[Törölt felhasználó] üzente 12 éve

Hogy Orbán mikor húz el.Hát arra még várni kell.Szerintem az Orbán kormányról az a rúgós játékbohóc jut eszembe amit akár merre dőntögetünk,mindig talpon marad.Ugyanis nincs neki,hová dőlni.Mert az MSZP. ugyanolyan korrupt mint eddig volt semmi változás náluk.Az LMP. meg lehet , majd pár száz év múlva lesz kormányképes.A jobbik jobb volna ha nem is, volna.A Fidesz meg vígan, ugrál a rúgóján. mert manapság ő is tudja.hogy nagyon életlen ollót csattogtatnak az orra előtt. De én vevő lennék, egy előrehozott választásra,Habár felesleges pénzkidobás lenne, hisz azokat a milliókat,másra is el lehetne, költeni.De én nem hiszem, hogy jelen esetben lenne olyan induló párt akinek én elhinném, az igéreteit és nem is vagyok vele egyedül. Tisztelettel Mária.

Válasz

Gyenge András üzente 12 éve

Kedves Erzsébet ! NEM, saját sérelmem mindig és általában hamar elrendeztem, megoldottam,elfelejtettem.
Azt nem tudom elviselni hideg fejjel, hogy gyerekek, és olyan idős emberek, akik nem tehetnek semmiről, azok éheznek, fáznak. KERÜLNEK EGYRE KILÁTÁSTALANABB HELYZETBE.
És sajnos csak keveset tehetek értük. Mivel rosszkor mentem el nyugdíjba az eléggé magas havi jövedelmemből szinte csak harmadát számolták be nyugdíjalapba, -de így is minden hónapban lehetőség szerint átutalok pár helyre ezer-ezer forintokat. Míg birok. Míg lehetőségem lesz rá. Se egyre nehezebb...
Attól tartok, saját gyerekeim kerülnek első HELYRE HAMAROSAN...
Mert versed második versszaka sajnos nem valós. Hiába sóhajt, nem segít az isten, mert ami CSAK szellemi lény, az nem tehet az anyagi világban semmit...Ez csak arra (volt) jó, hogy az elesett elnyomott embert ámítsák... Én,te. ő, mi ti és ők nem segítenek,- akkor annyi.
Ezért kell felnyitni a szemeket és gondolkodásra késztetni az embereket.
Hogy gondolod a rokonságot? Szellemiségben, vagy genetikailag?
Igen,-többek között a Mátis J. féle írásban említett, és még sok ugyanolyanra....meg a templom építésekre-felújításokra, amiket még az I. Orbán kormány idején Torgyán J. "intézett." Ami már rég idejétmúlt, visszahúzó és bűnös-káros ideológiát helyez előtérbe, aminek a helye a Terror házában a legelső szobában volna ,- a történelmi tények alapján....

Válasz

Palotai János üzente 12 éve

Úgy fest a dolog, hogy a külföldön élő Magyaroknak azért több esze van annál, hogy nagyon belekívánjanak szólni a Magyar belpolitikába. Legalább is a hírek szerint a Romániai székelyek, magyarok, és más külföldön élő Magyarokat szervezi egy közös petíció aláírására , mely az EU hatalmasságoknak szólna. Rájöttek talán arra, hogy ezzel a Magyar kormánnyal nem igen érdemes koalícióba bonyolódni. Kitudják ők harcolni a saját autonómiájukat.Okosabbak, mint a saját kormányunk. Az esti rádió adásban hallgattam a Bogár Béla véleményét, akit a riporter hiába akart leugatni nem igen sikerült neki, csak elmondta okosan és röviden a véleményét, szemben a citi bank Magyar képviselőjével. Még egy ilyen hazátlan gátlástalan embert nem halottam nyilatkozni, mint ezek a külföldi bankokat szolgáló úgynevezett magyar érdekeket képviselő /hiénákat) bankárokat. Úgy eladják az országot ahogy eddig még ember nem tette, az most már biztos. Nekem már az agyamra megy a sok idegen szívü szemétláda, akit szívem szerint lógni látnék.

Válasz

Erzsebet Janosi üzente 12 éve

"Amit a politikusok és az irodalom nagy része a nemzet magyarságán rontott, azt Pósa Lajos, az igazi, magyar gyermekirodalom megteremtője helyrehozta a jövő nemzedékében."


