Azt, hogy az egykulcsos adórendszer maximálisan bevált, az éhen haltakon kívül Magyarország minden lakója belátja, ám hogy hatással van a libidóra is, valószínűleg meg fogja lepni még az IMF szakembereit is.

Megyesi Gusztáv| Népszabadság| 2012. január 28.

Márpedig Matolcsy miniszter a parlament költségvetési bizottságának ülésén fejtette ki, hogy az egykulcsos adórendszer „a gyermekvállalást is ösztönzi”, hiszen az utóbbi hat hónapban több gyermek született. Amikor valaki bátortalanul megjegyezte, hogy a gyerekek a fülkeforradalom dacára is változatlanul kilenc hónapra jönnek világra, a miniszter szemrebbenés nélkül felelte, hogy már az előzetes bejelentések „megmozgatták a magyar férfiak és nők fantáziáját”, ergo hatással voltak a népszaporulatra.

Igaz, ami igaz, az öntudatos magyar férfi már jó ideje nem holmi pezsgős vacsorával meg gyertyafénnyel próbál hangulatot teremteni a házasélethez, hanem a Gazdasági Rádióban növekedési prognózisokat hallgat asszonyával, mondhatnánk, demográfiai szempontból Matolcsy miniszter közgazdasági tézisei voltaképpen a lehető legkorszerűbb afrodiziákumoknak tekinthetők, de most nem erről van szó. Hanem hogy mit szól mindehhez a pápa. Aki épp a héten áldotta meg Magyarországot, s tett ígéretet Semjén miniszterelnök-helyettesnek, hogy rendszeresen imádkozni fog a magyar népért.

Ez ellen még a legmegátalkodottabb ateistának sem lehet kifogása, csakhogy mint tudjuk, Őszentsége a testiséget illetően igen visszafogott, még a legszimplább kondom használatában is a sátán keze nyomát látja, ebből adódóan meg lehet a véleménye Magyarországról, ahol most már kabinetszinten izgatják a férfiak és nők szexuális fantáziáját; hamarosan alighanem zsinat is össze lesz trombitálva, s ez is kizárólag Orbán meg örökös jobbkeze miatt fog bekövetkezni.

Még az a szerencse, hogy a költségvetési bizottság elnöke szerint is „sikeres a kormány és sikeres a gazdaságpolitika, a nemzetgazdasági miniszterről nem is szólva”, akinek úgy sikerült világraszóló eredményeket elérnie, hogy közben „nemhogy megszorítások nem voltak, arra emlékeztető lépések sem”. Hogy csak egyetlen adattal jelezzük a gyarapodást, az eddigi 18 ezer forintos étkezési utalvány helyett itt az Erzsébet-utalvány, havi ötezer forint értékben, ami tehát 13 ezres növekmény, hogy most holmi algebrai plusz-mínusz előjelekkel ne kicsinyeskedjünk.

Azért az Erzsébet-utalvánnyal példálózunk, mert kiváló szimbólum. Ebben a tetőtől talpig keresztény országban egyetlen hívő sem akad, egyházi személy meg pláne nem, aki szólna, hogy ha már mindenképpen muszáj egy étkezési utalványnak nevet adni, nem éppen Árpád-házi Szent Erzsébet a legszerencsésebb választás.

Ő ugyan tudvalevőleg egész életében a szegények mellett állt, „azoknak hordozta a fejedelmi éléskamra minden élelmét, meglátogatta őket kunyhóikban, kifizette adósságukat”, csak éppen amit adott, az alamizsna volt, koldusnak, földönfutónak odavetett könyöradomány. Nem pedig munkabér, fizetés vagy egyéb juttatás, mint a cafeteria is, ami a munka ellenértékeként jár a dolgozónak, mégpedig szerződés alapján, ergo az Erzsébet-utalvány pontosan kifejezi, hogy minek tekinti a kormány az ő hűséges, keresztény népét. Amúgy a névadó igen példás módon bánt a betegekkel is: egy Illés nevű bélpoklost például egyenesen a hitvesi ágyába engedett; nem ortodox gazdasági miniszterek szerint feltehetően ettől datálható az egykulcsos adórendszer bevezetésének gondolata.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa