Horváth Albert üzente 12 éve

Én azt hiszem,hogy ez a vers amit itt nekem nagylelkűen elküldtél,az számodra, alattomos símafejű számára túl magas stílusban íródott,amit ha kívülről tanulsz is meg,akkor sem fogod megérteni.Ezt a verset rám szabta a tisztelt Aranyosi Ervin úr.Én tökéletesen értem szavait és büszkén tekintek fel egy ilyen baráti intelemre amikor azt írja,hogy a lelkembe szorult tüskét menjek hozzája,mert segít eltávolítani.Én is írdogáltam már elég sok verset.Nem közöltem soha eddig,csupán a család,rokonok és baráti körbe olvastam fel.Sok versével találkoztam és olvastam .Meleg,barátságos és nyugtató szavai mindig ideig-óráig megnyugtatták háborgó lelkemet.Karakán,szókimondó emberként nagyon meg kellett küzdenem az életben,mert hát ki szereti azt az embert,aki szemébe mondja meg amit gondol.Rengeteget vesztettem és veszítek a mai napig is,mert ha már eddig nem fogadtam meg a mondást, hogy a lehajtott fejet a kard nem vágja le,hát én kétlem,hogy most ezen a dolgon változtatnék.Szeressétek az öregeket írja versében Aranyosi úr és amikor látom,hogy ebben a tótágast álló mai világban még a gyermekeink is alig várják,hogy megszabaduljanak tőlünk,össze szorul a szívem.Legyen igaza a rossz kárörvendőknek,Isten talán annyi szenvedés után megfogja végül áldani minden magyarok hazáját.Többet nem hadakozok,mert nincs kivel,így e versen keresztül megértettem,hogy ne szedjem tovább az ilyen orvosságot,mert még több kárt szerzek magamnak.Köszönöm önnek Aranyosi úr,most értettem meg valóban,hogy mit keresnek ezek a szép versek egy ilyen fertőzött talajon.Petőfi a csatatéren harcolt és adta ifjú életét a szabadságért,ön meg ezen az úton jön elénk a szeretet a békesség szavaival.Gondolom ön is rátalál erre a válaszomra.Ígérem én több méregpirulát nem veszek számba.Hedrich úr az este én is elolvastam a verseket,csupán feldúlt állapotom miatt akkor nem fogtam fel értelmét,hát ezért most köszönöm,hogy végre egy igaz úriemberrel lehettem e vers erejéig s talán később mit lehessen tudni az én jóságra,szelídségre intő soraimmal is.

Válasz

Palotai János üzente 12 éve

De csak szerintem, az sem lenne baj, ha belátnánk (személy szerint mindenki) hogy ha az eddigi életünkben történt megalázások,atrocitások, nem kerülnének be a levelezések témályába, olyan eldurvult módon mint ahogy mostanában ez felszínre került.És ez nem kis dolog betartani (magamat is ismerve) ehhez is kell egy kis mérsékletesség és okosság is.Személyeskedésig elmenni(főleg a magán szférába bevinni drasztikus fenyegetéseket, ez már annyira nem fair, hogy sértő.Valjuk meg őszintén legalább azt, hogy ez vonatkozik mind kettönkre (eltudunk szállni agyilag)és azt is valljuk meg, hogy nem fajul el sosem addig a vita, hogy egymást ilyen alpári módon a másik magán levelezésében, a fenyegetésig eljutna.

Válasz

Palotai János üzente 12 éve

Én úgy gondolom,hogy ennél frappánsabb és igazabb válasz nem is kell. Ezt írom annak ellenére, hogy néha kifakadok (és elég drasztikusan ,ahogy nem kéne) és meg is bántok embereket, akik ugyan úgy mint jó magam, nem tehetnek semmiről, ami megtörtént. Én részemről egyre inkább tartom az elmúlt levelezések fényében azt, hogy a múltra hivatkozás az nem vezet sehova, csak esetleg a tanulságait levonva (azt is szépen, csendesen) másokkal megbeszélve, ha kikívánkozik belőlünk, és esetleg mások vevők rá, hogy meghallgassanak.Ha azt vesszük valóban a jövő a tét és nem a múlt.Be láttam már, hogy eddig a hangnemig elmenni nagy dőreség, butaság, olyan dolgokat védeni és hivatkozni arra ami elmúlt. A magam tapasztalatából írom, hogy a csendes sarokban ülve végig gondolva a dolgokat, ezekben a témákban amikről itt írogatunk, általában kiderül, hogy szépek lehetünk, de okosak nem.Egyedüli okosság az lehet a szépségünk mellett, hogy okosan és higgadtan beszéljük meg, mindenki a saját szemszögéből látva az eseményeket,és nem pedig másokat időnként drasztikusan meggyőzni akarni. Belőlem ezt az érzetet hozta ki Aranyosi Ervin általad közölt verse.És azt meg nem szeretem, ha bárki is az általam leírtakat , párt és egyéb magán véleményének igazolására használná fel.

Válasz

Hedrich Ernö üzente 12 éve

Aranyosi Ervin: Nem mondhatod el?


Nem mondhatod el senkinek?
Magadban mégsem tarthatod.
Lelked mélyét a tüske bántja,
bezárva, s nem maradhat ott!
Kell valaki, ki meghallgatja,
s nem mondja tovább senkinek.
Életed fájó, csúf darabja,
lelkedet betegíti meg.
A lélek ott duzzog magában,
kitörni onnan mégse tud,
megpróbál apró jelzést adni,
keresi hozzád a kaput.
Testedben furcsa változások,
- a tőle jövő üzenet.
Aztán egy orvosnak meséled,
a jelentkező tünetet.
Kis pirulák majd csillapítják,
nem fáj már úgy, elhallgatott,
de lelked mélyét tovább rágja,
s ő tudja, nem maradhat ott!
Ha nem figyelsz a tünetekre,
amit a “gyógyszer” csillapít,
lelked új jelzést küldhet hozzád,
fokozva tested kínjait.
Fájdalmaid, ha fokozódnak,
gyógyszered száma egyre nő!
Lelkedet tépő bánat-tüskéd
még mindig nem került elő.
És a lelked duzzog a mélyben,
fájdalmad okát nem leled,
pedig mindennek okozója,
az, ami bántja lelkedet.
Nem mondhatod el senkinek?
Magadban mégsem tarthatod.
Lelked mélyét a tüske bántja,
bezárva, s nem maradhat ott!
Kéne egy lelki segítő társ?
Ki előhozza, mi zaklatott?
Kell, aki végre meghallgatja?
Hát jöjj el hozzám, itt vagyok!
Mesélj a múltról, s tükröt tartok,
s feltárul majd, mi volt az ok,
mikor, s hogyan bántották lelked,
s hogyan kezdődtek a bajok? Nos látja én elolvastam az ön által javasolt Aranyosi

Ervin verseket,és ki is választottam egyet amelyet ajánlok önnek is nyugodtabb lelkiállapotban elolvasni,akkor tán képes lesz mellőzni acsarkodásait,ha ebben az állapotában sikerűl megértenie a valós mondanivalót.Sok sikert hozzá,és nyugodt olvasást.

