Gyenge András üzente 13 éve

Béla Tesó ! Majdnem elfelejtettem !
Ma találkoztam egyik rég-régi munkatárammal, és egykori haverral, aki még1968-ban az USÁ-ba disszidált,- Jugoszlávián keresztül.
Mint a zenével foglalkozók, én a hangjára kaptam fel a fejem, mert az elmúlt 43 év alatt kissé megváltozott.Mikor nyugdíjas lett, mindjárt haza költözött, mert azért abbóla nyugdíjból itt élni, odakint meg csak sínylődni lehet...És még mindig Usa állampolgár!
Szívesen összehoználak vele....
Ne tudd meg, hogy mi a véleménye jelenlegi kormányunkról, és "vezírünkről" ! Szerinte "odakint már rég golyóérett" -nek minősítették volna Őket !
Érdekes módon ,- követte az itthoni eseményeket azóta is. Végig egy munkahelyen dolgozott,- ismeri az ottani demokráciát.Meg ismeri ezt is....
A magánbandériumból létesített "terrorelhárítást" tartja az elmúlt 60 év " legmeredekebb húzásának" ! .....
Ehhez szólsz e egyáltalán valamit ?.

Válasz

Gyenge András üzente 13 éve

Boruzs Béla ! Tesó !
Többünkben is felvetődött itt az a kérdés, hogy Te mit csináltál az elmúlt -mondjuk 50- évben? Mert az, amire hivatkoztál, NEM a te érdemed ?
Azzal az erővel mondhatjuk azt is, hogy rokonok vagyunk, -mert az én öreganyám, meg a te öreganyád is mindketten öregasszonyok voltak.
Azonkívül pediglen : magára valamit adó,- Magyar ember,- semmilyen dolgát nem hagyja felébe-harmadába.
Te viszont már nem először tetted azt !
Vagy már elindultál Szép Hazádbúl a Hírös kis Magyarországra vezető gyalogtúrára?
Akkor meg igazán randevút adhattál volna ott a hősök tere környékén!
Szívesen meghívtalak volna egy pár pohárka jó körte, és vegyes gyümölcs párlat megízlelésére....IS.

Válasz

Gyenge András üzente 13 éve

Kedves Fórumozók !
Ilyen már volt, és akkor is azt tettem, amit most is szándékozok majd pár nap múlva, - bemásolom neki személyes levélbe, azzal a megjegyzéssel, hogy szeretném megkímélni a fórumlátogatás fáradtságától .......

Válasz

dr.Bakai Borbála üzente 13 éve

Kedves Géza!
Ez a szokása ,ha nincs érve eltűnik,így tett kb.1,5 hónapja is.Az is lehet,hogy csatlakozik azokhoz,akik gyalog jönnek a Vereczkei hágótól a Kossuth térre ápr.18-i érkezéssel alkotmányozó nemzetgyűlésre.Ezt a hírt ott olvastam,ahonnan a levelet letöltötte.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Kedves Fórumtársak!

Sanda gyanum van. Ez a boruzs bedobott egy csomó hülyeséget. Mi foglalkozunk vele. Ő nincs itt. Szerintem röhög rajtunk. Fel vagyunk ültetve.

Válasz

Boros Sándorné üzente 13 éve

Egyáltalán nektek most jó dolgotok van? Mert nekem nincs.
Hiába szidjátok a Kádár rendszert, mert akkor legalább volt munkák, nem éheztünk, a gyerekeinket rendesen tudtuk nevelni, öltöztetni, etetni. És most!!? Amióta átvették a hatalmat Kádár után teljesen már az első kormányzat és tovább a többi a mostaniig teljesen tönkre tette az országot. HOL VANNAK AZOK A GYÁRAK MUNKAHELYEK AMIÉRT ŐSEINK KÜZDÖTTEK? MINDENT ELADTAK. Minek kell nekünk a külföldi magyarokkal foglalkozni, amikor az itthoniakkal sem foglalkoznak. Amiért megdolgoztunk és felépítettük a kicsi házunkat, azt most elakarják venni!! Kérdezem milyen jogon? Munkát nem ad, sőt inkább elveszi. A munkahelyeket eladják külföldieknek, azok meg elküldik a dolgozókat. És még azt kiabálja, hogy gyerek hiány van. Minek szüljenek a nők az éhezésre a nélkülözésre? Ők ott a nagy házba nagyon jól meg vannak fizetve, könnyen eltudják tartani a gyerekeket. De amikor ránézel egy éhező gyerekre és sírva kéri, hogy éhes és nem tudsz neki enni adni, EZ KELL!!!

