Egy éve még 550 milliárd forintra tervezték, mára több mint 1500 milliárd lett belőle – legalábbis papíron. De még ekkora költségvetési kiigazítás ígérete sem volt elég, hogy Magyarország biztosan megússza a kohéziós támogatások egy részének felfüggesztését.

A Széll Kálmán-tervet 83 százalékra teljesítettük – ezzel a tervgazdasági időket idéző győzelmi jelentéssel lepte meg hallgatóságát évértékelő beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és ezzel büszkélkedett az Európai Bizottságnak (EB) a túlzotthiány-eljárás keretében elküldött decemberi jelentésében a Nemzetgazdasági Minisztérium is. A bejelentésnek azonban több, nem is apró szépséghibája van. Az ominózus terv szűk egy év alatt annyi alakváltozáson ment át, hogy a tételes elszámolás szinte lehetetlen és hovatovább értelmetlen, a benne megfogalmazott mennyiségi célok pedig rég nem elégségesek a költségvetés kiegyensúlyozásához – a kormányzati szám- és adatözön voltaképpen nem több a befektetőknek, elemzőknek szánt szómágiánál.

Legutóbb már nem is a Széll Kálmán-tervben ígért 550 milliárd forinttal, hanem 2012-re összesen 1400 milliárdot meghaladó, 60 százalékban a kiadási oldalt érintő „kiigazítással” fényezte magát a tárca az unió pénzügyminiszteri tanácsának küldött jelentésben. A költségvetés pénzforgalmi adataiban azonban ez egyáltalán nem tükröződik: a tavalyi 14 943 milliárd forintos kiadással szemben az idén 14 917 milliárdos előirányzat szerepel, miközben a bevételek 13 209-ről 14 341 milliárdra nőnek. Vagyis utóbbiak csaknem 10 százalékkal megugranak, a kiadások pedig csak minimálisan mérséklődnek – ha egyáltalán. Ellenzéki korában a Fidesz durva pénzbehajtásnak nevezte a bevételek efféle felpumpálását, mindenesetre az aligha serkenti a gazdasági növekedést, és a meghirdetett adó- és köztehercsökkentő politikával is ellentétes.

 Bevételeknek tavaly sem volt híján a kormány, hiszen afféle gömböcként benyelt mindent, amit elért. A magán-nyugdíjpénztári tagdíjak költségvetésbe csatornázásával 360 milliárdos stabil többletbevételre tett szert. Ez a summa a második nyugdíjpillér felszámolása után tartósan a költségvetést gyarapítja, a későbbi nyugdíjfizetések idején azonban nagyon hiányozni fog. A pénztári vagyon lenyúlásával további 3000 milliárdot zsebelt be az állam, ebből csaknem 1400 milliárddal mérsékelte saját adósságát, 530 milliárdot rögvest elköltött, a többivel pedig nem nagyon akar elszámolni. A többnyire részvényekben, befektetési jegyekben és kötvényekben lévő eszközök értéke a vagyont beszippantó Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap közlése szerint november végén 790 milliárd forint volt. Ezenfelül a bankok 187 milliárdot, a különadóval sújtott ágazatok 155 milliárdot fizettek-fizetnek a költségvetésbe. A gyógyszergyártók és -forgalmazók a tavaly évközi szigorítás miatt 43,5 milliárd helyett 73,3 milliárddal támogatták, korántsem önként, az Egészségbiztosítási Alap gyógyszerkasszáját. A grandiózus pénzelvonás lehetővé tette, hogy a kormány az szja-csökkentés ellenére 900 milliárddal többet költsön, mint a megelőző évben, megvásárolja például a Mol- és a Rába-részvénycsomagot, feltőkésítse a Magyar Fejlesztési Bankot.

A behajtott extra bevételeket a nemzetközi szervezetek nem tekintik a tartós hiánycsökkentés eszközének, sőt kifejezetten úgy vélekednek, hogy azok tompítják a gazdasági növekedést, és erre minduntalan fel is hívták a figyelmet. Ráadásul az elvonások átmeneti jellege megkövetelte, hogy a kormány azokkal arányos kiadáscsökkentési és egyensúlyjavító programot eszkábáljon össze, több évre előre. Ez lett a Széll Kálmán-terv. Tavaly március 1-jei meghirdetése után a nyár közepéig csillapította is a magyar gazdaságpolitikát övező gyanakvást, ám ez a hatása az őszre elmúlt. A kormány mégsem látott kockázatot abban, hogy unortodox fedőnévvel illetett gazdaságpolitikáját mind uniós, mind befektetői körökben elutasítják. Most is „megalapozatlannak és igazságtalannak” minősíti, hogy az EB a deficitet továbbra is túlzott méretűnek tartja, emiatt 2013-tól az úgynevezett kohéziós támogatások 29 százaléka, 495 millió euró folyósításának felfüggesztését javasolja (erre még az unió pénzügyminiszteri tanácsának rá kell bólintania).

