Köszönöm Margitka, hogy olvashattam!
Tóth Zoltán

Válasz

Való igaz, hogy a korosodás bizony óvatosságot hoz mindenkinél, mindenféle formában! Nem rúgom úgy a lasztit az unokáimmal, mint a fiaimmal, nem ugrok csukafejest az uszodába, mondjuk szaltót sem! Meggondolom, hogy fussak-e a busz után, vagy legyintve megvárjam míg jön a másik, aztán még sorolhatnám! Az évek múlása mindenhogyan életmód váltózást hoz létre, miként a gondolkozásban is. Ez úgy gondolom természetes! Az már más kérdés, hogy ezek a sajátos jelek mikor kezdenek előjönni, előlopakodni! Kinél előbb, kinél később.
Az élettartam dolga, a párhuzam alkotása a különböző felfogások, megérzések, a mentalitások mezsgyéjén, azért igencsak más lehet, akár nemzetek és különösen azon belüli néprétegek között! Meggyőződésem, hogy a viszonylag kiegyensúlyozott életet élők, akik ha nem is jövőbe látók, de megtervezik a jelenjeik mellett a holnapjaikat, kevésbé vannak kitéve olyan csalódásoknak amelyek pszichikai problémákat okozhatnak, vagy mondhatom, hogy stresszhatásokat eredményezhetnek. Ezek jelentősen befolyásol-hatják, s minden bizonnyal befolyásolják is a kialakítandó jövőképet minden személy esetében! Nos ez az a pont ahol az optimizmus keményen összecsap a pesszimiz-mussal. Vélem, hogy a megkérdezettek nagy hányadánál az életkörülmények megítélése, had mondjam így a periférikus gondolkozásmód beszűkülése igen erőteljes befolyásoló tényező lehet. Persze abszolúte nem semleges az anyagi, no inkább a szociális helyzet stabilitása, (szociális adottságok) ennek szilárd támaszként való tudomásulvétele. Mert ebből adódhat, hogy az adott személyek borúlátóbbakká váltak, vagy válnak, és még visszafogottabb életvitelt alakítanak ki maguknak. Ez úgy gondolom kerülendő - amely sajnos egy adott társadalmi berendezkedés függvénye is!. Egy példát had emlegessek fel, a saját családomból; a nagyapám 98 éves korában hallt meg úgy, hogy mérgében, (inkább tehetetlenségében) mert nem érzett erőt arra, hogy az istállóban lévő marhákat kiganajozza, már nehéz volt a "vella" (ahogy Ő mondogatta volt) nem tudott fát aprítani, mert hamar elfáradt, a szőlő-hegyre nem tudott csak többszöri leüdögelés mellet felballagni, no fogta magát felmászott a szénapajtában lévő gerendához és felakasztotta magát. Az életben soha, semmi baja nem volt, de képtelen volt a fenekén maradni, mindig-mindig tenni akart valamit! Vidám, olvasott ember volt, kifejezetten élvezet volt vele beszélgetni! Még véletlenül sem volt pesszimista!

Válasz

Nagyon tetszenek a bejegyzések ) Mindben van az emberi matéria és bizony a szocializáció is . Éljetek úgy ahogy mindenkinek aktuálisan jó :) Kellemes csevegést Üdvözlettel Zsóri Balogh Erzsébet.

Válasz

Nekem az a véleményem,hogy azok az idős emberek aki az állapotukat és jövőjüket reálisan ítélik meg természetes ,hogy pesszimizmusra hajlanak.Miért gondolom így?Azért mert a kor előrehaladtával az ember fizikai és szellemi teljesítménye megállíthatatlanul hanyatlik,ez a folyamat nem fordítható meg és ezt minden reálisan gondolkodó ember tudja .Aki reálisan gondolkodik az elfogadja korát,elfogadja a kor szabta korlátait,megtanul együtt élni a korral járó teljesen meg nem gyógyítható betegségeivel és nagyon vigyáz arra amit a képességeiből még birtokol.Ebből következik,hogy tovább is fog élni mint az a személy aki optimistán ítéli meg állapotát,nem veszi figyelembe korlátait,sőt el sem tudja fogadni azokat.Nem fogadja el:Addig vigyázzon míg van mire! különben eső után köpönyeg.
Természetes,hogy a társadalmi körülmények sem hagyhatók figyelmen kívül,Ha a pesszimizmust táplálja a "felesleges nyűg vagyok" érzés az az életet nem hosszabbítani,hanem rövidíteni fogja minden ellenkező híreszteléssel szemben.

Válasz

?? ha csak ennyi kell-ene a jobb élethez ?

Válasz

Ez csak azért lehet, mert a pesszimisták sohasem csalódnak!!!!

Válasz

Nekem az a véleményem, hogy messze nem mindegy, hogy milyen " szocio-környezetben " történik az adott felmérés. A tőlünk nyugatabbra készült ilyetén felmérések, főleg a tengeren túliak csak részben, vagy semennyire sem érvényesek szeretett hazánk lakói között. Ahol az élet hovatovább csak a túlélésről szól, / a jelen körülmények között / senkinek és semminek sem nem hiszek és remélek, csakis a saját megérzéseimre és körülményeimre hagyatkozom. Aztán élek, amíg élek, vagy amíg élni hagynak. Mi már úgysem vagyunk tényezők, csak koloncok a mai társadalom nyakán, a mai vezetők szerint. Amúgy, meg fel a fejjel!

Válasz

Remélem, hogy nem minden igaz, amit leírtak, mert akkor én már nem sokáig vehetem a levegőt,- mert sose voltam pesszimista, csak realista, és sokkal inkább optimista.

Válasz