Fiskális restrikció. Szükséges kiigazítások. Egyenlegjavító intézkedések. Ha a szinonimákat keressük, széles fegyvertárral rendelkezik a „nem-megszorítások politikája”. Ettől függetlenül mindegyik kifejezés jelentéstartalma ugyanaz: megszorítások. Legyen szó bármilyen intézkedésről, valakinek mindenképpen fizetnie kell. Ha a bankokra terhelik az adót, akkor annak egy részét áthárítják a lakosságra, a fennmaradó rész pedig a hitelezési csatorna beszűkülését fogja erősíteni.

Ha nincs hitel, akkor nincs beruházás, ha nincs beruházás, akkor csökken a gazdasági teljesítmény. Ha visszaesik a kibocsátás, akkor kevesebb lesz az állami bevétel, és újabb fiskális kiigazításra lesz szükség. Mivel nem lehet egyetlen egy szektort a végtelenségig terhelni, így nem marad más, mint a vállalkozások, majd közvetlenül a lakosság. A gazdaság egy olyan spirális állapotba kerül, amely minden szereplőt érinteni fog: a pénzügyi intézményeket, a vállalatokat, a háztartásokat és nem utolsó sorban az államot is. A rossz állami beavatkozás odavezet, ahol most Magyarország tart.

Hol tartunk most?

A gazdaság recesszióban van. Amennyiben a második Matolcsy-csomag beépül a jövő évi büdzsébe, akár tartósan recesszióban maradhat a hazai gazdaság. Nem látni mitől fog nőni a fogyasztás, vagy a beruházások volumene. Igaz, hogy a folyófizetési mérleg többletes, de ez is csak egy tünet. Annak a következménye, hogy nincs fogyasztás, nincs beruházás és az import is csökken. Ez így önmagában nem dicsőség. Ha nincs növekedés a gazdaságban, nem látni, hogyan lehetne fenntartható szinten csökkenteni az államadósságot, vagy stabilizálni a költségvetést.

Az Európai Unió is ezért intette meg Magyarországot: hiába lőttek túl a megszorításokat a két Matolcsy-csomaggal, a -0,1 százalékos GDP-módosítás nagyon optimistának mondható. Ráadásul, ha a változatlan bankadó miatt nem lesz IMF-megállapodás, akkor 2013-ban a költségvetés kamatkiadásai sem fognak oly mértékben csökkeni, mint ahogy azzal a kormány számol. Egyértelmű, hogy a kormány nem vette számításba a Matolcsy-csomagok következményeit. És akkor még nem is beszéltünk olyan tételekről, mint például az iparűzési adó megváltoztatása, amely tovább rombolja a beruházási hajlandóságot és a vállalkozói környezetet. 

Megszorítások hada

Mondjon bármit is Matolcsy György vagy a Fidesz szócsövei, attól még a valóság nem változik. Lehet, hogy a kormány tündérmeséjében nem léteznek megszorítások, de a lakosság jó részét ettől függetlenül nem lehet átverni. Az elmúlt két évben nemhogy volt egy-két megszorítás, hanem ezek együttese rekord méretet öltött. Ha az ágazati különadókat is beleszámítjuk – miért is ne tennénk így, hiszen egyik piaci szereplő sem cáfolta, hogy beépítik az árazásaikba a plusz adókat – akkor az unortodox gazdaságpolitika kitermelt majd két Bokros-csomagnyi megszorítást. A különböző tervek együttes egyenlegjavító hatása a GDP közel 9 százalékára tehető. Igaz ezek egy része nem valósult meg teljes egészében.

Több tételből is jóval kevesebb bevétel folyt be, gondoljunk csak a hatékonyságjavító intézkedésekre, vagy az olyan különadókra, mint például a chipsadó. A megszorítások egy része időközben felpuhult különböző lobbitevékenységeknek köszönhetően, nem véletlenül volt szükség mindig újabb és újabb kiigazításokra. Ennek ellenére egyértelműen kijelentető, hogy a Matolcsy György fémjelezte gazdaságpolitika sokkal több megszorítást hozott, mint a rendszerváltás óta bármelyik gazdaságpolitika.

Grafikonunk a különböző csomagok tervezett költségvetési hatását ábrázolja:

Látható, hogy az októberben bejelentett két Matolcsy-csomag túlmutat minden korábbi intézkedésen. Az éves hazai gazdasági teljesítmény, több mint 2,5 százalékát meghaladó kiigazító csomag rányomja a bélyegét a jövő évi növekedésre. Azáltal, hogy a bankadót nem felezik meg, ráadásul még a tranzakciós adót is a duplájára emelik, a pénzügyi szektor teljesen meg fog fagyni. Nem elképzelhetetlen, hogy a beruházások volumene tovább fog csökkenni – igaz a mostani szint sem elegendő az amortizáció pótlására. A kormány szavahihetősége pedig teljesen megszűnt azáltal, hogy felrúgta a Bankszövetségnek tett ígéretét. A piaci szereplők negatívan értékelik az ilyen kormányzati döntéseket. 

Orbán Viktor jól látja, hogy a bankok nem hiteleznek, csak azt nem látja, hogy mindez minek a következménye. Pedig korábban még maga a miniszterelnök  is elismerte, hogy a magyar bankadó brutális. Nem tisztünk a bankok védelme, hiszen a háztartások deviza eladósodásában komoly szerepük volt – felelőtlen hitelezési expanzió – ennek ellenére hitel nélkül egy ország sem képes működni. Ezt már Széchenyi István is felismerte 180 évvel ezelőtt.  