Válasz

Gyenge András üzente 13 éve

Béla ! Tesó! Hogy ki a hazug, meg....szerencsére NEM te határozod meg ! Meg aztán messziről az ember azt mond, amit akar...DE! Képzeld! MI is megünnepeltük azokat az ünnepeket! SŐT kötelező volt! a márc. 15.-e IS.
Te azt hiszed, hogy amit állítasz, az egy megcáfolhatatlan axióma !
Van alul, egy olyan kékkel írt szöveg, ráadásul JOBBOLDALT ! Ha rákattintasz, akkor lehet hogy látsz még egy csomó valamit! Nem veszed észre, hogy elegánsan .... tettek? És nem én !És nem csak a Borbála ! Mások is ! Vagy állandóan szeszközi állapotban vagy?
Még egyszer ! Az állítás alappiléreinek megcáfolása, magát az állítást cáfolja meg.
A többi Flóra-Bélanénis dologhoz egy nagyon egyszerű példa, - csak azért, hogy tesó te is megértsd !
Ismered a fülkés vasúti kocsikat ?
NOS,- képzeld el, te és én, meg AZEMBEREINK utazunk azon a vonaton, abban a kocsiban és EGY fülkében ! TE észreveszed, hogy hűl, romlik a külső idő! De ajtó- ablak nyitva tárva ! Megpróbálod becsukni. De én és azembereim megakadályozzuk. Bármit próbálsz, keresztbe teszünk. Bekapcsolod a fűtést, mert amit én ígértem , azt tisztességből Te teszed meg. ( Erre kellett a sok IMF kölcsön ). Erőszakot nem akarsz alkalmazni, mert arra ott vagyok én meg azembereim. Megérkezünk egy állomásra. Te kiszállsz, mert kiszavaznak a hideg fülke miatt ! Én meg azembereim ottmaradunk, és MINDENT RÁD FOGUNK ! Ráadásul a szomszédos fülkéből is téged okolnak.....azembereim....IS....
Nos? megértetted? Vagy ez még mindig túl elvont, és bonyolult ? ?
Egyébiránt ma beszéltem a nővéremmel, aki most 79. éve magyar, és állattenyésztő szakon végezte az Agráregyetemet. Ismeri, és már 57 évvel ezelőtt IS ismerte a Flóra nénit!
Egyébiránt igen nagyon nem szerették a "túlvonalas kommunistaságáért". Mivel "voip" telefonáltam ( 1 Eucent/ perc/ beolvastam neki amit ide felraktál. Ne tudd meg, hogy mit mondott! Egyébként engem megsérteni NEM tudsz, mert az nézem, KI mondja, és utána azt, hogy mit is....Max majd Önözlek....
Egyébként ismételten tiszteltetem a derék Székely Népet..... kivétel , akit nem .

Válasz

Gyenge András üzente 13 éve

Nos Boruzs Béla ! A történelmi ismereteid nagyon csekélyek , sekélyesek ! Ezekkel itt már akár fidesz ( azért írom főnév létére kis betűvel, mert Rákosi óta ennyire despota, és oligarchikusan-hierarchikus párt még nem volt.)
Mintha 1914-be elkezdődött volna egy I. Vh.Amit elvesztett az Antant sokmilió emberélet árán, miután a Térdre-Imához- ROHAM ! - ellenére az Isten nem vitte győzelemre fegyvereinket ! (Apám mint 16 (!) éves regruta, részt vett benne,- egészen a végéig !
És itt a harmadik filozófiai irányzat a VALLÁS - mint olyan "bűneit sem te, sem a Flóra néni nem veszi észre ! Pedig a történelem folyamán még a valláson kívül semelyik másik filozófiai irányzat ( összesen !) NEM ÖLT annyi embert, NEM ONTOTTA ANNYI ártatlan vérét, NEM IRTOTT KI NÉPEKET, NÉPCSOPORTOKAT,- ÉS EGÉSZ TÖRZSEKET ! Ez eddig egyedül csak a katolikus, és iszlám vallásoknak sikerült. Akkor vegyük fel a tiltólistára ?? (most kezdik az új alkotmány preambulumában ismét összemosni óvatosan az államot és a vallást,pedig fejlett demokráciákban SZIGORÚAN elkülönítik ).
Mellesleg az un. Őszirózsás forradalom gróf Károlyi Mihály nevéhez és kormányához kötődik ? Nemde ?
Az általatok említett "elvtársak " csak akkor léptek valójában színre, mikor a CSEH-SZLOVÁK , és a ROMÁN hadsereg megszegte a Trianoni diktátumot, és Északról egészen Gödöllőig, Keletről pedig egészen a Tisza vonaláig, még Délvidéken a PÉCS bajai Duna híd- Szeged_ Hmvásárhely -Makó-Zombor vonalig a friss Szerb nacionalisták foglalták el a területet ! Meg aztán tudod a TERROR? AZ ELLENTERORT SZÜL ! (még ma is)És sikerült nekik "legalább" a trianoni határig Magyarországot "kiterjeszteni" ! -Sajnos ! -ahol fát vágnak, ott hullik a forgács is ! Aztán jött a Horthy féle szabadcsapatok, és egyéb véres dolgok ! Ennek ellenére azért a Horthyt hazahoztuk és újratemettük . Ezután következett a dicsőséges időszak, amikor a költő szerint MÁSFÉL, de egyesek szerint 3 millió Magyar tántorgott ki Amerikába !És ugye nekünk a Donnál kellett védeni a hazát? HAZÁD OTT VAN, HOL BÖLCSŐD RINGOTT, ÉS FELETTE JÓANYÁD CSENDESEN ALTATÓT DÚDOLT! Apám részt vett a II. szörnyűségben is, többször sebesült,- szerencsére ezzel megúszta ! Kérdezed, hogy én mit tettem a hazámért. Már gyerekként ott kellett hagynom a gimnáziumot, mert apám lerokkant, és én lettem a családfenntartó.Ennek ellenére két szakmát, öt közép, és gépszerelő szaktechnológusi felső fokú végzettséget szereztem, mellette felneveltem két fiúgyermeket is, és minden olyan értelmes társadalmi munkában részt vettem, ami az emberek jobblétét szolgálta.Meg egyesek szerin akkor morogtam, mikor nyalni kellett volna! Ennek ellenére ! a Haza Szolgálatáért bronz- ezüst-arany kitüntetéseket is nekem iÍélték. Nem azért, mert jól feküdtem a főnöknél. Megkaptam a Tűvédelmi Érdemrend arany fokozatát - azért, mert mikor az önmagától kigyulladt lakkszóró automata sor mellett
szabálytalanul felhalmozott 2 tonna nitróhigító robbanását EGYEDÜL, MIKOR MINDENKI MENEKÜLT ÉSZ NÉLKÜL MINÉL MESSZEBB MEGAKADÁLYOZTAM, ÉS A TELJES ÜZEMRÉSZ MEGSEMMISÜLÉSÉT MEGELŐZTEM.
Meg aztán itt dolgoztam egész életemben, itt fizettem, ill. vonták le minden jövedelmemből a járandóságokat, mindíg, és mindenkor a JOBBÉRT álltam, és állok ki, és pillanatnyilag a hét unokám nevelésében próbálok segíteni. RÖVIDEN - arra, hogy mit tettem én ! Ja majd el feledtem ! 1996-ban az akkor beleügyminiszterből Básckkm.-i Mszmp I. titkárának ( Horváth István kinek veje az I. Orbán kormány volt kabinetminisztere, most pedig "független" Alkotmánybíró) helyettesi és más személyek jelenlétében magyaráztam el, hogy a rendszer megbukott! És TE Tesó ? Te mit ? és mikor?
Van még sok zagyvaság abban amit felraktál, de most egyenlőre ennyi....

