Gyenge András üzente 13 éve

Kifizetésre kerültek az első "családi" mindenki jól jár fizetések.
Az a visszhang, hogy 300.000 br.ig az összes KÖZSZOLGÁLATI alkalmazottnak a kormány 200- 12500 Ft. közötti "bérkiegészítést" adott, hogy azok elégedetlenségét kezelje.
Eredmény: a kevesebb befolyó adójövedelemből ez a réteg kap "bérkiegészítést" !
DE /!/ annak ellenére, hogy a társadalmi munkamegosztásban szükséges a közalkalmazottak részvétele, - mégsem az Ő tevékenységük az, ami a gazdaságot mozgatja, fenntartja, és netalán növeli. / Új Viktor szlogen szerint: NEM AZ Ő MUNKÁJUK ERŐSÍTI A GAZDASÁG HAJÓJÁT !! /
A GAZDASÁG ALAPVETŐ MOZGATÓJA AZ ÁLLANDÓ ÉS FEJLŐDŐ ÚJ ÉRTÉK TEREMTÉS, . azaz a TERMELŐ GAZDASÁGI ÁGAZTOK.
Aki abban dolgozik, legyen bármilyen foglalkozási ágban , -mind jól tudja, hogy csak a minibálbért kapják meg, vagy kevéssel fölötte keresnek.
Ez azt jelenti, hogy NEM TUDJÁK a " családkedvezményeket" igénybe venni, még ha 5 gyerekük van is, akkor se.
Vámosi Nagy Szabolcs ma reggel a Királyi Tv-n kifejtette ezt elég részletesen.
Mindamellett, hogy a 300ezer felett keresők jobban járnak, (nekik eddig se volt gond megvenni a kindertojást !) -még azt is hozzá kell tenni, hogy a JÖVEDELEMARÁNY szép kishazánkban a legdurvábban aránytalan.
Ez az arány az Eu-ban Német-Francia O. ban 3,2 szeres, Angliában 4,1 szeres, MAGYARORSZÁGON. 6,3 SZERES. (RTL klub 02:10 esti híradó )
Ez magyarul azt jelenti, _ az eddig is aránytalanul sok jövedelemre szert tevő réteg, most aránytalanul sok pluszjövedelemhez jut, és ez az arány még "csúnyább" lesz !
És nem a gazdaságba fogják, jó magyar szokás szerint VISSZAFORGATNI ez a pénzt, hanem elmennek még egyszer Ho.-ba, vagy Malajziába "pihenni" !
Ez azt jelenti, hogy ha eddig 250ezer gyerek éhezett rendszeresen, akkor most még több fog, és még több idős fog "saját házában "megfagyni, stb . stb...
A Fidesz """NAGYMOGULJA""" A "SkálaKópé" Tajlandon fektet be, és némely este 25miliiót is bukik a pókerasztal mellett.
/Egyenlőre a "jó Fideszes " Gazdaságpolitika ellenére SEM fektet be hazájában mostanság./
Ez van. Ez a birkamentalitás következménye.
Ezen vitázni lehetne, De : ""igazhívővel """vitatkozni olyan, mint LÓVAL KÁRTYÁZNI.
Vitatkozni csak olyannal lehet, aki az az eszét használja, és saját gondolatai vannak.....

Válasz

Heil Edit üzente 13 éve

N nemtudom, hogy miért ilyen közönyösek az emberek. Gondolom sokan belefáradtak Ugyan kitörödik a kisnyugdijasok vagy az egyszerű emberek problémájával??. Azt a keveset amit a nyugdijon emeltek. semmit nem ér. aki nyitott szemmel vásárol tapasztalhatja, hogy szépen felmentek az árak a közüzemi dijak meg pláne. akkor? mit ért az emelés Még ezután több mindennek felmegy majd azára, sajnos a gyógyszereknek is. Kérdem fedezi az adott emelés az árak nővkedését? Arrol meg ne beszéljek, hogy ha netán az kis emelés még a közgyógy ellátást is megszünteti? . Még több beteg ember lesz Én azt is tudom pontosan, hogy nyugaton is és a világon is sok baj van. fiatal orvos aki ki9 megy és nincs jóakarója vagy a nyelvet nemtudja jól, az nem érvényesül. Nem iga hogy 10X annyit keres. Mert ott 2 ezer euró semmi a lakbér elviszi a felét és hol a többi.?? ezt én nagyon pontosan tudom.Nem szabad hasonlitani. Sokan kimennek és vissza is jönnek. Erről senkit nem hallunk beszélni. Nagyon rossz propaganda. aki itthon tanul az dolgozzon is itthon a Társadalom tanitotta ki. Na erről ennyit. a nép az Istenadta nép csaqk az orráig lát, Tisztelet a kivételnek..

Válasz

Gyenge András üzente 13 éve

Ha... az előző két-három vélemény a valóság, akkor nem csak "cenzúra van" hanem terjesztési korlátozások is?
Most akkor hogyan is? A lapterjesztés területén nincs piacgazdaság? Az újságárusok nem aszerint rendelnek, - hogy mi az amit el tudnak adni ?
Vagy- amit az urak "nem találtak" a standon azt már esetleg eladta az fránya újságárus ?
SEBAJ !! Van NET, és ott még nincs korlát, a DieWelt-től, a Newyork Heraldig, a Népszava, A Magyar Nemzet, stb..stb.. mind elérhető !
Aki a nyelvet nem tudja, annak ott a jó barátja a Google, még fordító is van rajta ! Ennyi : kijelölés-jobbegér-másolás-beillesztés, /persze a googleba!/ - és lám, ott a nyersfordítás!
Abból már ki lehet ezt-azt hámozni urak! ! /ha már az internet előfizetés megvan......../

Válasz

Szabó Pál üzente 13 éve

Nógrád megyében lakom,igen sokat jártam Salgótarjánban,illetve járok a mai napig is.Az alább leírt újságokkal kapcsolatban,állítom ,egy évvel ezelőtt fordított volt a helyzet!!
Nem állítom hogy mindenütt jó szemmel nézik ha az ember jobb oldali lapot vesz.Szóval,a szemüveget valóban le kellene már cserélni,jönnek a napsütéses idők és bizony a nem megfelelő szemüveg viselése,igen káros lehet.

Válasz

Szabó Pál üzente 13 éve

Tisztelt Fülöp Úr!!
Leírt sorait érdeklődve olvastam,és egyet is értek vele.Bizony amit leírt igy is van.
Lezüllesztették az országot!most pedig ahol csak tudnak betartanak!
Jártam MszP-s fórumon és egy két feltett kérdés után jobbnak láttam angolosan lelépni!!

Válasz

Sebő Géza Zoltán üzente 13 éve

Lenne egy kérdésem az itt véleményezőkhöz!
Honnan veszik az információikat?
Sajnos vannak ismereteim arról, hogy több vidéki területen nem lehet liberálisnak mondott újságot venni mert aki ilyet venne azt lenézik. Ezért az ujságos standon nem is látni ilyneket.
Saját tapasztalatomból írom, hogy a nyarat vidéken töltöm és ott szinte mindenki a jobboldali lapokat olvassa. Kérdem én, aki olvassa mind akét féle lapot, az tudjas milyen információ bírtokaba juthat az, aki csak az egyik "oldalról olvas". Innen adódnak - véleményem szerint a jenetős félreértések. Igaz itt a neten már bővebb a választék és senkit ezért nem szólhatnak meg. De a "fekete" szemüveget azért le lehetne tenni.
Tisztelt Fidesz, és a jelenlegi kormány, rajongói! Fel tudják fogni, mi lesz az eredménye a mostani IMF és Matolcsy ellentétnek?
Megmondom, újabb forintleértékelés és a hozzá igazodó törlesztőrészlet emelkedés. Hát ennek tessék tapsolni!!! Önök kinek drukkolnak???

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Na azzéé...mán kezdtem megijedni...vazzeg...És köszönöm !Mosolygós szép hétvégét !

Válasz

Szabó Pál üzente 13 éve

Igen sok fórumra járok,de legyen az MSZP, vagy Fidesz, nem tapasztaltam hogy megszabták volna a kérdés feltevések témáját!!

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Ez durva.....komolyan ?

Válasz

Gyenge András üzente 13 éve

Tapasztalta már más is?
Mármint azt, hogy a lakossági fórumra betérőknek a "rendezők" az ajtónál kinyontatott "kérdéseket" adnak, és azt mondják mellé, HA KÉRDEZNI AKAR, AKKOR CSAK EZEK KÖZÜL KÉRDEZHET!!!!. Határozott, és nyomatékkal adott instrukció....Mivel a NV.ésTeh. / új kormányőrség tagjai?/
Ha igen ne titkolja...

Válasz

varga ida üzente 13 éve

Ne türelmetlenkedjetek elfog jönni az az idő is ha továbbra is igy folytatják.

Válasz

varga ida üzente 13 éve

Kedves Katalin
Úgy tudom demokrácia van, szabad a vélemény nyilvánítás,
máshol úgysem tudod meg tenni.
Hátha az érintettek elolvassák és vonnak le belőle tanulságot,
mert bizony elkelne mindkét oldalról.

