Palotai János üzente 12 éve

András! Ahhoz,hogy mihez tartja magát, annyit ér amennyire azt társadalmakban betartják, vagy betartatják. Gondolja, hogy az emberi jogok alaptétele az egyedüli fogalmazvány , amit figyelmen kívül, hagynak, vagy reá való hivatkozással gazemberségeket elkövetnek?Nem tartom Önt ennyire naívnak. Nem a kekeckedés kedvéért, de maga a katolicizmus(és itt a Római Katolikus Egyházról van szó) megérne egy alapos kivizsgálást a létrejöttének és céljainak tekintetében. Még tán az is előfordulhatna, hogy maguk a hívek hagynák faképnél. Végül is igaz a mondás a Bankár a zsebedbe kotorászik, a pap a lelkeden keresztül a zsebedre prédikál, a politikus meg hatalmi módszerekkel az előző kettőt támogatva elveszi amid van.És ez a világon minden egyházra igaz.Gondolod, hogy kósza hír lehet az, hogy a római katolikus egyház, a zsidó egyház egy modernizált változata megspékelve egy kis Mózesi testámentummal? Mindegyik egyháznak megvan a maga embert megalázó magyarázata és dogma rendszere . Hiába az emberi saját alapon nyugvó lelki ismereténél jobb egyház nem létezik. A többi meg történelem, vagy kitaláció? Egyszer csak megtudjuk. Nem lenne kézenfekvő, elfogadható az a felismerés, hogy hatalmas történelmi anyag, technikai tudás, és ember ismeret tudásának birtokába, felismerjük végre, hogy az eddigi politikai és filozófiai elméletek mentén nem megy előrébb az emberiség? Már csak azért sem (ez saját vélemény) mert az ismereteivel kapcsolatos törvényszerűségeket kijátsza, saját hatalmi céljai érdekében. Szándék jó vagy rossz? Az eddig emberiség ellen elkövetett tettek nagyon azt mutatják, hogy az emberiséget vezető uralmat szerzett réteg, nem való oda, ahova került. Szerintem ahhoz kell az ész, hogy szűrőket beépíteni, hogy a rossz szándékú emberek be ne kerülhessenek vezető rétegekbe. Selejtezésnél meg kiderül, úgy is, hogy van-e értelme vagy inkább alapja zsidózásnak megy egyebeknek.

Válasz

Gyenge András üzente 12 éve

János!
FÉLREÉRTÉSEK ELKERÜLÉSE MIATT, ÉS NEHOGY AKI EDDIG KOMCSIZOTT EZTÁN MÁST TALÁLJON KI.- LE KELL SZÖGEZNEM SEM EGYIK- SEM MÁSIK NÉPCSOPORTOT-NÉPET-NEMZETET NEM TARTOM KÜLÖNBNEK MINT A MÁSIKAT ÉS ALÁVALÓBBNAK SEM!!! Tartom magam az emberi jogok kiáltványában megfogalmazott alaptételhez:"minden ember születésétől fogva egyenlő !"
Nem csak az izraelitákkal kapcsolatban van a világban előítéletesség. Van a Magyarokkal szemben is,-hogy más népét-népcsoportot magunkon kívül ne sértsünk.
A dolog azért annyira nem bonyolult.
Ahol és amerre a katolicizmus volt uralkodó vallás, ott egyértelmű és zsigeri a zsidók "bibliai" üldöztetése.
Mint uralomra törő és uralkodó vallásnak szükségük volt egy "eredendően bűnös" ellenségre...
Mint ma is minden hatalomnak,- legalább is eddig.
A keresztény és a mohamedán vallás egy részénél tapasztalható ez nagyobb léptékben. Sem India-Kína-Japán, sem más délkeleti népnél ez nem jellemző., ahol a kereszténység nem számottevő.
Az "eredendő" bűnöket csak a keresztények vetítik ki rájuk.
Publius Cornélius Tacitus (alias Cajus) nem volt zsidó....ő római ( és szenátor, majd Ázsia hejtartója, és hadvezér volt.n Élt iszu 56-tól kb 119-ig
Az, hogy az uralkodó osztály minden népben extraszuper luxusra pazarol, ez meg talán a törzsfejlődés során kialakult alapvető emberi természet eltorzulásának a következménye. Torz szemlélet ,- a reklám is ezzel él. "Mert ön megérdemli" ! ráadásul ők meg is engedhetik maguknak,- a többség hibájából?! ? vagy akaratából?!?! ki-hogy fogja fel....