Válasz

hildebrand katalin üzente 13 éve

András! Simicska először / boccs, ha tévedek/ a MAHIRt simicskázta el a pártkassza számára, Vagy a Josip tot, vagy a Kaya Ibrahim nem tudom hány milla be nem fizetett járúlék és adó maradt utána. MAHIR vagyon volt az összes hirdetési felület még a Kádár időkből.
Ezért is volt oly fontos az APEH. Most a lapitottfejű bemondók tv.-je a HIR TV az ővé
/ nekik legyen mondva, nem is értem hogy tudtak ennyi nem képernyőre való embert összeszedni/ Azért még van más tulajdona is ami a FIDESZ kassza alappillére. Simicska ott a gazdasági ész

Válasz

Gyenge András üzente 13 éve

Ide teszem fel az ígért Boruzs féle "személyes" levelet, - remélem belefér a hozzászólás karakter keretébe. Írásának kelte : 2011. február 19.-e.
Hmm. Boruzs Béla. Nem merem Honfitársamnak nevezni, -mert azt Vit. Nagybányai Horthy Miklós őfőméltősága devalválta akkor, amikor sok millió Magyar Honvédet küldött a II.Vh. vágóhídjára - EZZEL A FELSZÓLÍTÁSSAL ! (lásd: Don kanyar).
A Néptársat meg SZÁLASI tette undorító szóvá..... többek között...meg a Turult, meg az Árpád sávos zászlót !
Talán marad az afroamerikai szlengből magyarított TESÓ. Amennyiben számodra sértő volna, mélyen sajnálom, de a testvér megszólítás a rendkívül precízen kifejező Magyar nyelv szerint már szoros vérségi köteléket jelent.
Tehát Tesó !
Megszoktam, már, hogy azok, kik nevekkel "szójátékoznak", azok ezt ész érvek hiányában teszik. Csak ennyi: Családunk a vezetéknevet I. András királytól kapta. Lásd: Székely Nemesi Alm.
Sem nyelvtanból, sem irodalomból 4-esnél rosszabb jegyem nem volt, csak egy alkalommal, azért, mert NEM értettem egyet a tanár verselemzésével. (sem)
Nyelvtani felvetésed talán a Román/Ukrán oktatási rendszer hibája indokolja, ezért elnézhető...
Csak annyit, hogy a Magyar nyelvben a jelző és a jelzett szó legtöbb esetben EGYBEÍRANDÓ, még akkor is ha a weboldal piros hullámmal aláhúzza. azt is aláhúzza piros hullámmal, hogy Boruzs. (talán nem jelent semmit? )
Csak itt, és csak neked még egyszer leírom - de most nem oszlopba rendezve, hanem sorokba, -talán így is össze tudod hasonlítani ! (Egyébként oszlopba volt rendezve a "gyengébbek" kedvéért,és az összevethetőség mián...de a fránya Weboldal " EGYBETÖRDETE) ! És ezzel összezagyvult...(mint sok Fidesz FAN esze)

