Révész Árpád Rudolf üzente 12 éve

A legtöbb nyugdijas 80 ezer Ft -alatti összeget kap.
A nyugdijak vásárlóértéke folyamatosan csökken, az infláció furfangos megállapitása miatt,/ a bérnövekedést már nem veszik figyelembe. a nyugdij emeléseknél/
A két nagy nyugdijas szervezet hallgat- a vezetőknek, megvan a tejbeapritani valójuk.
3 millió ember néma , ismeretek hiányában van- semmilyen tájékoztatásban nem részesülünk-, és várja az elmúlást. Akkor amikor 3 millió ember választást tud nyerni.De ehhez, meg kell mutatni, hogy vagyunk, hogy mik az igényünk, hogy feltudunk lépni egységesen.

Válasz

Tóth János György üzente 12 éve

Kedves Magdika! A MEGSZORITÁS szót a FIDESZ nem ismeri.Nemzeti szerkezet átalakitás van amit megcsinálnak, ha beledöglünk is. Mármint mi nem ŐK.Ami a Kádár rendszer politikusait illeti ministráns fiúk voltak a mai politikusokhoz képest. Egy üdülő, esetleg nyugati kocsi, netán vadászat, mind semmiségek a mai milliárdosokhoz képest.A régiek legalább hagytak élni másokat is. Ma dögöljön meg akinek nincs munkája pénze.Lehetne ezt hosszan fejtegetni, de ön nemhiszem,hogy megértené.Azért javaslom, hogy tanulmányozza Gyenge András bejegyzését.

Válasz

Gyenge András üzente 12 éve

Kedves Darázs Magdolna.
Csak a magam nevében tudok válaszolni. Sosem volt tanácsi lakásom. Albérletem-szövetkezeti lakás-családi ház. Ez volt a sorrend. Minden egyes fillérért keményen megdolgoztunk. Munka-család különmunka mellett majdnem 50 éves koromig tanultam is.Meg volt három gerincműtétem, ami mellett továbbra is dolgoztam.- Sőt, a rendszerváltás után, mikor "oslóba" mentek a vállalatok, áttértem a mezőgazdaság hagyományosabb ágára.- Ami ugye roppant könnyű munka. De jött Orbán meg a Torgyán, és az addig még valahogy működő mezőgazdaságot is gajravágták. A gabona ágazatot meg "átvették a "fideszközeliek", és megcsaltak-becsaptak minden termelőt, majd gyors csődjelentés után már 10-20sszor akkora vagyonokkal más cégeket alapítottak, és most ott vannak a zsírosbödön mellett.
Így azt is rám foghatja, hogy a "komonista" rendszer "kiváltságosa vagyok . Annyira kiváltságos, hogy a szüleim nem tudták 1959-ben fizetni a gimnáziumi kollégiumi havi díjat,- ami hatalmas összeg,- havi 16 forint volt. Nem, mert apám gerincsérvet kapott,, és akkor még a mezőgazdaságban NEM volt táppénz sem....( én lettem a családfenntartó)
Hogy egyáltalán nyugdíjunk VAN,- azt a Kádár korszaknak köszönhetjük, - mert ha maradt volna a Horthy korszak,- akkor CSAK olyan 15 %-unknak lenne nyugdíja egyáltalán.( ha lenne)
Ha jól emlékezem, az elmúlt 8 évben is itt élt Ön is, meg a Fidesz is.
A kettőjük közül az egyik rengeteg kárt okozott a "konstruktív helyetti DESTRUKTÍV ellenzékieskedéssel, különösen a "népszavazásai voltak félelmetesen ""jók"".
Ennyit a múltról. Megemlíteném önnek az internetet, mint TÁJÉKOZÓDÁS-ISMERETSZERZÉS forrását. Nézzen be az Államadósság kezelő központ honlapjára, és ott vannak kböző grafikonok, meg táblázatok. Sok érdekeset talál....Ha csak el nem keveredik közte....
És CSAK nálunk divat a "múlt bűneire" fogni a tehetetlen-kapkodó-direkirányítású-kolerikus-diktatórikus, és minden közgazdasági érvet félrelökő politikai és gazdaságirányítás hibáit-bűneit.
A Hír tv-n kívül is van élet.....Egyébként mindkét kezét összetehetné, ha csak annyi lenne a Gdp arányos adósság, mint a Kádár korszak végén.....1998-ban....( a közmunka meg NEM TERMEL Gdp.-t !)