Válasz

Palotai János üzente 12 éve

Na még egy összeesküvési elmélet tessék, a világ kormányai népei megegyeztek abban, hogy nem tetszik nekik a pajesz, a görbe orr és a kaftán. Ezért összebeszéltek, hogy innentől ,mindenhol utálni fogjuk őket és mindent rájuk kenünk, ami kapcsolatos pénzügyekkel és az ahhoz köthető piszkos hatalmi játszmákhoz . SZEGÉNYEK. Csinyján bánni a zsigeri fajgyűlölettel (írod) És azt nem lehetne leírni, hogy csinyján bánni a szándékos gyűlölet keltéssel, és a világhatalmi törekvések bármilyen galád módon való megvalósításával? Valami oka csak van, hogy a világ ezen az oldalán ,csak rájuk mutogat minden nemzet? Lenne még mit kérdeznem, már csak, hogy konkrétak legyenek a dolgok, de minek? Ami a kivetítést illeti(már ami a zsidókra kivetített állatásokat illeti), nem igaz, hogy minden nemzet ugyanazon, egyforma bűnöket vetítse ki rájuk. Egy közös bűne minden nemzet uralkodó osztályának van. És pedig a gátlástalan léha költekezés, saját nemzetük tagjainak rovására, előjogaikra hivatkozva.A zsidók által hagyva kihasználni ezt a lehetőséget, alkalmat adva egy felesleges , élősködő régió megteremtésére, és mostani helyzetben is a féktelen hatalmi vágyaik segítése, akár aljas módszerekkel, saját nemzeteik rovására.

Válasz

Palotai János üzente 12 éve

András!
Ismerem az általad le írt történelmi eseményeket, a fizikára vonatkozó törvényszerűségeket is.A pénzre vonatkozó megállapításaiddal is egyet értek. Az alaphelyzet az a pénzel és vagyonnal, hogy semmi nem a miénk, vagy a miliomosé, vagy is a természetes személyé.Gondolom, hogy a törvény szerint megfogalmazott tulajdon jog annyit jelent csupán, hogy mindenkinek csak a fentiek feletti rendelkezési jogot jelenti. A rendelkezési jogot pedig a társadalomra erőltetett hatalmi viszonyok döntik el. Ami a fizikai törvényszerűséget illeti, mindig abban a viszonylagosságban /rendszerben / nagyobb az ellenhatás, ahol a legnagyobb a nyomás.Ami a bibliát illeti, nem csak Nagy Konstantin, ,hanem az akkori idők, Ireneusz nevü pápája (mágusa, csalója, szentekre és Jézusra hivatkozva) alaposan kiegyelte, az akkor még elérhető irathalmazt (mert a 32 evangéliumból, csak 4 evangélista írásaiból áll a biblia és az ószövetségi hablaty, ami nem is igazán érthető, hogy mi köze az új szövetséghez, hacsak már előre mutató jelleggel nem bírt, a világhatalom igényeinek elfogadtatására.
alátámasztására) hatalmi száj ízének megfelelő módon össze kalapált egy bibliát, ami megfelel a mindenkori papság, és uralkodó osztály száj ízének és szövegei minden korban, és időben megfelelnek a hatalmi elit kiváltságainak magyarázatára.Biztos ismered a "mosom kezeimet" kijelentést. És az is biztos, hogy Jézus nem került volna keresztre a rómaiak által, ha az Jahve adta zsidó nép nem szavaz arra, a papság biztatására, hogy igen is halál reá. És a zsidóság főpapjai arra szavaznak, hogy a latrot engedjék szabadon. Most mindenki értse ahogy akarja. Én azt értem alatta, hogy azóta is szabadon flangrálnak a világban a latrok és bíztatóik. Én írtam egy pár felvetést, hogy mi igaz. Van egy kérdésem. És konkrét határozott választ várnék rá. Az a kérdésem, hogy a világ nemzeteinek a zöménél (már ahol megfordult a zsidó fajú nép) miért ellenük ez a "zsigerből" való gyűlölet. Mondjuk te sok mindent nem hiszel el, ami a You Tube-on felkerül. Pl: ha megkeresed, hogy az eddigi világi uralkodók véleménye a zsidókról, és az általuk elkövetett esztelen, gyűlölet és mészárlások története, hát nem éppen a szeretet bajnokai.Birodalmak összeomlása ,sunyi módon . És ahol ezeket fel ismerték az ókori uralkodók ki is ebrudalták őket (ahogy illik(zsigerből) Meg látásom szerint, mióta felgyújtották a Jeruzselemi templomot, csak úgy a bent lévőkkel együtt (ráadásul, saját fajtársaikkal) és ezt az ókori hadvezér , ráadásul ő is zsidó (Tacitus) írja le.A másik kérdésem, hogy miért nem vádolunk hasonló bűnökkel más nemzeteket? (holott minden nemzetnek megvan a maga kiválósága és szemetje)

