Újabb korcs csodabogarat szült a Gyurcsány Ferenctől és a szabad, polgári demokratikus Magyarországtól való félelem.
Csoóri Sándor, Granasztói György, Jókai Anna, Kulin Ferenc, Finta József odáig süllyedt, hogy a – kedvenc pártjuk szava járása szerint – „kommunista utódpárt”, az MSZP elnökétől, Mesterházy Attilától kérik, rúgja ki a közös listáról Gyurcsány Ferencet.
Ők és illusztris aláíró társaik azt a Gyurcsány Ferencet töröltetnék Mesterházyval a választási szövetség listájáról, aki meg akarta reformálni a „kommunista utódpártot”, és kudarcának a következményeit (ebben is) levonva, nagy kínlódások és komoly konfliktusok árán kilépett a – kedvenc pártjuk szava járása szerint – kommunista utódpártból.
„Felszólítják” a „kommunista utódpárt” vezetőjét, ők, a jobb- és szélsőjobboldali „szellemi elit” (ez is micsoda szégyen, hogy mondjuk Granasztói György nem átall egy listán szerepelni echte antiszemitákkal, hogy neki még ők is jobbak, mint Gyurcsány), hogy a pártja kongresszusával töröltesse Gyurcsányt a közös listáról. Hihetetlen, hogy kétség sem merül fel bennük, hogy az a párt esetleg másként működik, mint az ő vezérük pártja. Lehet, hogy a valós pártdemokrácia hagy kívánnivalót maga után az MSZP-ben is, de ezt a pártot még így is fényévek választják el attól a félkatonai, törtgerincű egyedek alkotta pártmintától, amelyet ők elfogadtak, megszoktak, és amelynek hű csatlósai.
Azt hiszik – mert a mindenhatóság fideszes érzületéből bennük is megült valami, főként ha lefelé kell taposni, márpedig Gyurcsány számukra lent van, mint mindenki, akit ők féregnek tartanak –, megszólalhatnak a „tisztességes baloldaliak” nevében. Ők, akiknek fogalmuk sincs róla, mi az, hogy baloldali, mert a baloldaliságot – mármint ha nem a Gyurcsány-veszélyről van szó – nemzetvesztő és hazaáruló ideológiának tartják, és lassan másfél évtizede kitagadják a nemzetből. Hogy a tisztesség fogalmáról már ne is beszéljünk.
Miközben a vezérük botrányos viselkedéséről és károkozásainak tömegéről szól a világsajtó, miközben Magyarország oly mértékig elszigeteltté és páriává vált a nyugati világban, hogy a valóban tisztességes ember naponta belepirul, ők a Gyurcsány-korszak miatt szégyenkeznek. Amelyről soha életükben egy percig sem gondolkoztak el (különben is, a gondolkozás náluk bizonyára „liberális eltévelyedés”), hisz nekik már akkor is megmondták „mindenfajta moralitás híján való politikai kalandorok” – Orbán vezérük meg az értelmes emberi beszédet naponta lealázó alkatrészei, Navracsics akkori frakcióvezetőtől Rogánon át Kósáig –, mit kell gondolniuk a Gyurcsány-korszakról. Így aztán a jeles aláírók azon sem gondolkoztak el soha, hogy ők maguk – már ha egyáltalán léteznek önálló entitásként – milyen szerepet játszottak abban, hogy Gyurcsány fejéért cserébe a pártjuk feláldozta az egész országot. Akkor még ellenzékből és Gyurcsány megbuktatásáért tették azt, amit ma kormányon tesznek, ma már persze Orbán üdvéért.
Ők, annak a fideszes „múltnak” az emberei, amelyet mérhetetlenül szégyellni fog ez a nép, ha egyszer magához tér az ideológiai bódulatból vagy a közönyből, vagy a félelemből, ők akarják kirúgatni azt a politikust, akinek az elmúlt húsz évben egyedül volt elképzelése a nyugati, polgári, szabadságelvű Magyarországról, aki bele is vágott, hogy megvalósítsa, és akit gyalázatos módon buktattak meg minden törekvésével együtt, a már-már össznépi őrület mámorában.
De azért mégiscsak nagyszerű dolog az, hogy árkon és bokron át a fideszista jobb- és szélsőjobb szóba állt egy hazaáruló párt vezetőjével. Hogy Gyurcsány mégiscsak összehozza azt a nagy nemzeti megbékélést! (Az akadály egyelőre Mesterházy Attila, aki „sajnos” nem kér „Szűrös Mátyás és elvtársainak tanácsából”.)
De ha már megint a múltnál tartunk: az külön és ismét elgondolkoztató, sőt sajnálatos, hogy az őszödi beszéd vagy 2006 ősze megítélésében az aláírók véleménye – Szűrös Mátyástól Bayer Zsolton át Stefka Istvánig (Kövérről nem is beszélve) – megegyezik a maradék LMP és a belőle kiszakad néhány, ma PM néven szereplő politikus véleményével. Akik még mindig, az ellenzéki megállapodás után több mint egy héttel is azzal traktálják a nyilvánosságot, mekkora lelki sokkot okozott nekik Gyurcsány (!) jelenléte az „összefogásban”, akik részvétre áhítozva telebeszélték a sajtót unikumos búfelejtő estéjükkel, amely sajtó természetesen mély részvéttel fogadta a kesergést, hiszen többnyire őt magát is pusztán rokonszenvek és ellenszenvek vezérlik, nem beszélve arról, hogy maga sem jutott még el odáig, hogy elgondolkozott volna a saját felelősségén, amelyet a Fidesz totális eluralkodásáért visel.
Ha italos ember lennék, természetesen nem kellene hosszan gondolkoznom azon, melyik társaság ösztönöz inkább kesergő esti unikumozásra, az aláíróké vagy az unikumozóké. De az aláírók a pártjukkal együtt úgyis csúfos választási kudarcra vannak ítélve, az unikumozóknál meg maradjunk abban, hogy – mint már megígértem – a választás után megírom, mit gondolok én a politikájuk minőségéről, a politikusi kvalitásaikról, egyáltalán arról, hogy néhány ember hamis önképe miatt megint majdnem teljesen kiszolgáltatták az országot Orbánnak. Tőlük csak azt kérem, most már hagyják abba az önmosdatást. Hagyják Gyurcsányt nyugodtan a fideszes szóvivőkre meg az aláírókra, ők úgyis még csak most kezdenek belelendülni. Hagyják őket ész nélkül menetelni a csúfos bukás felé.
Kommentáld!