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 12 éve

Sajnos,hogy nem látjátok Kádár APÁNK nagy ámítását, és a mostani kommunistáknak az ország eladósítását. Példát vehetnék-vehetnétek az erdélyi magyarság összetartásáról.
Ki másra vár rosszul jár!!!!

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 12 éve

A nyugdíj miatti megszorításokat köszönjétek az elmúlt nyolc évnek, na meg annak hogy biztosan önkormányzati lakásban tengődő nyugdíjasok vagytok. Mindenki csak a saját háztartására gondolna eladósodás esetén, nem így nyilatkozna.Biztosan rendvédelmi szervek nyugdíjasai vagytok, kiknek nem kellett a saját lakást megteremteni, csak a saját nyaralót. Ha ti nem viselitek el a reformokat azért, hogy kilábaljunk pszichopata Gyurcsány adósságai miatt, akkor hogy várjuk el gyermekeinktől a toleranciát.Az én anyám nem kapott gyest mégis itt vagyok és rokkant nyugdíj mellett is dolgozom négy órát,ami nagyon sokszor fizetetlen szabadságba torkollik. Nem kívánom senkinek a rokkant nyugdíj kiváltó okait.A velem egykorú (52) rendvédelmi nyugdíjas hawajozik az unokái mellett. Akik nem a kommunista rendszer kiváltságosai ezt nem érték, érhetik meg. Jobb lenne az országot tovább eladósítani hogy a jövő nemzedék afrikai módon éljen. SZEM ELLENZŐSŐK, akik így gondolkodnak!!! Ha tehetném a kommunista rendszer vezetőit és kiváltságosait a Duna partra vinném. Na miért??? Mindenki nyomorúságának ők az okai.Áttelepített Nagy Magyarországunk magyarja vagyok és mégsem sírok,mert tudom miből indultam.( 68.000-Ft.) Mégis egyetértek az intézkedésekkel,hogy gyermekeim unokáim is megtanulják, ami könnyen jött, könnyen megy. Mindenki tegyen valamit az asztalra!!!!!!

Válasz

Dr. Filep Lászlóné üzente 12 éve

Gratulálok Katalin.
Üdvözlettel: Sarolta

Válasz

Molnár Jutka üzente 12 éve

Igy igaz Katalin!!
Üdv:Jutka

Válasz

vukman györgy üzente 12 éve

Szüleink,nagyszüleink nem kaphattak magas nyugdíjat mert az akkori keresetek alacsonyak
voltak(a pártfunkci elvtársak fizetésének a harmada,fele. Az 1989-90-es "rendszer váltás"
jó alkalom volt arra,hogy megérdemelt magas(több mint a havifizetésük)nyugdíjaztassák
magukat a leszármazottjaikkal.Ezek az elvtársak már elhaltak és nyugdíjba kerül(t) a következő generáció (Ratkó korszak) akik 14-18 évesen 2-3 műszakban dolgoztak,
összeszedtek 40-46 év munkaviszonyt,fizették a nyugdíjjárulékot nehogy már tisztességes nyugalmat,megélhetést biztosító nyugdíjat kapjanak(funkcielvtársak)ra
törvénybe iktatott nyugdíjszámítás alapján,most gyorsan reformot kell csinálni,aztán ha
ez a tróger társaság kerül nyugdíjhoz közel majd újra úgy alakítják hogy ők járjanak jól.