Válasz

Gyenge András üzente 12 éve

János.
Egy római császár a pottyantósokra vetett ki adót, és azt mondta az ellenzőknek : A pénznek nincs szaga !
Én kicsit módosítom. A pénznek nemzetisége sincs.Faja. Etnikai hovatartozása. Az csak természetes személynek lehet. ( a zsebedben levő Usa dollár az már nem Ami, hanem Magyar tulajdon!) És akik zsidó tőkéről-zsidó pénzről beszélnek,- helytelent állítanak, mégpedig szándékosan, tudatosan. (és lehet, hogy ROSSZ szándékkal !)
Ha valaki véleményt mond, akkor lehetőleg igyekezzen konkrétan fogalmazni. Erre már kértem a Zoltán is... kevés sikerrel. Én minden esetre megpróbáltam és megpróbálom ezt betartani...
És ha egy valamirevaló és valamilyen adottságokkal rendelkező népet-népcsoportot a többi elnyom, vagy nyomást gyakorol rá, akkor azokból ez ellenreakciót vált ki. Ez a hatás ellenhatás törvénye. Ez érvényes, és él nem csak a fizikában, de a társadalomban is.És előfordulhat, hogy hogy pont a nyomás erősíti, fokozza az etnikai, nép-népcsoport vagy vallási-politikai csoport erősödését, ellenállását. ( úgy is mint a szilárd testek ellenállását a fizikában)
Ez már a Magyarsággal is többször megtörtént. Csak kevésbé vagyunk összetartók.
Csak azokon a területeken, ahol ez a külső nyomás megvan érezhetően. Ott van némi összefogás. De csak némi. ( És már Orbánunk ott is megosztotta azt a kicsit is.)
És ennek okai közt bizonyosan szerepel az előítéletesség magyarosodása. Könnyebb mást-másokat okolni és elítélni sajátmagunk helyett...
Amire hivatkozol, a Biblia,- az is POLITIKAI mü, a politika terméke. Ha jól emlékszem akkor Nagy Constantin szedetett össze ,- egyesek szerint 21, mások szerint 50 "bölcset" , akik ismerték elődeink mondáit, történeteit.
És az ő instrukciója szerint íratta meg a Bibliát. Egyfajta filozófiai mű. És ő hagyta jóvá. Ez volt az első politikai könyv. Csak másnak mondják. Azért lett "szent", hogy ne merje senki megkérdőjelezni állításait. (aki meg merte, azt meg elégették...) Mik természetesen nem igazak . A célja a "vezetettek" karámba terelése-tartása. A könnyebb irányíthatóság miatt. Ezért eleve benne van az "oszd meg és uralkodj". Ezért nem jó hivatkozási alap.
A pénz nem válogat. És a csoportokban, amit említesz, mindenféle náció benne van, csak legyen elegendő pénze...és legyen eléggé lelkiismeretlen rabló-gazember.
A hülyítés meg annak érdeke, aki a hatalmat (pénzügyi-politikai) hatalmat akarja megszerezni-megtartani. Mert a pénz a hatalom.
És hogy legyen valami közünk a cikkhez is,: benne van a Bibliában a megosztás-uralkodás feltételeinek és módjának összes eddig is gyakorolt módszere.
Legalapvetőbb, a fajelméleti ellentétek kialakítása. Amiért kétezer év óta üldözik a zsidókat, mert ők a "gyilkos" nép....( pedig valójában nem,- mert a római helytartó ítélte el és végeztette ki igazi római módon Jézust.
Ezért kell csinyján bánni a zsigeri fajgyűlölettel.... többek közt...

Válasz

Palotai János üzente 12 éve

Még annyit, elfejtett leírni, hogy a világon minden kormány bugyuta. És mindenki aki a világon, a bankok hatalma ellen tiltakozik az is bugyuta. A kormányunk szív meg jóság, az sem számít ,hogy ígéretei szembe mennek a tetteivel, hogy mindezt miért teszi, és kik állnak a háttérben? (lehet, hogy a kurucok, csak még nem tudnak róla) Már minden körülöttünk lévő nemzetnek nyílik a csípája, mozgolódik, Csak a magyar várja a sült agyag galambot, vitatkozik okoskodik, külföldre távozik, nyomorog, utcára költözik, CSAK NEHOGY MEG KELLJEN EMELNI A SEGGÉT SAJÁT ÉRDEKÉBEN.