ÁLLAMFÉRFI:
Önzetlenül, fizetés nélkül szolgálja is NÉPÉT, "érette" mindent megtesz, ellen NEM
NEM ÍGÉRGET, hanem TESZ, és ha kell saját vagyona kárára is ,- jövedelméből a NÉPET szolgálja L: Széchenyi-Wess.
Ami elődeinél JÓ VOLT, azt fojtatja, továbbépíti-fejleszti....
Onnan vesz el, hol BŐVEN VAN MIBŐL, és a rászorulókat pedig SEGÍTI....
Ő van a nemzetért....Nem akadályozza bűnözővé lett hívei felelősségre vonását, kezdeményezi....Minden törvényt betart,(!) és BETARTTAT, még híveivel is...Nem CSINYÁJJA az új alkotmányt, hanem mint az egykori RÓMA CSÁSZÁRA ,- szakértőkkel előkészítteti....(mint pl: BIBLIA).
Ilyenek voltak már történelmünk során... pl:Kossuth-Széchenyi, Wesselényi stb.stb
MÉG korunkból is tudok egyet, pl:- kit gyerekkora óta ismerek és tisztelek, mivel tán zenélsz- a hangszer keresztnevűt.
HORDÓSZÓNOK:
Csak a hatalomért és a harácsért küzd.... Ő maga a HAZA - ( a haza nem lehet ellenzékben).....
Ígérget, rálicitál, és aztán meg majd """AZEMBEREK""" mire észbe kapnak már késő...-majd mindent - ami csak rossz-az elődökre ken...(mint a viccben az egyszeri Igazgató ! ha nem ismered, szívesen megírom... )
Mindent megtesz, ne derülhessen ki semmi... NEM készül semmiről jegyzőkönyv, valós idejű hangfelvétel, még a ""minisztertanácsi ülésekről sem.
Hálás""sameszainak, még akár külön-névreszóló- törvénycikkben is meghálálja (talán kissé törvénytelen) támogatásukat (pl: SIMICSKA úr Apech vezetése alatt iszonyú sok adat "" veszett "" el)..., és Fidesz képviselőből Főállamügyésszé kinevezettje olyan 2000 ügyben utasít el feljelentést, mert őrájuk még a saját törvényeik sem lehetnek érvényesek...
Fel tudsz e sorolni manapság pár ilyet határon innen??? És ott nálatok, a Magyar határon túl??? Nos,,??
Általában a megtért "- Pálforduláson átesett- ""Igazhívők"" azok, kik hasonlóan - ész érvek nélkül vagdalkoznak, és ki velük nem fúj egy követ, az "kommunista"", vagy "zsidó"...(bérenc, stb)
Fogalmad sincs semmiről, de akkor nézd meg legalább tesó,- te - a Wikipédiát, meg a Magyar értelmező kéziszótárt, -ha valamit nem tudsz, vagy nem értesz.../ ha már példaképeid nem teszik meg !/...mert az ŐSKOMMUNIZMUS óta ezen a világon másik még nem volt.... csak a szocializmus felé "" törekvések""...
SEMMIFÉLEKÉPPEN nem szólnék bele semmi pénzért abba, hogy téged tesó, és ott nálatok másokat HOL SZORÍT A CIPŐ, ÉS AZT KIVEL KÉNE SÁMFÁZTATNI!!!
MI TUDJUK ITT HOL, MI AZ AMI SZORÍT, AMI NÁLUNK FARS, AMI NEKÜNK NEM TETSZIK, ÉS LÉGYSZI ! HADD MONDJUK MÁR MI MEG, HOGY KI LEGYEN A SUSZTER, ÉS MI LEGYEN A CIPŐNKKEL....( és ha majd mint "állampolgár" netán szavazhatsz is (!) légyszi, bízd azt ide (!) -mert mi a saját hibánkból is képesek vagyunk tanulni...)

ADY E. után "szabadosan" és büszkén és bátran kijelenthetem: "sem lemenője, sem pedig büszke őse ""SEMMIFÉLE POLITIKUSNAK NEM VAGYOK, de még mai keletű divatszóval. FANJA sem..... Tiszteltetem a derék Székely nemzetet..., (kivétel, akiket NEM )

Ps. Egyébként nekem is minden ősöm Magyar volt! Itt a NORMÁLIS Magyarok NEM azzal foglalkoznak, hogy az Kínai, Japán, Koreai, Pakisztáni, Román, Szlovák, Német, vagy Angol, - itt mi az alapján ítéljük meg már régóta, hogy rendes ember é, vagy pedig nem rendes ember ! Szavazata márpedig mindenkinek csak abban legyen, aminek utána minden ódiumát IS VISELI ! A jogokkal KÖTELEZETTSÉGEK IS járnak !
Az utóirat, az mai,- de most meghozták a jövő téli tüzelőmet, (kicsit ebben is előre gondolkodom),- így a többi zagyva Flóra nénis véleményedre esetleg később visszatérek !
Előzmény

Válasz

Gyenge András üzente 13 éve

Kedves Boruzs Béla !Most pillanatnyilag nem tudom eldönteni, - mikor nekem írtál, akkor ittas voltál-é, vagy józanul is ilyen vagy ? Azonkívül azon is gondolkodom, hogy Önözzelek -e, vagy maradjunk annál, hogy akiket kedvelek tegezem, a semlegeseket magázom, kikkel nem szívesen élek egy Kárpát medencében,- azokat Önözöm. - .... egyenlőre meg előlegezem az eddigi pertut.
Csak még annyit a SIMICSKA úrral kapcsolatban, hogy Ő kivétel ! EGYEDÜL neki hálálta meg OV. azt, amit " simicskázott" ( ez már köz szóként jelző!) értük ! Azzal, hogy KÜLÖN törvényben (Lex Simicska )mentesítette a végkielégítésének 2 millán felüli részének visszafizetésétől ! Tehát- valamit csak csinált ez s fickó, és RENGETEGET tudhat, IS ! Egy-két dvd-n nagyon sok adat elfér ám ! Orbán még a Torgyán alul is kirúgta a pártot, és a sámlit, pedig 200-ben 2,5 miiliárd (!), 2001-ben 1,5 milliárd (!) "vissza NEM térítendő" támogatást ítélt oda a Szárazsadányi szőlőkre, és bor feldolgozásra ! Ez ha Torgyán úr jól számolta, 5 egész milliárd Huf ! Az adatok a Verebes úrnak adott Torgyán interjúból származnak !
Annyit előrevetítve : A krimi író sem gyilkos, sem nyomozó rendőr, - csak ÍR RÓLA.
Mivel ismét szemétkedtél, ismét túllépted azt a határt, amit Európában(!) a kulturált párbeszéd,- vita határát elválasztja a mocskolódástól, -úgy határoztam, hogy FELTESZEM ide azt a levelet, amit a rendszeren keresztül egyszer már elküldtem neked !
Tehát Tesó ! Mivel előttem már sokan írtak néked, - ami azokban le vagyon írva, - gondold át! Tudom, hogy nehéz emésztés lesz, de remélem ,nem viselkedsz óvodás kisgyerekként, mint oly sokan mások !
És még annyit előre ! Szeretnéd (TEK) ha odaát ilyen "korpa lennel ( lett volna ) !
Egyébként ha mégis , akkor majd az ország "kanásszámadója"" kiganéz alólad is , vagy éppen téged is.... ( Ugye - van aki már akkor milliomos, mikor politikus lesz, -tőlünk nyugatra inkább EZ A JELLEMZŐ, és van aki politikus lesz, - majd utána milliárdos)! (ez nálunk, nálatok, és még "keletebbre jellemző)
Mivel itt már nem fér el a levelem , így új hozzászólásként töltöm fel, csak azért, hogy akik idetévednek a blogba, akkor tudjanak tájékozódni. A dolgok megítélése már az olvasó feladata...