Válasz

Hornyák Ervin üzente 12 éve

Van ebben az országban 3-4 millió ember, a többségük, fiatal rabszolga (aki minimálbéres vagy 4 órás bejelentéssel, 300 órákat dolgozik), szakképzettség nélküli, segélyen élő vagy bűnöző életmódot élő ember, akik soha nem fognak saját jogon nyugellátást kapni, nekik tervezték be a Horn kormány idején, az állampolgári jogon járó, mindenkori nyugdíj minimum felét! A nemesek, (vállalkozók, nyugalmazott becsületes emberek) pedig a jó lelküknél fogva, ellátást biztosítanak ezeknek a mihaszna embereknek, mert 25 év áldozatos munkájával megszerzett kis nyugdíjuk mellett, igényük van egy kis kereset kiegészítésre. A hálátlan kormány ezt az aprólékosan, becsületesen, kialakított rendszert, szándékozik felborítani, megadóztatva a nemességet, amiből a történelem folyamán már többször volt társadalmi konfliktus. Ez tényleg vérlázító, felháborító. Én 43 évi munkaviszony után a felét sem kapom a nemes emberek 25 évi áldozatos munkájuk átlag nyugdíjának. Ez a 40 év munkájából megszerzett, ingatlanom jelzáloghitelét és a számláim kifizetését fedezi. Ezt nevezhetjük magyar valóságnak, a nyomorultak és a rabszolgák már olyan szegények, hogy rosszul sem tudnak járni, hacsak a munkát nem nevezzük ki rosszul járásnak!

Válasz

hildebrand katalin üzente 12 éve

Ej-ej Tiborc!! Mikor ezeket az indulatokat gerjeszti magában , akkor a jobboldali, vagy a baloldali kommunistákra gondol?
Ugyebár tudja, hogy mindkét oldalon akad gazdag és ha most visszafizetnék az államkasszába az első millát kamataival amit a piros tagkönyvükkel kivettek és elhajitva a pirosat narancsra avagy zöldre cserélték, lehetne törleszteni az adosságot!!!

Válasz

Molnár Jutka üzente 12 éve

Kedves Szegvári Úr!!
Azt gondolom,először Önnek,és a hasonló gondolkodásuaknak kellene tükörbe nézniük!!
Az Ön Fidesze,már ezalatt az idő alatt is sokkal rosszabbá tette az emberek életét,mint az Mszp 8 év alatt. Kissé tájékozódjon,aztán vádaskodjon. Mondom ezt én,aki semmilyen szimpatizáns nem voltam,nem vagyok,de ezt a mostani bandát ugy ahogy van utálom,mert megnyomoritják az embereket. Ha választani kellene,százszor inkább az Mszp,mint ez a tolvaj banda.

Válasz

Sebestyén Miklósné üzente 12 éve

Tökéletesen igaza van abban, ami sohasem fog előfordulni. Nem, hogy a járandóságukat de még egy szerény összeget sem hallottam, hogy fel ajánlanának esetleg jótékonyságra. Senki, ebből a mocsok bandából. Pedig igazán csak akkor tudnának szembesülni a valós helyzettel, ha egy kis időre ki próbálnák milyen az átlag ember élete, ennyi jövedelemből. De ez csak álom álom.

Válasz

Bitáné Jolika üzente 12 éve

Nagyon egyetértek Veréb Mihály Úrral

Válasz

Gyenge András üzente 12 éve

Kedves Szegvári György úr! Miből állapítja (állapította) meg, hogy akik beírnak (tak) azok milyen szimpatizánsok? Mondjuk ha valaki se vele-se ezekkel se azokkal, se amazokkal?
MINDEN NORMÁLIS RENDSZERBEN MINDIG A HATALMON LÉVŐK TEVÉKENYSÉGÉT SZOKTÁK VIZSGÁLNI, ÉS BÍRÁLNI,- AMIT ELŐZŐ TETTEIKKEL - ÍGÉRETEIKKEL SZOKTAK ÖSSZEVETNI.
Így kellene működnie minden rendes országban. Ja,- hogy a mienk nem tartozik oda Ön szerint, mert itt valaki vagy Soci, vagy Fiedesz?
remélem a Gaskó féle GÖRDÜLŐ ÉS EGYÉB SZTRÁJKOKBAN aktívan RÉSZT VETT? És most?
Mert akkor azt ugye tudja, hogy Qva sok kárt okoztak? Jövedelmi felét legalább befizethetné adósságtörlesztésre jó pár évig.
Javaslom, szerezzen be ködlámpát, mert akkor hátha tisztábban lát, és tájékozódjon,- nem csak két oldal van. Vannak még középen is.

