Csomag csomag hátán – így sommázható a legújabb fiskális
kiigazítási hullám. A múlt szerdán, október 17-én bejelentett
költségvetési egyenlegjavító lépések kevesebb mint két héttel követték a
hónap elején nyilvánosságra hozott stabilizációs intézkedéseket, és a
történetnek várhatóan még nincs vége, tudva, hogy az Európai Bizottság
újabb kételyeket fogalmazott meg. A képlet világos: az EU kohéziós
forrásainak felfüggesztését mindenképpen szeretné elkerülni a magyar
politikai vezetés, ehhez pedig a 2013-as költségvetés hiányát 3 százalék
alá kell szorítania. A nyáron sietve elfogadott költségvetés fő számai
tarthatatlannak bizonyultak, uniós illetékesek egyértelműen jelezték,
hogy az október 5-én bejelentett lépések nem elégségesek a deficit
lefaragására. A második, október 17-ei kiigazítás tehát mindenképpen
szükséges volt – az persze már a konkrét kormányzati döntések függvénye,
hogy a politikai preferenciák és a gazdasági-szakmai szempontok milyen
mértékben érvényesültek ebben a pakkban.
Az
ilyen csomagok mindenképpen fájdalmasak a gazdasági szereplők egy
részének, ez a csomag a bankadó teljes mértékének fenntartása
következtében leginkább a bankoknak, illetve a helyi iparűzési adóteher
emelése miatt a vállalkozásoknak, de a tranzakciós illeték megduplázása
vagy a cafeteria adóterhének növelése miatt valójában a lakosságnak is.
Ezekkel a lépésekkel kapcsolatban ugyanakkor a közvetlen hatásokon
túlmutató kritikát kell megfogalmaznunk, egyrészt a növekedési, másrészt
a bizalmi, hitelességi szempontok miatt. A kettő persze szorosan
összefügg: a növekedési problémát ma Magyarországon éppen azért nehéz
orvosolni, mert a gazdasági szereplők bizalma folyamatosan csökken.
Minthogy a legújabb csomaggal a magyar kormány praktikusan felmondta a
Bankszövetséggel kötött megállapodást, a jövőben a bankok
viselkedésében, a lakosság és a vállalkozások számára kínált pénzügyi
kondíciókban nyilvánvalóan magasabb politikai kockázatok jelennek meg. A
már amúgy is visszafogott hitelezés emiatt még nehézkesebbé válik, és
alighanem a számlavezetési feltételek is kedvezőtlenebbek lesznek. A
hitelleépülés miatt hosszabb távon a magyar GDP 10 százalékos
csökkenését vizionáló becslések ugyan vélhetően túlzóak, a
bizalomvesztés miatti negatív növekedési hatás azonban vitathatatlan. Ha
eddig még volt remény arra, hogy belátható időn belül pozitív
növekedési trendforduló lehet a magyar gazdaságban, mára ez a
bizonytalan távoli jövőbe tolódik.
Az egyre bizalomhiányosabb gazdasági környezetben ördögi kör van
kialakulóban a recesszióba csúszó gazdasági teljesítmény, és az újabb és
újabb kényszerű fiskális megszorítások között. A napi túlélésért való
küzedelemben vészesen lerövidül a gondolkodás időhorizontja, különösen a
beruházások maradnak el, amelyekhez nélkülözhetetlen a stratégiai
tervezés. Az ilyen környezet ráadásul azt a veszélyt hordozza magában,
hogy még az egyértelműen pozitív gazdaságpolitikai lépéseket is rosszul
fogadják a cégek és a háztartások, és a normális körülmények mellett jól
működő ösztönzők is hatástalanok maradnak.
Negatív szelekciós folyamatok indulnak be: a reménybeli külföldi
befektetők távol maradnak, illetve leépítik itteni kapacitásaikat, a
potenciális hazai vállalkozások kevesebb foglalkoztatottal működnek,
netán meg sem születnek vagy a határok túloldalára vándorolnak, és veszi
sátorfáját a migrációra képes, jellemzően fiatalabb és képzettebb
munkaerő is. Az újabb és újabb adóktól rettegve csökken a
szabálykövetési hajlandóság, a tisztességes versenyfeltételek érzetének
hiányában romlik az adómorál – ami tovább szűkíti az ismételt
megszorításokra kényszerülő költségvetési politika mozgásterét. A kör
bezárulóban – az apró korrekciók ma már nem elegendőek a növekedés
újraindulásához. Csak radikális fordulat, a jogbiztonság és a
gazdaságpolitika kiszámíthatóságának helyreállítása esetén lehetünk
bizakodóak.
Kommentáld!