Válasz

dr.Bakai Borbála üzente 13 éve

Kedves Katalin!
Megjegyzésedet nem tudom szó nélkül hagyni.Szerintem a klub teljesen normális értékrendű,A fórum témák sokrétűek,választhatja mindenki azt ami tetszik .Nyitott mindenki előtt,olyan témát vet fel amit akar,senki sem gátolja.Az a jó,hogy az emberek nem egyformák,akiket érdekel,hogy mi történik itthon,miért ne mondhatná el a véleményét?Kinek irányított itt a gondolkodása?Illetve,ha a józan észre gondolsz vagyunk egy páran akire ez jellemző,vagy ez a baj?Igaz is:szabad a pálinka főzés.Igyál,ne gondolkodj! Pofa be!Így stimmel?

Válasz

Kenedi Katalin üzente 13 éve

Azt hittem, hogy egy pártsemleges, normális értékrendű nyugdíjas klubba regisztráltam, ehelyett egy politikai fórumon találtam magamat. Kedves Klubtársaim, helyesnek tartjátok az irányított gondolkodást?

Válasz

Gyenge András üzente 13 éve

Mint eddig is, most is " egy húron pendülök" dr. Bakai Borival. Miért?
Nagyon egyszerű! MERT KORREKT, MERT NEM MEGOSZTÓ, MERT NEM GYŰLÖLKÖDŐ, MERT NYÍLT, MERT ELÉGGÉ SZÓKIMONDÓ, és ami nem mindegy, jól látja meg a dolgokat.
Fülöp Úr! véletlenül nem a kút fenekén látja a víz tükröződését, nem az csillog?
Úgy hallatszik innen a határon, hogy odaát IS igencsak nőnek a gondok. Én innen ha megmondanám mit, merre, és miért, nagy valószínűséggel hülyeséget mondanék, hisz nem vagyok más állam polgárainak a bőrében, nem tudom, hol szorít a cipőjük. Ezt csak azok érzik, akiket szorít, és hadd mondják meg Ők, hogy melyik suszterra bízzák annak a reparálását!
Valószínű, Ön,- ha lesz szavazati joga a külhoni magyaroknak, -használni is fogja?
Mit szólna, ha mi innen döntenénk az Önök dolgairól ? Én nem tenném.
Az, hogy a minimálbérből is elvesznek, ill. nem tudják az adóalanyok érvényesíteni a gyerekenkénti jóváírást nem érdekli A KV:-t, hisz az Ő havi jövedelme /most ismertette a híradóban a tv/ 486 ezer Ft-al, Bajszoscsodaemberünké /kiahajátmárlevágatta/ : 564 ezer Ft-al NŐ de HAVONTA ! / vagy fordítva, a Viktoré a több? / Ekkora emelés még abban a körben NEM volt !
Van még ami Nem volt, a világ töténelem folyamán magát NÉPPÁRTNAK nevező pártformációban eddig csak EGYSZER: - a választáson nyertes párt vezére, az addig JÓL működő KORMÁNY ŐRSÉGET lecseréli ,-ÁLLAMI STÁTUSBA emeli a pártja rendfenntartóit, és kinevezi " hatóságnak" ! Ez volt vala1938-ban az SD, ebből lett a Waffen SS.
Nálunk a Kormány őrség helyett magán fegyveres cég, és emberei kerülnek a Nemzetvédelmi és Terrorelhárító osztagba. Védik A Miniszterelnököt. / / Ő a Nemzet? /
Az a Vezér pontosan ugyanúgy mint a mienk, nem tűrte a kritikát, és ellenség volt aki nem az Ő nótáját fújta.
Ami a vígasztaló különbség, itt az EU.-, és talán van már annyi eszünk, hogy kétszer nem lépünk egyugyanazon gödörbe. De úgy olvastam, akkor is úgy mondogatták, mint most a "megtért Pálffi Úr "" Csak nem képzelitek, hogy mi ezt kihasználjuk???
Nem. Már látjuk.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Tiszta ,Gyurcsány papa! Még hallom is:"Qva életbe!Mér regnálnak?Mi már szeretnénk újra...-ni !Tegyenek már rendet!Mert addig várnunk kell!Regnálnak ....".....

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Ezt a kormány nem regnál ! A másik tényleg azt tette ! 8 évig miért nem sírtak,tessék mondani?

Válasz

Fischer Ilona üzente 13 éve

PONTOSSAN! BÖLCS VEZETÖK SZÜGSÉGESEK!
ANNAK IDEJÉN A FIDESZ MEGTUDTA SZERVEZNI A NAGY TÜNTETÉSEIT FEL VITTE A FALUSI NÉPET BUSSZAL A FŐVÁROSBA.:?
MÉRT NEM MOZDUL SENKI?
MI NYUGGEREK?PANELPROLIK? SZEGÉNYEK? FÉLNEK AZ EMBEREKk AZÉRT.

Válasz

dr.Bakai Borbála üzente 13 éve

Kedves Andrea!
Én azt nem mondtam,hogy nyugat európai szemmel nézve voltak az emberek jól öltözöttek .sajnos attól messze voltunk.Minden viszonyítás kérdése.Hosszú pályafutásom alatt sok helyen megfordultam ,az oktatási és gyermek intézményektől kezdve a legkülönfélébb munkahelyekig intézményekig .Mindig nyitott szemmel jártam,tudom,hogy hol milyen állapotok uralkodtak.Azt is láttam,hogy hogyan tettek mindent tönkre.De ez a múlt.
Érdekesebb a jelen.Eszem ágában sem lenne a regnáló kormány ellen drukkolni,hogy szavaidat használjam,ha úgy mennének a dolgok,hogy azok az én erkölcsi felfogásommal is találkoznak.Én nem tudok tapsolni az olyan adócsökkentésnek,családi adózásnak ami okán a szegény még szegényebb,a gazdag még gazdagabb lesz.Nem tetszik az olyan felelőtlen nyilatkozat,aminek okán bedől a forint,lehetetlen helyzetbe hozza a deviza hiteleseket,igaz az exportőrök, bankok ebből jól profitáltak.Nem tetszik,hogy karácsonyi
ételosztáson gyerekek is sorba állnak egy tál ételért,vagy szerinted ezzel le van tudva a szegény kérdés?Nem tetszik a demokratikus intézmények sorozatos leépítése,a törvények semmibevétele a hatalom részéről.Nem tetszik,hogy a kormány pl.a munkavállalói oldallal nem tárgyal.Tudnám még hosszan sorolni,hogy mi az amit nem tudok elfogadni.Lehet,hogy a Fidesz szimpatizánsokat ezek nem zavarják,az én gyomrom nem veszi be.Az igaz,hogy nagyon kellene az összefogás,ahhoz viszont bölcs vezetők kellenének,a mostaniak attól nagyon messze estek.

Válasz

Moórné Andrea üzente 13 éve

Tisztelt dr. Bakai Borbála!

Az, hogy mennyire voltak jól öltözöttek, ápoltak a szocializmusban a Magyarok, arról egészen más a véleményem és a személyes tapasztalatom. Sajnos kitíttunk akkor is és nem kellett megszólalni, "nyugaton" mindenki tudta, hogy honnan jöttünk. Az, hogy voltak-e milliárdosok azt sem tudhatjuk, mivel ez a téma "akkor" tabu volt, de vannak elképzeléseim, sőt személyes tapasztalataim is. Fogalmam nincs miért kell mindig az éppen kormányon lévő pártot szapulni,és azon drukkolni, hogy NE SIKERÜLJÖN(rengeteg pénz és idő vész el így), ahelyett, hogy egy emberként állnánk össze és igyekeznénk megoldani a problémákat.Ahogy Ön is utal erre a problémára. Az energiánkat szétforgácsoljuk és ebből mások csak hasznot húznak. Sajnos úgy tűnik, hogy ez nemzeti sajátosságunk, amit évszázadok óta nem tudunk levetkőzni.

Válasz

dr.Bakai Borbála üzente 13 éve

Kedves Fülöp Úr!
Miért gondolja,hogy Marosvásárhelyről jobban látja a magyarországi viszonyokat,mint mi akik itt éltünk és élünk.Ami az 1990 előtti időszakot illeti:itt nem Csaucseszku Romániája volt.
Azok a "gyarló kommunisták " nem nyúzták a népet.Ebben az országban nem voltak éhező gyerekek,úgy falun,mint városon az emberek jól öltözöttek,ápoltak voltak,a dolgozó emberek a munkájuk után tisztességesen megéltek,gyarapodtak.Sorra épültek a csinosnál csinosabb házaik.A gyermekintézményekben nem lehetett megkülönböztetni,hogy ki az orvos vagy a kétkezi munkás gyermeke. Milliárdosok nem voltak igaz,de összehasonlíthatatlanul kevesebb volt a mély szegénységben élő.Hogy sokan nosztalgiával emlékeznek érthető,mert most a középosztály csúszik lefelé megállíthatatlanul.Az Orbán propagandát nekünk ne zengje,itt mi hallottuk és halljuk eleget,bőrünkön tapasztaljuk "áldott tetteiket"Kíváncsi lennék,ugyan milyen világosságot lát az alagút végén?Eddig csak kapkodtak átgondolatlanul,kiforrott gazdaságpolitikájuk nem volt és ma sincs.Borotvaélen táncolás az egész,kicsi az esély hogy bejön.Orbán csak összeveszni tud mindenkivel.A gyűlöletet szította 8 éven át megosztva a nemzetet,amit sikeresen exportált a határon túlra is,megosztva a határon túli magyarokat is.A románnak tetszik ez a régi bevett módszer :oszd meg és uralkodj!Addig nem neki van gondja a magyarokkal,amig azok egymással marakodnak.