SZERESD EZT A FÖLDET!
Szeresd ezt a földet,
Ahol bölcsőd ringott,
Hol először tűztél
A süveged mellé
Rózsát, rozmaringot.
Mosolya, illata
Sírodba kísérjen. . .
Magyar föld szülötte
Lótuszért, pálmáért
Hazát ne cseréljen!
Tán derűsebb, kékebb
Másutt a menny boltja:
Sugarait a Nap
Nagyobb verőfénnyel,
Pazarabbul ontja.
A Hold is, csillag is
Szebb talán az égen. . .
Magyar föld szülötte
Ragyogóbb csillagért
Hazát ne cseréljen!
Ne hallgass a tenger
Gyöngytermő habjára,
Visszasír füledbe
A honi pataknak
Hívó csobogása.
Hallod álmodban is:
Föl-fölsír az éjben. . .
Magyar föld szülötte
Gyöngytermő tengerért
Hazát ne cseréljen!....

Válasz

Tabi Éva üzente 12 éve

Itthon már sok szavazót vesztettek, most próbálnak külföldön élő magyarokat befűzni! Ők nem egyszerűen kormányt váltottak, hanem az országban létrehozott törékeny egyensúlyt szétdúlták, ellopták a magánnyugdíj pénztárban levő hatalmas összeget, és elherdálták, tönkre tették a forintot, stb. Már több kárt okoztak, mint a Mohácsi vész. A kerti törpe Orbán húzzon el a jobb, és bal kezével együtt.

Válasz

juhász nagy sándor üzente 12 éve

Lehet hogy tele vagyunk sérelemmel, igen pont úgy mint a 49-56 jog fosztottjai akiknek az új szocialista agitátorok tömték a fejét lássa rózsa színbe a világot,gondolkodjanak pozitívan.
Erzsébet nekünk hazudtak..hazudott Gyurcsány,ő nyíltan beismerte ,hazudik a mostani vezetés ők csak nyugatnak ismerik be.Tőlünk megszorítás címén mindent elvesznek és közben az egyház a képviselők és baráti körei milliárdokat osztogatnak.Nekünk azt kell mondani az unokáknak nem lesz csak szerény karácsony mert eladósodott az ország,de uraink közben Bécsbe, Párizsba mennek karácsonyra vásárolni, Elkeseredettek vagyunk mert azt látjuk,hogy Orbán becsapott bennünket azt igérte lecsap azokra akik állam adósságot csinálnak...ő mennyit is csinált már ??lecsap a látszat tanácsadókra...ő mennyi milliókat is fizet így ki ?? talán ezeket látni kellene.Nem tudok jó szívvel arra gondolni,hogy rokon gyerekek segélyt kapnak tőlünk külföldön,és közben ők támogatnak minket onnan..ha érti miről van szó.

Válasz

Palotai János üzente 12 éve

Meg látásom szerint, semmi szükség nem lenne itt rivalizálásra, sértődöttségre. A diaszpóra tanács elnökének neve, kiléte, tevékenysége és főleg kijelentése már meg adja a választ a fent felsoroltak értelmetlenségére. A megfogalmazás az én olvasatomban Magyarra lefordítva annyit jelent, hogy senkinek semmi köze ahhoz, hogy mi fogjuk eldönteni, hogy a külföldi egyesületek közül, a saját hatalmi érdekeinket figyelembe véve,kiket segítünk(persze a mi pénzünkből) Vagy is már megint vertyog az egyház, játsza az eszét és a hatalom gyakorlás teljes részévé igyekszik válni. És őt sem érdekli a magyarság sorsa. Ugyan olyan szemforgató mint volt és ennek az istennek az idejében maradni fog. Az állam hatalmat képviselő gyülekezetnek meg tök mindegy, hogy ki ,csak gyarapítsa létszámot és tolja a szekeret. Elvégre a kassza nála van és annak fizet akinek akar. Ezért nekünk kis embereknek nem egymás csesztetésével kellene foglalkozni,hanem a hétköznapjaink jól megszervezett tevékenységével betartani kormánynak és a hatalom éhes egyháznak.Ehhez kellenének olyan vezetők,olyan tanácsok és javaslatok, amik az ez irányú tevékenységeket összehangolnák a mindennapokban. Ezt a sok alapítványi kókler gazembert meg úgy elkalapálni, hogy az életben többet embernek se hívják. Mivel a hivatalos törvénykezéstől ez nem elvárható, egyszerűen nem kellene rájuk bízni sem pénzt, sem bizalmat.

