Tavaly több mint 400 ezer gyerek, 880 ezer 18–64 éves felnőtt és közel 70 ezer 65 évesnél idősebb ember élt a szegénységi küszöb (havi nettó 62 ezer forint) alatt. A magyarok közel háromnegyede nem tudott egy 50 ezer forintos, váratlanul felmerülő kiadást fedezni, és kétharmaduk anyagi okok miatt nem engedhetett meg magának egy egyhetes üdülést egész évben. Közel negyedünknek van lakással kapcsolatos fizetési hátraléka, közel harmadunknak nem jut elég hús az asztalára, és a lakosság egytizede nem tud normálisan fűteni, derül ki a KSH adataiból. Ez a magyar valóság 2011-ben, és a helyzet csak romlott 2008 óta.


Amikor 2010-ben Orbán Viktor megnyerte a választásokat, változást ígért, a kettészakadt Magyarország megmentését, a vidék felzárkóztatását. De 2010 óta azt látjuk, hogy Orbán kormánya csak erősiti a problémákat. A közmunka nem vezet vissza a munkába, gyakorlatilag erre alig van példa, az ingyenes oktatás szép lassú kivezetés, az elitszakmák fizetőssé tétele (jogász, közgazdász), az egykulcsos adó és az adójóváírás kivezetése, mind-mind a társadalmi felzárkóztatás csatornáit gyilkolja meg. Az újabb és újabb megszorítások (segélyplafon, pedagógus életpályamodell eltörlése, a civil támogatások befagyasztása) a legszegényebbek és az alsóközéposztály ellen hatnak, csökkentve az esélyt a társadalmi felemelkedésre.

Nem ritkán hallani olyat, hogy vegyük el a szociális juttatásokat a rászorulóktól, vagy kössük munkához, és ezek a mondatok szép lassan beszivárogtak a kormányzati intézkedésekbe. A kormányzat ma úgy viselkedik, mint amilyen a látszólagos és egyszerű társadalom igénye: lefelé rúgj, felfelé nyalj. Pedig tudjuk, hogy a szociális juttatásokkal nem a szegények élnek vissza legnagyobb összegben, hanem a közép- és felsőrétegek.
Azok, akik milliós összeget vesznek fel családi adókedvezményre élnek vissza a rendszerrel, vagy azok, akik kétezer forintot?
Azok, akik szociális támogatást vesznek igénybe az egyetemen úgy, hogy autóval járnak az egyetemre, vagy azok, akik az állami erdőből vesznek el fát a fűtésre?
Azok, akik őstermelőként adóznak bankvezérként, vagy azok, akiknek nincs munkájuk és szociális támogatást igényelnénk?
Azok, akik minimálbérre vannak bejelentve, vagy azok, akik fekete munkásként kapnak csak munkát?

Biztos vannak olyan cigányok, hajléktalanok, munkanélküliek, rokkantak és még folytathatnánk a sort, akik csalnak az állam támogatásával, de a társadalom egésze csal a rendszerben. Vajon azokat kell büntetni, akik fűteni nem tudnak, vagy azokat kell büntetni, akik a második kocsi árát akarják ilyen módon „kigazdálkodni”? De legfőképp: valóban büntetni kell?

Attól, hogy a szociális rendszer rossz, még mindig ezt tartja fenn a társadalmi felemelkedés csatornáit. Még mindig a családi pótlék, vagy az egyszeri szociális támogatás az, amiből a gyereknek meg tudják venni a füzetet és a tollat, amiből biztosítani tudják (többé-kevésbé), hogy a gyerek ne éhesen menjen az iskolába, ami biztosítja a kitörés esélyét. Ami lehetőséget biztosít arra, hogy a szegénység a munkanélküliség, a szakképzetlenség, a segély igénye ne termelődjön újra a következő generációban. Természetesen az eddigi rendszer nem jó, de még mindig jobb, mint a rendszernélküliség, a közoktatás, a felsőoktatás bezárása a fiatalok előtt, a szegénység ellen küzdő intézmények megszüntetése, a minimális lehetőséget teremtő szociális ellátórendszer közmunkára való cserélése. És méghozzá szó sincs arról, hogy ez a jóléti állam tenné tönkre a magyar költségvetést. A Közgép megbízásai többszörösébe kerülnek annak, amit szociális támogatásra költ az állam. Itt van például a stadionépítési láz, nem is beszélve arról, hogy a futball támogatása sokszorosa a falusi kisiskolák támogatásának. A társasági adókedvezmény nem kenyérre, hanem a cirkuszra, az élsport támogatására vehető igénybe.

A kormány és a vele retorikában szövetséges Jobbik szómágiája még durvább. A vadbarmok kizárása a cenzus egyértelmű üzenete. Mi a társadalom szegényebb, például falusi részét nem akarjuk a rendszer részévé tenni, a butákat nem oktatni akarjuk, hanem a könnyebb utat választjuk: kizárjuk őket a rendszerből, mert szerintünk buták. De hogy mondhat ilyet az a politikai elit, amelynek épp ezeknek az embereknek a felzárkóztatása lenne a feladata? És legfőképp, hogy mondhatnak ilyet olyan politikusok akik maguk is nap mint nap mondataikkal a saját butaságaikat és hozzá nem értésüket igazolják? Hogy nem látják be, hogy a tudás nem eredendő, hanem megszerzendő dolog?

Ha valóban igazi kormányváltást akarunk, annak legfőbb üzenete nem a jogrendszer és a jogállam demokratizálása kell, hogy legyen, hanem a társadalom csatornáinak megnyitása. Ennek az erőnek, vagy erőknek el kell magyarázniuk, hogy nem a szegény és gazdag Magyarország a mennyország, hanem a nagy, teljes, mindenkire kiterjedő Magyarország az elérendő cél.