Válasz

Palotai János üzente 12 éve

Hogy mikor melyik szemétládát kapják elő az csak a pillanatnyi konszepció kérdése. Nem számít pár nap múlva úgyis kint lesz.És vajon mi lesz azokkal akiket mint FIDESZ-es bűnözőket kapnak le? Észre kellene már venni, hogy zsivány ez mind ,pártállásra való tekintet nélkül. Tudod meghalt Kádár elvtárs, a párton belül lévő trógeroknak szabad lett a vásár. Kipusztult a macsek és cincognak az egerek.

Válasz

Palotai János üzente 12 éve

Arany Gyurikám! Már megint a régi nóta. A siránkozás, a dolgok kisarkítása. Észre kéne már venni, hogy az egyik 19. A másik meg rászámolva 20. Észre kéne már venni, hogy ugyanaz a garnitúra ,csak egy kicsit át agyusztálva. Az egyik segít a másiknak. Itt csak egy stáció van az egyik hülye, a másik szemétláda, és egyeltalán a szemetet összefútta a szél csak az a baj, hogy mindezt az országházában rakta le.

Válasz

Szegvári György üzente 12 éve

Olvasva a hozzászólásokat azt vettem észre ,hogy mszp szimpatizások írogatnak,kivéve Bartus Tiborcz urat.meg kérdezném a többieket (mszp),hogy az elmúlt 8 év rablásai közben mért nem tették szóvá,hogy elvtársak miből lesz nyugdíja a gyermekeinknek?Hiszen a Fidesz kénytelen volt a magánnyugdíj pénztárakat megszüntetni mert a befolyt tagdíjjakat kimentették az országból.Egy rokonom dolgozott az egyikbe és mesélte,hogy például ha egy értesítőt küldenek a tagnak az több mint 600.-ft-ba került.Még az "állami" -nál csupán 210.-ft-ba.A fenntartási költségeket is meglopták.Mért nem veszik már észre,hogy 8 év alatt teljesen lerombolták az országot és azt nem lehet 1 év alatt rendbe tenni.Vegyék már észre,hogy az mszp-nek vége ,hiszen már a párton belül is dúl a harc.Nézzenek már tükörbe elvtársak!

Válasz

Gyenge András üzente 12 éve

Javaslom Bartus Tiborc úrnak, hogy a cikk közepéből nyomtassa ki a garancialevelet, és a szegedi Fidesz irodán próbálja meg beváltani....Sok sikert !
Egyébiránt megnézte már a Hódmezővásárhelyi gázmezőt?

Válasz

Sebő Géza Zoltán üzente 12 éve

Tisztelt Bartus Úr!
Kár volt Önbe a diploma! Az egyetemen csak a nadrágját koptatta de ész nem jutott már Önnek. Amiket összehord az nevetséges és abszurd. Talán a mostani vezetés anyagi és vagyoni helyzetét is szemügyre vehetné, lásd belügyminisztert.. De térjünk a tárgyra. A nyugdíjak ügyét a magánmegtakarításokkal lehetne rendezni és az állam csak kiegészítené. Ez volt a baloldali koncepció, ami reális. A Fityesz kormány elvette a befizetéseket, feléli azokat és most oda jutunk, hogy nem fog telni a gyerekeinknek miből "állami" nyugdíjra. Ezen tényezőkhez semmi köze a korábbi megvagyonosodásoknak. Értve vagyon???
Nem tudni milyen egyetemet végzet, de ha a marxistát akkor már érthető a tudászsintje.
Én is két diplomás ember vagyok és munka mellett végeztem el azokat, tehát adófizetés közben. Nekem 43 évet igazoltak. Sajnálom a mai fiatalokat, mind azt mondják, hogy nem bíznak ajövőben és a nyugdíjaikban, és joggal.
Ez a kormány csak a mának él és egy cseppet sem érdekli a jövő, csak annyiban, ha nem kerül újra hatalomra akkor bűnhődjön az egész ország, Ők már nyeregben vannak, legalább is ezt hiszik. De "jön még kutyára dér", remélem.
Tisztelettel.