Válasz

Hornyák Ervin üzente 13 éve

Én azt gondolom, hogy huszadragú dolog a népszerűség csökkenése, ezt már az elözző kormány talán be is bizonyította. A baj az hogy a kétpilléres renszerben nem jutnak jövedelemhez azok a pénzügy körök, akik meg allkották, bíztos megélhetésük alapjait, a magánnyugdíjpénztárak létrehozásával. Ez számukra komoly pénzügyi gondot jelent, mert így az a pénz, amitől elestek, a tervek szerint, az országban marad. Bíztos vagyok benne hogy elszegényedni azért nem fognak, mert segítette őket az istenük, abban hogy némi tartalékjuk legyen. Idővel minden seb begyógyul, illetve újabb választások lesznek, és tudjuk hogy "egyszer volt csak Budán kutyavásár", és minden a válaztók akaratától fog függni, de könyörgöm, nem nyavajogni kell, hanem kivárni a hátralévő három évet, ja és estleg dolgozni, tenni a körülmények "jobbra vagy rosszabbra" fordulásáért kinek - kinek saját lelkiismerete szerint!

Válasz

Fülöp József üzente 13 éve

Kistelekí Íbolya nemzettársamnak szeretettel.Az elmélkedését türelmetlenül olvastam,meg ís értettem már az első gondolatokból.A véleményem az,hogy az ílyen gondolkodásmod,számomra elvont fogalom,akí olyasmíről állitt pozitivumokat amí tappintásra ís érezhető,hogy szuros.Nem volt elég 1945-től 1990-ig olyan gyarló politíkát,vezetést elszenvedni mint az uralkodó komunisták műveltek a népen?Az hogy jóbb sorsban volt akkor MO mint a tőbbí szoc.országok, azt ...56nak köszönhetik amikor már türhetelen volt a nép számára a helyzet és kítőrtek a gyürüből,na ettől féltek az oroszok,amíért előkedvezményben részesitette a magyar népet.1990 útán újra alkalom adódott hogy a szoc,komcsík jó példával járjanak,na ezt a jó példát útálta meg az értelmesebb része az országnak 2010-ben,csak sajnos a nyugdijasok késöre ébredtek,mert általuk kerültek vezetésre a baloldaliak a csalafinta,hazug,mézesmadzag csalógatással.Orbán amílyen olyan,de nagyon szeretnék ugy k.b.2-év mulva elbeszélgetni, hogy az Ő vezetése alatt,hova fog jutni az ország.A FIDESSZ támogatóínak van jellemük,ha OV-t támogassák,mert rémlik a világosság az alagút közepén.Hogy ezek az írányelvek a magyarnép felemelkedését szolgálják az vílágos,ellenzékből ne véleményezzen olyan csoprtosulás akí az országból mínden szinten sereghajtot csinált.

Válasz

Gyenge András üzente 13 éve

A közalkalmazotti béremelést azok a sokat pocskondiázott "szocik" megtették.A közalkalmazottak létszáma -még az elbocsátások után is- 1000 lakosra vetítve kb. 2,8 szorosa Német, vagy a Francia átlagnál. A közalkalmazotti munka hatékonysága 300-500 % al rosszabb , mint a kevesebb fővel , és hatékonyabban tevékenykedő országokban. Egyik unokahúgom Német férfi felesége lett, és a müncheni lakásukat lecserélték egy peremvárosi családi házra, olyan helyen hol 5600 lakos volt. Telefonon kértek időpontot, másnapra kaptak /!/,/nálunk mikorra is 2 hét, 3 ?/ ÉS 10:10-re mentek: A polgármester fogadta őket, /!/ köszöntötte, mint új lakókat. Elkérte az adásvételit, odaadta egy hölgynek, megitták a teát pár teasüteménnyel, és 10:45-kor úgy léptek ki a kapun, hogy minden ügy el volt intézve- ház a nevükön-lakcímbejelentés-lakcímkártya,stb , és még a három db. szelektív gyűjtésre alkalmas 3 kuka kiutalási papírja IS a kezükben volt. A HIVATAL LÉTSZÁMA POlGÁRMESTERESTÜL,PORTÁSOSTÓL 5 AZAZ ÖT FŐ VOLT. Mennyi ez nálunk /?/ ha a földhivatalt is ott intéznék???
Ha csak az oktatás állapotát nézzük, akkor sincs sok minden, mivel dicsekedhetünk a 30-40-50 évekkel korábbi színvonalakhoz viszonyítva.Lásd:: un. funkcionális analfabéták, szinte semmit nem tudó ""többdiplomások".....
Sehol at Eu.-ban nincs ilyen hosszadalmas ügyintézés-bírósági-hatósági eljárás, mert, a bürokrata, az még több bürokráciát kreál ! Írhattam volna bürökratát is,lásd : növényhatározó. bürök /. Szerintem is jobb lett volna, ha a szocik hagyják a fenébe az egészet, és azt amit más ígért, nem teljesítik helyettük, akár azon az áron IS amit a hölgy említett.
És egy dolgot el kell árulni, tudjuk, a kormánynak csak annyi pénze van, amennyit a népességtől be tud szedni. /ez most úgy van, a kis keresetűektől elveszi-odadadja a gfazdagoknak, a közös kassza CSÖKKEN / ! A béremelés feltétele eleve az volt, hogy ki kell gazdálkodni.
De szerintem kár volt megtenni. Egyszerűen rá kellett volna bízni az intézményekre, hány fővel, milyen béremelést bírnak tenni. Még ma is SOK a közalkalmazott. Mielőtt valaki azt mondja, agyondolgozzák magukat,- az elmehet varrónőnek, lakatosnak, szövőnőnek, /hú az már nincs is ...
A többiről viszont néma csend? / mármint a többi felvetésre..../
NO COMMENT.

Válasz

Kékesi Ernőné üzente 13 éve

"Kivártam egy kicsit,-no nem azért,mert K.né "letiltott,- hisz aki ide ír, az MINDENKINEK ÍR, AKI A KLUB TAGJA, ÉS ELOLVASSA, még akkor ha ha egyeseknek nem tetszik. A hölgy , mint kiderült, a köz szolgálatába keseredett bele. A KV által 2008-ban megígért 50% os bér emelését a Medgyesiéktől kapta meg,/no meg az arra halmozódó emeléseket is/?- így most jó a nyugdíja, és mint jó keresztény, nem törődik mással, csak saját magával. "
A fent leírtakat csak bemásoltam, mivel néhány adatot pontosítani kell.
Aki általánosságban ír az mindenkinek ír. Ha név szerint említünk valakit, akkor mondandónkat neki címezzük. A közalkalmazotak bére 2002. szeptemberétől emelkedett 50 %-al. A béremelést a kormány 2003-ban nem finanszírozta, így a hiányt a vagyon felélésével vagy a közalkalmazottak elbocsátásával tudták egyensúlyban tartani.
A köztisztviselők nem kaptak 50 %-os béremelést 2002. szeptemberében és azután sem. 2008-ban Medgyessy Péter hol is volt? Azondívűl, hogy kivel törődök az nem hiszem, hogy Önnek kell megállapítani. Hagyjuk egymást békében és ha valamit állítunk előtte meg kellene győzödnünk annak valódiságáról.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Kedves Ibolya, Köszönöm Teljesen eggyezik a véleményünk,!!!!!!!!! Nagyon remélem,,,,,,,,,,,,,,!! hogy igylessz,!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Válasz

Kisteleki Ibolya üzente 13 éve

Nem szabad elfelejteni,hogy a FIDESZ szavazói akkor is a Fidesz mellett maradnak,ha saját maguk is rosszabbul járnak,mert szemellenzős Vezér imádók.Az előző válsztásokhoz képest nem nőtt a számuk feltünően de kitartanak,- se látnak se hallanak.
Úgy gondolom,hogy ez a választási ciklus még ilyen lesz,de a következő választásra már azok is elmennek,akik most távol maradtak bármilyen megfontolásból.Akkor bizony változhatnak az erőviszonyok./ Főleg ha a sok nyugdíjastársam a fejéhez kap aki nagy lelkesen a FIDESZ-re szavazott!!!!!!!!! /

Válasz

Fischer Ilona üzente 13 éve

PERSZE,HOGY KELL HISZEN MINKET NÉZNEK BIRKÁNAK!

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Ezt kicsit én se értem de én hívő vagyok és én tudom mindenki bűnnel születik .ezt a bűnt valóban elkövették ellenük.

