Palotai János üzente 12 éve

Ami azt illeti a " ne Szócska" még zárójelbe téve is kenterbe ver és meg magyaráz mindent. Legalább is a hamis számlák jelentések és pénz ügyi tranzakciókat lefedi ügyesen. Azzal együtt amit nyilvánosan hazudozás nélkül elmernek lopni még az sem elég. Hát ha összekapcsoljuk az elherdált pénzt (nyilvánosan bevalotat) és az elcsaltat, hány munkahelyet lehetne teremteni? Megértek ezek már arra, hogy talpuk alatt fütyüljön a Dunai szél.

Válasz

Gyenge András üzente 12 éve

János ! Az Eus támogatások azok CÉLZOTT támogatások...Magyarán,- csak arra a célra lehet(ne) felhasználni, amire kapjuk. Pl_ Mezőgazdasági támogatás. Ezt csak kimondottan területi alapon, és a termelők kaphatják meg. Ráadásul meghatározott az is, hogy milyen terményre, termelésre mennyi adható. Pl: Ugarolásra -búza-kukorica-napraforgó stb termelésre, vagy gyümölcsös gondozására mennyi az annyi. Ez évente IS változhat. Ezzel akarják féken tartani a túltermelési válságot.
Ugyan így van a többi területen is. AZ ÁLLAMADÓSSÁG ELLENI HARCRA NEM AD AZ Eu semmit.
És mindenhez kell "önerő",- vagy pedig la mezőgazdáknál a vállalt művelési ágat, a termelést ellenőrzik műholdas felvételek alapján szinte négyzetméter pontossággal.
A nemzeti jövedelem nem tűnik el, csak gazdát cserél.... Valaha volt egy-egy"nokiás doboz,- amit még a szocik az üvegzseb tv.-el még felderítettek, feljelentettek. Azok az ügyek ahol a vád meg is áll ! (t) ! És most OV.-ék azokra hivatkoznak...pedig azokat legnagyobb rész a Bajnaiék kezdeményezték, meg a Gyurcsányék...
Most nem dobozkákban megy, hanem szinte szabadon, ""törvényesen"", a legújabb a Fidesz frakció honlapjára a 30 milla,- és csak annyi a www. fideszfrakcio.hu ,hogy átirányít a Fidesz honlapra... 30 Milláért!
Meg a nemrég még csődben lévő Bayer Zsolt "újságíró" kapott 800 millát... Állítólag újraforgatják belőle a kéktúrás 100 000 lépés Magyarországon c. természetjáró filmet..(természetesen "bayeres" felfogásban..).Meg a parlament új díszkivilágítása, ami "narancsos"fényben mutatja a Parlament épületét,- 860 milla,- meg a NAPI alaposan megemelkedett költség. Eddig ugye csak alkalmi volt, most állandó a kivilágítás...és így tovább,- szállnak a százmilliók elfelé..mint a falevelek, amit sodor a szél.

Válasz

Palotai János üzente 12 éve

Kedves István! Én csodálom az éles látását, hogy kiszúrta ezt a nettó befizetést. A statisztikai és egyéb kozmetikázott adatok után meg az a statisztikai hivatal szaladgáljon, akinek dolga lenne a reális adatok közlése.Hogy miért nem teszi becsületesen a dolgát arról van némi fogalmam. (lehet, hogy hamis adatokból kell dolgoznia?) Én örülök, hogy"""" mi""" vagy is lehet, hogy ön jóval többet kap az EU-tól,engem nem zavar, csak akkor a velem együtt elégedetlenkedők és lakás nélküliek, és mély nyomorban élők miért nem?Ön szerint, abból a sokkmiliós EU beruházásból mennyi lehet az az összeg, ami visszatérül legalább annyira, hogy fedezze az állam adósságot? Kíváncsi lennék, hogy a statisztika erről mit ír? Ha még is fedezné, akkor meg hova tűnik a nemzeti jövedelem.Az, hogy a kormány döntése/jogosítványa, az csak a magyar kormány elképzelése.Normális kormány nem hazudik az állampolgárainak (legalább is ekkorát)Röviden, meg érne egy misét,hogy vitéz kormányunk dolgait kivizsgáljuk, hogy aztán megtarthassuk a körmenetet misésről ,annak érdekében imádkozhassunk, hogy takarodjanak a jó büdös francba.

