Gazda Albert

// 2011 // nov // 21
Címkék:Orbán Viktor, gazdasági válság, IMF

Az számít, hogy a következő hónapokban mi lesz. Nem az, hogy mit fognak mondani, hanem, hogy mit fognak tenni.

Orbán reménytelen harcaPapp József írása

Kitörünk! Kiút nincs?Antal Dániel írása

Négy nap eltelt a Matolcsy-minisztérium bravúros közleménye óta, de még nem tudjuk, pontosan mit szeretne a magyar kormány az IMF-től. Hétfőn kicsit közelebb kerültünk a lényeghez, az elővigyázatossági hitelkérelemről szóló hír több a semminél, a részletekre azonban várni kell, a jelek szerint nem keveset.

Pedig biztosan nem az a legfontosabb kérdés, hogy mennyit bukott Orbán Viktor a gazdasági szabadságharc hirtelen felfüggesztésén, ahogyan az sem, hogy egy ilyen kanyar után muszáj-e mennie Matolcsy "Simplicity" Györgynek, ad absurdum magának a miniszterelnöknek. A politikai és pláne a kommunikációs dilemmákon túl mégiscsak a jövő a tét. Igen-igen, az országé, van, amikor helyes használni nagy szavakat.

Azt, hogy az elmúlt másfél év sok tekintetben elhibázott gazdaságpolitikája - a szerencsétlen végtörlesztéssel bezárólag - hova vezetett, tapasztaljuk. Az is világos, hogy amennyiben a kormányoldalnak lenne épkézláb ellenzéke, a miniszterelnöknek alaposan meg kellene fontolnia, le kell-e vonnia a felmerülő személyi konzekvenciákat. Csakhogy mivel erős oppozíció nincs - és egy ideig még nem is lesz -, ezekkel a dolgokkal nem kell sietnie. Annyi harcias véleménycikket képtelenség írni, ami az orbáni szándékot ezen a téren érdemben befolyásolhatná - és akkor a híres csakazértsem-effektusról még nem is beszéltünk.

2010 áprilisa előtt választók, elemzők, szakemberek tömkelege gondolta, kétségkívül kormányt kell váltani, ideje elfelejteni a szinte minden tekintetben elkúrt nyolc évet - aminek az utolja amúgy korántsem volt reménytelen -, elindulni normális irányba. Orbán Viktor nemcsak azért nem tűnt rossz választásnak, mert más rajta kívül úgysem jöhetett. Azért sem, mert első kormányzati ciklusában tisztességes teljesítményt nyújtott. Emlékei alapján talán ő is azt gondolhatta, noha roppant nagy a feladat, ismét szaladni fog a szekér úgy, mint akkor, legfeljebb, ha muszáj, rásegítenek egy-két nem szokványos megoldással.

Csakhogy sose ugyanolyan minden. 1998-ban a magyar gazdaság jó állapotban volt, a nemzetközi konjunktúra is segített. Volt negyed év a ciklusban, amikor kis híján összejött a legendás hétszázalékos GDP-növekedés. Ráadásul akkor nem azonnal kapott miniszteri széket Matolcsy - később igen, de csak később -, úgyhogy a szépen kirajzolódó ideális ívet sem ő, sem a tiszai árvizek, sem az orosz válság nem tudták úgy megtörni, hogy komolyan fájjon.

Most más a helyzet. Most semmi sincs jól. Most válság van. Nem kicsi, nagy. Most itthon elkezdődött ugyan valami 2009 végén, 2010 elején, de iszonyú messze voltak a célok. Most senki sem érti - különösen a vállalható 1998-2002 után -, hogy lehetnek ezek ennyire fogalmatlanok. Most kényszerpályák vannak.

A gazdasági miniszternek alighanem távoznia kellene - de nem azért, amit eddig csinált, hanem azért, amit a kormánynak ezután lenne muszáj csinálnia. Amit nélküle talán könnyebb lenne megcsinálni. Hitelesebb hozzáfogni. A nem ortodox megoldások ideje lejárt.

Az IMF nem varázsló, az IMF-hitel nem csodaszer. Bár egy esetleges újabb megállapodásról szóló bejelentés is elég ahhoz, hogy a forint erősödjön az euróhoz képest, ám ahhoz, hogy a magyar gazdaság helyzete stabilizálódjon, többre van szükség. A bozótharc beszüntetésére, okos, a realitásokat figyelembe vevő gazdaságpolitikára.

Nem zárható ki, de óriási meglepetés lenne, ha a közeljövőben új miniszterelnökhöz jutna Magyarország. Annyira még nem nagy a baj, hogy előkapják a Varga Mihály-os vagy az új választásos vészforgatókönyveket. A kormányfő marad. Ennél nehezebb helyzeteket, nagyobb veszteségeket, bukásokat is túlélt már. Amikor lenyomták - soha annyira, mint 1994-ben -, akkor is visszakapaszkodott hamar.

Aki politikus, az visszajön - vagy el sem megy. Orbán Viktor politikus, mindig az volt. Nem fog bűnbánó beszédeket tartani, nem fog összeomlani, nem fog magába fordulni, nem fog pityeregni a sarokban. Hovatovább tisztában van azzal is, majdnem mindegy, mit csináltak jól, mit rosszul az elmúlt másfél évben, ahogy majdnem mindegy az is, hogy ezt a kevés jót és sok rosszat hogyan kommunikálták. Az számít, hogy a következő hónapokban mi lesz. Nem az, hogy mit fognak mondani, hanem, hogy mit fognak tenni.

Orbán Viktor már sokféle politikus volt. Másmilyen volt az Antall-, másmilyen a Horn-kormány idején, olyan az első, ilyen a második kormányzati ciklusában. Nem az a tipikus ortodox alkat, nem véletlen, hogy ellenzékben él igazán. Akkor, amikor valami ellen kell menni, mindenáron. Az elmúlt másfél évben is ezt tette. Ellenzék nem volt, keresett ellenségeket, IMF-et, bankokat, oroszokat, mikor kit.

A már hivatkozott közlemény - "föl kellett számolnunk minden régi típusú együttműködést, amely korlátozta gazdasági önállóságunkat, ezt sikeresen megvalósítottuk, elértük, hogy a magyar gazdaság a piacról finanszírozza magát, nem függünk mások jóindulatától, ezzel a megújulás korszaka lezárult" - azonban azt is jelentheti: igen, rájöttek, hogy a háborúnak vége. Az a helyzet, hogy annyit értek el, amennyit, de tovább nem folytathatják, ha békét nem akarnak is kötni, a fegyverszünet minimum indokolt. Nem verhetnek szét mindent, mert ha nem hagyják abba a csapkodást, az is szétesik, aminek nem szabad.

Igen, Orbán Viktor nem egy ortodox alkat. De egyszer kipróbálhatná azt is. Mintha más esély nem is nagyon lenne. Az a legfontosabb, hogy ne legyünk Görögország - mondta számtalanszor az elmúlt hónapokban. Stimmel. Viszont ha az egész IMF-es történet sem több egy huncut húzásnál, trükknél, taktikai hadmozdulatnál, akkor sok jóra nem számíthatunk. Maga a miniszterelnök sem - de hát ez pont az, ami tényleg nem annyira fontos.