Válasz

Gyenge András üzente 12 éve

Kezdem sajnálni ezt a Horváth Albert nevű ""ŰBERMENCSMAGYART." Szerintem áldozat- valamilyen formában. A saját maga,-és a mocskos politika áldozata.
Olyan, mint egy agyagedény, amibe beleöntenek gazdái mindent össze-vissza, és az nem is tud másként kijönni belőle, csak összezagyválódva.(talán a Fekete Pákó, ki szintén magyar, csupán csak o betűvel tudja kimondani a nevét az edénynek.)
De nemcsak a szóvivők hazugságait veszi be-önti ki, hanem vannak sajátjai is, és rémképeket is alkot.
Engem megfenyegetett az adatlapomra küldött üzenetben is, meg össze vissza irkál mindenfélét, ami zavarodott elmére utal. Kinevezte magát ádáz ellenségemmé.
Nem baj. Legalább van egy !! Milyen ember az, kinek ellensége sincs?No de ilyen ?!?!?!
NEM CSAK NEKI,- hanem minden olyan embernek észbe kéne már kapni, és tudomásul venni, hogy HA VALAKI EGY OLDALT A HÜLYESÉGEI ÉS KÁROS INTÉZKEDÉSEI MIATT KRITIZÁL,- AZ MÉG ATTÓL NEM AUTOMATIKUSAN A MÁSIK OLDAL FELTÉTLEN HÍVE. Már éppen ideje volna, ha ezt MINDENKI MEGÉRTENÉ !!
Amennyiben állandóan CSAK DICSÉRI, akkor viszont BIZTOSAN AZ.
Azt is, ha valaki kikiáltja magát a NÉPNEK, az még akkor is csak egy ember.
Talán tud még Horvát Albert kulturált és konkrét választ adni. Meglepődnék, de szeretném.
Oly nagy és korrekt magyar történelmi ismeretei alapján árulja már el, hogy volt e valaha a világtörténelem folyamán, amikor népünknek sikerült bármilyen FORRADALOMMAL HOSSZAN TARTÓ SIKERT ELÉRNI, - és nem torkollott minden alkalommal nemzeti tragédiába ?? NEM LETT A VÉGE NEMZETI TRAGÉDIA ???
Még akkor is , ha csak egy-két ""ellenséggel"" küzdött, és nem az EGÉSZ VILÁGGAL ment szemben ???
ERRŐL SZERETNÉNK EGY KISEBB DOLGOZATOT OLVASNI tőle,- és nem az utálatig ismert, és unalmas szóvivői dumákat, és mocskolódást piszkos-mocskos fantáziaszüleményeket olvasni.
És ezzel RÉSZEMRŐL UTOLJÁRA REAGÁLTAM MINDEN MOCSKOLÓDÁSÁRA.
Nem tudok, de nem is akarok az ő szintjén kommunikálni.

Válasz

Hedrich Ernö üzente 12 éve

Horváth Albert "Maga helyett inkább élném nyugodtan utolsó szakaszát életemnek és várnám az aktivista nyugdíjat,ami biztos kitesz 4-5 másikét."----Tudna írni konkrét tényeket az "aktivista"nyugdíjak mibenlétéről olyasmit amit bizonyítani tud?Persze úgy,hogy,mellőzi a légből kapott "feltételezéseit",mert így amit írt,azonos az öregkori agylágyulásban szenvedők zavaros állításaival,akik naponta vádolják hasonló kórban szenvedő szobatársaikat,hogy a másik rendszeresen lopja,bugyijukat,papucsukat.De velük ápolók foglalkoznak,s ha túllépik viselkedésükkel az elviselhető határokat,akkor,a konfliktusok elkerülése véget a delikvenst leszedálják,aki szép csendesen elalszik és másnapra elfelejti azt is,hogy mit mondott.Talán önnek is ez okból nyugtalan élete utolsó szakasza.
Ez bizony,nem túlkoros egyének között is gyakori.Ha leszokik a fantáziálgatásról,nyugodtabbá fog válni az élete hátralévő szakasza,és másokat sem fog
alaptalan rágalmaival zaklatni.

Válasz

dr.Bakai Borbála üzente 12 éve

Nos Horváth!
Mindenkit minősít a saját megnyilatkozása.

Válasz

Horváth Albert üzente 12 éve

Árulná már el végre,hogy ezen az oldalon csak két személynek szabad mocskolódni, magának meg annak az üresfejű Andrásának.Nem veszik észre,hogy a visszajelzések 80% leszarja undorító írásaikat.Gyenge Andrással már tisztába vagyok,hogy egy üres fejű paraszt,különösen azután,hogy végig olvastam a közte és Palotai István közti pár válaszcseréjüket.Ahelyett,hogy ezeket a méregcseppeket terjesztik,inkább olvasnának bele Aranyosi Ervin gyönyörű verseibe.Amíg ebben a stílusban írnak,hát én is úgy válaszolok.Ami a kizárási fenyegetését illeti,hát túl kicsi ápolónő ahhoz kedves. Maga helyett inkább élném nyugodtan utolsó szakaszát életemnek és várnám az aktivista nyugdíjat,ami biztos kitesz 4-5 másikét.

Válasz

Gyenge András üzente 12 éve

Kedves Borika !
Igazad van. Már utoljára csak pár szót írtam arra a szövegre, ami talán már a PTK szerint büntetendő cselekmény lenne. Régebben nem voltam ennyire türelmes, de azért határa van a mocskolódásnak is.

Válasz

dr.Bakai Borbála üzente 12 éve

Kedves András !
Kérem fogd vissza magad,miért kell felvenni az alpári stílust.mindent meg lehet mondani kultúrember módján is ahogyan szoktad.Inkább célra vezető.

Válasz

dr.Bakai Borbála üzente 12 éve

Nos Horváth úr!
Azt gondoltam lehet önnel normálisan beszélni,de óriásit tévedtem.Önben annyi gyűlölet lakozik,hogy soha nem fogja elnyerni lelki békéjét,ha száz évig élne is,ezért sajnálom.Azok a nagyjaink,akire hivatkozik nem lennének büszkék önre.Egy embert a gyűlölet nem tud felemelni,az sárba tipor.Ezért fog megbukni az ön kegyeltje is,mert öntörvényű és csak gyűlölni tud..Én másképpen vélekedem a világról,inkább szívem szerinti a következő idézet:"

Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól. " John Donne
Kérem öntől,inkább kíméljen meg bennünket és tartsa meg ezt a fajta véleményét magának.Ha nem tud normális stílusban beszélni ki fogom tiltani.

Válasz

Gyenge András üzente 12 éve

Kultúrember, kultúrmadzag, kultúrszöveg, stílus !
NO KOMMENT!!!

Válasz

Horváth Albert üzente 12 éve

Egy gépészinashoz írt rege.Nekem akinek a legrégibb lexikonok a polcomon vannak,aki a honfoglalástól a 100 éves török uralom,osztrák monarchia,Trianon,Madéfalvi veszedelem,Rákóczi,Mátyás,Hunyadi,Bocskai és nem sorolom tovább,mert én mindebből a leckékből csatatértől,időtől függetlenül jelesre vizsgáznék.Adtunk a magyar honnak elég eminens fejet,védtük a végvárakat amikor kellett őseimen keresztül,hogy a sváb,tóth,zsidó mondja meg nekem,hogy mi dukál.Azért nem lettem egy pártnak sem tagja,mert olyan hülyék közé kerültem volna mint te nagy politológus.Amíg te nyalogattad a piros pártkönyvecskéd bélyegeit,addig én írni,olvasni tanítottam a gyerekeket...de nem politika-politológiára ,hanem az életre magára.Sütő András rokonod,ha élne szegény másik szemére is megvakulna,olvasva kioktatásodat,hogy ki is érdemli meg az állampolgárságot.Vágasd le inkább azt a kecskeszakállad,mert bűzlik az aljas vipera leheletedtől.A te bandádnak ki lenne jó ha sem Vass Albert,sem a Tőkés püspök,talán Petőfi,Arany,Ady sem...akkor legyen talán Lendvai Ildikó mert én őt szimpatizáltam a legjobban,ugyanis keresztül vezényeltem volna egy egész kiéhezett Iraki hadosztályt..Ha nem csal a szemem és te lennél a nóta tv,déli zenei adásának nyálcsepegtető konferálója,akkor beugranék egy pár percre,hogy húzd el a nótámat ha tudod.Lemerem fogadni nem ismered a nótámat...A3 Duna viszont ismeri.Nekem Ők jelentik az emberséget,szeretetet és nem a te hiéna bandád...KUSS GYENGE ANDRÁS...KUSS