Válasz

Gyenge András üzente 13 éve

Kivártam egy kicsit,-no nem azért,mert K.né "letiltott,- hisz aki ide ír, az MINDENKINEK ÍR, AKI A KLUB TAGJA, ÉS ELOLVASSA, még akkor ha ha egyeseknek nem tetszik. A hölgy , mint kiderült, a köz szolgálatába keseredett bele. A KV által 2008-ban megígért 50% os bér emelését a Medgyesiéktől kapta meg,/no meg az arra halmozódó emeléseket is/?- így most jó a nyugdíja, és mint jó keresztény, nem törődik mással, csak saját magával. Neki akkor lenni kell információinak arról hogy hány gyerek éhezett 40-30-20-10 éve, és 2010-ben, és most 2011-ben. Hány hajléktalan volt , hányan fagytak meg, -még a saját otthonukban is /!/. Szinte minden 40 éven felülinek valamit kell ezekről tudnia. Ha nem akar tudomást venni róla,... az más. Észre kéne venni, hogy ha a moratórium tavaszkezdetén lejár, hány család fogja elveszteni keservesen szerzett lakását-házát, melyre a konstrokció 2000köröl lett kitalálva. / Garantáltan megvannak már a strómanok, kik harmad-ötöd áron megveszik, és az Új Széch. tervkitaláló nyertesei veszik majd át !! DE legalább lesz új "bérháztulajdonosi " réteg./is/
Minden pártot, és tagjait minősíti az, hogy HOGYAN VISZONYULNAK A BÍRÁLATHOZ, A KRITIKÁHOZ, no meg az "elhivatottsági tudat" ! Ki a Bibliát tartja kedvencének ismernie kell: ""szeresd bírálóidat, hisz ők segítenek a tökéletes keresztény léthez.""
Elhivatott volt Hitler, sőt a "nemzetvezető" Szálasi, majd Rákosi is. KV. is annak vallja magát.Egyik sem tűrte a bírálatot. Mindegyik a a nemzettel azonosította magát Pl: a " nemzet nem lehet ellenzékben!" " ki a médiatv.-t bírálja, a M. nemzetet kritizálja. ... stb"/ lásd: a legutóbbi Brüsszeli "KIROHANÁS" /.
Az, hogy 100nap alatt közel 100 /tán 98/ törvény nyomtak át, azzal a kétharmaddal, ami CSAK 51 EZER SZAVAZATTAL kapott többet, mint mikor megbuktak / !! /,- magában garantálja, hogy a törvények tele vannak hibával /is/.
Ezt a kétharmadot azok csinálták, akik nem mentek el szavazni ! /Kiknek fogalmuk sem volt arról, mit tesznek ! /
AKI kivárásra vár,- ANNAK AJÁNLOM FIGYELMÉBE A KÖVETKEZŐKET: Ezzel a "gagyi" gazdaságpolitikával csak az a baj, hogy olyan, mint mikor valaki már majd mindenét elvesztette a kártyán, 19-re lapot kér, vagy a pókeren ÓLINT kiált.
A kapitalista gazdaság nem más, mint sorozatos gazdasági válságok egymásutánja.
Felhívnám mindenki szíves figyelmét arra, hogy az un. "Lehmann" válság, /ez a mostani, csak stagnál. NAGYON-NAGYON VÉSZES, ÉS VALÓS JELEI LÁTSZANAK ANNAK, hogy ugyanilyen robban ki KÍNÁBAN ! No az nem 3,4 es Richter lesz, az biztos.
Ki ebben a világgazdasági helyzetben azt teszi, mint kormányunk, az tényleg versenybe száll a természettel, melyikük tud több kárt okozni a Magyar Népnek.
Egyébként folyamatosan tesztelik a birkanyájat. Jól kitalált koreográfia szerint. Van a MEGMONDÓ, a MEGNYUGTATÓ, a FENYEGETŐ, a BEMAGYARÁZÓ /"mindekijobbbanjárndehatinem,mibiztosan"/, a BEUGRATÓ, és közben a tözsdén prom kötéseken nagy lóvét szakító....stb.
Kell ez nekünk?

Válasz

Bujtor Gyöngyi üzente 13 éve

Oké, ez rendben is lenne, csak az a baj, hogy túl nagy az ára. Itt a példa az aluljárók megtisztítása: megmondták a hajléktalanok akiket elzavartak: jó, akkor kimegyünk innen megfagyni. Íme így is lett: soha nem fagyott meg Magyarországon annyi ember, mint az idei télen. És még mikor jön a tavasz?
Ezt nevezzük kormányzásnak? Ez nem más mint a problémák félresöprése. Az eredmény sajnos siralmas. Azt hiszem nem ezt érdemli a magyar nép.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Azt mondják minden népnek olyan a kormánya amilyet megérdemel...ez jutott eszembe.....

Válasz

Bujtor Gyöngyi üzente 13 éve

Tisztelt Jáger László!

Azt írja hozzászólásában, hogy "van annyi türelmem, hogy kivárjam ezt a ciklust, mert még jó is kisülhet belőle. Ha az előző (igen rosszhoz) volt nyolc év türelem, talán ezek is megérdemlik."
Örülök, hogy nem érzi magát a jelenlegi kormánypárthoz tartozónak, ugyanis szavaiból ez tűnik ki. Az elmúlt 8 év gyökeresen más volt, mint a lassan 1 éve elkezdődött időszak. Akkor ugyanis azzal kezdtek a szocik, hogy az alacsony keresetű közalkalmazottak, köztisztviselők (kórházi, közintézményi dolgozók) besorolási bérét 50 %-kal emelték, nyugdíjasok elmaradt nyugdíját pótolták, bevezették a nyugdíjasok 13. havi nyugdíját, bevezették a nyugdíj korrekciót, felemelték a családi pótlék összegét. Tették mindezt úgy, hogy sajnos üres volt a kassza. Mindezek ellenére nem azt ordították világgá, hogy tele van a szekrény csontvázzal (pedig jónéhányat találtak), helyette más megoldást kerestek és találtak: kölcsönt vettek fel. Senkinek nem fordult meg az eszében, hogy a magántulajdonhoz nyúljon. Amikor azt látta az ellenzék, hogy ez a kocsi egész jól megy, mindent megtett annak érdekében, hogy a sikereket megakadályozza. Ők valóban elfutottak az Unió befolyásos személyiségeihez, és mindent megtettek (hál' Istennek sikertelenül) annak érdekében, hogy hazánkat és legitim kormányát lejárassák. Nem ért sikerrel azon törekvésük sem a 2008-as világválság idején, hogy az IMF és az Unió kölcsönt folyósítson hazánknak. Egyértelmű volt az akkori ellenzék azon törekvése, hogy Magyarország minél rosszabb helyzetbe kerüljön. Ezt a törekvését támasztotta alá a 2006-ban megkezdett, és egészen 2010-ig tartó sorozatok tüntetés-sorozata a Kossuth téren és az ország különböző városaiban.
Kedves László! Ezt hívja Ön nyolc év türelemnek?
E 8 év történéseivel szemben a jelenlegi kormány 9 hónapja két dologra irányult, méghozzá teljes gőzzel: 1. a hatalom bebetonozása, mely biztosítja a mindenhatóságot, 2. a jómódúak maximális anyagi és hatalmi támogatása a szerényebb jövedelemmel rendelkezők és kiszolgáltatottak rovására.
Ennek alapján kell eldönteni, hogy ki milyen támogatottságot érdemel a néptől.

Válasz

Strommer Magdi üzente 13 éve

Majd ha már nem kell félni a
megtorlásuktól.

Válasz

Karácsonyi István üzente 13 éve

A türelem akkor fogyott el mikor lenyúlták a magánnyugdíj kasszát.Magán pénz, magán megtakarítás, még ha kötelező is.(két fél közötti magánszerződés felbontása harmadik félnek)Csak tud: a szándékosságot a Btk14§ bünteti,kizáró okot a 22§ bünteti, kényszerítést a 17§ bünteti, a zsalolást a 323§ bünteti.Az emberek becsületes munkával keresett megtakarításukat magán célra fordítják.Már látni, hogy a vezir milyen állami pénzekből fogja kistafírungozni a gyermekeiket és a hű katonáit.(Hídépítés, futball pálya építés, bevásárló építés)A paragrafusokat azért írtam meg, hogy te is tud mihez adod a türelmedet

Válasz

Nagy Károly üzente 13 éve

Tisztelt Mária!
Én márciusban leszek nyugdíjas. Semmit sem jelent, dolgozom tovább. Engem már régen nem érdekel, hogy milyen színű zászló leng piros, sárga, zöld, kék, fehér. Ha gondoljátok, menjetek csak köveket dobálni a Kossuth térre. Nekem jobb elfoglaltságom van és sokkal, sokkal többet tehetek a nemzetemért, ha behozom a tőkét. Lehet, hogy jobb várni a ciklusokra és ülni otthon a TV előtt szörnyülködni a tragédiákon? Hallgatni a negatív infókat? Ez lenne a hátralévő életem? Hát nem! Itt egy link, ha van egy órád, hallgasd meg!
Mindegy, hogy milyen vállalkozásod van, csak szeresd csinálni. Nem profitáltál az eddigi kommunikációs piacból? Pl.: mobil telefon, Google, Facebook, nem beszélve a régebbikről, mint rádió, televízió, stb. Rohamosan átalakul az internetes kommunikáció, vedd ki a részed belőle! Egyszerű, mint egy pofon. Van külhonban rokonod, barátod, ismerősöd? Mondd el nekik! A világ bármely szegletében vagy, ez működik! Szánjál rá egy órát, hogy a mellékelt hanganyagot meghallgatod!
Az alábbi linkre kattintva le tudod tölteni a hangfelvételt:
http://www.mammutmail.com/?action=download&sid=0712a3c4dc33dc5cd75ba7a4862718d6
A feltöltött fájl a szerverről 7 nap múlva automatikusan törlődik!
Letöltési határidő: 2011-02-03 19:43:00 (GMT +01:00)

Üdvözlettel:

Nagy Károly
Mobil: +36304653756
Skype: nagy.karoly49
E-mail: gmnk61@gmail.com

Válasz

Jáger László üzente 13 éve

Tisztelt Mária!
Már én is nyugdíjas vagyok,de azért annyi türelmem van h kivárjam ezt a ciklust, mert még jó is kisülhet belőle! Ha az előző (igen rosszhoz) volt nyolc év türelem, talán ezek is megérdemlik

Válasz

Nagy Józsefné Mária üzente 13 éve

Én már nyugdijas vagyok, de reménykedem, hogy a nyugdijam nem fog csökkenni! A környezemben élő nök, akik számitottak 4o. utáni nyugdijaba menésrae mind egytől egyig csalódtak, mert a nyugd.hivatalban derül ki, miért nincs meg a 4o évük. Majd szépen lassan rájönnek az emberek, hogy nincs ez jól igy, vagy csupán dacból tartanak ki a fidesz mellett?