De legyen szó bármilyen megszorításról, végül a rossz intézkedések úgy fognak szétterjedni a gazdaság egészében, mint a vírusok az emberi szervezetben. Orvosság hiányában pedig hosszú távon megfagyhat az egész gazdaság. Kérdés, hogy a beteg felismeri-e a problémákat és hajlandó-e változtatni a magatartásán, vagy inkább takarók közé burkolózva várja a csodát.

Alábbi táblázatunkban gyűjtöttük össze az Orbán-kormány megszorítói intézkedéseinek tételeit és azok tervezett nagyságát:

Jól látható, hogy az egyes tételek a gazdaság minden szereplőjét érintik. Nem kímélik a vállalati szektort, a már többször is említett bankokat, de a lakosságot sem. Voltak adóemelések – áfa, járulék és jövedéki adó emelés – valamint kiadáscsökkentések is. Az intézkedésekkel szétverték a felsőoktatást, pedig a gazdaság egészének szempontjából ez az egyik kulcságazat. Megadóztattak gyakorlatilag minden iparágat, rontva a versenyképességet. Ráadásul ezek egy részét biztos el fogja meszelni előbb, vagy utóbb az Európai Unió. Most éppen a legújabb telefonadó miatt indult kötelezettségszegési eljárás Magyarország ellen. Ha egy tétel kiesik, akkor ezt újabbal kell pótolni. Így jutottunk el odáig, hogy már lassan nem havonta, hanem hetente kell kiigazítani a még el sem fogadott költségvetést. Ez az igazi unortodoxia.

Miért volt szükség ennyi kiigazításra?

2010-ben a Bajnai-kormány úgy adta át az államháztartást, hogy az akkori hiány 4 százalékos lett volna, +/- pár tized százalékos eltéréssel. Ezt az Európai Unió el is fogadta. A kormány gyorsan bejelentette, hogy ez a szám nem fog teljesülni, bár bizonyítani sosem sikerült – egy csontváz sem esett ki a szekrényből. 2010 nyarán Kósa Lajos azon kijelentésével, miszerint a magyar gazdaság Görögországhoz hasonló állapotban van, útjára indította az unortodox gazdaságpolitikát. A befektetői bizalom egyre mélyebbre süllyedt, mivel a kormány össze-vissza beszélt, majd sorjában jelentette be azokat a szokatlan intézkedéseket, amelyek végül a magánnyugdíj-vagyon államosításában csúcsosodtak ki.

Elfogadták az egykulcsos és a családi adózást, ezek együttese pedig 500 milliárdos lyukat ütött a 2011-es büdzsében. Ezek után nem maradt más, mint a megszorítások politikája, hiszen az Európai Unió által elvárt deficitcélnak mégis csak teljesülni kellett valahogy. A magánnyugdíj államosítása miatt a 2011-es költségvetés végül többletes lett, azonban a ciklikusan kiigazított strukturális hiány így is 3 százalék felett volt, tehát további sürgős intézkedésekre volt szükség, hogy 2012-ben ne legyen probléma. Időközben az ország az unortodoxia miatt bóvli kategóriába került, az állampapírhozamok, a CDS felár és a forint árfolyam elszállt, tovább nehezítve a költségvetés helyzetét. A gazdasági szabadságharc sem volt olcsó, az IMF-megállapodás halogatása eddig több, mint 100 milliárd forintjába került az országnak. Demagógia ide, vagy oda, ebből akár két pedagógus-béremelés is kijönne 2013-ban.

A Fidesz egyszerűen annyira elszúrta a gazdaságpolitikát, hogy a beismerés hiányában nem maradt más, mint az ad hoc kiigazítások sora. Retorikai szempontból lehet magyarázni, hogy nincsenek megszorítások, de az emberek többsége mégis a saját bőrén érzi, hogy ez csak duma – leszámítva azt a szűk réteget, akik nagyon jól jártak egykulcsos adóval. A kormány viszont nem tehet mást, mivel egy 180 fokos irányváltással maradék híveit is könnyen elveszíthetné.

A magyar gyorsnaszád zátonyra futott, és csak, és kizárólag külső segítéséggel tudna kijönni onnan. Amíg szabadságharcot vívunk a láthatatlan erőkkel, addig ez biztosan nem fog megvalósulni.

Mire van a kétharmad?

Bár 2010-ben még sokan reménykedtek abban, hogy a kétharmad birtokában a Fidesz olyan reformokat csinál, amelyek növekedési pályára állítják az országot, két éve sokan gondolhatják úgy, hogy hatalmas felelőtlenség volt ezeknek kétharmadot adni. Az ökölpolitika nem ismer kegyelmet, amit kitalálnak, azt meg is valósítják. Mindeközben hiába éri jobbról és balról is kritika a vezetést, a józan szavak nem találnak meghallgatásra – a jobboldali kritikák leginkább külföldről érkeznek.

Magyarország nemhogy nem állt növekedési pályára, hanem egyre jobban leszakad mind az uniós, mind pedig a régiós átlagtól. A szegénység egyre nagyobb, az állandó megszorítások pedig a legalacsonyabb jövedelműeket és a szociális segélyen élőket érintik leginkább. Az egykulcsos adónak köszönhetően nőttek a jövedelmi különbségek. A társadalmi csoportok között az olló egyre inkább szétnyílik, a jövőben ez komoly feszültségekhez vezethet. És nem utolsó sorban egyre több fiatal akarja itt hagyni az országot a kilátástalanság, valamint a jövőkép hiánya miatt. Ideje mindenkinek belátnia, hogy az elmúlt két év gazdaságpolitikája rossz, mivel a kormánypárt gyakorlatilag mindent elrontott, amit csak lehetett. Az unortodoxia feszültségekhez, soha nem látott megszorításokhoz és leszakadáshoz vezetett. Új alternatívákra van szükség, hogy az ország kimásszon ebből a gödörből.