Válasz

dr.Bakai Borbála üzente 12 éve

Tisztelt Horváth Úr!
Nem kell bánnia,hogy belefolyt a párbeszédbe,ha értelmesen lehet beszélgetni valakivel az nem baj,ha nincs mindenben egyetértés..A baj akkor van,ha ellenvéleményt nem tűrő módon ragaszkodik valaki a saját meggyőződéséhez,konkrétum nélkül kinyilatkoztat.
"Ki a nagyobb felelős a kialakult helyzetért.hát szerintem az aki évtizedeken át ült az ország kormánykerekénél."írja.Egyetértek.De az igazsághoz hozzátartozik az is,hogy nagyon nehéz gúzsba kötve táncolni akkor ha az ellenzék minden kezdeményezést elkaszál függetlenül annak szükségességétől ,ésszerűségétől, kivéve azokat amelyekkel a saját zsebeiket is tömhetik.Lehet,hogy mára Orbán is rájött,hogy jobb lett volna ha hagyja,hogy elődje meglépje azokat a lépéseket,melyek meglépését nem tudja megspórolni ahhoz,hogy az országot a gödörből kilehessen emelni../gondolok itt az egészségügy ,nyugdíj,felsőoktatás megreformálására amit a népszavazással elkaszált-ami előreborítékolható volt,mert ugyan ki szeret fizetni/Itt érhető tetten szerintem,hogy mi volt számára a fontos,nem az ország érdeke,hanem a hatalom.Miből gondolom?Ha hagyják időben véghezvinni a reformokat nem biztos ,hogy legközelebb választást nyer.A Bokros csomag után sem nyert volna 1998 -ban,ha a kis gazdák nem állnak mellé.Mostanára meg nem maradt szövetségese,sikeresen szétverte őket.
Egyezzünk meg:óriási lehetőséget kapott a 2/3 -al,amit lehetett volna jóra is fordítani,ha van kidolgozott gazdaságpolitikájuk,nem csak ötletelnek és ezzel együtt mindent elkövetnek annak érdekében,hogy hatalmukat bebetonozzák.A jogállamot meg zokszó nélkül felszámolták.Az alkotmány,mit alkotmány alaptörvény a korona.Ha annyira siker,vajon miért nem merte ünnepeltetni magát az opera előtt az utcán?Miért a művészbejárón kellett beosonnia?A magyar média -melyek mindegyike a kormány szócsöve,kivéve az ATV-az ellenzék aknamunkájának tünteti fel a méltatlankodást,illetve elhallgatja.
Az alázkodásunkat nem tudom mire alapozza.Az,hogy nem akarunk fejjel menni a falnak nem hiszem ,hogy alázkodás lenne.Vannak realitások,amit nem szabad kihagyni senkinek a számításából,mint ahogyan Ön is tette az 1990 márciusi marosvásárhelyi események után.
Azt megértem,hogy Önök számára semmi máshoz nem fogható magasztos érzés magyar állampolgárságot kapni,és azt is megértem,hogy örök hálára elkötelezettnek érzik magukat ,de a szemüket akkor is nyitva kell tartani,nem szabad,hogy az érzelmek felülírják a realitást.Sajnos Önöktől 1990-ben ellopták a forradalmat,tőlünk meg most lopják a demokráciát.
"eddig csak azt tapasztaltam,hogy egy többséget alkotó kormány egy elődeiktől kifosztott zsákban kotorász és az amúgy is eddig oly kiéheztetett többséget ebből szeretné kielégíteni"Ez a megállapítás csak részben állja meg a helyét.Az igaz a zsák tartalma szűkös volt,de ebből bőven jutott a felső köröknek,addig amíg az alacsony keresetűek nettó bére csökkent a magas jövedelműek zsebében sokkal több maradt.Az egy kulcsos adó az adóbevételen 600 milliárd Ft.lyukat ütött és mindez a felső 10 ezer zsebében kötött ki.Egyszóval a kormány minden tette arra irányult,hogy a gazdag még gazdagabb,a szegény még szegényebb legyen.Ma már 3 millió koldus országa vagyunk.
Még egy gondolat csak:én nem azt látom,hogy a nagyok alázatot várnának,csak tisztességes,a diplomáciában szokásos kölcsönös udvariasságot.Nem tudom Ön hogyan viszonyulna ahhoz az emberhez aki beletojik a fazékba.
"A rossz gyermeket is megszoktuk néha szidni,s ezzel az élet megy tovább"ez az,de Viktor ezt nem fogadja el,nem tűr bírálatot,nem fogadja el azt az örök bölcsességet,hogy az okos ember aki szeret tanulni szereti ha néha dorgálják.
Magamat is szókimondónak tartom,és magyarnak is.Az én torkom is összeszorul ha a Himnusz- felcsendül,de Máthé Otília szép magyar dalai is megfognak.Az ellenvélemény szerintem nem nyílvessző,attól csak a szellem nyílik.

Válasz

Palotai János üzente 12 éve

Nem akarom én semmiről meg győzni, mert úgy sem tudnám.De ha venné a fáradságot és széjelebb nézne, mondjuk más honlapokon is, tapasztalna fura dolgokat. Attól függetlenül, hogy sem a politikusokban, sem a pártjaikban nem bízom, (most már) nem árt képben lenni, ahhoz, hogy mit lehetne (esetleg ,netán-tán tenni) Meglátásom szerint egy dolog mindenképp veszélyes rájuk bízni a Mikulás puttonyát.

Válasz

Palotai János üzente 12 éve

Ez a szöveg nem szöveg, meg már unalmas is annak ellenére, hogy igaz. Mi ezzel a baj?

Válasz

Gyenge András üzente 12 éve

János ! ÖSSZENŐ, MI ÖSSZETARTOZIK ?

Válasz

Palotai János üzente 12 éve

Hagyd már a hülyeségeiddel békén ezt az embert. Nem azért jött a honlapra, hogy egy nagyot mondó okostojás játsza az eszét vele szemben. Tartsad már tiszteletben, úgy ahogy te elvárod a viszont tiszteletet. Tudom az ordenáré válaszod nem nekem szólt, azt is tudom, hogy fogadatlan prókátornak mi a fizetése. De a szemétkedésből most már elégnek kéne, hogy legyen. KUSS. Ha megkérhetlek váltsál modort mert , úgy jársz mint a korsós lány.

Válasz

Gyenge András üzente 12 éve

Horváth úr ! Látom, kupálódik. Egyre inkább kulturáltabb műveltebb lesz a hozzászólása!
Hiába no. Gyakorlat teszi a mester !
Horváth Albertenek akkor mit ???
A stílus maga az ember. Bemutatkozott, már már harmadszor....

Válasz

Horváth Albert üzente 12 éve

Tisztelt Palotai János úr!Rövid válaszként a tolvajt mindig átmentik az egyik hajóról a másikra.Ennyi csapás ami az új Mikulást érte:vörös iszap.árvíz,viharok,földrengés hát...maradjunk csak annyiban,hogy most ezt az új kormányt kintről,belülről ostorozni mégsem illik.Most nagyon még nincs amit lopniuk az amúgy is üres kasszából,s ha idővel az ígéretük felét legalább megteszik,akkor mindenki jól fog járni.Az Antik mellett hadd lopjanak ők is.Nem is tudom létezne olyan valaki,aki ha a bársonyszékbe pottyanna ne töltené meg a zsebét...Más racionális megoldást nem látok,mint csendben megvárni az események alakulását...és főleg csendben,mert minden nagyobb zaj elindíthatja a lavinát.A Gyenge Andrásnak meg kuss...