Válasz

Stahlmayer Mariann üzente 13 éve

Remélem Orbán Viktornak is ir hasonló levelet!
Vagy talán tudja, hogy az ő vagyona honnan van? Mert, hogy nem munkával kereste az biztos???
Nála beképzeltebb, nagyképübb emberrel még nem találkoztam!
Csak a hatalom érdekli semmi más!Az országot Ő meg a hasonlók járatják le!
Már nem csak az EU-ban, hanem az ENSZ-ben is kifogásolják tevékenységét!
Utoljára egy kérdés: Mikor volt Magyarországon kommunizmus??
Stahlmayer Mariann DrN

Válasz

RG Gábor üzente 13 éve

Tisztelt Boruzs Úr! Amit maga itt leírt arra csak a következőt tudom írni.Magyarországon több mint húsz éve ránk van bízva a lehetőség hogy mi irányítsuk az országot.A felnőtt lakósságnak meg van a lehetősége hogy megválassza a felelős vezetőit pártját kormányát.Nincsenek itt a Szovjetek nem vagyunk tagjai a KGST-nek és a varsói szerződésnek sem,mert már ezek nem léteznek.A választásaink a mi választásunk.Miért nem tesszük mi ezt a legjobb tudásunk szerint,vagy ez a legjobb tudásunk?????A magyarázat magyarázata itt már nem segít,és a gyülőlködés sem.Ma már a hideg fejjel történő tudatos munka csak a megoldás.Másrészt pedig ha valaki szavazni megy akkor nem árt ha végig gondolja,hogy mi jó mi nem és nem hisz el olya n igéreteket ami nem teljesíthető.Ez minden pártra vonatkozik mondjuk a választások idején.Ez ami országunk és a mi felelősségünk.És még egy dolog,végre ELŐRE kéne nézni.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Jaj, ne tiltsa ki!

Végre egy eredeti alak!

Hol találunk még egy ilyen figurát? Örüljünk, hogy itt van!

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Mélyen tisztelt Boruzs úr!

Gratulálok. Sikerült fórumtársaimat becsapni. El tudta hitetni magáról, hogy normális. Nem vették észre, hogy nincs egyetlen önálló gondolata, hogy sulykolja azt, amit mások adnak a szájába és azt akarják, hogy Ön is azt sulykolja, amit szeretnének. Még Deutsch Tamás nívóját sem sikerült elérni.

Van javaslatom. Indítson fórumot. Ennek persze feltétele az, hogy legalább egyetlen épkézláb, hiteles, védhető gondolat legyen a közlendőjében. Ha ezt meg tudja tenni, akkor számíthat rám. Kiosztjuk az összes kommunista, moszkovita, judeo-plutokrata, liberális, gyurcsányista férget.

Válasz

Szömöreiné Huszár Erzsébet üzente 13 éve

Kedves Boruzs Béla !
Nagyon nagy tévedésben van. A mezőgazdaságot ( állattenyésztés, növény-
termesztés, ) Orbán és Torgyán intézkedései küldték a padlóra.
Jó volna ha utána nézne az eseményeknek nem rágalmazna senkit ok nélkül.
Az első útlezárás ( mezőgazdasági gépekkel ) mer nem vették át a búzát
Torgyán pedig szerződést kötött a gazdákkal és még sem. Meg jó volna ha
nem a múltat hoznák elő ha valamit takargatni akarnak.

Válasz

dr.Bakai Borbála üzente 13 éve

Tisztelt Boruzs Béla!
Az utolsó hozzászólásával átlépett egy határt amely nem engedhető meg.senkit nem hülyézhet le aki önnel nem ért egyet az hogy meg zsidózik tűrhetetlen.Itt senki nem beszélt hülyeségeket,hazugságokat.Ezek ha lenne önben erre igény leellenőrízhető adatok,tények akár Szakácsi Jánosné dr. kapcsolatosan is.Lehet,hogy nehéz felfogni,de mint Katalin is írta itt nem a politikai irányultságról van szó,hanem a jelenlegi kormány erősen kifogásolható viselt dolgairól.Aki demokratának tartja magát ezt nem nyelheti le szó nélkül.Trianont hozta fel :nos nem gondolja,hogy abban is szerepet játszhatott egy Orbánéhoz hasonló pökhendi,fennhéjázó másokat lekezelő stílus?Sajnos a magyarokra nagyon is jellemző a "ki ha én nem ".Ezt valahogy tőlünk nyugatra nem szívelik.és a trianoni döntést is ott hozták.Az meg sehová sem vezet ha azt akarja bizonygatni,hogy ki a magyarabb?Attól még nem vagyunk kevésbé magyarok,mert nekünk nem kellet a magyarságunkért nap mint nap megharcolni.Igaz az a mondás:"Minden szamár maga érzi a terhét"Engedje meg,hogy a saját terhünket mi érezzük,ne akarja bebizonyítani,hogy nem az,hanem más nyomja a vállunkat mint ahogy mi sem szólunk abba bele ,hogy önöknek mi fáj.A hatalmával senki sem élhet vissza nevezzék akárkinek még Orbán sem.
Végezetül annyit még
.ha nem változtat stílusán ki fogom tiltani!