Válasz

Veréb Mihály üzente 12 éve

Ezeket elösször a kormány tagjain probálnám ki. Elkell venni tőlük a járandóságukat, hogy megtapasztalják hogy lehet megélni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Válasz

Moré Csaba József üzente 12 éve

A gyógyszerkassza csökkentése évi 120 milliárd forinttal ( ami kb. 30 %-al kevesebb mint az idei költségvetési összeg) valóban igen nagy gondot fog okozni az állampolgároknak. Ezt tetőzi az, hogy ezrével távoznak Európa más országaiba az orvosok és ápolónők, hiszen itt nem sok jóra számíthatnak. Mondhatnánk persze azt, hogy ez nem szép dolog, hiszen az orvosokat, ápolónőket az állam taníttatta igen jelentős állami támogatás mellett, de egyet kell érteni az orvosokkal, ápolókkal, akik folyamatosan romló kórházi körülmények mellett megalázó fizetésért lelkiismeretesen dolgoztak eddig, de megbecsülést nem kaptak. Sajnos az orvosokon kívül mérnökök, fizikusok, bölcsészek is egyre nagyobb számban keresnek más országokban munkát.Megoldás lenne talán az, hogy az Európai Unión belül egy olyan újszerű megoldást kellene törvénybe iktatni, amely garantálná, hogy az egyetemet, főiskolát végzetteket munkavégzés szempontjából befogató országok a kint tartózkodás és munkavégzés ideje alatt " képzési hozzájárulást " fizessenek annak az országnak, amely az egyetemet, főiskolát végzettek tanítását állami pénzen finanszírozta. Az így befolyt összegeket az adott állam az adott szakterületen belül használhatná fel.
Minél előbb ilyen megoldásokat kellene keresni, mert ha ez így folytatódik hazánkban, az egészségügyi ellátás teljes csődje következhet be , az emberek egészségi állapota folyamatosan romlani fog, a prevencióra pénz nem marad, s a nyugdíjasok lehetetlen helyzetbe kerülnek. Ilyen perspektíva mellett a fiatalok sem fognak gyermeket vállalni.Olyan kormányra lenne szükség hazánkban, amely szakít a jelenlegi igen rossz gazdaságpolitikával, s olyan ígéreteket tesz az állampolgároknak, amik megvalósíthatóak!

Válasz

Tóth János György üzente 12 éve

Tiborckám! A te szöveged olyan "parasztvakitó" amit a FIDESZ szemináriumokon tanitanak neked és a hozzád hasonlóknak.Gondolkozz el jobban a dolgokon, ha még egyáltalán képes vagy erre a tevékenységre.

Válasz

Gyenge András üzente 12 éve

Rossz hírem van Tiborc! Aki 1989-ben még csak iskolába járt, és ma már "csak"a "barátságos villája" -( az állami főfő építésze nevezte el így(!)) -több mint 200 millába került. És több szőlője, és borászata van a "szerény feleségének".(HONNAN ??)- Vagy a szógyártója, aki 89-ben még Áll.Ált. iskola alsó tagozatába járt, de ma már 4 lakás és két villa tulajdonosa! ( MIBŐL ???)És a nagyértékű felsőkategóriás gépkocsija helyett bicajjal járt a győri állomásra,-onnan az egyetemre,- és nincs munkaviszonya sem egyiknek sem a másiknak, -mert a képviselői jogviszony nem minősül munkaviszonynak.( Értékteremtő munkát egy percig nem végeztek, csak zsebretettek,- mert ők megérdemlik.)- Az államadóssághoz ők is hozzátették a magukét ,azám,- tisztességesen! - Vagyonukat is milliárdossá növelve.(nem látszik a bevallásokban, mert a nevükön nincsen szinte semmi.....)Adósság elleni harc nagy hevében: most az utóbbi egy évben 1400 milliárd körül tettek hozzá már ahhoz a "kevéskéhez", amit a húsz év alatt "segítségükkel összekapartunk"! Észre kéne valamit venni !(ezek sem jobbak-mint azok.)
Úgy látszik, a két diploma kevés a tisztánlátáshoz. Kellene még hozzá egy kis józan parasztész is. Meg emlékezet. (kiesés nélkül). És némi történelmi ismeret is........meg politikai.... meg emberismeret.....meg ect.,ect...A múltba révedő szemeket meg a jövőre kéne fordítani!