Válasz

dr.Bakai Borbála üzente 13 éve

Az előzőekben írottak hoz még annyit:
Az igazsághoz az is hozzátartozik,hogy a házastársi kapcsolatban élők esetén ,mint egyedül álló szülő számos más juttatásban részesül.Azt igazságtalanságnak tartom,hogy mind kettő megillesse,vagy egyik,vagy másik.Miért élvezzen előnyt a házasságban élőkkel szemben?

Válasz

dr.Bakai Borbála üzente 13 éve

.Kedves Gyöngyi!
Nagyon igaz amit mondassz,szerintem is nagyon igazságtalan szabály,mert sokkal többel honorálja a gyermeknevelést a jól kereső családokban,mint ott ahol alacsony a jövedelem.Hogy ne mondhassák,hogy légből kapott a megállapítás a pontos számításokat ismertetem:

Maximálisan igénybevehető adókedvezmény:
- egy gyerek esetén az adókedvezményt igénybe vevő szülő bruttó fizetésének el kell érni a 109 000 Ft-ot, hogy a maximális netto 10.000 Ft-tal többet vigyen haza havonta

- két gyerek esetén az adókedvezményt igénybe vevő szülő bruttó fizetésének el kell érni a 154 500 Ft-ot, hogy a maximális netto 10 000 + 10 000 = 20 000 Ft-tal többet vigyen haza havonta

- három gyerek esetén a család összjövedelmének(!) el kell érnie a brutto 487 205 Ft-ot, hogy a maximális netto 33 000+33 000+ 33 000 = 99 000 Forinttal több legyen a család havi netto jövedelme.

4 vagy több gyerek=3 gyerek

A gyerekek száma abban az esetben, ha nem házastársakról, hanem élettársakról van szó, és van nem közös gyermek is a családban, az adókedvezmény szempontjából nem egyértelmű.
Ha van egy család, ahol az anyának van egy korábbi házasságából egy gyermeke, a mostani kapcsolatában 2 közös gyermekük van, és élettársi kapcsolatban élnek, akkor sem igényelhető a maximális adókedvezmény, ha a család összjövedelme eléri a szükséges bruttó bért. Ebben a példában az apa 2 (közös) gyermek után igényelheti az adókedvezményt, az anya pedig egy gyermek után. Az apa az anya korábbi házasságából származó gyermeke után (ha nem jogosult utána családi pótlékra - pl. nem fogadta örökbe), nem jogosult. Ez összesen így 3x10 000 Ft-ot jelent. Ez a család csak akkor jogosult a maximális 99 000 Ft-ra, amennyiben 1. az anya fizetése egyedül eléri a 487 000 Ft-ot, így ő veszi igénybe mindhárom gyermek után 2. ha nem élettársakról, hanem házastársakról van szó. (házasságban, ha egy lakcímre vannak bejelentve, akkor a házastárs gyermeke nevelt gyermeknek számít, és mint ilyen után az adókedvezmény igényelhető).

Válasz

Kerék Tibor üzente 13 éve

Kékesinét hiába oktatjuk, be van oltva észérvek ellen. Korábban egyetlen konkrét állításomat sem cáfolta meg csak lekomcsizott. Amikor viszont vele gúnyolódnak szörnyen meg tud sértődni. Azt írja, hogy a köztisztviselői nyugdíjára nem panaszkodik, majd fog amikor csak 75%-át vagy kevesebbet fizeti ki neki hőn szeretett vezére. Bujtor Gyöngyivel maximálisan egyetértek. Ki kell vizsgálni a dilettáns intézkedéseket is, meg a Kaya Ibrahim, Joszif Tot, kőbánya, Száraz zsadány, FIDESZ székház, Ezüsthajó stb. ügyeket is nem csak a kritizáló filozófusokat kell üldözni.

Válasz

Bujtor Gyöngyi üzente 13 éve

Igen valóban a jól keres ők tudják leírni az egész adókedvezményt akkor, ha egy házaspár és pld.3 eltartott gyermek. Ilyenkor megkapják a magas adókedvezményt. (Ha van egyáltalán ennyi adójuk) Ha viszont a sors kegyetlensége miatt ugyanez a két felnőtt (pl. özvegyek) él együtt, és a 3 eltartott gyermek akit nevelnek a korábbi házasságukban született, a házaspárokéhoz képesti adókedvezmény töredékét veheti igénybe. Arról nem is beszélve, hogy mi van akkor, ha özvegy vagy elvált személy nevel egyedül gyermeke/ke/t? Miért nem kap annyi adókedvezményt, mintha házasságban élne? Sajnos emiatt a szabályozás miatt a kevésbbé jól keresők is le tudják írni az adójukból az adókedvezményt, ugyanis olyan hatalmas a különbség a házasságban élők és a papír nélkül együttélők között. Talán az adókedvezmény nem a gyermek miatt van? Erről írtam az előbb. Mi ez, ha nem diszkrimináció? Miért nem vonják felelősségre az ilyen ötlettel előállót? Hogyan szavazhatnak meg ilyen törvényt?
Botrányos!

Válasz

Molnár Jutka üzente 13 éve

Igen Gyöngyi megint "jól beszélsz"".Nagycsaládos adókedvezmény?? De kinek?? Csak annak akinek nagyon magas a keresete,csak az tud leírni is. És kiknek nagyon magas a keresete??? A felső tízezernek.Hogy felső húszezer legyen. Akik keveset keresnek,hiába van sok gyerekük,nem tudnak mit leírni. Ez egy eszement agyrém,aki ezt megalkotta,megérdemelné,hogy a minimálból,vagy kevesebből ""irja ""le az adókedvezményt.

Válasz

Bujtor Gyöngyi üzente 13 éve

Kedves Hozzászóló Társaim!
(ezúton valamennyiüket/valamennyiőtöket megszólítlak, ha így színpatikusabb!)

A 2/3-ados többségű Fidesz-KDNP kormány hozott egy teljesen új alapokon álló, családi adózás bevezetésére alkalmas (legalábbis véleményük szerint) adórendeletet. Ebben az adórendeletben különbséget (hatalmas különbséget!) tett a család papírforma szerinti összetétele között. Az élettársi kapcsolatot nem fogadja el, hátrányosan tesz különbséget az egyedülállók és a házasságban élők között. Röviden és tömören: hallatlan dolgot produkált: éppen attól a gyermektől veszi el a kedvezményt, aki a legjobban rászorulna! Óriási a felháborodás emiatt! Ezt ha nem is teljes mértékben, de ma már belátta, így módosítani fogja a törvényt.
Kérdem én: ezért nem vonnak felelősségre senkit? Több százezer embert károsítottak meg ezzel. Itt is kezdődjön vizsgálat, hogy kinek az agyában született meg ez a förtelem. A szocik ezzel kapcsolatban miért hallgatnak?
Ez a fidesz szinpatizánsainak tetszik? Remélem igen...