Válasz

hildebrand katalin üzente 13 éve

Boruzs Azért itt ne zsidozzon!!!! Ne felejtse el , hogy Krisztus is zsidó volt, és a turul a nyilasok jelképévé vált itt a háború alatt ugyanúgy mint az Árpádsávos zászló!!
Mint ahogy nem mondjuk, hogy az összes munkácsi korlátolt értelmű senki vallását ne azonositsa tetteivel. Senki nem értett egyett az ÁVOs zsidó vallású emberekkel, Kún
gyorsan megbukott, de ha gondolkozik voltak keresztények is a verőlegények és az őszirózsások között is . Ismét elmondom : nem az eszmék, nem a vallások és nem a fajok, hanem azok akik hatalmukkal visszaélnek : Kúnok, Hitlerek , Rákosik,Sztálinok, és stb.stb

Válasz

Boruzs Béla üzente 13 éve

"Kedves" András!
Már az előbbi beszólásodra meg akartam írni,hogy bicskás hamískártyásokkal lehetettlen
vitázni,főleg,ha börtönszlenget használnak.Nem gondoltam,hogy ezt fokozni lehet,de tévedtem,bunkóságból jelesre vizsgáztál! Nos ,ami azt illeti,hogy én mit csináltam akkor meg ekkor és hogy én "kívülállóként" mit szólok bele a "ti dolgaitokba",hát elmesélem: a szüleim,nagyszüleiméppen úgy magyar állampolgárok voltak,mint a
tieitek.Arról nem tehetünk,hogy a nemzetáruló horda (Szamuelik,Kun(Kohn) Bélák,stb)
1919-ben segitett szétszabdalni az országot és a határok átlépdeltek a fejünk felett.
Csehek,oroszok,ukránok próbáltak beolvasztani minket,de nem sikerült nekik,mert nem
hagytuk.Harcoltunk az iskolákért,a templomokért,a megmaradásunkért és ma is ezt tesszük azért,hogy magyarok maradjunk.Megcsináltuk a Vereckei Honfoglalási emlékmű-
vet,a Munkácsi vár fokára visszakerült a Turul(ami a ti szemetekben szintén szálka),meg-
tartjuk nemzeti ünnepeinket és a Himnuszt és a Szózatot énekeljük,Március 15-én pedig
a Talpra Magyart,és nem a "Fel,fel ti rabjai............"-t(Havas Szofia és Lendvai Ildikó vezényletével). És te mit tettél ezért az országért,hogy ilyen nagy a p..... szád(már majdnem átvettem a stílusodat).Ja,majdnem elfelejtettem,kritizáltatok,többen is.Érdekes,
ezek a kritikák hol jelentek meg,tán a WC falán? Ami a cipőt illeti(amit nekem ajánlottál),hát hol is szorít?Mert nem a ti szájatok íze szerint alakul a politika?Már nem lehet annyit lopni,százmilliós végkielégítéseket zsebre tenni,többszáz négyzetméteres lakásokat megvenni fillérekért,autóflottákat,repülőgépet(lásd Hunvald) tartani és még
órákig lehetne sorolni,de nem teszem.Inkább egy más cipőt ajánlok,a nyúlcipőt .Vegyétek fel és húzzatok......... Érveket kértek rajtam számon,de hát hülyeségek és
hazugságok ellen nincsenek,hacsak nem hülyeségek és hazúgságok.Nos én nem megyek be ebbe az utcába.Inkább megfogadom annk a bölcs embernek a tanácsát,
aki azt mondta: HÜLYÉKKEL ÉS HAZUGOKKAL SOSE VITATKOZZ,MERT AZ EMBEREK
AZT FOGJÁK HINNI,HOGY TE IS OLYAN VAGY!!!!!!!!!!!!!

Válasz

hildebrand katalin üzente 13 éve

Borus Úr! 8,5 millió választó él nálunk. Az utolsó választáson megjelentek közül 2,7 millió szavazott a Fideszre Most azok akik otthon maradtak vagy nem rájuk szavaztak mind büdös komcsik? / Szerényen megjegyzem a mai felmérések szerint ajelenlegi müködésük oly sikeres, hogy a rájuk szavazók tábora 1,8.-ra csökkent./
Úram van Internet lehetősége, olvasson Magyarnemzeten kivül más ujságokat is HVG HetiVálasz Index Origó és próbáljon meg külföldi lapokat is olvasni.
Ami a lopásokat illeti egyik kutya a másik eb!!!! Addig ne higyjen a lapitott fejü kedvenc Tv riporterének, amig nem halljuk nyilvánosság előtt zajló tárgyalásokon a valós tényeket, az ártatlanság vélelme mindenkinek kijár.
Legfontosabb!!!! :Kérem ne vegye át a Fidesz által gerjesztett gyülölködő hangnemet. Ők a buták és minden maszlagot bevevő hivők harci kedvét akarják szitani, elfeledve a keresztényi szeretet tanát ! Ön egyetért azzal. hogy soraikban ülő önmagukat hivő keresztényeknek vallók közűl senki nem mondta : ejnye-bejnye mikor Witner Mária kritikán aluli megjegyzést tett a haldokló Horn Gyulára / akinek érdemeit Europában is elismerik/????? PS: menjen a Facebookra és olvassa Orbán és Gyurcsány blogját és a kommenteket nézze meg az 1millióan a sajtószabadságért oldalait meg az ide feltett cikkeket próbálja elfogodottság nélkül ELOLVASNI!
Üdvözlettel egy nem jobbos és nem balos demokrata, aki azt vallja nem az eszmékkel van a baj,hanem azokkal akik ezen eszmékkel visszaélve saját hatalmukat saját zsebük tömésére használják!!!!