Válasz

Gyenge András üzente 12 éve

Horváth úr ! Nem szoktam semmivel sem dicsekedni. De azt azért megemlíthetem önnek, hogy az a bizonyos Sűtő, apai nagynéném férjének (Sütő Józsefnek) az unokaöccse....-volt. Nyugodjon békében. ( de ez nem számít pillanatnyilag )
Ha ilyen jól látja a romániai események sorozatát, és annak következményeit, akkor miért van, hogy a magyarországiakat meg nem? Félreértelmezi? Vagy ilyen olcsón megvásárolták a hitét ?
Ha már 20 éve itt él, akkor azt is észre kellett vennie, hogy itt mik történtek. Nem egyszer a klub fórumain már volt szó az elmúlt 21 évnyi időben történtekről, és annak következményeiről. Én is megpróbáltam rövid és korrekt összefoglalást írni róla. Lehet, hogy nem olvasta ?
Nem kell komcsinak' lenni ahhoz, hogy valaki azokból levonja a megfelelő következtetéseket, még akkor se, hogyha a kádári időkben Csauseszku országában élt....
Az a fajta történelem ismeret, ami csak az eseményekre és azok történéseinek pontos dátumára korlátozódik, - az is VALAMILYEN SZINTŰ ISMERET, de csak a legkisebb szelete a világtörténelemnek. Az igazi ismertek azoknak vannak meg, akik nem biztos, hogy percre pontosan megmondják a muhi csata kezdetének idejét, és más eseményekét, hanem AZT TUDJÁK, ÉS ISMERIK, HOGY AZOKNAK A TÖRTÉNÉSEKNEK MI VOLT A KIVÁLTÓ OKA, a gazdasági-politikai-társadalmi HÁTTERE, A társadalmi-gazdasági KÖVETKEZMÉNYE. És mi a tanulsága !! Ez már egy kicsit "filozófusi" gondolkodásmódot, és hozzáállást kíván. Nem olyan nagy dolog. Nem kell mást csinálni, csak az embergyerekének fel kell tenni saját magának a megfelelő kérdéseket, és azokra meg kell próbálni megkeresni a legjobb, legodaillőbb válaszokat, és akkor még egyszer, és még egyszer ÚJRA ÉS ÚJRA ugyanezt megcsinálni.
Akik ezt ismerik, és netán készség szinten ismerik és gyakorolják, akkor idejekorán meg tudják állapítani a napi politikai-gazdasági események várható következményeit, társadalmi, társadalompolitikai következményeit.
Mert a történelem NEM ISMERETE és részismerete NEM MENTESÍT SENKIT A MEGISMÉTLŐDÉSÉTŐL !!!
SŐT. Az vezet oda, hogy az általunk "kiemelt-megválasztott-megbízott" politikusok ugyanúgy, ugyanazokkal a módszerekkel, eszközökkel, lózungokkal, hazugságokkal, a sokszor lenyalt mézesmadzagot szájunk előtt elhúzva ismét beleviszik a gödörbe az egész bagázst, mindenestől....szekerestül országostul, népestől...
Tisztában vagyok vele, hogy a választásokon mindig a Fideszre voksolt. Nem is baj. Egyszer én is megtettem. Aztán hamar rájöttem a hibámra. Engem már NEM tudtak-tudnak a sokszor lenyalatott madzaggal lépre csalni. (Remélem a " gördült is " Gaskóval..)
Én már akkor leírtam az ellenvetéseimet, amikor önök még ujjongva ünnepelték a személyes szóvivői dumát.
Tehát: -Nem nekem kell erősödni ezen a téren ,- mert én bizony tanultam keményen politológiát, filozófiát, és megismerkedtem különböző izmusokkal, olyanokkal is, amiről ön még nem is hallott, és bizony még kemény szigorlatokon kellett számot adnom ismereteimről... és aki nem tudott, azt bezony kirúgták, mint macskát szarni...
És ezt csak mint tényt közlöm. És soha , semmikor nem mondtam, és nem mondom azt, hogy bárkinél okosabb vagyok,- MINT AHOGYAN AZT ÖN TETTE.( aki ezt teszi,azzal saját tudatlanságát hozza nyilvánosságra. L: Hetesi )
sőt, azt mondom mindig, hogy minél többet tanultam-tanulok, annál jobban tudom hogy mennyi mindent nem tudok. Azt viszont bizton állíthatom, hogy nem csak a gépszerelő szakág területén , de POLITIKA-POLITOLÓGIA TERÜLETÉN IS JOBBAN ELIGAZODOK, MINT ÖN, ÉS HITTÁRSAI.
Ettől még azonban holnap akár tanulhatok is valami újat a 86 éves szomszédasszonyomtól, aki "csak" hat elemit végzett. De az ön szavait összevetve a Maris mamáéval, - hát bizony önnek kellene a lenge fehérneműt alaposan felgyűrnie, hogy megközelítően olyan tisztán lássa a történéseket, mint a hatelemis szomszédnéni.
Azzal a jókívánsággal zárom soraim, hogy tanulni sose késő.Még a számitástechnikával kapcsolatos dolgokat sem.
Sajnos egy sorát sem kaptam meg. Volt már olyan, hogy a weblap kiírta: Ehhez nincs megfelelő jogosultsága, - de akkor sem komcsiztam le, mert önnel ellentétben én pontosan ismerem annak a szónak a valódi jelentését. Megoldottam. Kijelöltem, másoltam, és újra beillesztettem, és lám, lett csoda. Nem tagadta meg a továbbítást.
Én javasolnám, hogy ha szokott olvasni, akkor a Wass könyveken kívül válogasson a világirodalomból, mert nem árt...és nem lesz egyoldalú az ismerete, és az ítélkezése.
És a Tv csatornák között is...
Szavait meg jól gondolja meg, mielőtt leírja.
Ha okítani nem tud, akkor ne butítson.

Válasz

Horváth Albert üzente 12 éve

Gyenge úr!Én nyakkendővel,anélkül is úriember leszek,mivel komcsi egy percig sem voltam és ezután sem leszek.Amikor bezárták utánam az ajtót egy időre,mert lebozgoroztak és ezért szóban és tettlegességben is egyenlítettem számlámat ,elveszítve legszebb éveimet,mert nyíltan szembeszálltam szülőhazám Erdély kakukkmadaraival.Aztán 89 decemberére jött a 90 márciusi marosvásárhelyi román csőcselék hadjárata,Sütő András félszemének kiverése,ártatlan megtámadott magyarok évekre bezárása,akkor jöttem rá igazán,hogy itt nem is forradalom,hanem államcsíny történt.Megérezve,hogy az én nézetemmel ismét bajba sodorhatom magam és családom helyzetét ,47 évesen éltem a lehetőséggel és én is a még akkor nagyra kitárt anyaország karjaiba menekültem.3 nap alatt a 9-dik kerületi MÁV alkalmazottjaként már törvényes adófizetője lettem...tehát adóztam.Csak 90-ben érettségizett lányom már 21 éve ugyanott mint forgalom irányító dolgozik.Kisebbik lányom 6 évig szintén egy bölcsődébe mint dada,míg egy székely ifjú szerelméért haza nem jött.Az értelmiségi osztályt leszámítva,a proletároktól kaptunk elég lerománozást.Egy 300 fős lengyel csapatnak járt le a 3 éves szerződése,úgyhogy innen alkottunk egy kemény csapatot ,együtt lakva modern munkásszállón,hát bizony megesett,hogy a román hétszentség bevágott a szögödi tiszta magyar gyereknek.Dióhéjba foglalva ennyi elég is lenne a múltamat illetően.Visszautasítottam a felkínált szolgálati lakást és én a jó erdélyi kuruc visszajöttem és nem bántam meg.Itt legalább egy másik féllel kell vitatnom,hogy mi ezen a földön itthon vagyunk és ők itt csak kakukk madarak.Bizony két választ is írtam,amit a rendszer törölhetett is,mert ahogy a mehet gombot megnyomtam abban a pillanatban megjelent egy sárga sávban,hogy ismeretlen hiba és jelezzem a hibát és adjam meg a jelszavam és címem.Én erre finoman szólva ennyit mondtam:már te is komcsi lettél? Csak mára oldotta fel a haragot...Záró szavaim ezek voltak:ha 67 évig nem tudtál a gyengeségedből felerősödni,akkor András menj szépen pecázni,muzsikálj és hagy a derekasabb munkát az erősekre.