Válasz

Erzsebet Janosi üzente 12 éve

Idézzük: "Hasonló eredményre vezet például a Fidesz erdélyi Krónika című napilapjának támogatási gyakorlata. Közvetlenül az Orbán-kormány leköszönése előtt, az Illyés Közalapítvány Budapesten elkülönített "stratégiai alapjaiból" -- a 2273/2002. számú pályázat alapján -- 80 millió forintot juttatott a kolozsvári Easy Alapítvány útján Erdélybe. Az összegből a Krónika 60 millió forintot, az RMDSZ belső ellenzékének számító Reform Tömörülés egyik vezetőjének magáncége (Erdélyi Magyar Könyvklub) pedig 20 millió forintot kapott. Az Easy Alapítványról Kolozsváron szinte senki nem hallott, elnöke a Reform Tömörülés egyik volt alelnöke, Mátis Jenő.



Erre tetszet Kedves András gondolni ..? kÉRDEZZE MEG mINISZTERELNÖKÜNKTÖL ? ki is MÁTIS JENÖ ? ö BIZTOS ISMERI KÖZELEBBRÖL !?

Válasz

Erzsebet Janosi üzente 12 éve

ANDRÁSNAK .. SZERETETTEL !
Nem kérdi: honnan jött?
Ennyire hogy jutott?
Od’adja a búzát,
Amit Isten adott.

Hazafelé indul,
Felsóhajt az égre:
„Jó az Isten mégis,
Gondol a szegényre!” ,, TALÁN TUDOM MÉGIS KINEK A VERSÉBÖL IDÉZETT !
NE RIVALIZÁLJUNK ... UGY ÉRZEM MAGA TELE VAN SÉRELEMMEL AMINEK TALÁN LEHET OKA !? .. DE IGY NEM HALDHAT ELÖRE... LELJE MEG A LELKI BÉKÉJÉT !

jó éjt ! tartalmas elkeövetkezö hetet ...

nem kell engem hölgyezni .!. a tegezödés is lehet tisztelatadó ... megengedem ...!

Válasz

Gyenge András üzente 12 éve

Bocsi. Nem m, hanem k. és így hölgynek !

Válasz

Gyenge András üzente 12 éve

Erzsébet Jánosi hölgynem !
Ugye nem tudja, honnan valók a sorok? Nem is árulom el. Egyik nagy költőnké...nem az enyém.
Az sem kérdés, igaz, vagy nem. Egy irodalmi műben megfogalmazottak, ami ráadásul a Horthi korban íródott (!) (mikor ugyanúgy világgá mentek a Magyarok, mint most, és NEM a határtologatás okán !) de ma is aktuális mondatok alapján azt kérdezi, hogy lesz e megbékélés ??
Kinek kell megbékélnie ön szerint, és kivel?
A nép többsége már rég megbékült. " Csak " minden vágyuk egy normálisan élhető ÉLET LENNE.. A többiről azt kérdezze, aki a békétlenséget szítja.Országon belül a kbözó csoportok -rétegek közt, és az összes környező országgal...országban, a "külhoniak" között IS.
(Püspök úr pártja még be sem volt jegyezve, mikor már egy "nem létező jogi személy" nem létező bankszámlájára a "külhoni" pénzekből 80millió forintot át is utaltak. Csak A "MEGOSZTÁS MIÁN...)
És a többiről mi a véleménye? Elég indok van benne?
Mivel az igazság relatív...

Válasz

Erzsebet Janosi üzente 12 éve

Gyenge András Ùrnak ! akkor lehet rokonok vagyunk ...??? haza ott van, hol bölcsőd ringott, és altatódalt dúdolt felette anyád "..

ohhhhhhhhhhhhhhh Istenem ???

Hát mikor lesz itt megbékélés ????

