Kaliforniáról az embernek szinte azonnal az állandó napsütés, és a végtelen óceánparton sorakozó pálmafák jutnak eszébe. Most egy pillanatra tedd ezt a képet félre, és képzelj el egy vidéket, csipetnyi alpesi hangulattal megfűszerezve ahol mind a négy évszak képviseli magát. Ahol tavasszal vízesések teljes pompájával kápráztatják az idelátogatókat, nyáron kristálytiszta tavak adnak enyhülést, ősszel a sárga minden árnyalatában pompázó nyárfák festik meg a vidéket, és novembertől egészen áprilisig pedig a téli sportok szerelmesei élvezhetik Kalifornia legismertebb síparadicsomát. Most képzeld el mindezt egy helyen, itt az „aranyállam” szívében. Welcome to Lake Mammoth!

A 8000-es lakosságú üdülővárosnak saját reptere fogadja a télen nyáron érkező turistákat, de autóval is könnyedén megközelíthető, és az igazat megvallva kár lenne kihagyni az idevezető utat, ami minden megtett mérföldén lenyűgözi az embert. Lake Mammoth egy igazi kis ékszerdoboz Sierra-Nevada hegyei által körülvéve, ami minden évszakban más arcát mutatja, így nyugodtan mondhatom itt csak az nem talál magának megfelelő kikapcsolódást aki nem akar. A sípályákon kívül található itt hőforrás, és más egyéb látványosságok is mint pl.földrengésből származó törésvonal, vulkanikus maradványok, vízesések, és számos biciklis és gyalogtúra útvonal ami behálózza az egész területet. Végül de nem utolsó sorban íme egy ínyencség azok számára akik szeretik a természet sokszor különös alkotásait: a Devil’s Postpile Monument ami a Nr.1 volt a hétvégi túralistánkon.

A Devils Postpile Monument egy geológiai remekmű, ami a folyékony láva lassú kihűlésével és megszilárdulásával keletkezett, de nem ám csak úgy ad-hok módon, hanem teljesen szimmetrikusan. Szabályos hatszögletű oszlopok egy komplett összefüggő falat képeznek, aminek már az egyszerű látványától is összeszalad a szemöldököm, de a  monumentális méretei még rátesznek egy lapáttal. A minaret Summit turista központtól kb. 10 km kanyargós szerpentin visz a magasba, amin nyáron kizárólag zsúfolt menetrendszerű  buszok járhatnak, viszont szeptembertől szabad a pálya, amíg le nem esik a hó. S mivel októberben ez itt gyakran előfordul így én egész héten feszülten figyeltem a hó jelentést, nehogy az időjárás legyen ami keresztülhúzza a számításunkat. Szerencsénk volt, így kipipálhattuk a Devils Postpile-t a listánkról.

A parkolótól maximum 20 perc séta és már ott is állunk a hegyoldalt támasztó hatalmas természetes „bazalt kerítés”előtt, s bár láttuk már képekről, most mégis csodálkozunk, keressük a szavakat, körbejárjuk, felmászunk rá mintha csak az eredetiségét akarnánk bizonyítani. Ha valamihez hasonlítani akarnám azt mondanám olyan mint valami modern absztrakt mű, XXXL-s kivitelezésben.

Kíváncsiságtól hajtva nekiindulunk hogy megmásszuk a falat, -semmi magánakció- a kiépített lépcsők teljes biztonságában, és a tetőre érve látható csak igazán hogy milyen mértani pontossággal készült a fal. Tervre készült - most már semmi kétség efelől, és mi elbűvölve meghajlunk a természet kreativitása előtt, ami újra és újra lenyűgöz minket. Kiváló az idő, a lábunk alatt a remek panoráma, így ennél ideálisabb helyszínt el sem lehet képzelni, hogy feltankoljunk energiával a délután hátralevő részére, ugyanis a nap fénypontja még csak most következett.

Tovább indultunk, hogy felfedezzük a Mammoth Tavak egy másik büszkeségét, a Szivárvány vízesést (Rainbow falls). 1 órányi könnyű gyalogút vezet az erdőn át, ami most szomorú képest fest a tavalyi pusztító vihar nyomában. A letarolt erdő helyén most fejfák ezreiként merednek, jelezve hogy a természet ereje nem ismer kegyelmet ha egyszer kiszabadul a palackból. A távolból már hallható a csobogás, így tudjuk nem járunk messze a céltól mire végre meglátjuk... Még most az őszi utószezonban is, mikor a legtöbb vízesés ki van száradva, vagy épp hogy csak csörgedezik, a Szivárvány vízesés az őszi trendet meghazudtolva teljes pompájával dübörgött előttünk. Több jelzővel lehet egy vízesést illetni: van takaros, egyszerű, őrülten magas, „hűha” , bájos, és van a Szivárvány vízesés amire egyetlen jelző van: a tökéletes. Bár a szivárványt - amiről nevét kapta - nem sikerült lencsevégre kapni, de ez cseppet sem veszített a varázsából és mi elégedetten időztünk itt még jó darabig.

A mai napból már csak egy valami volt hátra, nevezetesen a bátorság próba, ami egy barna medvével való találkozást jelentett. A High Sierra teljes területén úton-útfélen minden módon figyelmeztetnek a medvék potenciális jelenlétére, de egy ilyen találkozásra nem lehet felkészülni. Pláne ha erre ott kerül sor ahol biztos nem számít rá az ember, egész pontosan a kisvárosi motel parkolójában. A páromat érte a „szerencse”, aki az éjszaka közepén a kocsihoz igyekezett, hogy felhozzon egy ottmaradt hátizsákot, miközben összefutott egy jól megtermett példánnyal. Valószínűleg a medve épp az éjszakai portyáján volt és élelem híján épp kukázott. Hogy mi a helyes viselkedés ilyen esetben, egy vadőr biztos jobban tudja, mindenesetre a kedvesem a nyúlcipőt választotta. Szerencsére se neki, se a kocsinak nem esett baja -sőt a medve is megúszta - viszont eltartott egy ideig még sikerült elaludni az éjszakai adrenalinsokk után. Mindenesetre itt a Mammoth Tavak festői környezetében megtanultuk a leckét, hogy akármilyen csodálatosan szép ez a táj, mégiscsak a vadon. Csupa nagybetűvel. Minden szépségével és veszélyével együtt, és jó ha az ember mindig észben tartja, hogy itt a vadállatok vannak otthon. Mi emberek pedig, csak megtűrt átutazók vagyunk.

Szöveg és képek: Kiss Juditka