Válasz

Kékesi Ernőné üzente 13 éve

Kedves Gyenge András! Azt írja nem szívesen szólít meg. Akkor miért teszi? Azt veti a szememre, hogy sértődékeny és túlérzékeny vagyok. Erre csak az a válaszom, hogy tessék már elolvasni mit is tetszett nekem írni előző levelében. Azt írja, hogy az átlagnál sokkal jobb a memóriája mert zenél. A kottával kapcsolatban azt, hogy "ha láttam már" az a -sok fekete pacni öt vonalon különböző képpen csöppentve- Önt idézve. Ez akkor mi, ha nem cinikusság Drága András! De most csalódást kell Önnek okoznom azzal, hogy bizony láttam olyan pici fekete pöttyöket és tudom mi a kotta. Zongorán kezdtem tanulni 1956-1957 években. 1958 ban édesapám vett egy 80 basszusos zöld színű Weltmeister harmonikát és onnét harmonikán tanultam tovább. Két év múlva kaptam egy 96-os piros Weltmeister harmonikát, -amit Gyöngyösre adtam el jó pár évvel ezelőtt.-/ Megtudom mondani kinek/ Hamarosan édesapám beteg lett és mivel négyen voltunk testvérek már nem tudta a családi kassza finanszírozni az óraimat. Azok a bizonyos pici pacnis papírjaim a régi ház padlásán maradtak, amit azóta le is bontottak. Igaz nem lett belőlem zenész, ami nem is akartam lenni de a matekkal és memóriával én sem állok hadilábon. Azt kivánja levele végén, hogy én és a kedves Vezér éljek meg 4 órai inségmunka béréből. Hát a jóindulatához nem fűzök semmit és azt gondolok amit akarok. Most megint csalódást kell okoznom, mert köztisztviselőként mentem nyugdíjba és bizony nem panaszkodom. Üdvözlöm és kívánok Önnek kicsit több jóindulatot honfitársaival szemben és kicsit több toleranciát. Meg fogja látni, hogy jobban fogja magát érezni. A kérésem, hogy többen ne írjon nekem Önnek is jobb lesz meg nekem is.

Válasz

dr.Bakai Borbála üzente 13 éve

Kedves nyugdíjas társaim!
Először is én úgy gondolom aki a fórumon hozzászól mindenkit megszólít aki arra érdemesíti,hogy elolvassa azt.Ebből következik,hogy mindenki reagálhat is rá,és helyes is ha jelzi,hogy mire reagál.
A hozzászólásokat olvasva azon elmélkedtem magamban,hogy vajon milyen rózsaszín köd üli meg a Fidesz hívek agyát,amely nem engedi,hogy konkrét kérdés eljusson a tudatukig?Számos esetben tettem fel konkrét kérdést egy egy hozzászólásukra ,arra választ még soha sem kaptam,csak általánosságban gyalázkodnak.Arra a következtetésre jutottam,hogy csak és kizárólag a Fidesz populista propagandájára vevők .Mire alapozom ezt?A Fideszre,mint tudott, jellemző a kettős beszéd,PL.:Orbán külföldön bejelenti a gyógyszerkassza csökkentését,a nyugdíjreformot,a tömegközlekedés megreformálását,azaz a költség takarékossági intézkedéseket,itthon pedig a "szajkó"-ja kiáll és elzengi megszorítások pedig nem lesznek,mindenki jól jár.Nos valamelyik kézenfekvő,hogy nem igaz.Erre mit mond a Fideszes?MSZP propaganda,hogy a gyógyszerkassza csökkentése a beteg terhek növekedését hozza,bumm!!!!Vagy fehéren feketén bizonyított ,hogy a kis keresetűek netto bére csökken ez is csak propaganda,vagy aki ezt szóvá teszi lázít.A gyűlölet politizálás olyan mély gyökeret vert volna,hogy tisztánlátás nem is remélhető?Objektív szemlélet kizárt?Jól látta volna Hitler,amikor úgy fogalmazott,hogy ha a politikai ellenfelet meg akarod semmisíteni a gyűlöletet kell elmélyítened híveidben,a megsemmisítés legbiztosabb útja ez.A tapasztaltak ezt látsszanak igazolni,és az biztos ,hogy aki csak gyűlölni tud attól tisztánlátás nem várható.Úgy hogy szerintem teljesen felesleges próbálkozni bármilyen észérvvel is az az ingerküszöböt nem éri el.Talán a személyes csalódás józanítani fog.

Válasz

Gyenge András üzente 13 éve

Kedves Hölgyem !
Ismerem az Ön által elvárt, csacsogó-semitsem mondó-mindenki-mindenkit szerető-közben azért hátul össze-összesúgó-kacsintó filinget, de nem kívánom még a hátam közepére sem.
Nem vezet sehová- semerre. Nincs semmi társadalmi e.redménye-hozadéka.

Válasz

Gyenge András üzente 13 éve

Drága, "aranyos" és kedves Kékesiné !
Nem szívesen szólítom meg, mert mint látszik sértődékeny, talán "túlérzékeny" a mások véleményeire. Az hogy én harmonikázok, azt is jelenti, hogy a memóriám sokkal jobb az átlagnál, mert hivatalos felmérések bizonyítják, hogy egy zenésznek bizony rengeteg kottafejre vissza kell emlékeznie, sőt, ha látott már kottát, akkor tudhatja, hogy van olyan, hogy csoportosan van sok fekete pacni az öt vonalon kbözőképpen rácsöppentve, és abból is kell tudni, hogy mit jelent. Meg a matekból is jobbak úgy ált. a zenészek.
Magatartása egyébként jellemző arra az oldalra amit képvisel. Ha nincsenek érvei, akkor személyeskedik, felháborodik, vagdalkozik. Kérem, próbáljon meg érveket, adatokat felsorakoztatni a véleménye alátámásztására, mert azt nem találtam.
Még egy dogot elárulok Önnek, ha már tényleg valós személy.
Apósom, Vitéz Nagybányaí Horthi Miklós CSENDŐRTISZTHELYETTESE VOLT, zászlósi rangban, és Antal Jóska apjánál, id. Antal József Főméltóságú úrnál, ki akkor a Magyar Csendőrség főparancsnoka volt - őrszolgálat vezetőként szolgált. Majd a II.Vh.előtt-alatt kböző Csendőr őrsökön teljesített szolgálatot. REMÉLEM NEM ÁLLÍTJA, HOGY KOMMUNISTA VOLT. Ráfogni sem igen lehet/ett/. Sokat beszélgettem vele, annak nagy részét még anno szalagos magnóra vettük fel, Ő nem is tudott róla-./Azt még elárulom, hogy agy tisztességgel végezte munkáját, mert ellene soha, senki nem tett feljelentést, nem tett panaszt a Rákosi rendszerben sem/ ! Beszélgetéseink közben azt mondta ""Tudod fiam, ENNEK A NÉPNEK ILYEN JÓ SORSA MÉG A VILÁGON SOSE VOLT, MERT AKI NEM LUMPEN, AZ MIND TUD BOLDOGULNI, ÉS MÉG SOHA ENNYIT NEM ÉPÜLT, ÉS FEJLŐDÖTT EZ AZ ORSZÁG, EZ A NÉP. /és még egy pár hasonló gondolat./ Időpont 1980. Nagyon rossz véleménye volt Antal Jóskáról, mint gyerekről, mint pedig a felnőttről. Sajnos Neki volt igaza.
Aki a Szoc. rendszerben is azt szerette volna, hogy bizonyos dolgok jobban menjenek, és most is azt szeretné, az Önnek miért ELLENSÉGE ? Ha ellenfele, azt még nehezen csak-csak megértem, mert akkor ÖNNEK EZ A JÓ, AMI VAN.
Apám 1896-1978 / azt mondta: ""Fiam , csak azt meg ne érjétek, hogy megint legyen ínségkonyha, meg ínségmunka, mert az már mindennek az ajja !! "
Hát most már ott vagyunk. Ráadásul az ínségmunkát / most közhasznú munka / napi 4 órára csökkentették, persze, azt a picike pénzt is.
Ha Önnek ez a ""fejlődési irány "" tetszik, ám legyen, és éljem meg Ön is és a Kedves Vezér is napi 4 óra ínségmunka béréből.
És más dolgok is ilyen irányba fejlődnek.....SAJNOS.

Válasz

Kerék Tibor üzente 13 éve

Kedves Kékesiné!
Ön senkit nem szólított meg? Ez nem igaz, mert aki ide ír az mindenkit megszólít. Érdekes a konkrét dolgokra már nem reagált, vagy Öntől nem vonta meg a 9% nyugdíjat O.V.? Vagy nem kapta meg a 13-ik havi nyugdíjat a Meggyesi kormánytól? Én nem dicsértem az elmúlt 8 évet, mert rengeteg hibát vétettek, de jelenlegi kormány nem hibát, hanem bűnt követ el a MAGYAR NÉP ellen. Egész Európa figyelmezteti, hogy rossz az irány, de Ők kioktatnak mindenkit. Ennek pedig Mi isszuk meg a levét. Lehet tapsolni az arrogáns kioktató stílushoz, csak gyakran borogassa a tenyerét nehogy begyulladjon.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

de ez is megérthető ,hogy már túlfeszült minden húr.....

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Szép jó estét !No erre gondoltam tegnap én is csak megvártam magát ! Köszönöm,hogy ilyen ügyesen megfogalmazta !Jogos és minden szava igaz !Jó éjt!

Válasz

Fischer Ilona üzente 13 éve

Igaz egy klubbab a főzésről a kertészkedésről stb. beszéljünk.Csak mikor már nem lesz miből főzni kertészkedni stb. akkor miről fogunk beszélni? SAJNOS EBBE AZ IRÁNYBA HALADUNK!!!

