Barát József írása A hatalom kitartottja Maszk Január 26-i számunk címlapján A hatalom árnyékában című film plakátját közöltük. Ezen két ember egymást kiegészítő félportréja látható: a kampánymenedzser azt a hetilapot tartja maga elé, amelyen az elnökjelölt arca van a címlapon. Grafikusunkat és publicistánkat is megihlette a montázs. Jelleméből még egy rendes lemondásra sem telik. Inkább szorongva várja, hogy a Gazda mikor teszi ki. Pedig ez a végjáték már pompában és dúsgazdagon sem lehet sokkal kellemesebb, mint a tűre szúrt szarvasbogár vergődése. A gondolatlopáson ért Schmitt Pál már nem a linzerkarikán átnevető koros, ám még mindig sármos gavallér, akinek a helyesírási hibáit is megbocsátjuk. Köznevetség tárgya, egyszerre szimbóluma a tudományos világ megvetésének és megaláztatásának. Nem államfői tekintélye miatt kellene lemondania – az neki sose volt –: a poszt méltóságának tartozna ennyivel. A luxustól úgysem kellene búcsúznia, nemrég maga írta alá a törvényt, amely szerint esetleges lemondása után is minden jár tovább neki.

Magyarország köztársasági elnökének neve maró viccek, közröhejjé vált fotómontázsok százait hívja elő az internetről, politikusnak Magyarországon hozzá hasonlóan lekezelő sajtója még nem volt. Az ember szinte már sajnálja a valaha volt aranyérmes olimpikont, egyéni világkupagyőztest. Hiszen ő is csak egy a Kádár-kori vazallusok közül, azt leste, hogyan lehet minél jobb árfolyamon apró (vagy nagyobb) pénzre váltani tehetséget, érdemeket. Hogy lehetne minél többet kitépni? Ki vonhatná kétségbe egy világklasszis sportoló szolgálatait? Neve igazi áruvédjegy a kádári klientúra kiváló áruk fórumának listáján. Csak azt akarta, amit a többiek. Pénzt, karriert, nőt. Megtette, amit kellett az előrejutásért, a szállodaigazgató-helyettesi megbízásért, a stadionintézmények főigazgatói posztjáért, a miniszterhelyettesi stallumért. Hát aztán? Kevesebbet ért, mint más? Dehogy. Az 1964-es szabadságvesztés csak felfüggesztett volt, és bár a Los Angeles-i olimpiára sporthivatalnokként a csapat helyett utazott – ezért senki sem tett neki különösebb szemrehányást: mondott volna le? Hát nem lemondós fajta.

Volt, aki a fogát szívta, amikor a rendszerváltás után többszörös nagykövetként állítólagos függetlenségét előbb a szocialistáknak (1998), majd a Fidesznek ajánlotta fel a főpolgármester-jelölti kampányban (2002). Pedig lehetett ebben valami. Ő legfeljebb a hatalmasoktól függött: társadalompolitikai értékválasztással, holmi ügyek iránti elköteleződéssel, morális dilemmákkal aligha fájdította a fejét. Valószínűleg őszintén nem érti az egész „pálgium”-problémát: ő egy umbuldaalapú társadalomban élte addigi életét. Mi a baj azzal, ha az ember egy 215 oldalas értekezésben 180 oldalt egy bolgár tudóstól idéz, persze idézőjelek, lábjegyzetek nélkül? De a maradék az már tisztán az ő következtetése! Hát jó: a következtetések speciel szintén a bolgártól valók. De a maradék 35 oldal saját. Vagy mégsem. Abból 17 oldalt eredetileg egy német írt. De akkor is marad önállóság, például a bírálók olimpiai bizottsági, olimpiai akadémiai tagságának menedzselésében. Hát nem így élt mindenki? – kacsint át a linzerkarikán Magyarország első embere.

Nem. Nem várhattuk, hogy Schmitt Pál méltóságából telik egy rendes lemondásra. A Gazda önvédelmi reflexének lassúsága azonban meglepő. Mert persze mindenki tudja, hogy az ország tolla, a fess szürke zakó, az egyenmosoly csak Orbán Viktor egyik álarca. Neki kellett egy bulgáriai nyugágyból kinevezhető, kolbásztöltés közben is utasítható lakáj az államelnöki posztra. Közülünk való, plebejus elnök kell nekünk – bizonygatta a KDNP elnöke, aki még egy érvet talált Schmitt Pál mellett: mindennap olvassa az evangéliumot, a Szentírás erejéből élő ember. Istenhez való viszonyát maga a leendő elnök is a legfontosabb dolgok között említette, hiszen egy 2005-ben róla megjelent könyv szerzőjének kifejtette: hatvanéves korában három dolgot fogadott meg. Eztán csak jó bort iszik, csak egy főnököt ismer el, Orbán Viktort, rajta kívül már csak a Jóisten lesz fölötte, és lehetőleg mindig igazat mond majd. A három fogadalomból kettőt sikerült megtartani. Megvan a kétharmad!

Annak igazságához persze még nem fér kétség, amit beiktatásakor mondott: nem kíván a kormányzás törvényalkotási lendületének gátja lenni. Nem lett az, mindent zokszó nélkül írt alá. Nem volt ellenvetése a visszamenőleges hatályú törvények ellenjegyzésekor, snájdig biccentéssel működött közre az Alkotmánybíróság kiherélésében. Szép, cirkalmas doktori aláírást kanyarított az egyéni képviselői indítványok alapján összeállított húsvéti alkotmányra, kissé zavarosan elbölcselkedve arról, hogy az „mostantól, mint a földbe vetett mag, várja, hogy rendelt idejében szárba szökkenhessen, egyben régi önmagát a benne lakozó letűnt korok szellemével átadhassa a múltnak”. Ez az alkotmányszöveg a hozzá tartozó sarkalatos törvények egy részével azonban hamarosan maga válik múlttá: nem azért, mert ebül szerzett doktori címet tartalmaz a szignó, hanem mert némi IMF–EU-pénzmag a kormánynak is fontosabb, mint saját sebtiben hozott alaptörvényének épsége.

Operettelnök lesz – mondta egy fideszes politikus Schmitt Pál megválasztásakor a parlamenti folyosón. Tévedett, az előadás tragikomédiává fajult, és új értelmet kapott, a minősítés: közülünk való. Se nem rosszabb, se nem jobb? Schmitt Pál az első az egyenlők közül: a Gazda bábszínházában ő lesz az első, akit a vezénylő tábornok meneszteni fog. Mert már sokkal több a kára, mint a haszna. Mert ha a Schmitt Pál mosolya mögül Orbán Viktor morcog, akkor hivatalban tartásával ő vet kesztyűt minden magyar – és nemcsak magyar – tudósnak, aki megdolgozott a címéért. Azt üzeni, előttem semmi rangja nincs a ti munkátoknak. Érdemes?

A Gazdának persze sok maszkja van: igazi átváltozóművész ő, nagyszabású báli szezont, igazi karnevált dirigál. Még hasbeszélői is vannak, akik a gesztusait, a hanghordozását is tökélyre vitték. Ez sem fog segíteni azonban, amikor a nagy mulatság Főmestere eldobálja majd elhasznált, népszerűtlenné vált maszkjait, és újakat keres helyettük. Az elnöki álarc után jön a többi is, és a maszkemberek hiába mondják majd: hiszen velem csak báboztak! A tükörbe nekik kell majd belenézniük.