Válasz

Palotai János üzente 12 éve

A fajelmélet kifejezés nagyon jó kitaláció akárki találta ki piszkosul alkalmazható és félre értelmezhető és minden nemű uszítás céljára bevethető. Ha nem tetszik , akkor is le kell írni, hogy a faj elmélet már Mózessel megszületett.A tóra meg erről regél. A vezető réteg vagy is a cion bölcsek sem léteznek. Nem zsidókhoz köthetők. Nem találhatók magas pénz ügyi, politikai, gazdasági posztokon a világ kormányiban. Nem létezik világhatalomra törekvő multi miliárdosok egyesülete.A pénzvilág összeomlásához, gazdasági válságokhoz semmi közük.A háborúk pénzeléséhez semmi köze. És akkor mitől hülyült meg a világ? Kinek az érdeke, hogy így legyen? Azt meg nem hiszem, hogy nem elfogult. A faj elmélet meg majd megvalósítja önmagát, a mi hülye kis piti vitáinkra építve.

Válasz

dr.Bakai Borbála üzente 12 éve

Tisztelt Závodszki Úr.
A válasza most is zavaros mit mindig.A feltett kérdésemre most sem ad választ,rébuszokban beszél,tipikus esete azoknak az embereknek akik még véletlenül sem mondják a fehérre,hogy fehér,a feketére meg ,hogy fekete.Az Ön stílusában én értelmes diskurzust nem tudok folytatni,ennek így semmi értelme.
A támogatott gyógyszerek körével kapcsolatban érzékeltetésül:
Szeretnék venni Jaguárt,de csak Trabantra van pénzem.Dilemmám mit tegyek?Várjak,míg lesz pénzem Jaguárra és addig járjak gyalog,vagy vegyem meg a Trabantot-igaz,hogy kicsi,kényelmetlen,lassú,de mégis csak elvisz oda ahová a Jaguár.Ön mit tenne?Így van ez gyógyszer támogatással is.
Szeretnék egy másik példát is felhozni: az idős korú férfiak körében gyakori a prosztata rák,mely igen jó hatásfokkal gyógyítható, ritka eset amikor a beteg halálát ez a kor okozza.A beteg 3 havi gyógyszerköltsége 150000 ft.a gyógyszer térítés mentes,csak 300 ft.dobozdíjat kell fizetni.Ez az egyike a legolcsóbb daganatos terápiáknak,mégis mindegyik térítés mentes maradt.Miután helyettesítő olcsóbb gyógyszer nincs nem is nyúltak hozzá.Ezzel azt akartam érzékeltetni,hogy azért a beteget nem lehetetlen helyzetbe akarják hozni.
Végezetül annyit,ha a jövőben válaszomra igényt tart akkor érveket sorakoztasson!