Válasz

eszinger irén üzente 13 éve

Végig olvastam néhány bejegyzést ..és el vagyok keseredve.Beléptem egy klubba,mert azt hittem,hogy klub élet folyik.Beszélgetünk könyvekről , filmekről,kertészkedünk és tanácsokat adunk főzésből, sütögetünk és történeteket mesélünk...stb.
Sajnos kemény politizálás és egymás cikizése történik..ismeretlenűl. Az ország irányitása nem a mi feladatunk...és higgyék/higgyétek el nem is kérdeznek meg Bennünket...de nem is kell!!
Választott tisztségviselők vannak akik majd eldöntik,hogy hogyan kell jól vagy nem olyan jól csinálni.Nagyon könnyű bármelyik kormányról kritikát alkotni....amikor az ország vezetése nem olyan mint egy autóé!
Nézzen mindenki magába!Mindent megtesz és tett a maga területén azért,hogy ne használjon ki senkit..ne bántson meg senkit...ne tartsa el az állam...nem költekezett túl...nem vállalt sok terhet magára...jól nevelte a gyerekét...feltétel nélkül szeret...vagy haggya magát ugyanúgy szeretni....pozitivan gondolkodik..és betartja az orvos utasításait...és becsüli mások véleményét..?
Még folytathatnám..de nem teszem,mert én is biztosan hibázok néha...de igyekszem nem másokon leverni azt amiért én esetleg dühös vagy elégedetlen vagyok.
Ha megkérdeznek van véleményem és ha úgy gondolom ,hogy érdemes el is mondom....de nem azért mert MÁS mást mond,vagy nem vagyunk azonos véleményen.
Azt gondolom nem is kell ....szerencsére nem vagyunk egyformák...s nem mindenben egyezik a véleményünk.Ettől még magyarok...emberek...nyugdijasok...vagy aktív dolgozók..vagy bármi mások vagyunk.
Becsüljük meg egymást azzal,hogy a másságát elfogadjuk...vagy nem...de éljünk egymással békében.Ennek nagyobb a hozadéka mintha egymást lekiabáljuk!

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Igaza van Kékesinének .

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Kedves,Zsuzsa!Miért teszi ezt ..????Ne tessék válaszolni .

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

De ez milyen igaz...!!!

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Eddig bírtam az időseket most inkább csodálkozom !De szeretettel mindenkinek kellemes hétvégét kívánok !

Válasz

Kékesi Ernőné üzente 13 éve

Szíjártó Zsuzsanna! Mivel Önnek is azt tudom mondani amit az előzőekben! Nem szólítotam meg! Azzal ért egyet akivel akar! Ön pedig csókoljon kezet Gy.F-nek!

Válasz

Kékesi Ernőné üzente 13 éve

Kedves Kérék Tibor! Mivel Önt sem szólítottam meg, így a véleményére sem vagyok kiváncsi! Örülök, hogy Önnek annyi elég a boldogsághoz, hogy egy elgelejtett bejelölésen tudjon mulatni. Azt, hogy nem tudom fiú vagyok vagy lány, hát tudom. Ön tudja, hogy ki? Az árpádsávos zászlót nem lengettem és nem is fogom, " de a vöröset sem"!!!!

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Hátha ez a véleménye a zemberekről és a panelprolikról remélem kezet is csokól O V.-nak Ugye kedves Kékesiné ?Maximálisan egyetértek az elöttem irokkal.

Válasz

Kékesi Ernőné üzente 13 éve

Kedves Bujtor Gyöngyi! Mivel Ön is nagyon jót tud szórakozni azon, hogy elmulasztottam bejelölni a " férfi v. nő" pontot Önnek is csak azt tudom mondani amit hasonló gondolkodású Úrnak akit szintén nem szólítottam meg akárcsak Önt! Az, hogy kinek milyen a gondolkodása azt nem hiszem ,hogy pont Önnek kell megállapítani. Mi az, hogy azt sem tudom, hogy fiú vagyok vagy lány! Ki Maga és honnét veszi a jogot arra, hogy sértegessen! Szégyelje Magát! Még csak annyit nagyon sajnálatosnak tartom, hogy egy városban lakunk, de erről nem tehetek. Azt viszont bizonyára tudja, hogy az Ön által annyira ajnározottak ebben a városban hol is vannak, az országosról már nem is teszek említést. Mindenki oda kerül ahová való! Azt viszont nem felejtem el, hogy ezen a portálon volt egy hölgy akit meg sem szólítottam és mégis sértegetett és ez volt Ön Bujtor Gyöngyi Szombathelyről!

Válasz

Kerék Tibor üzente 13 éve

Érdekes még egy O.V. hívőtől sem, hallottam, hogy az 1999-es 9%-os nyugdíjcsökkentés hiba volt. Egyébként O.V. kormányából vezettek el államtitkárt vezetőszíjon és ítéltek el egy másikat pénzügyi visszaélések miatt. Melyik kormányban voltak bűnözők?
A népszerűségi mutatókat majd akkor nézzük meg, amikor jövőhónapban kézhez kapják a zemberek havi bérüket. Az ilyen "kékesi néknek" nem kell bedőlni, mert mint olvasható az sem tudja fiú, vagy lány, csak az árpádsávos lobogót tudja lengetni.

Válasz

Kékesi Ernőné üzente 13 éve

Kedves Gyenge András! Kikérem magamnak a sértegetést annál fogva is, hogy én Önt nem szólítottam meg. Nem kritizáltam, nem véleményeztem írását csupán a véleményemet írtam le. Nagyon kevés elég Önnek ezek szerint ha ennyire tudja mulattatni, hogy elkerülte figyelmem a "férfi v.nő " bejelölés. Egy bizonyos kor után már mindennek tudunk örülni, igaz? Azt kérdezi éltem e 1984-ben. Igen két gyermekes édesanya voltam, éltem 56-ban és emlékeim is vannak. Az ismereteim biztosan hiányosak, de szerintem az Öné is. Az, hogy kamunak nevezi az adatlapomat és kreáltnak kikérem magamnak! Írásában emleget egy fideszest, hogy mit is tett. Hát csak annyit, hogy "gyenge", a másik oldalon sokkal több van és kéretik tájékozodni, és ahogy Ön mondta tudna ilyeneket mesélni. Ami a munkásőr időszakot illeti, arról velem együtt sokaknak a véleménye szerintem igencsak lesújtó, de van aki visszasírja! Az adatlapját én is megnéztem és csak azt mondom amit Őn HE-HE-HE höhöhö. Javaslom Önnek, hogy csak harmonikázzon talán azt még elviselem. Többé ne szólítson meg!!

Válasz

Bujtor Gyöngyi üzente 13 éve

Kedves Kékesiné!
Szeretem, amikor ilyen szelektív memóriával megáldva írják le véleményüket. Biztosan nem tehet Ön erről, hisz ezek szerint azt sem tudja, hogy fiú vagy lány, de az is lehet, hogy elfelejtette. Éppúgy, mint a jobboldaliak vagyonosodását megemlíteni. Bízom abban, hogy nem tesz mást Ön sem, mint kedves párttársai, mindössze hirdetni akarja a baloldal tevékenységében mindazt amit rossznak tartanak, s mindet azzal a céllal, hogy eltereljék a figyelmet a kormánypárthoz tartozók "ártatlan csínytevéseiről".
Egyébként maximálisan egyetértek dr. Bakai Borbála és Gyenge András üzenetével.

Válasz

Gyenge András üzente 13 éve

Kedves Kékesiné !
Teljes mértékben egyetértek dr. Bakai Borbálával.Kattintottam az egérrel egyet, mert kíváncsi voltam ki is Ön. Az is maradtam. Találtam egy fénykép nélküli adatlapot, ami Önt FÉRFI nemi identitással, 63 évesnek mutatja. Szerintem ez egy "KAMU" , kreált, valótlan személy, de hogy kit takar csak Ön tudja ! Találkoztam másik közösségi portálon is hasonlóval. Mivel kora TÖBB ismeretet feltételezne, mint ami mondandóiból látszik, annyit röviden elárulok, 1984.év- /ha élt már akkor felnőttként esetleg/ - kora tavaszán közöltem Horváth István Bkkm.-i MSZP I. titkárárával- Akkor került vissza a belügyminiszteri székből/- és a jelenlévő Munkásőr megyei parancsnok-és a Pb. II. titkárával, hogy - "Vegyék tudomásul a szoc. / Nem kommunista, mint most mondják/megbukott, és már csak a hülyeség tehetetlenségi nyomatéka tartja életben.
Először nevettek-majd dühöngtek-felelősségre akartak vonni, de sikerült megvédeni magam. év múlva csak a Hortváth Pista -/itt született a szomszéd utcában, sokat játszottunk együtt/-mondta.-igazad volt.Ha emlékezete jó, akkor jött a "rendszer váltás"",
a meglévő hatalmas vagyon piti magánérdekből - 50-60 ezer ft-okért történő elpocsékolása.Önálló min.-alá tartozó vállalatomnál az utolsó gépi beruházás AKKORI áron 360millió 426-ezer forint volt. Mit gondol 93-ban ki, és mennyiért vette meg??
Egy ügyvéd ÚR ""E"" hitelre 36 milláért. / A meglévő nyersanyag-segédanyag-kész árú értéke akkor valamivel meghaladta a 40-et. Elpasszolta ezeket az anyagokat, és a telephelyet eladta egy olajszőkítőnek gépeket-épületet 96 milláért.Mit gondol mennyit fizetett az E hitelért a banknak? 2 havi törlesztést./ a többit mi, a konszolidációkor.
Ez az Úr a Fidesz prominense volt akkor, és az ma is. / és hasonlókat tesz ma is./.
És ha odafigyelt akkor, Ön is tudna ilyeneket mesélni.
Azonban olyan Neteorkös adatlap, mint az Öné, szerencsére kevés van!
HE_HE_HE_Hehöhöhö. Kékesiné és neme: FÉRFI.
Ha nem kamu, javítsa, ha kamu- törölje!!!