Válasz

Szent-Királyi István üzente 12 éve

A címhez: Nem hiszem, hogy gyarmat lennénk.. DE ki vagyunk szolgáltatva, és ha erre utal a cím, akkor van benne valami.. Már csak azt érdemes megnézni (DE pontosan!): kinek, kiknek vagyunk kiszolgáltatva??
Azt hiszem, hogy elsősorban a politikusaink felelőtlenségének, hozzánemértésének..
Másodsorban a saját nemtörődömségünknek.
Harmadsorban (írhattam volna elsőnek is!!) a saját hiszékenységünknek (lustaságunknak? kényelmességünknek??)
Mert nagyon látványos kifelé mutogatni, másokban keresni az okokat és hibákat.. DE:
Az ország dolgairól a politikusaink döntenek alapvetően..
Akiket MI választunk meg (DE anélkül, hogy megnéznénk, amit ígérnek, az megvalósítható-e!! vagy ha nem azt teszik, nem kérjük számon rajtuk!!)
És akiket estenként újra megválasztunk.. (a mostani bajok egyrésze már látszott az előző Orbán-kormányzás alatt is -bár kevésbé!!)
És ki vagyunk szolgáltatva politikusainknak azért is, mert a szemmelláthatóan hamis, megalapozatlan magyarázataikat is elfogadjuk.. vagy nem a valódi hanem a tetszetős, a szép magyarázatot fogadjuk el.. Jellemzően ilyen "Nemzeti Szabadságharcunk" néhány tétele, mint pl a kizsákmányoló IMFről.. ahonnan kb feleakkora kamattal kaphatnánk kölcsönt, mint a piacról.. csak éppen ők megnézik, hogy arra fordítottuk-e , amire felvettük/kértük.. (így nem lehet szabadon szétlopni - pontosabban kevésbé..) De ennek az árát is mi fizetjük meg.. nem a döntéshozók, nem aki összeveszett velük..
Szóval azt hiszem, MI magunk is okai vagyunk a kiszolgáltatottságunknak.. néha csak azzal, hogy nem tájékozódunk eléggé.. vagy nem követeljük meg a korrekt tájékoztatást a döntések hátteréről, okairól..

Válasz

Szent-Királyi István üzente 12 éve

Kedves Zoltán, nem tudom, hogy honnan vetted, hogy nettó befizetők lennénk..
Ahonnan vetted, annak a forrásnak mást se higyj el! Mi jóval többet kapunk az EUtól, mint amit befizetünk.. Érdemes utánanézni..
Az országban folyó sok-sok fejlesztés nagyrészét nem tudnánk megvalósítani az EU támogatása nélkül.. A gazdaságban sem, de a közszférában méginkább (ott alacsonyabbak az önrészek!!) Évente ezermillirdos összeget kapunk.. Azt viszont ne kérdezd, hogy konkrétan mire is fordítják.. ez kormányzati döntés/jogosítvány..

Válasz

Gyenge András üzente 12 éve

NEM azt kell figyelni, amit mond! Ő maga mondta. Azt kell figyelni,- amit csinál....
Hazudozik össze-viszza.
Mindenkit szembeállít mindenkivel, nincs már egy olyan csoport sem, kit meg ne m sértett-gyalázott volna, a SAJÁT GAZDAGJAI kivételével...
Semmitérő politikus,- gumi gerinccel, és vizilóbőrrel az arcán...
Semmitérő gazdasági szakember,- de a nagyobb baj, hogy nálánál rosszabbat bízott meg a gazdaságirányítással...
A társadalompolitikában csak az ellentétek szításához ért igazán,- BEL és KÜFÖLDÖN egyaránt...

Válasz

Závodszki Zoltán üzente 12 éve

A gyarmatról viszont szó sem esett, csak a címben!

Nézzük meg egy korábban kelt cikket,mikor beszélünk a gyarmati sorba süllyedésről:

http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:7HSDSWB39JcJ:www.pecsinapilap.hu/cikk/Morvai_Krisztina_Magyarorszag_gyarmati_sorsa_ellen_kuzdene/52743+Morvai+Krisztina+mondjuk+ki,hogy+Magyarorsz%C3%A1g+gyarmat&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

Morvai Krisztinát meg lehet kérdezni,hogy hányszor tett az EU parlamentben erre utalást,s milyen reakciói voltak az EU parlamenti képviselőknek ezzel kapcsolatban.

Én vállalom,hogy felteszem neki ezt a kérdést, remélem érkezik is rá korrekt válasz.

Válasz

Závodszki Zoltán üzente 12 éve

Ezért ment oda a nemzetvezér!