Válasz

Palotai János üzente 12 éve

Tisztelet Horváth úr!Nagyon találó és figyelemre méltó az ön zsákos hasonlata.Tökéletes csak egy meglátás hiányzik még. Svindlis a Mikulás.Mert abból a végén üresen maradt zsákból ,bizony ő is lopott. Ebben az országban, nem csak Antilop hanem mindenki, aki egy kicsit is hozzáfér, vagy kicsit is megengedi neki az aktuális Mikulás. (jó öreg orosz mondás, kultúre nyikto, taktika jeszt) Érthető számomra, hogy meghatódott, mert a történelem viharát átélt emberek(főleg ha e miatt kerültek külföldre) könnyeben meghatódnak, amiben semmi elítélendőt nem látok. Főleg érthető ,és jogos a figyelme az itt történtekkel kapcsolatban, mivel normális embereknek a gyerekei, unokái jövője nem közömbös.De azért nem közömbös, hogy jobban értse azt ami nálunk történik. A Mikulás éppen nagy pofával magyarázza a hülye gyerekeknek, hogy ő jót akar és közben még mindig a zsákban felejtette a kezét. A levitézlett Mikulásokat meg eszi a rosseb és csinálják a cirkuszt, mert az ő kezük nem fér olyan mélyen a zsákba mint volt. Ezért aztán szerencsétlen hülye gyerekeket szopatják, meglopják eladják, de még a pelenkát is alóluk és azt mondják, hogy mindent a népért.Hát ilyen kormánynak tette le ön az esküt. Nálunk a hamis eskü olyan ,mint máshol a salome.Ha mind ezt megértette amit leírtam, innentől kezdve ön nem tartozik senkinek bocsánat kéréssel, főleg hülye gyerekeknek nem.Azzal viszont számolnia kell, hogy annyian vannak még mindig (mosott agyúak) mint a puszta körül a nyúlszar. Ez van. Minél inkább kiderülnek az elmúlt rendszerre és kormányokat érintő disznóságok, ezek annál jobban visítoznak, pocskondiáznak másokat, akik netán másképp csinálnák a dolgokat. Mondjuk hatalom közelében ebben az országban többé nem engednénk, volt és mostani trógerokat. Csak hát ehhez egy egészségés lelkületű nép is kellene.Nem lesz egyszerű dolog annak a népnek gatyába rázódnia, hogy legalább félig embernek látszódjék a külföld szemében.

Válasz

Hollósi Irén üzente 12 éve

Kedves Borbála!

Köszönöm, hogy mindig higgadtan reagál a véleményekre. Megnyugtató olvasni hogy nem indulatokkal, és nemzeti jelszavak, érzések kihasználásával akar érvelni.

Válasz

Gyenge András üzente 12 éve

SAJNOS PICI UNOKÁM ELKÜLDTE. ... mielőtt végleg megszerkesztettem, megírtam volna....
Ott tartottam, hogy SENKI SE TUDJON ÉKET VERNI KÖZÉJÜK, mármint az ottani kisebbség közé. Mert NEKEM,-NEKÜNK sokunknak NAGYON FONTOS VOLNA AZ OTTANIAK EGYSÉGE !!! Legalább is a saját közös érdek érvényesítése miatt is !
Miért jü nekem, ha ott önöknek jó? Azért mert nekem az a jó, ha MINDENKINEK JÓ , vagy a lehető legjobb. NE CSAK egyeseknek legyen NAGYON JÓ !
És józanul felmérni azokat a politikusi szándékokat, amik a bel és külhoniakat állítja szembe, használja ki saját(!) politikai érdekében. Mert a Magyart azt mindig könnyű volt!
És ha ezért tesz, vagy legalább is ebben az irányban tesz meg moinden öntől telhetőt, akkor majd kiérdemli azt a papírt is. Mert az állampolgárt nem a papír, az államférfit meg nem a szónoki emelvény teszi !
A magyart meg nem az ömlengés, hanem a tett.
És itt következik az, hogy "Tudja.....

Válasz

Hollósi Irén üzente 12 éve

T. Horváth úr!

Köszönöm, hogy válaszolt! Úgy gondolom a világban élő összes magyar szívszorítóan szépnek találja Ön ereklyéit , és ezt egyetlen párt sem sajátíthatja ki, semmilyen indokkal.A levele mondanivalóját megértettem, mindenki tévedhet. Ha elolvassa a többi levelet is rájön, hogy nem minden igaz ami annak látszik messziről. Itt sem könnyebb az élet, csak azoknak nem mindig hallják meg a hangját, a külföldön élő magyarok. Arról nem is beszélve a pártok hangja többé - kevésbé kihallatszik, de a többi kb 9 millió itt élő magánszemély aki a terheket igazán viseli, és érzi, nem hallathatja a hangját másként, minthogy elmegy ha tud, és Ön által elitélendően demonstrál. Úgy nem korrekt itélkezni, ha a felelősséget, és a terheket más cipeli, szenvedi el. Üdvözlettel Irén.

Válasz

Gyenge András üzente 12 éve

Horváth úr !Lehet valakinek a memóriája szelektív-az néha a korral is jár. Azt azonban,hogy az olvasási készsége is szelektív, azt most önnél tapasztalom először! Furcsa jelenség.
Furcsa ember. A eskütételre felkötött nyakkendő még nem jelenti azt, hogy aki felkötötte, abból rögtön korrekt úriember lett.
Úgy tesz, úgy viselkedik, mintha SEM azt a személyes levélfiókba küldött levelemet NEM olvasta,volna, s küldte volna vissza, retúrba,- egy szó nélkül.
Sem azt, amit azok után írtam szintén oda, és úgy, mintha azt sem olvasta volna, amit ebbe a blogba próbáltam önnek elmagyarázni.
Szép, dicséretes dolog, hogy valamelyest változtatott írásának hangnemén, és bizonyos tartalmi elemein. Csak vannak olyan kérdések, amiket egy gerinces, magyarságára valamit adó ember NEM kerül ki, nem kerül meg, nem sumákol el.
Szólamok szintjén remekül el vagyunk látva ! Nincs többre már szükségünk.
Ellenben korrekt, konkrét, racionális , ésszerű vélemények hiányoznak legjobban a közéletből, és a általában a társadalom bel és külhoni résztvevőinek köreiből is.
Az állampolgárságot ki kell érdemelni. Az, aki sokéve itt él, itt dolgozik, itt vesz részt a közterhek viselésében, és tanul, - majd Állampolgári vizsgát tesz, az kiérdemelte.
Aki mostanság az új választási törvény "fióktörvényeként" hatályba lépett jogszabály alapján kapta-kapja meg,- annak meg még ezek után kell-kellene kiérdemelnie.
És azzal, hogy ott, ahol él, ahová élete munkája után fizetett bizonyos kötelezettségek szerint, OTT HASZNOSÍTJA A MAGYARSÁG ÉRDEKÉBEN tudását, és ismeretit, ott tes meg mindent azért, hogy kissebbségként SENKI DE SENKI, ÉS SEMMIFÉLEKÉPPEN NE TUDJON ÉKET VERNI KJÖZÉJÜK, É
Tudja, úgy látom, önnek akkor lehet hinni, mint az egyszeri papnak, vagy az egyszeri asszonynak. Majd ha ló legel a sírján....

Válasz

Horváth Albert üzente 12 éve

Tisztelettel dr. Bakai Borbála!Nagyon megbántam,hogy kívülállóként beleszóltam egy heves politikai küzdelem kinek van igaza témakörébe.Ki a nagyobb felelős a kialakult helyzetért.hát szerintem az aki évtizedeken át ült az ország kormánykerekénél. Mire adott a nép többsége felhatalmazást azt önök szavazók tudják.Alázkodni viszont azt tudtak és nagyon jól tudnak. Az Operaház fantomjának túl rövid az a rövid alagút.Elnézésüket kérem,de nekem és még nagyon soknak adta vissza azt a magasztos érzést,amit minden alkalommal éreztem és éreztünk könnybe lábadt ,boldogságtól sugárzó arccal,amikor esküt tehettünk végleg elveszettnek hitt anyaországunknak.Kedves Borbála demokráciáról beszél,hát én eddig csak azt tapasztaltam,hogy egy többséget alkotó kormány egy elődeiktől kifosztott zsákban kotorász és az amúgy is eddig oly kiéheztetett többséget ebből szeretné kielégíteni.Megsértette kicsit a nagyokat,hogy nem nyújtotta kéregetőként a kezét mint a többi,hát ez van.A rossz gyermeket is megszoktuk néha szidni,s ezzel az élet megy tovább.Válaszlevelem szeretném ha JAKAB KATALIN is elolvasná,akit nem tartok válaszadásra.Én nagyon sokat szenvedtem és még ültem is,hogy megmaradhassak szókimondó,karakán magyarnak és erre büszke vagyok. HOLLÓSI IRÉN hölgyet biztosítom ,hogyha a 2014-et is megérjük,hát addig még sok minden történhetik.Szeretném,hogyha akkor egy csendesebb,barátságosabb légkörű levelet válthatnánk az addig kialakult helyzetről.Gyermekem,unokám ott alapozta meg életét már 21 éve,tehát nem szavaznék az őket veszélyesebb talajra vezetőkre. Szép vagy,gyönyörű vagy Magyarország énekli Máthé Otília és nekem könnybe lábad szemem, a szózat,a himnusz nekem örökös ereklyéim voltak és maradnak életem végéig. Elnézésüket kérem kiket telibe találtak nyílvesszőim és ezután hogyha még használni fogom nyilamat az Ámor nyílvesszőit fogom használni velük szembe is. Tisztelettel Albert

