Győri Ibolya üzente 14 éve

Kedves Tóth Zoltán!

Kívánom, hogy a további életükben, legyenek mindannyian nagyon boldogok és egészségesek. Vigyázzanak egymásra, a segítség amit kaptak, magában hordozza. hogy az azért történt, mert még feladatuk van az életükben így együtt a családdal.
üdv

Válasz

Győri Ibolya üzente 14 éve

Kedves Júlia, szép hogy ennyire bízik Önmagában, meg az orvostudományban.
De van nekem több olyan ismerősöm, akiket az orvosok gyógyíthatatlannak nyilvánítottak és lemondtak az életéről. és hála Istennek mai napig is élnek. Hallottam orvost is, aki azt mondta, hogy mi mindent megtettünk, már csak a Mindenható segíthet, vagy azt, hogy igyekszem Uram, de most a te segítségedre is szükségem van. Én úgy gondolom, hogy az orvosok részéről ez bizonyos "alázat" ami meghallgattak.
Sokszor hallottam olyat is professzorok szájából is, hogy nincs rá megfelelő orvosi magyarázat, de Hála érte, hogy így történt.
Én kívánom önnek mint orvosnak, hogy amikor súlyos döntést kell meghoznia, ott álljon maga mellett is. üdv

Válasz

Kecskeméti Györgyné Piroska üzente 14 éve

Gyönyörű kislány!Gratulálok,jó egészséget!-bár minden rendes ember imája igy érne célt!!!!!!!!!!!!!!!!

Válasz

horváthné csiklya mária üzente 14 éve

Nagyon szép kislány!!! Gratulálok hozzá!!
Tudom mennyire rossz érzés, ha csak már az istenben hihetünk! Ugyanis 93-ban vonatbaleset érte a férjemet, és az orvosok csupán 5%-ot adtak, hogy életben maradhat, de még az is kételyes volt! Ekkor én is Istenhez fohászkodtam, és könyörögtem neki, hogy a párom életben maradhasson. Akkor én 5 hónapos terhes voltam a fiúnkkal! 1 hónapig kómában feküdt, majd ezután az orvosok csodálkozására fölébredt. Tudtam ,hogy ez csak az Isten műve lehet. Hittem , hogy a kérésemet hallja és érti ,így maradhatott csak életben a párom!
Azóta én is tudom ,hogy kihez forduljak ha bánatos vagyok, mert ő az egyetlen aki tényleg meghallgat és megért minket. Akkor segít ha igazán bajban vagyunk és ha tiszta szívvel kérjük!!!!

Válasz

Dr. Szenes Júlia üzente 14 éve

Gyönyörű kislány csodálatos hajjal, gratulálok hozzá. Én nem hiszek az égi csodákban, biztos van rá orvosi magyarázat. Mindegy, hogy mi mentette meg az édesanyját, hosszú életet, sok boldogságot kívánok nekik.

Válasz

Tóth Zoltán üzente 14 éve

Valóban csak Ő segíthet! Köszönöm!
üdv
Tóth Zoltán

Válasz

Tóth Zoltán üzente 14 éve

Kedves Jolika, bizony mindnyájan Isten kezében vagyunk!
Mirajtunk múlik nagyon sok, hogy tudjuk kérni az Ő segítségét!
üdv
Tóth Zoltán

Válasz

Tóth Zoltán üzente 14 éve

Kedves Matild!
Köszönöm a kedves hozzászólásodat !
üdv
Tóth Zoltán

Válasz

Bernáth Mihályné üzente 14 éve

nagyon meghato! Csak onnan várhatunk valoban segitséget!

Válasz

Feherne Oläh Kati üzente 14 éve

Meghato!

Válasz

Bitáné Jolika üzente 14 éve

Gyönyörű szép kislány. Biztosan az édesanyja is hasonlóan szép és főleg, egészséges!
A mindenható kezében vagyunk.....

Válasz

Grünfelder Ida üzente 14 éve

Kedves Zoltán. Gyönyörű az unokád. Adjon a jó Isten erőt egészséget az egész családodnak.
"Tégy mindent Isten kezébe! Ne kérdezd Tőle, mit ad cserébe, Hisz Tőle kaptad földi életed, és megváltásod elvégeztetett,: Csak szent kezébe tedd le mindened..." /Vízi István/ részlet.
A Hit nagyon sokra képes, ezt tapasztalatból mondom. Sok boldogságot kívánok.
Üdv. Ida

Válasz

opoczki sándorné matild tilda üzente 14 éve

GYÖNYÖRÜ TÖRTÉNET ÉN IS IGY TETTEM VOLNA SOK BOLDOGSÁGOT

Válasz

Tóth Zoltán üzente 14 éve

Kedves Erzsébet!
Nem mindig vagyunk a helyünkön az életben!
Ilyenkor, Isten üzen nekünk valamilyen formában!
Hát úgy, ahogy eben az igaz történetben is történt!
Úgy éreztem, hogy amint én imádkozok az most
kevés! Ezért kértem a segítséget és ez adott egy
lendületet, egy tanulást és lélekben való erősödést!
üdvözlettel : Zoltán

Válasz

Szömöreiné Huszár Erzsébet üzente 14 éve

Ha tiszta szívvel szeretettel kérsz az meg adatik, ha valami másként alakul az tanulás céljából van kiróva ránk.Kedves Zoltán nem hittél igazán de gyönyörű ez a kislány.
Az Isten áldásával az Angyalok vigyáznak rátok. Jó egészséget. Üdv Zsóka

Válasz

Tóth Zoltán üzente 14 éve

Kedves Borimama!
Köszönöm a hozzászólásod és ne haragudj érte, hogy tegeződve írok!
Én megérzem ki a jó ember és minden jóemberrel,lehet az ismerős,
vagy barát tegeződök! Én így szoktam meg és iparkodom a tiszteletet
megadni mindenkinek! A hittel kapcsolatban csak annyit, hogy katolikusok
vagyunk! Amit leírtam és ami bizonyságot kaptam Istentől az a legkisebb
kételyt is helyre tette, ha volt bennem!

Köszönöm a kedves és értékes értékelésed!
Üdvözlettel
tothpapa Zoltán

Válasz

Sebestyén Miklósné üzente 14 éve

Kedves Tóth Zoltán. Nagyon megérintett amit leírt. Én is hívő keresztény vagyok, igaz nem az a hasoncsúszós látszat hívő. Igazi segítséget csak onnan fentről lehet remélni, mert az a segítség ha jön az nem kér cserébe csak tiszta szívet. Sokszor elégedetlenkedek a teremtő tetteivel, mikor kicsi ártatlan gyerekeket és ártatlan állatokat nem segít. Pedig nem szabadna kétségbevonni a tetteit. Sajnos az ember, legalább is én ilyen vagyok, mert én nem tudok segíteni, ő pedig mindenható. Az elesettek és a védtelenek csak reá számíthatnak. Olyan gyönyörű az unokája, hogy az szenzációs. Remélem az édesanyja is jó egészségnek örvend amit szívből kívánok az egész családnak. Borimama

Válasz