Ha kínunkban akarnánk poénkodni, azt kérdezhetnénk naivan, mi történhetett, hogy a szóvivő úr ennyire intenzíven akarja becsukatni a saját főnökét, a miniszterelnök urat. De hát, tudom én, fáradt poén ez, nem is erőltetem.

Pedig ha egy pillanatra is komolyan volna gondolva, hogy az államadósság felhízlalásának főbenjáró bűnéért járó felelősséget igazságosan porcióznák ki, jutna abból bőven az első Fidesz-kormány fejének is. (Lásd még: értelmetlen és velejéig romlott lakástámogatási rendszer). Persze ennek a heccnek a kiötlői egy percig sem akarták az államadósság keletkezésének tényleges folyamatát, módját, okait felderíteni, ők bűnösöket óhajtottak prezentálni. Nagyrészt a nem csekély mértékben éppen általuk gerjesztett bosszúszomj kielégítésére. Háború idején (márpedig tudjuk: háborúban állunk az államadósság ellen) statáriális bíróság dívik, amelyik nem a kiegyensúlyozott, elfogulatlan ítéleteiről ismerszik meg.

Így aztán amikor a miniszterelnöki szóvivő úr bejelentette az államadósság elleni harccal kapcsolatos újabb elmés ötletét, az pont olyan volt, mint a Tanúban: nem a per anyagát, hanem az ítéletet ismertette. Meg azoknak a nevét, akiknek a feje ki lesz tűzve a várfokra. Látva ezt a polgári jog nagyobb dicsőségére előadott tirádát, szerintem az Erő Sötét oldalának urai borzongva irigykedtek: hej, ha nekik olyan droidjuk lett volna, mint a szóvivő úr, Luke Skywalker elbújhatott volna a kemencesutba.

Azért is mondom ezt, mert szemben az azonnali elutasító reakciókkal, számomra nem tűnik szentségtörésnek, hogy legalább elméleti vitakérdésként kicsit megbolygassuk ezt a bemerevedett tabut. Vagyis a politikusi felelősség természetére vonatkozó kérdést. Azt tehát, hogy ténykedésükért viseljenek-e a szimpla politikainál nagyobb felelősséget a párt- és kormányzati tényezők. Hangsúlyozom ismét: teoretikus diskurzust lehetne folytatni arról, hogy mondjuk a rossz, felelőtlen kormányzásnak legyenek-e a politikai felelősségen túlmutató következményei. Végtére is egy buszsofőrnek nem kell ahhoz szándékosan falnak kormányoznia a járművét, hogy eljárást indítsanak ellene. Elég, ha figyelmetlen volt. Meg lehetne alkotni a gondatlan politizálás kategóriáját - és mindjárt le is lehetne ültetni a teljes magyar politikai osztályt, önkormányzati takarítónőtől felfele (vagyonelkobzással egybekötve). Szóval ha büntetni akarnánk a rossz politizálást, lehetne erről is törvényt alkotni – de csak a jövőre vonatkozóan. Hogy aki himpellérnek áll, ennek tudatában tegye.

Persze akkor az is eldöntendő, hogy mi is számít rossz kormányzásnak. Görögország például a csőd szélén áll, az államadósság a GDP 160 százaléka, de nem hallani, hogy emiatt politikusokkal akarnák feltölteni a börtönöket. Ráadásul az államadósság összege és mértéke sem értelmezhető a gazdasági kontextuson kívül, hiszen Japán a maga 200 százalékos adósságával elég jól el van, mert azt a belföldi fogyasztásból finanszírozzák. Amúgy is a körülményektől függően rendkívül különböző funkciója lehet az államadósságnak: ha jövőbeni terveket finanszíroz belőle egy, a hitelt a megtermelt javakból törleszteni képes gazdaság, akkor a fejlődés záloga is lehet. Ha viszont a zsozsót, mondjuk, becsatornázzák támogatásként a miniszterelnök haverjainak cégeibe, majd osztalékként kiveszik, akkor az sima csalás, amire ma is van paragrafus. (S mivel vigyázó szemünket most amúgy is a példaképül állított Kínára kell vetnünk, jó, ha tudjuk, hogy ott egy kis korrupcióért már ki is végzik az illetőket.)

Nálunk persze inkább a felelőtlen gazdálkodás esete áll fenn. Egy dolgot azonban – legalábbis demokráciában – még erre való hivatkozással sem lehet megtenni: hatalmi érdekeknek megfelelően buherálni-farigcsálni a jogszabályokat, hogy alkalmasak legyenek kriminalizálni a politikai ellenfeleket. Márpedig a Fidesz, pontosabban annak urai éppen erre készülnek. A szóvivő még a magyar politikai életben is páratlanul nyílt cinizmussal mintegy megrendelést adott az alkotmányügyi bizottságnak arra nézvést, hogy miképpen is lehetne úgy adjusztálni a jogszabályokat, hogy azok alapján be lehessen varrni az elmúlt évek kormányzati politikusait. Megjegyezném: akad köztük olyan, akiről bármit képes vagyok feltételezni, és könnyet nem ejtenék, ha bekaszliznák, de csak akkor, ha ezt bizonyított bűncselekmények miatt tennék.

Ámde hatalmi érdekek szolgálatába állítani, a politikai leszámolás eszközévé alacsonyítani a jogrendet, az nagyobb bűn, mint akár 200 százalékra növelni az államadósságot.