Válasz

dr.Bakai Borbála üzente 12 éve

Miltaller Juditnak üzenem:Az öregségi nyugdíjemeléssel kapcsolatos tudnivalókat 2 napja feltettem a hírekhez,ott megtalálod.Az emelés 2 részből fog állni 0.5 és 4.2% lesz azoknál akik 2011 jan 1-én már nyugdíjaasok voltak.

Válasz

Gyenge András üzente 12 éve

Boros István úr !
Nem csodálom, hogy nem érti.
Szerintem soha nem is fogja. Akinek még a magyar helyesírás legelemibb szabályai is kiestek az ismeretei közül, az a sokkal bonyolultabbnak látszó, de végül mégiscsak egyszerű dolgokat soha sem fogja megérteni.
Először is nagyon retardáltnak tűnik... (keressen rá a szó értelmére, mert biztos nem tudja)
Azért keressen rá, mert akkor talán tanul valamit. És közben próbálja megérteni (!) -szellemileg feldolgozni- azt amit olvas. Mer aki azt sem érti, amit olvas, azaz értelmezési gondjai vannak, ANNAK MAGYARÁZHAT BÁRKI,- SOSEM FOGJA ÉRTENI.
MAJD HA NETÁN ODA JUT ÖN IS, ahová a kengyeli lakos anya és fia, - akkorra lehet, hogy valamit érteni fog.

Válasz

Gyenge András üzente 12 éve

Horváth Albert úr, - és általam is nagyon tisztelt , tisztességes, becsületes, józan és reális gondolkodású Erdélyországi magyarok !
Mivel biztos voltam benne, hogy az önök közül egyik friss Magyarságú, de gerincet, realitást, tisztességet, normális emberi érzelmeket "elvesztett" Horváth nevű magyar NEM NÉZI MEG, HOGY A HOZZÁSZÓLÁSÁRA MI A REAKCIÓ.
Ezért megküldtem neki személyes levélben a hozzá írt soraimat. Kérdeztem tőle egy s mást is.
Minderre a reakciója az volt, hogy VISSZAKÜLDTE AZT A SZÖVEGET, AMIT ÍRTAM NEKI.
NEM KAPTAM VÁLASZT !!
Mivel a nemválasz is válasz. Minősíti is azt aki ilyet tesz.
Remélem, hogy az ilyen típusú és viselkedésű embert az EMBERSÉGESSÉGÉRŐL ÉS TISZTESSÉGÉRŐL ismert SZÉKELYSÉG nem vállal ezekkel az emberekkel semmiféle közösséget, és megtartják az eddigi korrekt és tisztességes viszonyukat az itteni magyarokkal.
Mindenféleképpen szeretném, szeretnénk, hogy az a szakadék, amit rossz politikusok aljas személyes érdekeikben ástak kint-benti, kintiek és bentiek, szinte minden szinten mindenki között, NEM MÉLYÜLNE TOVÁBB.
ÉN ÍGÉREM, NEM SZÓLOK BELE ABBA, HOGY önök OTT KIT VÁLASZTANK,VAGY KIT, HOGYAN BÍRÁLNAK. Nem akarjuk megválasztani az önök vezetőit, sem azokat a jogszabályi kereteket megszabni, amelyek szerint önöknek élnie kell !
NEM KÉREK, KÉRÜNK MÁST, MINT HOGY EZ LEGYEN KÖLCSÖNÖS !
Az ilyesféle, horvátalberti és pispek úri megnyilatkozásokat meg kérem NE hallják meg.
Horváth úrnak szemünkben még eddig volt tisztessége, de azt "elszarta.elszórta" gerinctelen viselkedésével, ami nagyon is jellemző a szélsőséges emberekre.

Válasz

Boros istvan üzente 12 éve

nem ertem az egeszet,azt sem ertem kinek jo az ha 4-evente mas mas partok ki raboljak az orszagot, azt sem ertem hogy amikor elvettek a 13-dik nyugdijat alig tiltakozot anyugdijas tarsadalom ,emlekszem amikor az mszp uralkodot es az ajemeszhez fordultak penzert es az ajemesz ugy diktalt ahogy akart akkor ez senkinek nem tetszet most hogy afidesz fordul keszenleti penzer es nem akarja hogy az ajemesz a nyakaba lihegjen mar azert nyavajognak hoy nem lesz igy penz nem azert kene inkab utcara menni hogyha el trafal valakit valami akkor kapjon rokkantnyugdijat hogy ne tegyek utcara azt asok mozgasserultet mi kozunk nekunk e-ket-harom partnak az acsarkodasahoz vagy a fidesz vissza adta vajon a 13-dik havi nyugdijat esze agaba sem volt

Válasz

Miltaller Judit üzente 12 éve

Az előző Ormány kormány idején 2000-ben lettem 41 évi munkaviszony után nyugger az egészségügyből. Az öregségi nyugdíjbavonulásomkor a 4 havi felmentési időre járó bért nem kaptam meg, de a 10 évi veszélyességi (munkahelyi: prosectura, onkoradiológia) pótlékot sem számolták bele a nyögdíjalapomba. Ekkor 28.000.-Ft. volt a kezdő nyögdíjam. 11 év elteltével most 70.000.- Ft-nál tartok. Ebből a gyógyszereim ára megközelíti a 30.000.-Ft-ot (patikai kimutatás alapján), a 28 m2-es garzon bérlakásom rezsije meg a másik 30-at viszi el. Megélhetésre marad a 10.000.-Ft. No ezt ossza be a kormányunk valamelyik alkalmazottja, HA TUDJA!!!! A szüleimtől csak becsületet, családi összetartást, szeretetet örököltem, sajnos Ők is (csak) munkásemberek voltak, vagyon nélkül. Tehát ingatlant, s egyéb vagyont nem tudtak rám hagyni örökségül. Egyébként boldog vagyok, mert van 2 becsületes, dolgozó gyermekem, (akiket egyedül neveltem fel, mert az alkolbeteg apjukkal nem akartam tönkretenni az életünket, inkább vállaltam a nehézségeket) és van 2 gyönyörű unokám. A megmaradt 10.000.- Ft-ot bármire költhetem, mert az étkezésemet a patikában megkapom a receptekre, tehát a reggeli, tízóra, ebéd, uzsonna, vacsora biztosított. A 2012-es évben mi lesz még nem tudom, mert az öregségi nyögdíjról eddig még nem szólt a fáma. Valamikor az ősz közepén olvastam csak, hogy állítólag 4.7 %-kal emelik, az infláció miatt. No de azóta sok víz lefolyt a Dunán, meg a Tiszán is. Most meg már mély csen honol erről, csak az áremelésekről lehet olvasni mindenhol. Lehet, hogy a megmaradt pénzemet is majd kétfelé kell elosztanom?
(patika, rezsi?) Hát kívánok azért mindnyájunknak boldog, egészségben gazdag új esztendőt.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 12 éve

Tisztelt iró ur és olvasóim!

mély felháborodással vagyok mindezek után, és ami eddig is történt ellenünk, szegény emberek ellen.

teljesen kilátástalan az életem, amig mások dőzsölnek az ország vagyonából.űrokkant nyugdijas lettem 2008-ban, tüdőembólia, st.
most ezt is el akarja venni tőlem a minisztérium, rettegek, pánikbeteg lettem, szédülök, összeesek bárhol, érdekli ezt az orvosi bizottság, látják ők ezt, amikor mekkora beteg vagyok és enni nem tudok, mert fekszem, depresszióban, félelemben.
ki sem merek a házból mozdulni, fiam segit mindenben.
54 éves vagyok, és már 90 évesnek érzem magamat.
olyan pánik beteg lettem, hogy állandóan öngyilkos akarok lenni,
ezt akarják Orbán dicső miniszter ur és barátai, hogy pusztuljon a férgese, nem kellünk,
legalább nem fizetnek rám segélyt, nyugdijat.
mit számit már egy szegény emberrel kevesebb lesz az országban?

