A Kossuth tér einstandolása

2011. október 26. szerda, 03:11 | Ács Pál |

„Ehhez tudni kell, mi az az ’einstand’… Mikor valamelyik erősebb fiú golyózni…, játszani lát magánál gyöngébbet, s a játékot el akarja venni tőle, akkor azt mondja: ’einstand’. Ez a csúf német szó azt jelenti, hogy az erős fiú hadizsákmánynak nyilvánítja a golyót, s aki ellenállni merészel, azzal szemben erőszakot fog használni. Az ’einstand’ tehát hadüzenet is. Egyszersmind az ostromállapotnak, az erőszaknak, az ököljognak és a kalózuralomnak rövid, de velős kijelentése.” – Olvastuk a Pál utcai fiúkat, de mégsem tanultuk meg rendesen az ’einstand’ definícióját. Vagy ha igen, akkor nem vagyunk képesek a való életre alkalmazni azt. S amikor csakugyan „gyönnek” a fiúk, és  igaziból einstandolnak, akkor csak azt tudjuk mondani mi is, amit szegény Nemecsek: „Kérem, ehhez maguknak nincs joguk.”

Nemrég tudtuk meg, hogy a Kossuth tér tervbe vett „rekonstrukciója” során – miközben helyreállítják majd a tér „eredeti”, 1944 előtti képzőművészeti arculatát – egyéb fölöslegessé vált szobrokkal együtt eltávolítják a „zavaros, bölcs és nagy” Dunát szemlélő József Attilát is. „Méltó helyre” kerül, erre odafigyelnek majd, ígérik a fiúk, de mennie kell. Egy liberális ismerősöm mélységesen felháborodott ezen. – Jól jegyezzük meg ezeket a neveket:  Lázár János, Harrach Péter, Balsai István és L. Simon László! Ezek az urak nyújtották be a tér átrendezésének javaslatát a parlamentnek. Ha netán meggondolnák magukat később valamikor (amit őszintén remélünk), és felhagynának hagymázas, kultúraromboló terveikkel, mi akkor se álljunk többé szóba velük! – üzente, s gyorsan csatlakozott a Szeretem József Attilát elnevezésű facebook-csoporthoz, majd sietve aláírt négy-öt petíciót is.

Szegény barátom, elképzelem Lázár János üdvözült mosolyát, amely akkor  ragyog fel az arcán, amikor – ha egyáltalán – hallja-olvassa ezt. Szólni aligha szól valamit, legfeljebb odaröffen: „Nem hallottad, hogy einstand?!” Én is ezt kérdezem: valóban nem gondoltad, amikor láttad, hogy „gyönnek”, hogy „ebből a gyövésből nagy einstand lesz”? Úgy látszik, nem. Bíztál benne, hogy azért mégis maradt bennük valami narancsinges tisztesség. És hát féltetted a golyóidat.

Márpedig einstand van, lényegében 2006 óta, akkortól, amikor a húgyszagtól bűzlő grundon letáboroztak az árpádsávosok és a narancsingesek. Azóta az övék ez a „darabka föld”, azt csinálnak vele, amit akarnak. Kérésre, rábeszélésre, tiltakozásra, liberális nyavalygásra pláne nem hallgatnak. Ha igazán vissza akarjuk venni tőlük, akkor küzdeni kell, és a harcba „mindnyájunknak el kell menni”. A „szép szó” itt már kevés. Miért épp József Attilára lennének tekintettel? Nem is értem. A grund átrendezésének senki sem állhat útjában, 2014. május 31-ig kész is lesz.

Forrás: orszagalbum.hu/m.attila

Miért ne vinnék József Attilát? Talán – gondolja facebookon tiltakozó ismerősöm – azért, mert mégis számítanak még valamit azok a bizonyos „közös európai és atlanti értékek”, amelyekre az amerikai nagykövet a minap figyelmeztette a vezért. – Ugyan kérem, miről beszélünk? – méltatlankodnak a narancsingesek. – Ünnepelheti egész Európa, Amerika és Oroszország május 8-át, a nácik felett aratott győzelem napját, mi akkor sem tesszük. Az ő győzelmük számunkra vereség. Mi most ahhoz az időponthoz térünk vissza, amikor még megtörténhetett volna a csoda, és – Hitler szövetségeseként – akár még győzhettünk volna is. A nemzet szimbolikus tereiből erőnek, győzelemnek kell sugározni. Végre győztünk, miénk a grund. Vissza kell adnunk a magyar emberek önbecsülését, gondoskodni fogunk róla, hogy a mi győzelmes büszkeségeink szobrai díszelegjenek ott. Takarodjon Károlyi Mihály, a vörös gróf, Kun Béla mellé a szobortemetőbe – köztársaság vagy Tanácsköztársaság, egykutya. Jöjjön vissza Tisza István, aki megnyerte nekünk az I. világháborút. Vagy nem így volt? Sebaj, mégiscsak megpróbálta. Jöjjön Andrássy, és menjen Kossuth, legalábbis ez a rákosista, jöjjön helyette vissza a régi, amelyet Horthy avatott fel. A lényeg, hogy az egész tér legyen kellőképpen horthysta. Mindennek olyannak kell lennie, amilyen 1944-ben volt, ezt a biztonság kedvéért belevéstük a Nemzeti Hitvallásba is. A kormányzó a mi szellemi vezérünk, ő testesíti meg legszentebb céljainkat. Talán a tér neve sem jó – a vezér rühelli Kossuthot, a képével sem bírja ki egy szobában –, de azért az még maradhat Kossuth tér. Egyelőre.

József Attila  a nemzeti ügyek szemszögéből nézve egy icinyke-picinyke szürke pont, szinte észrevétlenül beleolvad a grund porába. Szinte. Nem követett el semmi bűnt (legalábbis eddig), legfeljebb rossz helyre ült. A Dunához, épp a narancsingesek vezérének az ablaka alá. Ő ugyan nemrég még afelé hajlott, hogy, egye fene, megkegyelmez neki azért a Dunáról szóló „rendes” versért, de hát tudjuk, hogy nem azt kell figyelni, amit a vezér mond, hanem azt, amit tesz. Meggondolta magát: – Micsoda békéről beszél ez a „félig román”? „Közös dolgainkról”? Meg hogy „elegendő harc, hogy a multat be kell vallani”? József Attila  mégse üldögéljen itt, a Dunánál. Ide a Tisza jön. Vihetik