Orbán Viktor kedden levelet írt az Európai Bizottság elnökének, José Manuel Barrosónak. Amennyit a levélről az MTI híre alapján tudni lehet, Orbán azt írta, bízik abban, hogy hatékony és gyors intézkedései nyomán a vitás kérdéseket „megelégedésre okot adó módon zárják le”. Ezek a hatékony és gyors intézkedések: „a Bizottság illetékes szolgálatainak állásfoglalása alapján” megkezdték a jegybanktörvény módosításának előkészítését; a tervezetet konzultáció céljából megküldték az Európai Központi Banknak és a Magyar Nemzeti Banknak, hogy az ő véleményüket is figyelembe vehesse a magyar kormány. Sőt, még a héten megkeresik az EU szolgálatait, hogy konzultáljanak velük. Orbán igyekszik biztosítani Barrosót, hogy a Velencei Bizottsággal (alaptörvény és sarkalatos törvények!) előkészítő konzultációkat folytattak, s már ennek alapján is megkezdték a magyar jogszabályok módosítását. „Meggyőződésünk, hogy a módosításokkal a Reding alelnök levelében megfogalmazott aggodalmakra és a felvetett kérdésekre egyaránt kielégítő válaszok születnek” – írta Orbán. És ugyanilyen szolgálatkésznek mutatkozik a másik két vitás kérdésben is. Végül az Európai Bizottság elnökének együttműködését kéri az IMF-hiteltárgyalások megkezdése érdekében.

Majd csütörtökön kiáll a népe elé, és ugyanazt a Barrosót, akinek a láthatóan szolgálatkész levelet írta, leszamárvezetőzi, lebürokratázza, leidegenezi, legyarmatosítózza, és persze bemos egyet Simor Andrásnak is (nem a „nemzetétől független”, idegen érdekeket kiszolgáló jegybank a független), akinek a Barroso-levél szerint szintén nagy előzékenyen megküldte a tervezetet, hogy figyelembe vehesse a véleményét. „Ha nem kapunk időben észbe – mondja –, a végén még maga Európa is a modern pénzügyi világrendszer gyarmatává válik” (amelyik a békát főzi a fazékban, és amelynek „hazátlan”, „kozmoszpolgár” tagjai Márfi érsek szerint is „[kamat] adófizetőikké akarják tenni az egyes államokat”)*. Nyilván, aki észbe fog kapni, az ő maga lesz. Megszervezi Európa és a világ magyarjait, a PiS-es lengyeleket és némely litván ifjakat, hogy kivívják „a sok tízmilliós, csendben tűrő” keresztény Európa jogát a keresztény fundamentalizmusra, és a bürokrata, „nem szentek szövetsége” Európát így, a tömegükkel kényszerítik majd arra, hogy ne hagyja, hogy bárki is „szentségtelen szövetséget erőltessen” rá.

És még Európa mér kettős mércével! Orbán Viktor méri kettős mércével a magyart, akit amúgy, szépszavakban oly sokra tart! Még mindig azt hiszi, hogy a magyarhoz csak az ő Kossuth téri szónoklatai jutnak el, a levelei nem. De ha eljutnak, azt hiszi, ő akkor is ki fogja tudni magyarázni a dolgot. Mondjuk a magyar észjárással, amelyik megszokta, hogy kicselezi a gyarmatosítókat. És máris szerethető nemzeti erénnyé fordította át a hazugságot (hiszen vagy Barrosónak hazudik, vagy a magyarnak, sőt még az is lehet, hogy mind a kettőnek).

Valószínűleg sokaknak eszébe jutott a budapesti utcákon a „Vik-tor Or-bán” jelszót skandáló lengyelek táblái láttán, hogy vigyék! Vezessék Varsó felé! Legyen az ő miniszterelnökük!

De ha jobban meggondoljuk, isten őrizz, hogy Orbán egy akkora és oly mélyen katolikus ország első embere legyen, mint amilyen Lengyelország! A tízmilliónyi, többségében agnosztikus vagy a maga módján hívő magyarral meg a 93 ezer négyzetkilométerével csak szenved. De Lengyelország élén lángba borítaná a világot. Úgyhogy nincs más hátra, ismét gyakorolnunk kell a jobboldal által oly sokat emlegetett nagy magyar erényt, az önfeláldozást: a civilizált világ békéje és biztonsága érdekében nem adjuk Orbánt!

(Mihancsik Zsófia)

_____________________

* Márfi érsek is megmondta: az „egyetlen európai”-nak, „Orbán Viktornak nem az Unióval van elsősorban baja, hanem azzal a nemzetközi nagytőkével, amelynek birtokosait valahol a New-York-i Wall Street-en sejtjük, ezért egyszerűen csak így hívjuk őket, hogy ’Amerika’. Ez az elnevezés persze téves: a dollárnak és a dollár urainak-szolgáinak nincs hazájuk, nemzetiségük sem.”