Az ünnepségen átadták Dabas 1,2 milliárd forintból - részben EU-s forrásból - megvalósult városfejlesztési beruházásának eredményeit: a korszerűsített iskolákat, intézményeket és a főteret. Ugyancsak felavatták a közadakozásból felépült Kapisztrán-Hunyadi Emléktornyot.

Egy kérdésem van csak,miért nem tudjuk megvalósítani hazai forrásból, miért kell bármi után is odaírni,hogy EU forrásból? Pedig van benne hazai forrás is,de van benne az általunk befizetettből visszakapott forrás, ugyanis nettó befizetők vagyunk ,kevesebbet kapunk vissza annál évente,mint amit befizetünk a közös kasszába.

Talán dabasi nyugdíjas klubtársunk testközelibb beszámolót tud nekünk tartani. Mi mibe került,stb.

Válasz

Závodszki Zoltán üzente 12 éve

Nézzük a Nemzetmentő vezért tovább:

Az iskolarendszer az átalakítása után a gyerekeket garantáltan olyan tudáshoz juttatja, amellyel megállják a helyüket a világban. "Mert az tarthatatlan, hogy ma a gyerekek úgy kerüljenek ki a középiskolákból, egyetemekről, hogy nem találnak munkát, mert nem arra tanítjuk őket, amire egyébként Magyarországnak szüksége volna" - hangsúlyozta Orbán Viktor.

Az oktatás. Nem olyan ismereteket kell nyújtani, amivel bárhol megállják a helyüket, hanem itthon a hazáért állja meg a helyét. Miért képezzünk embereket más népeknek?
Minden kiválasztott a hazáért lett kiválasztott, s ha ezt nem értik és nem ezt teszik, akkor nincs kiút e válságból. A HAZA MINDENEK ELŐTT!

Válasz

Závodszki Zoltán üzente 12 éve

Nézzük tovább a semmitmondó mondatokat,amelyek jól hangzanak,de nincs mögöttük valós tartalom:

Mint mondta: a rendszerváltás után 20 évvel, még mindig nem értük el a munka eredményeként a gyors előremenetelt. "Ezért, ha nem változtatjuk meg az adórendszert, a költségvetést, a szociális segélyrendszert és számos más dolgot, akkor Magyarországon nem lesz érdemes többet és jobban dolgozni"- hangsúlyozta. E változásokra, Magyarország elrugaszkodására a válságövezettől csak akkor van esély, ha az emberek eltökélten kitartanak a közös célok mellett - tette hozzá.

Nos,kinek van közös célja Orbán Viktorral?

Kérdezzük meg tőle több ezren a parlament.hu e-mail címén,mert kell neki lenni egy ilyen közvetlen címének.

Biztos vagyok benne,hogy semmi olyat nem tud mondani, amivel azonosulni tudnék,mert ami 20 éves munkája során produkált, azt nem képes objektíven értékelni, s ennyi sikertelen hónap után már lemondtam volna, s helyett adott volna egy idő előtti parlamenti választásnak ,mert programja egy semmitmondó csalás volt csak.

De azért már halad, mert azt legalább elismerte,hogy ma már nem érdemes dolgozni.
Elismerte, hogy az államadósságot vissza kell fizetni,mert az unokáink is azt fogják fizetni. Ezzel nem értek egyet, egy spanyol közgazdász csoport számokkal is alátámasztva bebizonyította, hogy így soha nem fogjuk visszafizetni az államadósságot, amiért személyesen Orbán Viktor is felel, s másik oka,hogy nem foglyuk visszafizetni, az IMF-nek nem érdeke,hogy vissza tudjuk fizetni,sőt az a létérdeke,hogy az eladósodott országok soha ne tudják visszafizetni a felvett adósságot, mert az egyenlővé tenné önmaga megszűnését és sok embernek ez nem érdeke.

Bátran kijelenthetjük, hogy már nincs értelem dolgozni az országban, mert egy millióan nem tudják fizetni a villanyszálát, isten tudja hányan vannak, akik a gázszámlával tartoznak, a legöregebb főrabbi sem tudja megmondani,hogy hányan nem tudják fizetni a vízdíjat, csatorna díjat,meleg víz díjat,a kommunális adót, nem tudják megmondani,hogy a télen hány lakásban nem fognak fűteni,világítani, s hányan fognak éhezni.
Ide fejlődött vissza a tudásalapú társadalmat építő szoc-lib-orbán-lib kormányok és többségű parlament. S ennek nem nem fizetni akarok okai vannak, adósságot fizetek vagy nem fűtök,nem világítok és éhezek,ez a nagy kérdés már, lenni vagy nem lenni!

