Sándor Zsuzsanna írása Weisz Fanni újévi jelbeszéde Az esélytolmács Siketen született, ma már a Magyar Szóvivők Egyesületének tiszteletbeli tagja. Szépségkirálynő és fotómodell is. Meg esélyegyenlőségi aktivista. Legutóbb arra kérték föl, hogy Áder János köztársasági elnök újévi köszöntőjét tolmácsolja jelnyelven a siket tévénézőknek. Millióan látták őt akkor. SÁNDOR ZSUZSANNA írása.

Találkozásunk előtt az internet jelnyelvi oldalait böngésztem. Miként kell „elmutogatni”, hogy boldog új évet? Örülök, hogy látlak? Mégsem állíthatok be Weisz Fannihoz úgy, hogy egy mukkot sem tudok az ő nyelvén!

A budai étterembe Fanni két tolmáccsal érkezik. Az egyik az édesanyja, Léránt Ágnes, aki a lányát minden nyilvános fellépésre elkíséri. A másik Bertus Tímea hivatalos jeltolmács. És itt van Fanni legjobb barátja, médiamentora, Vujity Tvrtko is. A TV2 Naplójának főszerkesztője szervezi Fanni sajtószerepléseit. A riporter bemutat minket egymásnak, s már siet is tovább.
Asztalhoz ülünk. Mellettem Tímea, a tolmács, szemben Fanni és Ágnes, mögöttünk a fotós. Stábmunkában készül az interjú. Zavaromban rögtön belesülök a bemagolt jelbeszédembe. Suta mozdulataimon csak mosolyog Fanni: „Szia!” – integeti vidáman, és széles gesztusokkal mesélni kezdi az életét.

Édesapja villanyszerelő volt. Édesanyja bolti eladó. Mindketten halló, egészséges emberek. Noha a rokonságban volt siket, nem tudták, hogy a baj genetikusan öröklődhet. Első gyermekük, Gábor látszólag egészségesen született, gyorsan fejlődött. Ám ha szóltak hozzá, nem reagált. Pécsett éltek, az ottani klinikán vizsgálták meg a kisfiút: „Anyuka, a fia nem hall, nem tudunk segíteni” – közölte az orvos.

Az apa annyira szégyellte a fiú fogyatékosságát, hogy inni kezdett. Amikor öt év múlva világra jött Fanni, a szülők azt remélték: a halló gyerek majd kárpótolja őket. A kislány mintha megérezte volna az elvárásokat, olyan jól megtanult szájról olvasni, hogy hároméves koráig nem vették észre: ő is siket.

Az apa újra részegen járt haza, verte a feleségét. Amikor egyszer a fiára is kezelt emelt, Ágnes felkapta a gyerekeket, s elköltözött a szüleihez. Aztán elváltak. A férfi fiatalon belehalt az ivásba.

Fájó emlékeket a csend nyelvén sem könnyű elbeszélni.

Az anya alkalmi munkákat vállalt, éjszaka varrt, hogy minél több időt tölthessen a gyerekeivel. Mivel a jelnyelvet akkoriban még sehol nem tanították, nem kapott segítséget Gábor és Fanni neveléséhez. Maga talált ki fejlesztő módszereket. A lakásban mindenhová cetliket tűzött, ráírta a tárgyak nevét. Papirost ragasztott a kanálra, villára is. És a siket gyerekei négyévesen már olvastak. Saját jelrendszerrel kommunikáltak egymással: a világ legkisebb „élő nyelvét” ma is csak ők hárman értik. Egyébként Gábor intelligenciáját gyerekkorában 150-nek mérték. Fannit hatévesen vizsgálták: az IQ-ja akkor tizenkét éves szintjének felelt meg.

Ám az épek általános iskolájába a Weisz gyerekeket nem vették fel. Kaposvárra kerültek, a siketek bentlakásos intézetébe. Akkoriban az volt a pedagógiai szemlélet: a fogyatékosok igazodjanak mindenben az épekhez. A jelnyelvet ott sem oktatták, s ha egy diák ösztönösen a kezét kezdte „használni”, ráütöttek. Szájról olvasással tanítottak, noha így elvontabb fogalmakat, helyes ragozást lehetetlen volt elmagyarázni.

Fanni nem sokáig járt az intézetbe. Hatévesen megműtötték, implantátumot ültettek a hallójáratába, és egy speciális készülékkel hallani kezdett. Valamennyire. Az élő beszédet ugyan alig értette, de legalább végre hallhatta édesanyja hangját. A szél, a víz, az eső zörejeit. Az operáció után felvették egy pécsi általános iskolába. De sokat gúnyolták osztálytársai. Anyja azzal vigasztalta: „Ne törődj vele, ha bántanak. Inkább mosolyogj! Meglátod, ezerszer visszakapod majd a mosolyt.”

A teljes cikk a 168 óra csütörtöki számában olvasható!