Van egy gyűlölt honfitársunk, úgy hívják, hogy Azelmúltnyolcév. Különös vezetékneve dakota származást sejtet, s valljuk be, van is benne valami: a kormányhoz közeli politikusok, és a hatalomhoz hű média aggatták rá ezt furcsán hangzó elnevezést. Azelmúltnyolcév keresztnevekben sem szenved hiányt, számosan vannak neki azok is: Hibái, Bűnei, Rombolásai, Elkúrásai.

Ez a honfitársunk tehet mindenről, ő minden bajok forrása, ha nem lett volna, ma minden másképpen lenne. Karba tett kézzel, külső szemlélőként néznénk a világ válságát, újsághír lenne számunkra az eurozóna összes nehézsége. Ezt maga a miniszterelnök mondta a parlamentben, el kell hát hinnünk, és nem csak azért, mert ő még soha sem hazudott, hanem azért is, mert a kormánypárti képviselők nagy tapssal fogadták a bejelentést. Márpedig ők nem úgy kerültek a parlamentbe, mint a többi képviselők, akik nyilván csak véletlenségből estek be a padsorok közé. A kormánypárti frakció tagjait a zemberek küldték a parlamentbe, hogy - ellentétben az miniszterelnököt most hátba támadó ellenzékkel -, megvalósítsák a magyarság ezeréves álmát.

Ma Azelmúltnyolcév az első számú közellenség. Nélküle most nem érintene bennünket Európa és a Nyugat hanyatlása, és minden úgy lenne, mint régen, a szocializmus dicsőséges esztendeiben, amikor a határainkon megállítottuk az inflációt, megtorpantattuk a válságot, és a hivatalos jelentések szerint még az influenzajárvány is visszahőkölt. (Bár azért időnként kijátszotta a határőrök éberségét.)

Nem lehet jó most Azelmúltnyolcév helyében lenni. Egyre nyilvánvalóbb ugyanis, hogy ő tehet mindenről, sorra lepleződnek le a gazemberségei. Öröm az ürömben, és ez a magyar nép történelmi szerencséje, hogy olyan kormánya van, mint amilyet választott magának. Szabadságharcos, szuverén és fülkeforradalmár, amely nem ortodox módon ugyan, de helyreállítja Azelmúltnyolcév pusztításait.

Akár akarjuk, akár nem, de leginkább bármi áron.

Ezért kellett az elmúlt másfél évben többször is bedönteni a forintot, lenyúlni a magánnyugdíjpénztári vagyont, ezért volt szükség a visszamenőlegesen hozott intézkedésekre, amelyek bizonytalan jogi környezetet teremtettek, és ily módon a befektetőket és a tőkét menekülésre késztették. (Jelentkezzen, aki az utóbbi másfél évben befektetni vágyó külföldi pénzembert látott hazánkban!)

Azelmúltnyolcév miatt volt szükség Európa legszégyenletesebb médiatörvényére, a közmédiában hithű janicsárok és közkatonák kinevezésére. Ezért kellett a köztévé adósságait és járulékait elengedni, akár azon az áron is, hogy másoknak, akik nem köztévé, hanem, teszem azt, magánemberek, több adót fizetni. Ezért volt szükséges az Alkotmánybíróság jogköreit csorbítani, Fidesz-közeli, a regnáló hatalomhoz lojális legfőbb ügyészt kinevezni, most pedig, legutóbb, az Orbán-család bizalmasát, a miniszterelnök feleségének kollégiumi szobatársát a bírói testület élére kinevezni.

Valljuk be töredelmesen, hogy Azelmúltnyolcév miatt volt kénytelen tizenkét fideszes megyei elnök közpénzen az Azori-szigetekre utazni, hogy az amúgy nem létező páneurópai romastratégiát tanulmányozza. Többen közülük a feleségüket is magukkal vitték, de nem azért, mert halmozni kívánták volna az élvezeteket. Ellenkezőleg, a piszkos tizenkettő egyike nyilatkozta, hogy még mindig jobb, mintha a titkárnőjüket vitték volna magukkal. Amivel, ha akarnánk, sem tudnánk vitatkozni: a napnál is világosabb, hogy mindez nem csupán áldozatvállalás volt a részükről, de a Fidesz családcentrikus jellegének a demonstrálása is egyben.

Három gyerek, négy kerék, egy utazás.

A napnál is világosabb, hogy Azelmúltnyolcév miatt rossz minden. És nem azért, amint azt egyre többen kapizsgálják: hogy az elhibázott gazdaságpolitika, a nemzetközi szervezetek elleni értelmetlen és szükségtelen izmozás, és a kormányzati szintre emelt impotencia miatt kellenek az egyre inkább koncepciós jelleget öltő kirakatperek.

Nem mintha összefüggést mernék felfedezni az ötvenes évek és a mai magyarországi viszonyok között, csupán jelzem, hogy nemsokára, december 27-én ünnepelné 111. születésnapját egy zseniális kis-nagy ember, Királyhegyi Pál. Akinek a nevéhez fűződik az a legendás távirat, amelyet persze soha nem küldött el, de a nagyon is létező szocializmus idején barátainak, ismerőseinek széles körben terjesztett. A távirat címzettje Sztálin volt, a szövege pedig így hangzott: "A rendszer nem vált be stop Tessék abbahagyni stop Királyhegyi stop".