A nyugdijhivatalban is egy szerencsétlen férfi késsel mellbeszurta magát, mert tehetetlen volt ő is, sorsunk senkit nem érdekel.
meghalunk és kész.
én sem találok munkát, de ha lenne,adna a dicső miniszter ur, már ahhoz öreg vagyok és beteg, megöl a depresszió, kiöli belőlem az életetet.
rettegés,félelem,pánikbetegség, uralkodik ezsok emberen ma.

nem tudom mi lesz igy velünk, szegény emberekkel?
mig más milliárdos vezetők kapják a hatalmas pénzeket, s röhögve eltüntetik, viszik ki külföldre, s élnek, mint hal a vizben.
igazság ez?

én nekem még buszjegyre sem telik már, nemhogy operaházi ünnepségekre elmenni.

mit tegyünk, félelem ne old meg semmit, esetleg a halál.
fiataloknak nincs munkahelye, mig a rokon ifjuságot beépitik több százezrekért az apehba, és bárhová,
rabszolgatartó országgá váltunk.

köszönjök a Magyar Minisztériumnak!

Válasz

dr.Bakai Borbála üzente 12 éve

Horváth úr!
Még egy dolgot:".A komcsi hatalomnak végleg megásták a sírját a hazájukat igazán szerető tiszta szívű testvéreim"írja,És mit tettek a demokráciával?
Álljon itt röviden ami a demokrácia szempontjából fontos:
„A demokrácia egésze a jogok talaján áll. Ezért a demokratáknak gyakorlatukkal és intézményeikkel nagyon kell ügyelniük arra, hogy a szabadságjogokat - illetve azokat a törvényeket, szokásokat és intézményeket, amelyek ezeket garantálják - megóvják a többség vagy a többség nevében eljáró hatalom arroganciájától és túlkapásaitól. Mert különben az egész demokratikus rendszer alól elvész a talapzat.

Hasonlóképpen, ha a többség vagy a többség nevében eljáró hatalom nem ügyel a kisebbség és az egyén jogaira, ha mindenáron le akarja gyűrni őket, és ezért még arra is hajlandó, hogy azokat a szokásokat, intézményeket, jogszabályokat meggyengítse, amelyek ezeket a jogokat védelmezik, akkor a demokráciát fenyegeti.

Ez még akkor is igaz, ha néha úgy tűnik, ha ezek a fékek és ellensúlyok túlságosan megnehezítik a határozott cselekvést, megnehezítik egy magabiztos kormány számára, hogy kirángassa az ország szekerét a kátyúból. Vannak, akik pont ezzel érvelnek, amikor nekiállnak felszámolni a jogállamot. És persze vannak helyzetek-például egy nagy háború-amikor egy fokig még igazuk is lehet. De vigyázni kell ezzel az érveléssel, mert ezek a jogok és intézmények végeredményben és hosszútávon létfontosságúak biztonságunk és szabadságunk szempontjából.”
Ennek felszámolására nem kaptak felhatalmazást,erről nem is beszéltek,hogy ezt akarnák.Vagy talán demokrata módjára viselkednek?

Válasz

Hollósi Irén üzente 12 éve

T. Horváth úr!

Hogy tud ennyi gyűlölettel élni, miért kell mindent elhinni, gondolkodjon, mi van akkor ha a
ennek a cikknek a fele vagy a 70%-a igaz. Gondolja át, ha a szép szólamok után 2014-ben
majd az ÖNÖK SZAVAZATA miatt, az az esetleges 50-70% nagyon nehéz helyzetbe kerül,
én nem lennék az Ön lelkiismerete helyében. Mit gondol, mi mit éreznénk Önnel kapcsolatban! Eddig büszke voltam az erdélyi magyarságra, hogy annyi küzdelem árán is vállalták magyar mivoltukat, de remélem ott sem mindenki ilyen. Kérem ha válaszolna a stílusán változtasson, mert ez sérti az emberek önérzetét, és ezt Ön sem akarja. Üdvözlettel egy jó magyarországi magyartól.

Válasz

dr.Bakai Borbála üzente 12 éve

Horváth úr! Próbálja meg megérteni az idézett mondat értelmét:"Kedélyüket tán csillapítja, de elrontani még nem tudja az Operaházon kívül rekedt tömeg moraja, amelynek egyetlen fegyvere van: az, ha bebizonyítja, hogy igenis, van valamiféle nemzeti együttműködés, amelynek alapja annak hite, hogy a Magyar Köztársaság mindennek ellenére is lehet még normális ország."Rendkívül szűk látókörre utal,ha valaki csak Orbán imádókat és komcsikat lát egy ország népében.Szerencsére az ország népe sokszínű és egyre józanabbul gondolkodó .Sajnos a saját bőrén keservesen megtapasztalta a hazugsággal ,hamis ígéretekkel hatalomra jutott diktátornak és kiszolgálóinak országromboló tetteit,mellyel az országot lassan kiírják Európából,és csődközeli helyzetbe jutottunk.Egy tény:a gyűlölet politizálásukkal a nemzetet sikerült megosztaniuk,és sok idő fog eltelni még addig,amíg egy nyelvet fogunk beszélni.Szomorú,hogy vannak akik az uszítást nem érik tetten,mint Ön is ,pedig Erdély népe is csak akkor tudna boldogulni,ha a kisebbségi létében egy nyelvet beszél és nem fordul a magyar a magyarral szembe,mint most.Mert kinek jó ez?Egyrészről: a hatalmi ambícióit kiélni akaró akarnoknak,de jó a többségi hatalomnak is ,mert míg a magyar saját viszályaival van elfoglalva nem az ő fejük fáj.
András szavait nem akarom ismételni,vitatni meg végképpen nem.Egyre felhíyom szíves figyelmét:helyesebb ha mindenki a saját portája előtt söpröget,a saját szemetét összegyűjti és nem akarja a másik elé önteni.Mégis csak visszás jogot formálni ,ítélkezni minden kötelezettség nélkül,nem?Erdély népe 1989-ben arról tett tanúbizonyságot,hogy gyűlöli a diktatúrát vagy még sem?Vagy elfelejtette milyen volt?Ezért kívánja nekünk az újabb" Kárpátok géniuszát"?

Válasz

Jakab Katalin üzente 12 éve

Szégyelje magát nagyon Horváth Albert (aki nem úr)! Ennyit tudna az igaz magyar? Acsarkodni, gyűlölködni, lapáttal fenyegetőzni? Józan, tényeken alapuló érvei nincsenek? Én nem írom az ön nevét kis kezdőbetűvel, mert Móricz Zsigmond óta az megtiszteltetést jelent. Kibicnek semmi sem drága, kivül állóként, következmények nélkül elég olcsó dolog erősnek lenni.