Válasz

Hedrich Ernö üzente 12 éve

Tisztelt Závodszki úr- Nem szándékozom sem kioktatni,sem kardot rántva,a kunhegyesi fogorvos riadót kiáltó írásával,földbe döngölő pontonként cáfolatával,mert mint olvastam megtették mások,megfelelő mértéktartással,mert akkor az "okoskodás"sehová nem vezető útjára lépnék,ha megpróbálnék mindent megoldó tanácsokat írogatni.Sőt nagyképűen azt állítani,hogy tanácsaim minden probléma megoldására jók,mert akkor olyan lennék mint az a kuruzsló aki,mindent gyógyító,az aranyér és rák elleni kotyvaszait kísérelné másokra rátukmálni.Avagy
T.V.-n keresztül sugároznám a gazdagsághoz és egészséghez vezető energiákat.Amelyekre nálunk bizony igen sokaknak van igénye,ami jól jellemzi gazdasági
és nem iskolázottsági,hanem szellemi képességeinket.Bizony Magyarországon túlteng a csodavárók népessége,és ezt használják ki a politikából megélni kívánó önjelölt messiások,mert szélsőséges eszmerendszerek hirdetésével,néphülyítéssel tudják befolyásolni a tömegeket sokszor iskolázottságuk-nem a megszerzett műveltségük-Magyarországon nagyon is a tömegekbe sulykolt, tekintélytiszteletű szemléletet kihasználásával.Mert bizony itt nem az ország vezetése,hanem az épen aktuális ellenség kijelölése folyik,- a kunhegyesi fogorvosnak ez az írása is ezt a célt szolgálja,még csak nem is leplezett,hanem nyíltan uÉsszitó antiszemitizmusával- akik ellen fékevesztett háborút kell folytatni,még ha az ország maga is belepusztul.Itt irtottak már boszorkányt,zsidót,cigányt,kergettek el svábot,kulákot,tőkést s mindég ugyanaz a jól megtapasztalható eredmény lett a vége.A gazdaság összeomlása,és a nagy többség nyomora.Most ezzel az eszmefuttatással mintha ez lenne lenne a cél.Ezen kéne túllépni.Elérni,hogy ne olyanok legyenek a parlamenti bársonyszékek urai akiknek egyetlen érdeme,hogy ékes szavakkal jól kihangosított dobogóról tudnak átkot szórni,hanem az,hogy csendes szóval,értelmes és megvalósítható célokat tűznek ki,és megtanítják az emberek nagy többségét,miként lehet azokat megvalósítani.Bizony ez nagy
feladat lenne.Ám eddigi tapasztalataim alapján,igen fáradságos munka.Mert tévhit az,hogy a radikális,azonnali mindenáron töréssel zúzással,a meglévő elpusztítása árán,bármiféle jóra vezető eredményt el lehetne érni.Mert Schweicz,Svédország,Dánia,Finnország sem egyik napról a másikra érte el a jelenlegi állapotát,hanem polgárainak folyamatos munkájával,vezetőinek értelmes hozzáállásával.
Talán ennek az eredménynek eléréséhez vezető módot kéne megtanulni.
Elsődleges példaként tudom felhozni;Finn országot amelyik saját államiságát elveszítve az I-ső világháborúig Orosz felségterület volt.Utána 1936-ban háborút vívott területe egy részének megtartásáért a Szovjetunióval,majd szövetségesként a németek oldalán volt,önkéntesei részt vettek Leningrád ostromában,de állami önállóságát megőrizve,nem vette ki részét a náci Németország faji politikájából,s az 1936-ban elszenvedett sérelmek miatt,nem hirdetett nemzeti bosszút az orosz nemzetiség ellen.Tán ez a fajta mentalitás segítette odáig ahová mára jutott.
Tudom ez kevés ahhoz,hogy elérhessük mindazt amit szeretnénk,de talán,ha sikerülne a
fejekben rendet tenni,amihez sok tanulásra lenne szükség,nem egyetemen,sokkal alsóbb szinteken,valódi néptanítókkal,az már nagy segítség lenne racionális céljaink eléréséhez.
Talán azzal kellene kezdeni,hogy némely elferdült elme összeesküvés elméletét,még a látszólagos "tények"szemléltetése-vagy szándékos elferdítése ellenére?-nem kéne rasszista meggyőződésünkből azonnal véres karddal hadonászva,nemzethalált vizionálva,végveszélyt ordítva,riadót fújni.

Válasz

Gyenge András üzente 12 éve

Zoltán ! Ismereteimet a maki lelőhelyről gyermekkori játszópajtás jóbarátom, aki 45 évet lehúzott a gáziparban, és azóta is naprakész ",- tőle szereztem" (egyébként ő Orosházán lakik, a szomszédban, és ott a Pusztaföldvár-pusztaszőllősi gáz-olajmező is.
Nem a netről, ahol annyi baromság kering a bolygóegyüttállástól a kbözö összeesküvés elméletekig, hogy ha azt bevesszük, akkor úgy járunk, mint a kóbor eb,- megveszünk tőle!!
Nem véletlenül adta vissza a konzorciumot a kanadai kutatócég! ( egyébként "ősi kúriánk" ""felette"" van a mezőnek...)
És NEM CSAK ez az EGY állítás nem igaz a dr. Nagy L. féle "körözvényben" !
De ha egy tételben igaztalan állítás van, akkor az az egész TÉTEL hamis....
Az ilyen és hasonló mentalitású emberek jobban tennék, ha nem körlevelek írására fordítanák idejüket,- amivel a többi hiszékenyt alaposan átverik.
Nem lehet azt politikusnak nevezni, aki valótlanságokat állítva rossz következtetéseket von le, és ezzel másokat is tévútra vezet. Még ROSSZ politikusnak sem ! Még "apolitikusnak" sem, mert az meg a realitások alapján alkot véleményt.
Ez nem más mint FANTASZTA ! Lehet, hogy szándékai jók, de az eredmény végül is rossz!
Én az ilyen és hasonló láncleveleket átgondolom, és ha egynél több igaztalan állítást találok benne, akkor automatikusan "delete" az egész. Vagy mint a "bolygóállás" esetében szakembert kérdezek meg, és aztán del. !
Zsigerből, hitből és automatikusan nem szabad ítéletet alkotni.