Én nem emlékszem arra,hogy az iskolába járók közül lett volna olyan család, akinél ezek megtörténtek volna és segítséget kértek volna egymástól.

Kölcsön kértek akkor is emberek,de kilakoltatásokra soha nem került sor. Akkor itt egészen más problémával nézünk szemeb, de ezzel úgy nem lehet úgy istenigazából szembesülni,ha páncélautóban és sötét üveg mögül próbálom megismerni 50-200 km-es sebesség mellett megismerni a valóságot.

Válasz

Závodszki Zoltán üzente 12 éve

Nézzük tovább Orbán beszédét:

Orbán Viktor arról is szólt, hogy Európa nagy bajban van, és - mint mondta - ha becsukjuk a szemünket, az nem változtat a tényeken. Európán csődhullám söpör végig. Az a kérdés, hogy mi magyarok képesek vagyunk e ettől a csődhullámtól megmenteni magunkat. "Ha nem fizetjük vissza az ország államadósságát, akkor holtunk napjáig másoknak fogunk dolgozni." Amikor 1990-ben belevágtunk a rendszerváltásba, akkor mindannyiunknak elegünk volt abból, hogy hiába dolgoztunk, nem vagy csak nagy nehezen juthattunk előre.

Ha hátramenet az előre menet, akkor én csak sírva tudok fakadni,ugyanis se az ország, se a polgárai , s annak meghatározó többsége /90% legalább/ hátra megy.

Gyártottak 6 millió szegényt, ebből 3,3 millió mély szegényt, aki már lassan a vacsoráról is csak ábrándozhat.
Pogiblog.com Pogátsa Zoltántól a szegénységgel és mély szegénységgel kapcsolatban található némi értelmezés, ajánlom mindenkinek.

Válasz

Závodszki Zoltán üzente 12 éve

Nézzük a kijelentéseit:

"A miniszterelnök kifejtette: az nem tartható, hogy az emberek éveken át fizetik törlesztőrészleteiket, majd kiderül, hogy többel tartoznak, mint az indulásnál. "Világossá kell tenni, hogy Magyarország nem gyarmata senkinek sem" - szögezte le. "Amit nem lehet megcsinálni Bécsben, Berlinben, Párizsban, vagy éppen Brüsszelben, az a magyarokkal szemben sem engedhető meg" - hangsúlyozta"

Elnézést,tetteket kell nézni: OVIS vezette be a devizaalapú hitelezést 2000-ben.
Most képtelen megoldani,töketlenkedik.

Egy millióról beszél,de csak 300 000 ezren akar segíteni, ha azt segítségnek lehet nevezni.

Az EU-ban vagyunk benne és mégis megtették ORBÁN segítségével, mert jogász létére tudnia kellett néhány dolgot,mert saját bevallása szerint ő is vett fel devizahitelt,de már ő tavaly visszafizette. Miért vette fel, ha volt miből visszafizetni. Racionális a tette? Nem!

S jogászként volt egy szerződés a kezében, valós szerződés és nem látott semmit. Ha ő felvette, akkor más, képzetlenebb ember miért ne vette volna fel.Csakhogy Orbán azért fizette vissza tavaly,mert járt olyan valakiknél, akik a terveikbe beavatták, s lépett, gyorsan visszafizette a kölcsönt!

Ha már Orbán /úr/ említette ezt a problémát, a devizalapú hitelkihelyezések az osztrák bankok részéről volt igen intenzív, ők találták ki, három kelet-európai országot érintett, Lengyelországot,Horvátországot és hazánkat. Lengyelországból,Horvátországból miért nem érkeznek hasonló hírek?

Ott netalán időben kezelték,mert 2004-ben már szóltak a svájciak,hogy fejezzék be ezeket a konstrukciókat,mert komoly bajok lesznek belőle.

Ejnye-bejnye. Ezek szerint a másik kettő komolyan vette,mi Meggyesi-Gyurcsány-Bajnai-Orbán miért nem tette,miért nem konzultált a visegrádi csoporton belül erről?

Ugyan már, a cél ez volt, ami most van,csak ennek ára van, a szándékosságnak kemény ára lesz.Nem véletlenül jár páncélozott kocsiban FIDESZ elnökként is és most az elmúlt években Orbán. Oka van. Az okok egyike itt leledzik!

Válasz