Zsiga Marcell nevezetű, mélyen tisztelt képviselő és miskolci alpolgármester, megerősítve a magyar gazdasági csoda – kortársai által el nem ismert – atyja, Matolcsy úr aranybevonatú szavait kijelentette, hogy bizony havi 47 rongy untig elég a megélhetéshez. Én most nem arra az arcpirító visszásságra kívánom felhívni a figyelmet, hogy Zsiga 1,7 milliót visz haza havonta – biztosan megérdemli, mind megérdemli -, ezt megtették és még meg is fogják tenni mások. Csak az tűnik fel, hogy már egyáltalán nem tűnik fel egy ilyen eset.

Merthogy már ez dívik. Ez a mentalitás lett úrrá az elitünkön, de ami még veszélyesebb, nekik köszönhetően az emberek többségén is. Ez az úrhatnám mentalitás, ez az undorító dzsentriviselkedés, melyet ezek a zsigamarcellek, a lázárjánosok és kocsismáték prezentálnak nekünk naponta, hogy el ne felejtsük. El ne felejtsük azt, hogy akinek nincs semmije, az annyit is ér, aki az utcán él, az direkt meg akar fagyni, vagy aki munkanélküli, az egy naplopó. El ne felejtsük, hogy márpedig ez a full nemzeti, tiszta szívű kormány már rég felszámolta azokat az időket, amikor szegénység egyáltalán létezhetett. Mind anyagi, mind szellemi értelemben. Ez már nincs. Aki mégis úgy néz ki, hogy nincstelen, az vagy őrült, vagy puccsista. De mindegy is, lényeg, hogy az ő hibája.

Nem az a probléma, hogy ezek ott „fent” hétszámjegyű összegeket pakolnak zsebre havonta. Nem az a gond, hogy társadalmi különbségek léteznek. Illetve dehogynem gond, de ezt valószínű sosem fogja tudni teljesen levetkezni az emberiség, és ezen kár is rágódni. Az igazán ijesztő az, amikor egy hatalmi elit, amelynek semmiféle társadalompolitikai víziója nincsen, semmiféle érdeklődést és fogékonyságot nem mutat a valóság irányába, kikiáltja bűnbaknak azokat, akik a büdös életben nem fogják tudni megvédeni magukat. A középosztálynak nevezett, magát különbnek gondoló, választásokra is kiváló többséget alkotó réteg jó része pedig magáévá teszi ezt a fennkölt és bölcs gondolatot. És ez a senki által meg nem vezethető, büszke, nagylelkű népünk tényleg elhiszi, hogy minden gondunk eredői a legalul levők, akik sorsukat maguknak köszönhetik. Akik megvetik a munkát, csak a segélyre ácsingóznak, amiket mi, derekas polgárok biztosítunk nekik. A politikai elit pedig mossa kezeit; e logika szerint rajtuk segíteni úgysem lehet.

A magot elvetették, be is fog érni. Ezen már az sem segít, hogy néhány hiperaktív politikus „leereszkedik” szavazatokért a pórnéphez, mintha állatsimogatóban lenne, hogy „lám, én ilyen jó, megértő és kegyes vagyok”. Csakhogy az ember közben már azon kapja magát, hogy akik zuhannak a mélybe, azok a már leérkezett szerencsétlenekre köpködnek, akik lassan már ki is hűltek, nem pedig az őket mélybe taszítókra, akik teli pofával – és zsebbel – röhögnek rajtuk, rajtunk. És ez gyomorforgatóbb látvány bármiféle ifjú fideszes szociáldarwinistánál