoglaljuk Erdélyt és a Felvidéket? A templomi esküvő egyenértékű lesz a polgárival? Vagy talán a társadalmi elvárások teljesítése a társadalmi normák betartásával lehetséges lesz? A magyar valóság kusza és bizonytalan. A magyar valóság nem más, mint társadalmi méretű szorongás a jelent és a jövőt illetően.

Az ötödik kísérlet, ha Orbán szabadságharcnak gondolja, biztos kudarc. Európa mosolyogva sajnálkozik rajtunk, segíteni akar, de Orbán és a rendszere menthetetlen.

Az ötödik kísérlet csak a következő, európai gondolkozású és kultúrájú kormányok okos és becsületes munkájával lehet sikeres. A siker pedig azon fog múlni, hogy lesz-e kiérdemelt társadalmi bizalom az új kormány iránt. Azon is, hogy a bizalom birtokában képes lesz-e az új kormány a társadalom egészét érdekeltté tenni a kísérlet sikerében. Azon is, hogy pontosan –nem narratívák szintjén – el tudja-e magyarázni, hogy a jobb lét megteremtésének mik a feltételei, mekkorák az egyéni és társadalmi költségei. Azon is, hogy a bizalom birtokában ezeket a feltételeket el tudja-e fogadtatni a társadalom többségével.

Még nem látszik az erre képes és alkalmas politikai erő. Az ellenzéki erők elutasítottsága azért nem csökken, mert a biztonság, kiszámíthatóság igényét nem képesek még ígéret szintjén sem kielégíteni. Egyelőre úgy tűnik, az ő kormányzásuk alatt is rossz lesz, csak másképpen lesz rossz.

De miért legyen másképpen rossz? Nem lehetne végre jó is?

Az ötödik kísérlet nagy előnye az összes előzővel szemben az, hogy most – még – demokráciában élünk. Még beleszólhatunk, dönthetünk, választhatunk. Az ötödik kísérlet sikere rajtunk, mindnyájunkon múlik. Ahogy az RMDSZ hirdeti Székelyföldön, minden magyar számít. Az ötödik kísérlet sikere minden magyar részvételén is múlik.