Olli Rehn Fotó: AP

 Hiába méltatlankodnak a Fidesz vezető politikusai és propagandistái, a kormány nem tett eleget annak a bizottsági ajánlásnak, hogy az államháztartás strukturális – azaz egyszeri tételektől és a konjunkturális hatásoktól megtisztított – mérlegét évente a GDP 0,5 százalékával javítsa. Olli Rehn pénzügyi biztos az államháztartást kozmetikázó egyszeri tételek mértékét a GDP 10 százalékára tette, az elmúlt két esztendőben a strukturális egyenleg 2,75 százalékos romlását rótta fel a magyar kormánynak. Ez „éles ellentétben áll” az unió deficitcsökkentő ajánlásával – hangsúlyozta.

„Magyarországnak rengeteg ideje van, hogy hatékonyan cselekedjen”, azaz megtegye a szükséges kiigazító lépéseket; ezzel elkerülheti a források elvesztését – mondta a brüsszeli tájékoztatón Johannes Hahn, a regionális politikáért felelős biztos. „Bízom benne, hogy ez január 1-jéig megtörténik, így az ország elkerüli a források megvonását” – fűzte hozzá Rehn. Gyors reakciójában a Fidesz ügyvezető alelnöke, Kósa Lajos „rendkívül veszélyesnek és felelőtlennek” titulálta a döntést, a kormányfő pedig a Német Gazdasági Klub minapi budapesti rendezvényén álságosan kifakadt: miért akarja Brüsszel megbüntetni a magyar embereket az előző kormány felelőtlen döntéseiért. Bár Rehn és Hahn is hangsúlyozza, hogy nem büntetésről van szó, a támogatások lehetséges felfüggesztését kormányzati körökben előszeretettel állítják be annak.

Az üldöztetést sugalló politikusok külön is kifogásolták, hogy a február 21-én, az EB-döntés előestéjén a Magyar Közlönyben közzétett újabb takarékossági intézkedések hatásait Brüsszel nem méltányolta. A gyógyszerkassza és a közösségi közlekedés további sanyargatásától az elektronikus útdíjfizetési rendszernek a Széll Kálmán-tervben már meghirdetett bevezetéséig terjedő legújabb csomagot a kormány nyíltan nem jelentette be, a határozat nem tartalmaz számszerű előirányzatokat. Mértékét Cséfalvay Zoltán államtitkár a GDP 0,4 százalékára tette, ám összetevőit ő sem részletezte. Ha megvalósul, a kormányzati kiigazítás az idei évben túllépi az 1500 milliárdot – papíron. A friss intézkedések negligálását Rehn azzal indokolta, hogy bár a kormányfő és Matolcsy is tájékoztatta erről az EB-t, leveleik nem tartalmaztak olyan konkrétumokat, amelyek megváltoztatták volna a biztosok véleményét.

 A százmilliárdos csomaggal Magyarország képes befejezni a Széll Kálmán-tervet – hangsúlyozta Cséfalvay. Bár a 2011. március 1-jén meghirdetett program megvalósulásának számszerű összegzése szinte lehetetlen (lásd Pontrúgások című írásunkat), az igazi kérdés az, hogy a lényegéből mi valósul meg – és mikorra. Megalkotójaként Matolcsy ugyanis egy éve valóságos leg-Magyarországról álmodozott. A legalacsonyabb társasági adóval, a legegyszerűbb személyijövedelemadó-rendszerrel, tartósan három százalék alatti deficittel, a legrugalmasabb munkaerőpiaccal, a leggyorsabb versenyképesség-javulással jellemezhető gazdaságban 2014-ig háromszázezer új, adózó munkahely jön létre, az államadósság a GDP 65-70 százalékára csökken, a növekedés 1-ről 4–6 százalékra gyorsul – vizionálta a terv ismertetésekor.

Az Összefogás az államadósság ellen alcímet viselő Széll Kálmán-terv első évének végére a kormányzati szektor tartozásai továbbra is megközelítik a GDP 80 százalékát, noha a forint január eleje óta bekövetkezett erősödése önmagában a GDP csaknem 2 százalékára tehető, 578 milliárdos javulást hozott. Ez fényesen igazolja, hogy a legeredményesebb adósságcsökkentő politika a nemzetközi bizalom visszaszerzése. A forint erősödése annak szól, hogy a külföldi pénzpiac tényként kezeli Magyarország megállapodását az EU-val és az IMF-fel. Ezt néhány hete Orbán is elkerülhetetlennek láttatta: a Dow Jones hírügynökségnek nyilatkozva elismerte, hogy IMF-megállapodás nélkül a magyar állam egy-két évig képes ugyan hitelhez jutni a pénzpiacon, ám hosszabb távon az akkori, 9 százalékos állampapír-kamatszint elviselhetetlen. Most a hozamok 8,5 százalék körül vannak, ám bármilyen rossz hírre meglódulhatnak.

Annak pedig momentán semmi jele, hogy a kormány valóban megállapodásra törekedne az EU-val és az IMF-fel. Még a körvonalai sem látszanak egy olyan középtávú tervnek, amelybe beépülnének Brüsszel és Washington korábbi ajánlásai, kritikái. Bár a kohéziós támogatások részleges megvonásának javaslata és egy „védőhálós” IMF–EU-egyezség között nincs intézményes kapcsolat, utóbbi is veszélybe kerülhet, ha Brüsszel továbbra is túlzott hiányt lát a magyar államháztartásban. Végső soron mindkettőre érvényes Rehn sokadszor ismételt kijelentése: a magyar kormányon a sor.

Farkas Zoltán