Válasz

kiss zsuzsa üzente 12 éve

Én szerintem itt arra megy ki a "játék", hogy minél drágábbak legyenek a gyógyszerekn
ne hogy hozzá tudjon jutni a nyugdijas aztán ha meghal kevesebbeknek kell fizeti. Már
az előző kormánynak is ez volt a stratégiája nagyon csúnya dolog,hogy a mostani ugyan
azt folytatja.Azért van egy vigaszom ezek is meg fognak egyszer öregedni, de nem
biztos, hogy majd lesz nekik arra pénzük ---ha csak nem ültek a tűzhöz közel--- , hogy
meg tudják venni a gyógyszereiket, talán akkor majd eszükbe jutnak a nagyszüeik.

Válasz

Bartus Tiborcz üzente 12 éve

Szégyen az amit a szocialista - liberális elemek írnak és mondanak, mert ahová jutott az ország az Ő művük. Hozzák haza a lopott és ki menekített élő tőkét, akkor nem lesz , baj .Számolják ki kedveseim ki a felelős hogy minden 100 .- Ft megtermelt forintból az adósságra megy 70.- Ft . De még mielőtt befejezem szeretném meg kérdezni, nekem van két egyetemi diplomám , dolgoztam 39 évet és egy napot . Miért nincs legalább annyi pénzem tőkém , mint az elvtársi milliárdosoknak, akiknek 1989.- ben csak lakásuk vagy egy házuk volt - párt iskolával !

Válasz

Tóth János György üzente 12 éve

Kedves Magdi! Én azt olvastam, Hogy "A nemzet félkarú óriás" mostmár tudom miért.

Válasz

Tóth János György üzente 12 éve

Nagyon is igaz Igazné megállapitása. Sok nyugdijas a szavazófülkében nem mérlegelt és nem ésszel döntött, mi nyugdijasok már szeretünk érzelmi alapon dönteni.A szivgyógyszert külömben én is szedem, de a vérnyomáscsökkentőmet is emelték.Én nem akartam, hogy korlátlanul uralkodhasson a FIDESZ, de kevesen voltunk. Most már késő.Menjünk tüntetni? Csak kiröhögnének bennünket.

Válasz

Märcz Magdi üzente 12 éve

Remélem sorba állnak a sebészeten azok az emberek a kezüket levágatni, akik tavaly a Fideszre szavaztak!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Válasz

Igaz Györgyné üzente 12 éve

Nem csak tervezik csökkenteni az államilag támogatott gyógyszerek körét, hanem már meg is tették azt, szép csendben. Mai napi élmény pld., hogy férjem Rosuvastatin Teva szívgyógyszerét 675 Ft-ról 1.249.-Ft-ra emelték./85 %-os emelés/
A sorsunkról döntők - kik havonta annyi jövedelemmel rendelkeznek, mint egy életét ledolgozó nyugdíjas évente - hogyan tudnak azonosulni az idős, beteg emberek problémáival? Az erő most a nyugdíjastársadalom nagy részének jóvoltából az ő kezükben van, gátlástalanul bármit megtehetnek. Nagyon szomorú, és kilátástalan ma Magyarországon úgy az idős, mint a fiatal emberek élete.
Nem csoda, hogy aki teheti, országon kívül keresi a boldogulás lehetőségét, de nekünk, nyugdíjasoknak már itt kell élnünk, halnunk.

Válasz