"Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel
terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt
felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot
akarunk csinálni zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk
rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett
dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák
vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy
lejárassuk. Mi lesz ennek a vége szeretett úri véreim? Mert magam is
ősmagyar volnék s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit aki
különb mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen
mintha itt sem lettünk volna.
Legyünk ez egyszer számítók.
Kerekedjünk föl s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül
igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai
kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról.
Menjünk vissza, szeretett úri véreim. Megöl itt bennünket a betű, a
vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel
a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal,
agarakkal, versenylovakkal, és ősökkel! Menjünk vissza Ázsiába!."
Ady Endre
Nagyváradi Napló - 1902. január 31.
Kommentáld!