| ia ⇒
|
|
2012. október 1, 22:25 |
|
2012. október 01. hétfő, 03:30 |
Nem
szeretem, hogy Magyarország jelenlegi miniszterelnökét egyre gyakrabban
minősítik ki- és beszámíthatatlannak, például az MSZP köreiben is. A
kiszámíthatatlan rendben van, de szerintem nem elmebetegezhetünk le
senkit a nyilvános, pláne nem az elemző beszédben, mert orvosi papírok
bizonyító ereje híján ez csak sértegetésre és indulatgerjesztésre jó, és
abból már van épp elég.
Inkább nézzük meg tárgyilagosan, hogy Magyarország jelenlegi
miniszterelnöke milyen rendszert hordoz a fejében, és hogy mi következik
ebből. Van hozzá egy jó kis sűrítményünk, az ópusztaszeri beszéd.
(Hogy ez a rendszer miért lett ilyen, annak a gyökereit és az okait
alaposabb elemzésben kell majd megkeresni, mint ahogy én – nem lévén
szakember – a rendszer elemeinek a leírását is csak az általános
ismereteim alapján tudom elvégezni. Remélem, azok is megteszik majd,
akiknek ez a szakmájuk.)
Annyit biztosan megállapíthatunk, hogy ez a rendszer a saját
logikájában és fejlődési folyamatában ma ott tart, hogy Magyarország
miniszterelnöke a magyar politikai nemzetet egyértelműen vérközösségnek
tekinti (lásd még a Mein Kampf „vérközösség”- [Blutgemeinschaft]
szimbolikáját). Ebből értelemszerűen következik, hogy a vérközösség
tisztaságát védeni kell másoktól, az „idegen vérhez” tartozóktól. Nem
véletlen tehát, hogy ebben a rendszerben a vérközösség szimbóluma egy
törzsi szimbólum: a karmai közt fegyvert tartó, a magyar nemzetet
védelmező harcias turul. A turul, amelybe minden magyar (már aki nem
szembefordít, hanem nemzeti együttműködést épít) beleszületik, mint
hallhattuk.
Ehhez a pogány kulturális elemhez Magyarország jelenlegi
miniszterelnöke sajátos módon a katolikus hagyomány harcias alakját,
Szent Mihály arkangyalt (főangyalt) rendeli hozzá, a mennyei hadak
hatalmas akaraterejű vezérét és győztes harcosát, az utolsó ítéletnél a
lélek jó és gonosz cselekedeteinek megítélőjét, akinek a jelképe szintén
a hatalmas kard, amellyel legyőz minden gonoszt. Az „idegen vérűek”
ellen folytatott pogány alapozású harcot tehát a katolikusoknak a Sátán,
a Gonosz ellen folytatott szent harcával erősíti fel Magyarország
jelenlegi miniszterelnöke. A pogány és a katolikus szimbólumrendszer
egyesítésével (ami indokolt, hiszen „a mi hét törzsünk köt
vérszövetséget” és „a mi Szent István királyunk alapít államot” – apró
probléma, hogy ezt történelmileg éppen egymás ellenében tették) a két
tartalmat is egyesíti: „vérközösség” védelme a Sátán, a Gonosz (az
„idegen vérűek”) ellen folytatott vallási harccal lesz azonos. És lesz
belőle nemzeti célkitűzés: „a nagy sárkány, az őskígyó, aki maga az
ördög, a sátán, aki elcsábítja az egész világot” letaszítása Isten által
szentesített feladata a közös vér által egyesített „világnemzetnek” (és
persze neki magának, a világnemzet vezetőjének is).
Ezt a pogány és katolikus elemekből összerakott kevercset
Magyarország jelenlegi miniszterelnöke a református prédikátor
hevületével és a pápai inkvizítor kíméletlenségével adja elő (noha
történetileg ők is egymás ellenében jelentek meg, de vegyük tudomásul
azt is, hogy Magyarország jelenlegi miniszterelnökének fejében a harcot,
amelyet ősei vívtak, békévé oldja az emlékezés, hiszen a ma legyőzendő
legfőbb gonoszok „letaszításához” az ősök közös erejére van szükség). Az
már csak apró logikai bukfenc, hogy a turul és az arkangyal kardjához
meg a harcias szóhasználathoz a giccsesebb lelkű hallgatóság kedvéért
végül még odabiggyeszt egy vörös farkat: a keresztényi „szeretetet” és
„derűt”, amellyel a kívánatos kiszorításokat végre kell hajtani.