Válasz

dr.Bakai Borbála üzente 13 éve

Borus Úr!
Csak azért másoltam ide a választási eredményt,hogy lássa nem hazugság,amit írtam.
A 2002-es választás eredménye:

Az első fordulót április 7-én, a másodikat április 21-én tartották. A megjelenési arány országosan az első fordulóban 70,53%, a másodikban 73,51% volt. Az első fordulóban az 5%-os parlamenti küszöböt három lista haladta meg: az MSZP (42%), a Fidesz-MDF (41%), és az SZDSZ (5,5%) . Kiesett négy év után a MIÉP (4,6%), nem került be, de állami támogatásban részesült (a mostani választásokig): a Centrum (3,97%) és a Munkáspárt (2,16%). Kiesett (és aztán szét is) az FKGP (0,79%), értékelhetetlen eredményt ért el az Új Baloldal (0,08%).

A területi listákra leadott szavazatok száma és aránya, illetve az elnyert mandátumok száma és aránya:
Szervezet Szavazatok száma
(I. forduló) Szavazatok aránya
(I. forduló) Szavazatok száma
(II. forduló) Szavazatok aránya
(II. forduló) Mandátumok száma Mandátumok aránya Parlamenti szerepe
Magyar Szocialista Párt (MSZP) 2 361 997 42,05% 2 011 820 45,77% 178 46,11% kormánypárt
Fidesz-MDF 2 306 763 41,07% 2 196 524 49,97% 164 + 24 (188)1 42,49 + 6,22 (48,71%)1 ellenzék
Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) 313 084 5,57% 126 966 2,89% 20 5,18% kormánypárt
Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) 245 326 4,37% 325 0,01% — — nem jutottak be
Összefogás Magyarországért Centrum (Centrum) 219 029 3,90% 5 280 0,12% — — nem jutottak be
Munkáspárt4 (MP) 121 503 2,16% — — — — nem jutottak be
Független Kisgazdapárt (FKGP) 42 338 0,75% 692 0,02% — — nem jutottak be
Többi párt4 (14db) 67102 0,77%2 — — — — nem jutottak be
Független jelöltek4 (F) 43 2193 0,13%3 — — — — nem jutottak be
Összesen 5 685 655 100% 4 423 805 100% 386 100% —
Tehát a ll.fordulóban az MSZP 46.11% a Fidesz-MDF 48.71%-ot vitt.MSZP 178,Fidesz-MDF 188 parlamenti helyet szerzett.

Válasz

Boruzs Béla üzente 13 éve

Kedves Borbála!
Önnek mindenre van válasza!Az eggyikben igaza van,tényleg Baja Ferenc volt az MSzP kam-
pányfőnöke(akinek a támogatásával ukrán maffiózók pálinkagyára jutott többszázmilliós támogatáshoz).A többivel az a baj,hogy nem igaz.Úgy látszik,önök tartják magukat a régi bevált elvhez.Hogy egy klasszikust(Fletót) idézzek:Hazudtunk reggel,hazudtunk délben,
hazudtunk este(öszödi beszéd). Ami a Budai úr erőfeszitéseit illeti,remélem egyszer sikerrel járnak és lecsukják azt a nyegle szélhámost és a többi ügyeskedőt,tolvajt,ofshort-
lovagot.De nem folytatom ezt a parttalan polémiát,mert még úgy járok,mint azt a közmon-
dás mondja:aki korpa közzé keveredik,azt megeszik a disznók.

Válasz

dr.Bakai Borbála üzente 13 éve

Kedves Borus Úr!
Gyenge András véleményét osztom-egy-két adalék a tényszerűségéhez.
-Az MSZP 2002-es választási kampányának kampányfőnökét Baja Ferencnek és nem Gyurcsány Ferencnek hívták .
-A 2002-s választást a Fidesz -MDF koalíció nyerte,több,mint 1%- t vert rá az MSZP-re.Azért nem Orbán kapott kormány alakítási megbízást,mert nem volt kivel szövetkeznie ,kisebbségi kormány lett volna.Tudja miért alakult így?Orbán vezette Fidesz a szövetségeseket-kisgazdák,kereszténydemokraták -szétverte,ezek a pártok az 1%-ot sem érték el.Úgy járt Orbán mint a mesebeli kisgömböc: mindenkit felfalt, azután kipukkadt.Hogyan is lehetett volna elcsalni az MSZP-nek a választást,mikor a Fidesz volt hatalmon,mindenütt az ő embereik ültek.
-Budai Úr kormánymegbízott mindent megtesz annak érdekében,hogy Gyurcsányt vád alá helyezzék.Sem Sukoró sem más ügyben eddig nem tudott rajta fogást találni,pedig mindent megtesz.

Válasz

Gyenge András üzente 13 éve

Simicska Úr ( az Adó és Pénzügyi Ellenőrző Hatóság FIDESZES főgóréja volt ) lett " szállóige" : ""HÜLYÉNEK LENNI MÁRPEDIG MINDENKINEK JOGA VAN !! "" Mondotta ezt a "hosszú bájtok éjszakája után, mikor minden lehetséges visszaélés bizonyítékait küldte a " levesbe" ! ( Fornat C !) Hogy ezeknek a szociknak miért nem volt ilyen embere!?!? (Képesek voltak Ők, saját maguk feljelenteni a zsiványokat!)
Egyébként még azt akarom az alantiakhoz hozzátenni, hogy vagyunk itt sokan akik már a Kádár korszakban is MERTÜK, és később is bíráltuk a hibákat, és most is csak azt tesszük, - már csak megszokásból is, mert szeretnénk, ha ez a nép a LEHETŐSÉGIT KIHASZNÁLVA, A LEHETŐ LEGJOBB SORBAN ÉLJEN !! De ne csak a kis kiváltságos réteg, hanem lehetőleg mindenki boldoguljon.....Abban az időben lehet, hogy te éppen TAPSOLTÁL vagy pedig KUSSOLTÁL , és csak ideátra vagy ilyen "vakmerő".....