Válasz

Gyenge András üzente 12 éve

János ! Amit leírtam, azt továbbra is fenntartom!
Ismét bemásolom,- olvasd és értelmezd! "hogy a választott vezetőink MINDEGYIKE"zsidóbérenc"- ezt vissza kell utasítanom. Fajelmélet alapján ítélkezőkkel meg NEM vitatkozom,- és NEM tárgyalok..."
Nem tévedek, ha azt állítom, hogy a VONA Gábor is a választott vezetők egyike ? Vagy Ő KINEVEZETT ?? Vagy zsidóbérenc ?
És még rajta kívül sokan mások,- akik antiszemiták ! ?
Én nem vagyok sem elfogult, sem pedig fajelmélet szerint ítélkező. Csak TETTEI alapján ítélelem meg a másikat. És ezt javaslom másnak is ! A "zsigeri" gyűlölettel, és a vakhittel élőkkel NEM LEHET sem érdemben vitatkozik, sem tőlük értelmes és reális gondolatot elvárni . Tapasztalatból írom ezeket ! Megakadályozza ebben őket az előítélet !
Ha minden olyant, ami a neten kering készpénznem vennénk, már rég "zárt osztályú" bolondok háza lenne ez az ország...

Válasz

Závodszki Zoltán üzente 12 éve

Kedves Borbála!

Tudjuk,hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve,Gondolom ezzel egyet ért.
"Ez lenne a népirtás?" kérdéséig minden egyes szavával és annak tartalmával egyetértek.
de már mondtam más a tudós ember és más a politikus ember gondolkodása. Tudós ember úgy gondolkodik , ahogy ön, a politikus már úgy, mint Levente és a az előző hozzászólásomban a videón prezentáltam.
Sajnos a nagy tervező, s teremtő megáldott minket azzal,hogy ami jó, azt rosszra is fel lehet használni.
A BNO kóddal is ezért kell riadalmat, ha úgy tetszik félelmet a felhívás szerzője. Célja van vele? Mondhatjuk,hogy nem? Van alapja a félelemnek?Folytathatnám a sort, de hagyok másoknak is teret.....

De helyezzük más körülmények közé a BNO-t. Egy mozaik szóval társítanám: ABV. Önnek biztos mond valamit, többet,mint sok embernek.

Idézek megint Öntől:

"Gyógyszeráremelés:vitathatatlan tény,csak nem igaz amit a szerző ír.Éppen hogy a sokak által szedett patikaszerek drágultak a legkevésbé."

Ez így igaz száz százalékig, főleg, amikor minél hamarabb vissza akarják juttatni a beteget a munka világába?
Vannak olyan gyógyszerek, amit az embereknek naponta kell szedni, van amit kúra szerűen, van amit csak akkor,ha rohama van, van , amit alkalmanként vesz be az ember, stb.
Bizony vannak ezek között olyan gyógyszerek, amelyek semmi támogatást nem élveznek a TB részéről és azokkal lehet csak igazán meggyógyulni és nagyon drágák és főleg nyugger korban jelentkeznek ezek a betegségek, mondhatjuk,hogy egyesek népbetegségnek számítanak.

Egyenlőre erről ennyit, a tények meggyőzőbbek, talán akad egy szaki, aki szolgáltatni tud pontos adatokat, s ez mindenkit majd bizonyos mértékben helyre tesz.

Válasz

Závodszki Zoltán üzente 12 éve

Először is egy természetes személy Dr. Nagy Levente fogorvos. Kunhegyesen praktizál.A való világgal remélem kapcsolatban van, s a felhívás nem kitaláció, hanem a gyakorlatban tapasztaltak indították el a tollát, s írta a sorokat ,dátum nincs , tehát a kezdetekről nincs képünk.

Levente a következőket írja mindjárt a bevezetőkben:

"Nem riogatás csak sajnálatos tény...
Talán, ha többen tudunk róla, még lehet esélyünk a kivédésére.
Tehát küldjük tovább!


Gondolatok
az egészségügyi központokat építgető izraeliekről

Állami népirtás formái a XXI. században –
a liberális egészségügy és az Izraeli érdekek véletlen egybeesése Magyarországon"

Nos megkérdezem ,hogy érdemes -e egyáltalán megtárgyalni, megvizsgálni a kérdést?

Idézek néhány sort megint,nem az én találmányom,nem én kreáltam:

"Mivel mítoszokat könnyebb gyártani, mint szertefoszlatni, 60 évvel Izrael megalakítása után a nyugati propaganda által kovácsolt számos téveszme továbbra is szívósan tartja magát. Ahogyan létezik az ismétlés komikuma, ugyanilyen hatásos az ismétlés hazugságon alapuló tragikuma. Márpedig a mítoszgyártás és a dezinformáció (vagy propaganda) területén Izrael nagymesternek számít."

Vagy társuljon még hozzá egy dolog, amit igen felkapott a sajtó:

http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:srekXxy7McAJ:wn.com/Simon_Peresz_Izrael_felv%C3%A1s%C3%A1rolja_Magyarorsz%C3%A1got+Natanyeuh+felv%C3%A1s%C3%A1roljuk+magyarorsz%C3%A1got&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

Nos ez egyperces video: amelyben megjelenik a következő szöveg:

Simon Peresz :Felvásároljuk Manhattant, Magyarországot,.....................