Mihály arkangyal a rilai kolostor freskóján – Wikipedia
Végezetül ehhez tegyük még hozzá azt, amit már többször leírtunk, de
most bontsuk is ki: a pogány-katolikus tartalmat is, a
prédikátori-inkvizítori magatartást is nem más, mint Magyarország
jelenlegi miniszterelnöke képviseli. Hatalmi pozícióból. A modern
demokráciákban elnyerhető legerősebb felhatalmazással, demokratikus
választások útján elnyert népképviseleti és kormányzati hatalommal. Csak
hát a kormányzás, ahogy a választás maga is, arról szól a modern
polgári demokráciákban, hogy a társadalom, a politikai nemzet közös
ügyeit, konfliktusait, belső és külső érdekütközéseit okosan, lehetőleg
minden polgár megelégedésére, minden polgárnak a lehető legkisebb érdek-
és értéksérelmet okozva, pragmatikusan, ugyanakkor lehetőleg
perspektivikusan oldja meg az, akit erre a választók többsége
felhatalmazott.
Ha az államhatalom első embere a politikai közösség helyébe a
„vérközösséget” állítja; ha a polgári jogegyenlőség képviselete és
érvényesítése helyett azzal foglalatoskodik, hogy hatalmi pozícióból
kijelölje a letaszítókat és a letaszítandókat; ha az emberi
szabadságjogokat egyetlen elemre szűkíti le, nevezetesen arra, hogy az
állam minden polgára szabadon eldöntheti, követi-e a kormányzati
politika hittérítő hevületét és kirekesztő indulatát; ha a polgári béke
és biztonság értékét a törzsi harccal mint legfőbb értékkel váltja fel,
akkor elmondhatjuk, hogy – akarva, akaratlanul – polgárháborút készít
elő. Polgárháborúra készíti fel az agyakat és az érzelmeket, és ebben a
törekvésében kizárólag azokra az alattvalóira támaszkodik-támaszkodhat,
akik megfelelő agymosás után hajlamosak és hajlandók ember- és
polgártársaik életére és vagyonára törni (és semmiképp se nevezzük ezt a
széles réteget csürhének, noha kétségkívül a csürhe névvel illethető
embercsoport alkotja benne a sokat emlegetett dárda hegyét).
Minden magyar állampolgárnak tehát – éljen a politikai közösség
határain belül vagy rajtuk túl – azt kell eldöntenie, ér-e neki annyit a
jelenlegi magyar miniszterelnök által összeeszkábált vérgőzös és
nemzeti mítosz, hogy feladja érte a viszonylag biztonságos mindennapi
létét, az emberségét, a nyugalmát, a gyereke életét (a polgárháború
ugyanis nem válogat, az ő gyereke is véres fejjel fog az állami
lövészárokban heverni) meg a nehezen összespórolt Suzukiját (mert a
fővárosi gyújtogatók se szoktak válogatni, hogy kinek az autóját égetik
ki). Azt kell eldöntenie, valóban ez-e a az ő személyes útja a
boldoguláshoz. Azt kell eldöntenie, hogy a turulos-arkangyalos,
törzsi-vallási vérközösséget tekinti-e a saját hétköznapi kultúrája
foglalatának. Azt kell eldöntenie, igaz-e, amit Magyarország jelenlegi
miniszterelnöke állít, hogy az ő szabadsága és jóléte csak mások
megalázása és eltiprása révén teljesedhet ki.
És hogy – Magyarország jelenlegi miniszterelnöke nyomán – kicsit
szélesebb összefüggésben is gondolkozzunk: minden magyar állampolgárnak
azt kell eldöntenie, igaz-e, hogy ilyen „új törvények világa közeledik
az európai kontinens felé”. És hogy akarja-e még egyszer azokat az „új”
európai törvényeket, amelyek hatvanmillió ember pusztulásához és kivétel
nélkül minden ember rövid evilági életének a feldúlásához vezettek?
Mert ha társadalmi-egyéni bajokat és vágyakat a vérközösségek, a
nacionalizmusok, az uralkodó és alávetett nemzetek és individuumok
hierarchiájára butítjuk le, nincs más út. A mitikus szinten gerjesztett
konfliktusok másként, racionálisan, józanul, tárgyalásos-kompromisszumos
módon nem oldhatók fel.
Én egyetlen dologban értek egyet Magyarország jelenlegi
miniszterelnökével: „Azt kívánom minden magyarnak, legyen füle a
hallásra, és olvasson a jelekből.”
Mihancsik Zsófia
Kommentáld!