Válasz

Gyenge András üzente 13 éve

Kedve Béla ! Igazán rendes tőled, hogy azért valamit reagáltál. Amit ide feltettél, -abból látszik, hogy az itteni dolgokból NEM TUDSZ, nem ismersz, és nem látsz SZINTE SEMMIT.
DE SAJNOS NEM CSAK TE ! Akkor csak sorjában: Szakácsi Jánosné dr. !Már úgy 1980 körül nyugdíjba vonult a "mindenki" Flóra nénije...Amúgy az Mszmp "igen vonalas" tagja IS volt ! S látjuk, úgy csinált, mint a Pozsgai Imre, és a köztársaságkikiáltó, mélynövésű senki. 1982-ben a Flóra néni még nagy lendülettel szervezte a Szoc. Mezőgazdasági Értelmiségiek Klubját, minek neve most :valami MAE egyik szakosztálya, vagy micsoda. Habár férje a Magyar nyelv doktora volt, már idős korára ezt, amit ide tettél az alábbi csonka címmel tette fel: ( bemásolom) :Egy 88 éve magyar levele ...! ( Én meg 67 éve vagyok Magyar, és akkor mi van ?) MI AZONBAN NEM AZ Ő, HANEM A TE GONDOLATAIDAT, ÉS ESETLEG AZ UKRAJNAI MAGYAROK GONDJAIT SZERETTÜK VOLNA MEGISMERNI, - ÉS EZEKET VÁRTUK. A feltehetőleg aggkori agyproblémákkal , akut memóriazavarral, és talán már agylágyulással is küszködő Flóra nénitől én is tudnék idézni köteteteket! Sajnos a hozzászólás mérete korlátozott, ! Így csak rövidítve : "a Magyar mezőgazdaság sikereit NEM csak az éghajlat,a talaj adottságai garantálják, HANEM A MODERN NAGYÜZEMI (Termelő Szövetkezetek, Állami Gazdaságok) FEJLETT TECHNOLÓGIÁJA, GÉPPARKJA.!.... ÉS A TÁRSADALMILAG ELLENŐRZÖTT , A Z ORSZÁG IGÉNYEI ALAPJÁN MEGÁLLAPÍTOTT TERVEZÉS IS. AMI BIZTOSÍTJA A MEZŐGAZDASÁGI DOLGOZÓK JÓLÉTE MELLETT AZ ORSZÁG ELLÁTÁSÁT, ÉS A JELENTŐS EXPORTOT IS !. Ez egyébként így VOLT igaz, és ezekért jártak csodájára az Amerikai, Német, Holland, Belga, stb országok mezőgazdasági küldöttségei. Ezek miatt lehetett az Ukrán síkságon a különböző KUKORICA RENDSZEREK segítségével hatalmas termelési mennyiségeket elérni...Az írásban a mezőgazdaság TÖNKRE TÉTELÉT A 200-ES ESZTENDŐKRE TESZI(TEK)! Ez azonban EGYÁLTALÁN NEM IGAZ !
A magyar mezőgazdaságot tönkre, és majdnem az 1946-os szintre a 91-94- között lezajlott KÁRPÓTLÁS (!) vitte le ! Hozzá NEM értő tulajdonosok, nadrágszíj parcellák, az addig használt NAGYGÉP park kihasználhatatlansága, széthordása, kohósítása. (!) Az orvosok (hálapénz helyett), az ügyvédek befektetésnek, a külföldiek (feketén, fedőcég, fedőszemély használatával), Tsz-ek, Állami G.-ok vezetői, és bennfentesei jutottak olyan földtulajdon birtokába, ami aztán a vidéki lakosságot közel 80%-ában nincstelenné tette !
Ezt már valószínűleg "elfelejtette" a Flóra néni, -szerintem szándékos csúsztatás, hogy a Medgyessyék! AZ ÁLLÍTÁS EZEN RÉSZE TELJES MÉRTÉKBEN HAZUGSÁG ! Annál is inkább állíthatom, mert 93-ban mentem át Állami Vállalati műszaki szakijából most FARMERNAK nevezett akárminek...., így a saját bőrömön tapasztaltakat sem Te, sem egy szenilis Flóra néni nem tudja megcáfolni. Itt , ebben az országban 1991-előtt, HOZZÁTOK KÉPEST KÁNAÁN VOLT. Az ANTALL-BOROS kormány megtette a visszafordíthatatlan, és rossz lépést, amit még később az I. Orbán kormány Kisgazda Torgyán Jóskája aztán alaposan befejezett!! 200-ben fel akartam venni a földalapú kötelező támogatást, mire a "falugazda" mondotta vala: Nyugodtan add be az összes papírt, mi továbbítjuk, de pénzt, azt nem kapsz ! A miértre azt válaszolta, amit az egyszeri cigányprímás a bőgősnek, mikor a pénzosztáskor rá került a sor: Zsiga Té nem kápsz,-nem ázé,mer nem jár,- hanem ázé mer nem jut !A Hogy-hogyra: "-Torgyán úrék a mezőgazdaság pénzének 60% át kb a ""külhoni"" Magyaroknak templom felújítására, új templom építésére, harangvásárlásra, stb adták oda.""!! A maradékot meg a Kisgazda párt tagjai, és Orbán V. felesége ( 2,5milirád vissza nem térítendőt kapott a tokaji szőlőjére!) vitték el. ÉS HA EGY ÁLLÍTÁS ALAPPILLÉRE NEM IGAZ, AKKOR AZ ÁLLÍTÁS TELJES EGÉSZÉNEK IGAZSÁGA MEGKÉRDŐJELEZHETŐ ! Talán ennyi befér, a többire is biztosan akad reagáló!

Válasz