Gondolom ezek a szavak eljutottak mindenkihez, s ha más nem megmaradt képzeteiben az, hogy Izrael felvásárolja Magyarországot................

Ezek után felmerül a kérdés, beszéljünk bővebben az egész irományról cáfoljuk vagy alátámasztjuk meglátásait és így tovább.

Válasz

Závodszki Zoltán üzente 12 éve

Senki ne higgye,hogy a légből kaptam ezt a felhívást,figyelem felkeltőt, de ez kereng az interneten, s kíváncsi voltam arra,hogy milyen hatást vált ki idősebb korosztályunkból.

Egy dolgot azért megengednék magamnak, hogy antiszemitizmusról akkor tudunk beszélni,ha van szemitizmus, az egyik a másiknak a függvénye. Ha az egyik nincs, akkor a másik sincs.

Csak azért merem ezt állítani,mert van aki zsigeri antiszemitizmussal vádolt meg engem személyesen.

A kis írás alá nevével vállalta az illető a gondolatait. Talán elkerülte a figyelmét néhányuknak, mert zsigerből ítélkeztek.

Állításokat tartalmaz a felhívás, amit tényekkel lehet csak cáfolni, pl. ahogy András tette pl. a makói gázkészlettel.
Íme András tényei:

"-a makói gáz a jelenlegi technikai és műszaki feltételek mellett kitermelhetetlen.
-a kanadai befektető hatalmas ráfordítás után levonult,- és visszaadta a koncessziót , még 2009-ben.
Most szabad,- de még sokáig értéktelen, mert a feltárás eredménye szerint a feltörő gáz hőmérséklete olyan magas,nyomása olyan nagy, hogy a jelenlegi anyagokkal biztonságosan nem termelhető ki. ( 850-980 C. fok, amin a csövek a nyomásnak NEM állnak ellen,- még mélyen,- lenn a földben... .)"

Azzal kapcsolatban is nagyon sok téves információ jelent meg, amelyre sokan rákattantak.Csak mondjak egyet ezek közül, mert hozzám is eljutott, a feltörő gáz hőmérsékletét ezekben az írásokban 250 fokosnak állították be.
Csak ez az egy info különbség egész más irányba tereli az emberek gondolkodást és dolgozni kezd a realitás érzéke úgy, ahogy az enyém is más hullámhosszra kapcsol azonnal.
Talán a Wolfram kiállná ezt a hőmérsékletet is,vagy az emlékképeim lennének rosszak?
András adatai alapján bizton állíthatom, hogy a vas alapú gyártmányok nem igen bírnák az ellenállást ilyen paraméterek mellett.


De minden részlete alkalmas a tájékozatlan emberek befolyásolására.

A fiatalok befolyásolására pedig még inkább alkalmasabbak.

Válasz

dr.Bakai Borbála üzente 12 éve

Kedves Závodczki Úr!
Én roppant szomorú vagyok,ha ennyi ökörséget amit ez a cikk összehord vannak emberek akik elhisznek.A leírtakat cáfolandó regényt lehetne írni.
Egy -két dolgot kiragadnék:BNO kód.Arra szolgál.amit a szerző leírt.Csakhogy a népesség egészségi állapotának ismerete az egészségügyi kormányzat számára szolgáltat olyan adatokat,aminek alapján meg tudja határozni a szükséges egészségügyi ellátó rendszerek fejlesztésének irányát,szükségességét,a betegségek megelőzésére irányuló teendőket.
Felhívja a figyelmet pl.arra,hogy bizonyos régiókban egyes betegségek gyakoriak,annak meg kell keresni a helyi okát,mert azt kiiktatva a további megbetegedések megelőzhetők.Ezek az adatok tehát abban segítenek ,hogy mind jobban biztosítható legyen a lakosság pozitív egészségben
tartása,illetve ha már beteg minél hatásosabb gyógyítása.Ez lenne a népirtás?
Gyógyszeráremelés:vitathatatlan tény,csak nem igaz amit a szerző ír.Éppen hogy a sokak által szedett patikaszerek drágultak a legkevésbé.
Vitán felüli ,hogy a pénztelenségtől az egészségügy szenved,de az szemen szedett hazugság,hogy meg van határozva,hogy az orvos mennyi beteget láthat el a körzetében,Mindenkit köteles ellátni aki hozzá fordul.Akut betegek nem kerülnek várólistára.Jó lenne,ha lenne elegendő pénz az ágazatban,ha nem kellene korlátozni pl.a szemlencse beültetést,a csípőprotézist stb.
Liberális egészségügyi reform nincs,az a baj,hogy elmaradt a reform.
Jó lenne,ha Závoczki úr megmagyarázná,hogy rendelő vagy patika építés hogyan szolgálja a népirtást?Szerény ismereteim szerint a rendelő arra szolgál,hogy ott betegeket gyógyítsanak,a patika pedig,hogy legyen hol beszerezni a gyógyszert.Az az igazán nagy probléma,ha el kell menni pl. a 10 km-re lévő patikába,hogy az akut lázas beteg gyermek gyógyszerhez jusson.
Talán ennyi is elég.Ami jó lenne,ha gondolkodna mielőtt bedől ilyen badarságoknak.Ez a zsigeri antiszemitizmus ami önből süt mindig is meg fogja akadályozni a tisztánlátásban.Olcsó trükk,nem vette még észre?

