Az ócsai lakópark az Orbán-kormány hatékonyságának állatorvosi lova. Már amennyiben egy lakópark vagy a hatékonyság mint olyan, fogalmilag ugyebár ló lehet.

Mindenesetre az ócsai eset tipikus példája annak, hogy mit és hogyan lehet a legbonyolultabban, a legdrágábban és gyakorlatilag nulla hatékonysággal megcsinálni. Vagy hogy hogyan lehet egy alapvetően támogatandó elképzelésből mérhetetlen fafejűséggel és csökönyösséggel valami egészen groteszk eredményt produkálni. Hál' istennek, a legfrissebb hírek szerint fel is hagy a félresikerült próbálkozással a kabinet.

Nem kissebbítve persze az erejükön felül deviza alapú lakáshitelt felvevők egyéni felelősségét, vitathatatlan, hogy valamit kezdeni kell a bedőlő lakáshitelek okozta társadalmi problémákkal. Csak az egészen radikálliberál, szívtelen vadkapitalista mondhatja azt, hogy menjen a családjával a híd alá az, akit kilakoltatnak, mert nem tudja fizetni a hitelét. Egy civilizált és minimálisan szolidáris társadalom egyszerűen nem engedheti meg, hogy családok tízezrei kerüljenek utcára.

Amit azonban "a bajba jutott devizahitelesek megmentése" címén a kormány művel, az valami elképesztő. Az totális hozzá nem értésről és mérhetetlen fafejűségről árulkodik.

Kezdődött az egész a rögzített árfolyamú végtörlesztéssel - ami kétségkívül sokaknak segített. Csakhogy kevés kivétellel még véletlenül sem azoknak, akik segítségre szorultak. A bankszektor kontójára az állam megajándékozta néhány százmilliárd forinttal azokat, akik egyébként kényelmesen tudták volna fizetni továbbra is a lakáshitelüket, és hozzá volt annyi megtakarításuk, hogy kicsengessék a tartozásukat. És az eredmény? Az egyik oldalon ajándék milliárdok a jómódúaknak, a másikon pedig romló banki hitelállomány, dráguló finanszírozás, gyengülő forintárfolyam és emiatt dráguló havi törlesztőrészletek, visszafogott vállalati hitelezés, elmaradó fejlesztések, csökkenő GDP, elbocsátások... Folytassam? A végtörlesztés zseniális kivitelezésével tehát éppen azokat szívatta meg többszörösen is a kormány, akiken a leginkább segíteni kellett volna.

Aztán jött az oly' nagyszerű árfolyamgát, ami valami oknál fogva csak nem akar olyan fene nagy népszerűségnek örvendeni a devizahitelesek körében. Pedig rendre kiszámolják okos internetes oldalakon, hogy mennyit lehet ezen kaszálni, hogy mennyivel jobban jár, aki az alacsonyabb havi törlesztővel megspórolt pénzét például berakja egy lakás-takarékpénztárba! Na ja... A baj az, hogy megint nem annak kellene a segítség, aki az árfolyamgáttal most megspórolt havi 20-30 ezret egy laza mozdulattal félre tudja tenni, hanem annak, aki ha most megspórol 20-30 ezret, az legalább a villanyszámláját meg a fűtést be tudja fizetni belőle. Értelemszerűen egy öt év múlva törlesztendő adósság fejében. Vagy fordítva: az árfolyamgáttal megint nem az jár a legjobban, aki rászorul, hanem az, akinek egyáltalán nem létkérdés az árfolyamgáttal megspórolható havi 20-30 ezer forint. És ezen a végtörlesztés meg az egykulcsos adó bevezetése után tulajdonképpen már nem is tudok csodálkozni.

És akkor az a bizonyos állatorvosi ló: az ócsai Szent Orbán Lakópark... Pedig a Nemzeti Eszközkezelőt lehetne ésszel is működtetni. Józan paraszti ésszel. Csakhogy a józan paraszti ész kormányzati körökben egy jó ideje hiánycikk. Momentán hamarosan 80 családot kiköltöztetnek az isten háta mögé - ámde a Máltai Szeretetszolgálat isteni gondviselése alá -, ahol se bolt, se óvoda, se munka, se közlekedés, se semmi. Viszonyt mindezt olyan drágán teszik, amiből több száz család problémája simán megoldható lett volna. Mondom: józan paraszti ésszel. Mert mégiscsak abszurd, hogy számítások szerint 26 millióba kerül az ócsai telepen egy 50 négyzetméteres ház, miközben ennyiből három ugyanekkora, felújított panellakásra is futotta volna valahol Budapesten. Ózdon vagy bármelyik egykori ipari fellegvárban meg mondjuk akár még ötre is... Nyilván valaki baromi jól keres ezen a lakóparkon, a politikusok baromi jól villoghatnak majd az átadóünnepségen, a Fókusz pedig szívhezszóló riportokat készíthet a kormány szívjóságából megmentett, új ócsai polgárokkal - de azért az egész rendszer hatékonysága mégiscsak, hogy is mondjam finoman, megkérdőjelezhető.

Pedig a kiinduló ötlet, a Nemzeti Eszközkezelő még önmagában nem lett volna rossz. Csak aztán valahogyan félrement ez is. Mint annyi minden, amibe ez a kormány fogott. Éppen mint a minapi dollárkötvény-kibocsátás: lehet végül is így is finanszírozni az országot, meg lehet villogni, hogy milyen fasza szabadságharcos gyerekek vagyunk, meg hogy nálunk bezzeg sorban állnak az államkötvényekért. Aztán hogy mindez hány százmilliárddal kerül többe nekünk, mint a gyűlölt és annyit átkozott IMF-hitel, arról persze nem szól a fáma. Nagyjából ez a konklúziója Ócsának is: elképesztően drága lett, és amennyibe végül az egész került, annyiból sokkal, de sokkal többeknek lehetett volna kézzelfogható segítséget nyújtani. Legalábbis józan paraszti ésszel.

A plakátokon persze nyilván úgyis azt látjuk és a miniszterelnöki interjúkban azt halljuk majd, hogy micsoda nagyszerű sikertörténet volt ez is.

Na ja. Éppen mint a többi.