Válasz

Kozma Sándorné Irén üzente 12 éve

Azon csodálkozom hogy ezek az emberek hogy tudnak tűkőrbe nézni mert nem ezzel bízták meg nem ez volt a munkájuk az emberek biztak bennük hogy jót is fognak csinálni

Válasz

Gyenge András üzente 12 éve

Horváth Albert úr! Ilyenkor kezdem megtagadni az önfélékkel azt az azonosságot, mit családom erdélyi származása okán kellene tartanom.
Azért nem kellene önnek oly nagy mellénnyel a történelmi ismereteire hivatkoznia! Pláne, hogy ön a Csauseszku korban tanult történelmet! Állítom, hogy NEM ismeri a Magyar történelmet. Hogy beszopja a püspök úr, és a jobboldal hazafias, de történelemhamisító és gyalázatosan megosztó szövegét, az önt minősíti. Nem kicsit ! Nagyon.
Az, meg ahogyan a világ, és a világpiac beárazza az ön szerint " saját hazájukat igazán szerető tiszta szívű testvéreinek tetteit",- az meg látszik napról napra, percről percre. Csak a vak, és az önféle eszeveszetten behódolt nem látja, nem veszi észre.
Én nemhogy Erdélyben, de még a Kárpát medencében sem szívesen élek együtt az önhöz hasonlóan gyűlölködő, és abszolút ismerethiányos, de nagyképűen ítélkező emberkével. Csak annyit : kedveltjei a legnagyobb nyomorba taszították a magyar nép 75-80 %át ! Mindezt tették :
A""Zelmúttnyócévben"", és egyben az elmúlt húsz évben TÁRSTETTESKÉNT ,és bukott korrupt tolvaj Kormánycsapatként, és az elmúlt másfél évben pedig szándékos, aljas, mocskos egyéni érdekekből elkövetett, TÖRVÉNYTELEN ESZKÖZÖKKEL, és cinikusan népellenes bűncselekmények sorozatával. Minden határon kívülit megvezettek a csupán saját érdekük miatti törvénykezéseikkel, és megosztották sikeresen a határon kívüli magyarságot,- akkor, amikor ott is a legnagyobb szükség az egységre lenne,-hogy érdekeik érvényesítéséhez elégséges erővel rendelkezzenek!
Teljes mértékben kiharcolták A VILÁG NÉPEI SZEMÉBEN a jogos lenézést, szánalmat.
Ha így csinálják tovább, akkor tetteikkel kiírják a Magyar népet a művelt, demokratikus, kulturált, fejlett gazdasággal és társadalommal rendelkező népek köréből ! Most már kimondott céljuk az 1920-30-as évek úri Magyarországának "visszaállítása" !
Vegye,- vegyék önök tudomásul, hogy AZT A CIPŐT, AMIBEN MI JÁRUNK, AZT HA MI VÁLASZTOTTUK IS ROSSZUL KI , - DE AKKOR IS MI MONDJUK MEG A SUSZTERNAK, HOGY HOL SZORÍT !! Azt is mi tudjuk hogy mit is kellene és szeretnénk azzal csinálni.
Van sok határon kívüli OKOSKA, akik csak az előnyöket élvezik, de másik országban meg van sok, akik megszívják, és a hátrányokat is megkapják, pl. Szlovákok !
Mivel ismereteinek szintje alacsony, faj, és egyéb gyűlölet szintje viszont magas, akkor azon is elgondolkozhat, hogy önt miért nevezik "horvátnak" ?? Mivel is különb ön, mint a Tóth ??? Csak ön más...nagyon más... Nos? miért Horváth ? Mivel különb, mint a Tóth ?? Ez sajnos tipikus szélsőjobbos bugyuta gondolkodásmódot takar !!
Ezért TALÁN gondolkozzon el, és bugyuta és a gyűlölködésen kívül semmi konkrétumot nem tartalmazó írásaitól, valamint érdemtelenül viselt állampolgársága miatt kapott szavazatától KÍMÉLJE MEG A MAGYAR NÉPET !! (ott szavazzon, ahol annak következményeit is viseli!!)
Elég lenne, ha csak a forint árfolyam változások és a "szerettei pofázásainak, tetteinek dátumát összevetné, és akkor még azt is kiszámolhatja, hogy nem volt a békeidőben olyan kormánya az országnak, amelyiknek szavai-tettei (!!!) 6-7ezermilliárd (!!) forintba kerültek volna ÉVENTE !!! De úgy, hogy azon a rengeteg pénzen még egy szem negrót sem tudunk sem önnek, sem nekik adni, hogy legalább valami világítson ki a fejükből !
És ezt NEKÜNK, AKIK IDE ADÓZNAK, A TERHEKET ITT VISELIK , ezt bizony mindet (!) az utolsó fillérérig (!) NEKÜNK !! KELL ISMÉTELTEN KIIZZADNI !!!
Tehát, mint a kártyázók mondása szól : KIBICNEK KUSS!! Majd duma akkor legyen, ha a kockázatait is viseli(K) !!! Azaz a leosztáskor beszálltak a "vizivel" .
És kedves határon kívülieink! Aki érti, az érti. Aki nem, az meg jó lenne, ha gondolkodna rajta,- hátha megérti!
És viszont -"AKINEK NEM INGE, AZ NE VEGYE MAGÁRA, MERT HÁTHA PASSZOL !!

Válasz

Horváth Albert üzente 12 éve

Jó magyar erdélyiként,ki jóval többet tud a magyar történelemből mint te elkurtuk párti szerzőcskéje e cikkednek szégyeld magad.Évtizedeken át fosztogató hiénáktól szabadult fel végre a magyar haza a fölényes szavazói tábornak köszönhetően.A komcsi hatalomnak végleg megásták a sírját a hazájukat igazán szerető tiszta szívű testvéreim.Gondunk lesz majd nekünk is ha majd eljön az ideje,hogy Erdély,Felvidék,Kárpátalja magyarjai is tegyünk egy pár lapáttal a minket megalázó,kitagadók sírjára.Aki most a legnehezebb pillanatokban cserben hagyja választottját hát most tegye,mert lesz ki helyébe álljon.A sorssal néha dacolni kel,hát most jött el ennek az ideje...tóth Ákos.Ha magyar lennél akkor így írtam volna Tóth...mégegyszer szégyeld magad kicsi tóth...

Válasz

dr.Bakai Borbála üzente 12 éve

Radnai úr!
Még igaza is lehetne,ha ez a kormány valami értelmes gazdaságpolitikát folytatna.A bankok elleni uszítás csak politikai propaganda fogás,ezt jól el lehet adni,a hiszékeny emberekkel meg lehet etetni.Addig nem volt senkinek sem kifogása ellenük amíg jól meg lehetett élni általuk.Nem kellett volna felvenni a hiteleket,előre inni a medve bőrére.Amikor a hiteleket felvették akkor kellett volna gondolkodni.Az a legegyszerűbb,mindig másban keresni a hibát.Szél ellen lehet pisilni,de nem tanácsos!

Válasz

Radnai János üzente 12 éve

Tiszteletel ha szabad:: 1. Egyeladositott országban élünk és edig minden esetben az érvényesült fűggetlenűl a törvények kik érdekét szolgálták .hogy kik voltak az országban hatalmon
2 .Adig amig a bankok diktálnak és szuper profitra tőrekszenek ,lehet bárki kormányon vagy telyesiti és rabszolga mod fejet hajt . vagy probálkozik vallami mást és ha ez nem tettszik le is ut fel is ut .
Köszönhetö az edig hatalmon levö okos politikus gárdának.
NE FELEDJÉK A FŐLD ÉS ÉDES VIZ MEGSZERZÉSE A CÉL

Válasz

Jánosné Daragó üzente 12 éve

TiszteltAndrás!

Meg halt Mályás Király oda az igazság!

Válasz

Gyenge András üzente 12 éve

Van, amiben egyetértek a cikk írójával Tóth Ákossal. Egy két dologban azt hiszem, hogy sokan nem.
Abban, hogy mindenkit, aki bűnt követett el , az a megfelelő törvények alapján bűnhődjön azért. Ne "vonuljon vissza" és ne tanítson. Ha bűnös, akkor a törvények rájuk is vonatkoznak, még akkor is, ha a a főügyész, főbíró az övék.
Pont úgy, mint más magyar állampolgárra....

Válasz