A nemzeti kétharmad nem szereti az értelmiségieket. Csak a baj van velük: gondolkodnak, beszélnek, írnak, olvasnak – és nem csak a mi szent és kivételes anyanyelvünkön. Megértik egymást a külföldi hasonszőrűekkel, és nem átallnak családi titkokat is kifecsegni. Aminek következtében rosszakat gondolnak a nemzeti kétharmadról külföldön, pedig az csak a maga sajátos magyar módján intézi a dolgokat.

A nemzeti kétharmad úgy döntött, lecseréli a jelenlegi kényelmetlen értelmiséget egy saját kebeléből kiválasztott, sajátosan magyar módra gondolkodó intellektuális csapatra. Kezdte ezt a tevékenységét a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) megalapításával, amely Fekete György sajátosan magyar esztétikai rendszerének alapján válogatta ki a kimagasló magyar művészeket.

A következő lépés logikus módon a tudomány világába vezetett. A felsőoktatási törvény értelmében eddig egyetemi oktató csak az lehetett, aki rendszeresen és elfogadható színvonalon végzett tudományos és oktatói tevékenységet. A docensi vagy egyetemi tanári kinevezés feltétele pedig PhD fokozat és habilitáció is volt. Ennek pedig csak az juthatott a birtokába, aki több éven keresztül tanult egy doktori iskolán, témájából több tudományos közleményt jelentetett meg, nemcsak magyar nyelven, nemzetközi konferenciákon szerepelt idegen nyelvű előadásokkal, s megírt egy új tudományos felismeréseket tartalmazó disszertációt, amelyet két opponens, valamint a tudományterület elismert művelőiből összeállított bizottság kritikai megállapításaival szemben megvédett. A habilitációs folyamatot a PhD védés után több évvel lehetett csak megindítani. Ez elsősorban az egyetemi oktatásra való rátermettséget vizsgálja, csak több önálló könyvvel rendelkező szakember jelentkezhetett rá. Rátermettségét, „habitusát” igazolnia kellett nemcsak Magyarországon és külföldön is elismert tudományos életművével, hanem a műveire való hivatkozásokkal is, valamint az általa vezetett szakdolgozók és doktoranduszok munkáival. Ezek után tartania kellett egy nyilvános tudományos és egy egyetemi előadást is, s ha mindez sikerült, akkor kapta meg az úgynevezett venia legendit, amely feljogosította őt egyetemi előadások tartására. Ennek alapján nevezhették ki az illetőt egyetemi docenssé, illetve javasolhatták az államfőnek egyetemi tanári kinevezésre.

Ez bizony hosszú és fáradságos folyamat, a nemzeti kétharmad számára kedves jövendő csúcsértelmiségiek pedig eddig mással voltak elfoglalva. A Pósán László fideszes országgyűlési képviselő által benyújtott törvénymódosító javaslat most számukra nyitna meg egy igazán „királyi utat”.

A javaslat értelmében az egyetemi tanári kinevezéshez eddig szükséges tudományos fokozatot helyettesítheti a Kossuth-díj vagy az olimpiai aranyérem, illetve az MMA vagy a Magyar Tudományos Akadémia javaslata. Ezek birtokában egy egyetemi alapképzettséggel rendelkező, soha nem publikáló és a felsőoktatásban csak hallgatóként részt vevő személy is kinevezhető professzornak. Megpályázhatja az ehhez kapcsolt munkahelyeket, lehet tanszékvezető, doktori iskolát is irányíthat, rektorként akár egyetemet is.

A javaslat, ha elfogadják, mindenekelőtt Mocsai Lajost hozta volna olyan helyzetbe, hogy szeptemberben már rektori palástban fogadhassa a frissen alapított sportegyetem elsőéveseit. De Schmitt Pálnak is meghozhatta volna az alanyi jogon járó professzori címet. Akár doktori iskola vezetőjeként oszthatta volna hatalmas tudását a sportegyetem által nevelt új nemzeti értelmiségnek.

Délután ért bennünket a hír, hogy Pósán képviselő úr – miután az Index tudósított a javaslat tartalmáról – visszavonta a módosítót. Döntése okáról, indokáról egyelőre nem tudni semmit (állítólag „nem volt jól kidolgozva”.)

Az évtizedek munkájával kiépített értelmiségi pozíciók tulajdonosai most akár fel is lélegezhetnek – idézve Madách Luciferét: „a nyakazás ezúttal elmarad”. Pillanatnyilag elhárult a veszély, uszodákból és sportpályák öltözőiből nem indulnak professzorok az egyetemi ranglétra legmagasabb csúcsai felé. De nyugodtak azért nem lehetünk: a nemzeti kétharmad az egyetemekre is be fogja telepíteni saját kedvenceit. Akik nem analitikus gondolkodásukról vagy széleskörű műveltségükről ismerszenek meg, hanem féktelen mohóságukról. Az egyetemekre vezető egyik „királyi utat” most eltorlaszolták ugyan, de  nyitnak majd nekik hamarosan egy másikat.