Az idős ember sokkal közelebb kerül az indulatmentességhez, az előrelátáshoz, az Egész megtapasztalásához, mint fiatal társai. Az élet nagyon nagy adománya az, amikor az idős korhoz gyermeki játékosság, a befogadásra, az adásra való nyitottság is társul. Az ilyen gyermeki szeretetben élő idős ember elérte a bölcsességet.

Egy szép idős arc, egy gyönyörű idős kéz a helyesen meghozott korábbi döntések ezreinek lenyomata. Megöregedve újra lesz időnk. Lesz időnk arra, hogy megörüljünk egy napsugárnak, egy kicsi lepkének, az egyik unoka kacagásának. Lesz időnk újra felfedezni a legszebb, a legtisztább, a leggyermekibb érzelmeket, amelyeken a felnőttkor taposásában rendre átrohantunk.

A kapcsolatok meggyengülése egyfajta független helyzetet is teremt. Ez a helyzet ideálissá teszi az idős embert a konfliktusok oldására, a mediálásra. Ahogy közeledünk a matuzsálemi korhoz, egyre kevéssé béklyóz már le a földi lét. A lelkünkkel egyre inkább képesek leszünk úgy repülni megint, ahogy kisgyermekkorunk legszebb álmaiban tettük egykoron.

István fiam (akiről többet a csaknem egy éve megjelent interjúkötetemben lehet többet olvasni) most diplomázik a Wesley János Főiskola szociális munkás szakán (a kettőnkkel való beszélgetés február 17-én de 10 és 11 között lesz hallgató a Civil Rádióban). Az ilyen pillanatok elgondolkodásra késztetik az embert arról, hogy melyek is az idős kor örömei. Mi minden miatt lehet büszke magára a koros ember? A választ először a karácsonykor átgondolt erény-lista alapján fogalmazom meg.

Ahogyan karácsonykor írtam: „az erények legfontosabbika a bölcsesség. A bölcsesség része a józanság (indulatmentesség), a befogadásra és az adásra való nyitottság, motiváció és az előrelátás is. A bölcsesség tehát az Egésznek a megtapasztalása, átlátása. A bölcs egyszerre közelít a világhoz férfimódon (gondolati struktúrákkal) és női módon (holisztikusan, képszerűen) megragadva az Egészet”. Az idős ember már annyi mindent és annyi mindennek az ellenkezőjét látta, hogy – optimális jellemfejlődése esetén – sokkal közelebb került az indulatmentességhez, az előrelátáshoz, az Egész megtapasztalásához, mint fiatal társai. Az idősödő szervezetben kezdenek kiegyenlítődni a hím és a női nem hormonok. Ez közelebb viszi ahhoz az idős embert, hogy a fent említett gondolati és holisztikus gondolkodási struktúrákat kiegyenlítettebben használja, mint fiatalabb társai. Az élet nagyon nagy adománya az, amikor az idős korhoz még mindig gyermeki játékosság, a fent említett befogadásra, adásra való nyitottság és motiváció is társul. Az ilyen gyermeki szeretetben élő idős ember elérte a bölcsességet. Továbbmegyek. A bölcsesség kellő élettapasztalat, kellően magas kor elérése nélkül nem szerezhető meg. Emiatt bölcsességet ifjú embertől elvárni dőreség. (Bizonyos felfogások szerint persze a kellő élettapasztalat egy fiatal hölgy vagy úr előző életeiben is összegyűlhetett…) Az állhatatosság hosszú távú gondolkodása, a mértékletesség, az igazságosság és a türelem is mind-mind olyan erények, amelyek – kellő jellemfejlődés esetén – az idős korral nőnek.

A bölcsesség és az idős kor összefüggésének egy szép példája a Vének Tanácsának mélyen gyökerező szokása az emberi kultúrtörténetben. A spártai államban a Vének Tanácsa, a Gerousia, a 60. életévüket betöltött 28 vénből állt. A római Szenátus elnevezése is a vének (senex) gyűléséből fakad. Az Amerikai Tudományos Akadémia lapjában csaknem egy évvel ezelőtt jelent meg az a cikk, amelyben időskori bölcsesség tudományosan mérhető példáját adták azzal, amikor bebizonyították, hogy idős emberek sokkal jobban tudják a konfliktusok valódi megoldását előre jelezni, mint ifjabb társaik. A vizsgálatok szerint az idősebb emberek sokkal több és különbözőbb szempont szerint voltak képesek értékelni az adott helyzetet, mint a fiatalok. Jobban érezték a helyzet valós korlátjait, és inkább voltak képesek elfogadni az ésszerű kompromisszumokat. Az idős emberek sokkal jobban tudtak perspektívát váltani, és belehelyezni magukat egy másfajta gondolkodásba, semmint a fiatalok.