Válasz

Gyenge András üzente 12 éve

Erzsébet Jánosi !
Már sokszor írtam a jó magyar közmondást: "Akinek nem inge, ne vegye magára "!( mert a végén még passzol...Az egyre nehezedő honi állapotok (éhező gyerekek, fűtetlen óvodák-iskolák, üres konyhájú menzák , lakásukban, és közterületeken kihülő idősek-fiatalok, kilátástalanságukban 5-10. emeletről kiugró, és egyéb módon öngyilkossá válók stb.)- a stagnáló, várhatóan recessziós GDP alakulása mellet ERŐN FELÜLI az a pénzösszeg, amit a kormányzat "Külhoni Magyarok" cimkével ellátva ellenőrizhetetlenül és rákérdezhetetlenül eltüntet !! (hogy hová, arra rá sem lehet kérdeznie senkinek, mert abban a pillanatban "NEMZETÁRULÓ" legenyhébb cimke, amit ráakasztanak..Ebbe benne van a "Svéd milliomos" sógornőm, is kikre hivatkozva milliárdok "tűnnek" el. .Erre jó a "Diaszpóra Tanács" is Már a Kádár érában is volt hasonló...és azóta is folyamatosan...
...)„Mi nem egyszerűen átvettük a kormányzást, hanem egy újfajta történelmi küldetéstudattal kezdtünk el kormányozni” – foglalta össze Orbán Viktor...(!)
Ezt a "".."" közti mondatot próbálgassa hangosan mondogatni, és próbálja különbözőképpen hangsúlyozni és értelmezni a mondat szavait... és a mondatot..
Különös tekintettel a "küldetéstudat" jelentésére, és értelmezésére.
Sok EGYÉNT is fel lehet SOROLNI , de a szóvicc kedvéért csak egyet említek meg : SOROS Györgyöt,- ki már a "rendszerváltás előtt is" sokat "segítette" bizonyos alapítványokkal, és egyebekkel látszólag a népünket. ( és "egyes" fiait..)
DE közben hatalmas nagyokat profitált az általa "segítettek" által elkövetettek miatt kialakuló tőzsdei helyzeteken...( milliárdokat, és dollárban..) és sokszor a kárunkra és tőlünk..
Vagy említhetem A. Vajnát ,- Holiwoodból hazaszakadtat, aki épp most " kezeli az állami pénzeket a filmiparban..mellette ""vágó""...mellékállásban....
A tanács : "a nemzetstratégiai elképzelések mellett, szellemi és anyagi igényeket is figyelembe vesz majd"... Ezt sem árt értelmezni az eddigi tapasztalatok alapján...
Vannak akik két szóból is megértjük egymást...Vannak kik kétezerből sem...
(Egyébiránt családom erdélyi származású, csak már a KundK idején Apátfalvára szakadt...)
""...haza ott van, hol bölcsőd ringott, és altatódalt dúdolt felette anyád "...)
Ezt nálam SOKKAL okosabb írta...

Válasz

Erzsebet Janosi üzente 12 éve

Gyenge András !

A hozzászólása " gyenge " és meggondolatlan... kikre általánosít ?? fogalmazzon nyiltabban és érvelve ...

Szóból ért a magyar ... még a határokon túl is ..

csak otthon vannak MAGYAROK ??? jó , hogy annak idején a Duna-Tisza .-közán lakott és nem közel a határokhoz ? akkor mi lenne most a véleménye ?

Válasz

dr.Bakai Borbála üzente 12 éve

Az igazán aggodalomra okot adó mondat..
"Mi nem egyszerűen átvettük a kormányzást, hanem egy újfajta történelmi küldetéstudattal kezdtünk el kormányozni”
Ha tényleg így hiszi,még csak remény sem lehet arra,hogy jobb belátásra lehessen bírni.

Egy vicc jutott eszembe,természetesen semmi köze a fentiekhez:Egy ember arra ébred,hogy a macskák fellázadtak ellene,fel akarják falni.Nem meri elhagyni a lakását,annyira fél a macskáktól.A családja ráveszi kezeltesse magát.Hosszas kezelés után elfogadja,hogy a macskák nem akarják bántani.A professzor,mint a kezelés diadalát mutatja be az orvostanhallgatóknak.Közben a terembe besomfordál egy macska,emberünk felugrik,fel a szekrény tetejére.Professzor:mit jelentsen ez? Hiszen már tudja,hogy a macskák nem bántják.Én igen,de a macska nem tudja.

Válasz

Gyenge András üzente 12 éve

És mindenki hozzon magával még egy magyart!
Eddig a "távolba szakadt hazánkfiai csak vitték a pénzt, még akkor is, ha úgy látszott, hogy "adtak",- akkor is csak vittek !

Válasz