Válasz

Hedrich Ernö üzente 12 éve

Tisztelt Závodszki úr.
Ugye a megjelenített cikket nem értékeli komolyan,ha igen úgy ajánlom újraolvasásra Seres László "gyerekek államosítása"cikkét,mert nagy a valószínűsége,Ön annak olvasása közben valamit nagyon nagyon félreértett,legalább is így remélem.Mert ha mégsem,akkor Ön vagy még a háború előtt járt iskolába,vagy szüleitől tanulta a zsigeri antiszemitizmust,és azóta sem tanult semmit.

Válasz

dr.Bakai Borbála üzente 12 éve

Palotai János üzente 1 perce
Gyenge András üzenetére


Ehhez a zsidó bérenc kérdéshez van egy két szavam. Kedves András ebben a megfogalmazásban, hogy vissza utasít, azt jelenti, hogy a Jou Tub-ra feltett nyilatkozatok és felvételek , valamint a mazsihisz általi nyilatkozatok, amik az országházban hangzottak el, azok teljes hazafiúi nyilatkozatok és teljes egészében az ön érdekeit szolgálják? Vagy a külföldi fórumokon megjelent Izraeli nyilatkozatok is, mind hazugság ön szerint? Mert ha így gondolja, akkor hajrá előre, és akkor nem kell itt nyilatkoznia arról, hogy ez rossz, az rossz ezt kéne tenni meg azt kéne tenni.Elvégre már hivatalosan nyilatkoznak itt olyanok akik majd eldöntik, hogy önnek mi a jó.Ami meg az ok-okozati összefüggéseket illeti, ugye nem gondolja azt, hogy ön belelát, hogy eldönthesse, hogy hazánkkal kapcsolatos tervek mik?

Válasz

dr.Bakai Borbála üzente 12 éve

Gyenge András üzente 12 perce


Zoltán !
Dr. Nagy Leventének, Kunhegyesre üzenem: - Az a gondolatmenet, amiben nyilvánvaló tények NEM IGAZAK, az alapjában megkérdőjelezhető.
Alapjában hamis (!) az állítás a makói gázmezőről, és a kanadai befektetőről.
A FÓRUMON MÁR EGYSZER LEÍRTAM, MOST CSAK SLÁGVORTOKBAN MEGISMÉTLEM:
-a makói gáz a jelenlegi technikai és műszaki feltételek mellett kitermelhetetlen.
-a kanadai befektető hatalmas ráfordítás után levonult,- és visszaadta a koncessziót , még 2009-ben.
Most szabad,- de még sokáig értéktelen, mert a feltárás eredménye szerint a feltörő gáz hőmérséklete olyan magas,nyomása olyan nagy, hogy a jelenlegi anyagokkal biztonságosan nem termelhető ki. ( 850-980 C. fok, amin a csövek a nyomásnak NEM állnak ellen,- még mélyen,- lenn a földben... .)
Van sok igazság, de a következtetések, meg az ok-okozati összefüggések hamisak, vagy a levezetés CÉLIRÁNYOSAN fars...
Egyenlőre még sok zsidó vallású költözik kifelé is...
Vajon a 200 ben megindított és államilag támogatott lakásépítésekre céloz a cikk írója?
Vagy a CHF-esekre? Nem tudom értelmezni....
Amennyiben az a következtetése a cikk írónak, hogy a választott vezetőink MINDEGYIKE "zsidóbérenc"- ezt vissza kell utasítanom. Fajelmélet alapján ítélkezőkkel meg NEM vitatkozom,- és NEM tárgyalok...
Vígasztalásul közlöm csak, hogy ez a föld mindenkit megmagyarít,- akit nem, az nem marad itt sokáig.

Válasz