Az előző gondolatmenetben többször is előfordult a „kellő jellemfejlődés esetén” kitétel. Az idős embert az az életpálya határozza meg, amelyet végigélt. Egy szép idős arc, egy gyönyörű idős kéz a helyesen meghozott korábbi döntések ezreinek lenyomata. Ha az előző részben felsorolt erények mellett, azaz az Egész megtapasztalásának képessége mellett az életpálya során a korosodó Ember képes az Egészet gazdagítani és nem szegényíteni, szeretni és nem gyűlölni, akkor jellemfejlődése töretlen, időskori bölcsessége példaszerű, lelke pedig derűvel töltekező lesz. A szép öregkor egy helyesen leélt élet legnagyobb eredménye.

Természetesen nem akarnám sem magamat, sem másokat abba a hamis illúzióba ringatni, hogy az idős kor az örömök teljességét hozza el. Közismert az a mondás, amely a tudományos életpálya célkitűzéseit évtizedekre elosztva a huszonévesek által vágyott (minimum) két Nobel-díjjal indul, majd harmincasként „haza bölcse” fokozatra vált, negyvenesként ezt egy kisebb, avagy nagyobb bársonyszék vágyával cseréli fel, ötvenesként vagyonkát, hatvanasként egészséget szeretne. Végezetül pedig hetvenesként (najó, egyes változatokban nyolcvanasként, avagy még idősebbként) már megelégedne azzal is, ha aznap (kivételesen) még a délelőtt folyamán megtalálná a protkót, a hallókészüléket és a szemüveget. A szabadság fogalmát körbejáró blogbejegyzésemben már idéztem édesanyám egykori mondását: „Tudod fiam, amikor fiatal voltam, rengeteg volt az energiám. Csak sajnos nem tudtam azt, hogy mire is használjam. Most, hogy megöregedtem, már nagyon tudom, hogy mit kellene tennem. De már sajnos nincs hozzá energiám.” Az idős kor nemcsak a (kivételesen kegyelmes életút után esetleg bekövetkező) lelki kiteljesedés, hanem a lehetőségekben való beszűkülés ideje is.

Azonban az idős kor lehetőségekben való beszűkülésének is vannak pozitív oldalai. Az egyik a nyugalom. Megöregedve újra lesz időnk. Lesz időnk arra, hogy megörüljünk egy napsugárnak, egy kicsi lepkének, az egyik unoka kacagásának. Lesz időnk újra felfedezni a legszebb, a legtisztább, a leggyermekibb érzelmeket, amelyeken a felnőttkor taposásában rendre átrohantunk. Az idős ember ellágyulásai, pityergései, gyakori meghatódásai igen sokszor nem az elgyengülés, hanem egy érzelmekkel újratöltekezett élet jelei. Az idő újdonságokat is teremt. Rengeteg idős ember fedez fel új hobbikat, és teljesít be egy egész életen át hordozott titkos vágyakat. (Édesanyám a Színművészeti Főiskola befejezése után 32 évvel, 56 évesen járta ki az általános iskolát. A XX. század – is – egy olyan kor volt, amelyben minden furcsaság megesett.) Az egyik fő „hobbim”, a tehetséggondozás modern felfogása szerint tehetség minden életkorban, így sok-sok évvel a nyugdíj után is megmutatkozhat, szinte bármiben. Bánki-Horváth Béla bácsi 90 évesen sorra nyeri a szenior úszó-világbajnokságokat…

A beszűkülés a felelősség csökkenésével is együtt jár. Az unokák a gyermeknevelés örömeit hozzák el – a gyermeknevelés felelőssége nélkül. Az idős ember máshogyan lesz a közösség része, mint korábban. A tanítói szerep megbecsülést és tiszteletet ad. A kapcsolatok meggyengülése egyfajta független helyzetet is teremt. Ez a helyzet ideálissá teszi az idős embert a konfliktusok oldására, a mediálásra. A híres nagymamahatás is nagyrészt azon alapul, hogy az idős hölgyek a kis közösségben (látszólag pusztán pletykálkodva, fecsegve-locsogva) gyenge kapcsolatok sokaságát építik ki és ápolják, amellyel a közösség kohézióját nagymértékben emelik.

Ahogy közeledünk a matuzsálemi korhoz, egyre kevéssé béklyóz már le a földi lét. A lelkünkkel egyre inkább képesek leszünk úgy repülni megint, ahogy kisgyermekkorunk legszebb álmaiban tettük egykoron. Ahogyan régebben, a zalaszántói sztúpa kapcsán írtam: „Egy helyesen megélt élet csúcsán azon vesszük észre magunkat, hogy már nem köt minket a világhoz semmi, csak a mindent átható, önzetlen szeretet. Elfogytunk úgy, hogy közben átlényegültünk.” Vagy Fletcher sirályt idézve: „„Nincs korlát, Jonathan?” – gondolta. És elindult a tudás megszerzésének útján.”

Share