Válasz

dr.Bakai Borbála üzente 13 éve

Kedves Kékesiné!
Miért gondolja azt,hogy akik bírálják a mostani kormányt azok nem találtak kivetni valót az elmúlt 8 évben?Dehogy nem,de ez nem indok arra,hogy örvendezzünk a jelenlegi kormány erősen vitatható tettei miatt.Azt írja a diktatúra nem most kezdődött,akkor nem tudja mit jelent.Most sincs még diktatúra,csak afelé tendálnak a dolgok.Az meg,hogy vannak nagyon gazdag emberek a kapitalizmus velejárója,az ország a rendszerváltáskor ezt választotta.A vagyon nem csak bűnös úton keletkezik,nem hátrány ha valaki jó időben,jó helyen van,de ez még nem bűntett.Azt nem mondhatja,hogy az MSZP megakadályozta,hogy akik csaltak,loptak odakerüljenek ahová valók.Gondolja,hogy a jelenlegi garnitúra különb lesz?Az nem tünt fel az elmúlt 8 évben,hogy a Fidesz ugyan mindent megvétózott amit a kormány akart,de ha a jövedelemről volt szó nagy volt az egyetértés?Most szerények ugye?A frakcióvezető Lázár János utaztatása Budapestre havonta 1millió forintba kerül..Szerény összeg ugye?Ez csak egy a sok közül.Az még nem fordult meg a fejében,hogy vannak ebben az országban tisztességes ,becsületes jó szándékú emberek-akik ugyan nem tapsolnak mindenben a Fidesznek,amnéziában sem szenvednek- akik azt szeretnék,ha megszünne ez a mindent romboló gyűlöletpolitizálás-ami mellesleg a Fidesznek köszönhető-a politikát félre téve,a jó észérveket követve, összefogva egy akarattal próbálnák a szekeret kihúzni a gödörből.Nem jó ha valaki csak a szálkát keresi,de a gerendát nem látja és az se ha mindig vissza mutogatunk.Ami elmúlt azon már nem lehet változtatni,abból csak tanulságot lehet levonni.A jelent lehet élni,s ha valami rossz azt nem szabad elhallgatni én így vélekedem.Azért MAGYARNAK tartom magam. ,

Válasz

Révész Árpád Rudolf üzente 13 éve

Tisztelt Spák Úr!
Kérem, irja meg nekem, hogy Ön szerint ki a magyar ember?

Válasz

Kékesi Ernőné üzente 13 éve

Aki ennek az országnak a legnagyobb kárt okozta az az elmúlt 8 évben kormányzók voltak. Azt azért megkérdezném pár embertől, hogy ha olyan jó volt ez elmúlt 8 év és mindent olyan jól csináltak akkor az országunk mégis mért van a béka feneke alatt, miközben annyi milliomos lett, hogy elég megszámolni őket. A diktatúra az nem most kezdőkik , hanem talán elmúlik. Az amnézia nagy probléma, de nem mentség! A börtönben ülők sem emlékeznek semmire sajnos mind amnéziába szenvednek. Arra sem emlékeznek, hogy hogyan tudnak és főleg miből 10 éves gyerekre 100 milliós házat iratni / így próbálva kimenteni/, 7 milliós órát venni,sok milliós festmények és még sok minden amiért felelősségre kell vonni azokat akik az állam pénzét sajátként kezelték. Nagyon sok nokia doboz volt forgalomba. Akinek az elmúlt rendszer jó volt az biztos, hogy azt sírja vissza, akinek az elmúlt nyolc év volt jó annak az fog hiányozni. Nagyon sokan mindkettőt kitörölnénk még az emlékezetünkből is, de sajnos ez nem fog menni! Sajnos a mi országunk arra példa, hogy itt mindent meg lehet büntetlenül tenni. Talán ez is változik. Akik pedig a saját hazájuk ellen fodulnak annak csak annyit el lehet innét menni, de annak kellene aki ezt javasolta!

Válasz

Gyenge András üzente 13 éve

Egy klasszikus mondása /Churchill/ szerint : "akkor hiszek a a statisztikának, és a közvélemény kutatásnak, ha én csináltatom. "Érdekes módon én nem találkoztam "FKndp fannal, pedig az iwiwen is eléggé provokálom őket.
Csak olyan bizonytalan-várakozó hangok hallatszanak, mint is: " hagyjuk őket kormányozni."
De NEM kormányoznak, DIKTÁLNAK. /Mint az Eu tanácskozáson elhangzot Herr Orbán, Zie zind CHAVEZ, ALSO LUKASENKÓ, ALSO NAPOLEON.... /nem azt hogy HUNGARI !! /
Egy ország kormányzása sztem azt jelenti: az ország népének /mindenkinek/ az érdekeit figyelembe véve irányítani-ellenőrizni a gazdasági-politikai rendszer működését. /Nagyon lerövidítve-leszűkítve megfogalmazottan/....
Ők ellenben azt teszik, hogy azokat az extra károkat, amelyeket az elmúlt 8 évben tűzzel-vassal, Alkotmánybírósággal-Népszavazással, kivonulással,tüntetéssel-rombolással,
több ezer KAMU törvényjavaslattal, TÚLLICITÁLÁSOKKAL okoztak ennek a népnek, azt most pánikszerű kapkodással igyekeznek még rendesen megfejelni.
Már régebben eszembe jutott az a kérdés: VAJON A TERMÉSZETNEK, VAGY A JELENLEGI KORMÁNYNAK SIKERÜL TÖBB KÁRT OKOZNIA ENNEK A NÉPNEK ??
Aztán eszembe jutott az is, hogy talán mostanra valamelyik titkárnőnek sikerült összesítenie Kedves Vezérünk sok pénzért, majdnem minden nyugdíjasnak kiküldött kérdőívét. /azért majdnem, mert a bankszámlákra utaltatók nem is kaptak/. Valakinek elmondta, és máris tudják, hogy hol szorít a cipő.
Mert ugye bejelentette a K.V. , hogy csökkentik a nyugdíjakat,meg a gyógyszertámogatásokat, meg az utazási kedvezményeket, meg a nyugdíjasok hamarost adót is fognak fizetni. DE MEGSZORÍTÁSOK NEM LESZNEK mondotta vala a mindíg, minden körülmények között igazmondók legokosabbika.
Visszatérve az eredeti kérdésre, a népszerűség állására: - oly fortélyosan keverik a szót és a szart, hogy a népesség nagyobbik része nem bírja követni szellemileg, mert TELJESSÉGGEL LEKÖTIK A MÁRÓL-HOLNAPRA ÉLÉS GONDJAI. ezek az árú feltöltő, a takarító, a nővér,..,. meg összes minimálbérből élő, és kisebb nyugdíjas.
Ha majd megkapjuk azt az energiaszámlát, amibe a multik NEM teszik bele a külön adót, kikapcsolják majd a villanyt, gázt, vizet, mert annak a szabályozásai is változnak, majd akkor talán elkezd gondolkozni a legkonokabb Fkndp szavazó is......

Válasz

dr.Bakai Borbála üzente 13 éve

Ha a Fidesz úgy kormányozna,hogy az elismerésre érdemes akkor nem kellene félnie,hogy esik a népszerűsége.Csak hogy a kormány eddigi tevékenységével a gondolkodó emberek elismerését nem nyerte el.Eddig nagyon sok kárt okoztak az országnak,az embereknek, pl.: -a felelőtlen nyilatkozatok miatt többször bedölt a Ft.nagy kárt okozva ezzel a hiteleseknek,importőröknek,igaz a bankok és a nagy exportőrök nagyot kaszáltak,előre gondoskodott a kormány a különadó ellentételezéséről.Az adócsökkentésnek csúfolt adóátrendezés azoknak akiknek a havi jövedelme nem haladja meg a 300 ezer Ft-ot a nettó bérét 2010-hez viszonyítva csökkentette.A bérek nem csak a közüzemi díjak növekedtek,a nyugdíjemelés a növekmény töredékét sem fedezi.Az infláció meglódult,különösen a nyugdíjas kosár érzi meg az élelmiszer árak növekedését.Egy példát csak:egy kg.jó minőségű liszt ára 2 hónapja 146Ft.volt,most 200Fr.A gyógyszerkasszát ha a beharangozott módon egy harmadával csökkentik a nyugdíjasok terhe ugyancsak megnő.A sort lehetne hosszan sorolni.Summája:sokunknak nem tetszik az a politika,hogy a szegény még szegényebb,a gazdag még gazdagabb legyen.Az emberekben a bizonytalan helyzetük okán félelem legyen úrrá-tömeges elbocsájtások indokolás nélkül,jogbizonytalanság a visszamenőleges hatályú jogalkotás miatt stb.
Gondolkozzon el ezeken,helyes-e?Kormányozzanak,ez a dolguk,de ne így!Ne akarjanak uralkodni,a magyar ember gyomra az uram -bátyám rendszert már nem veszi be.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Nyoomuullnaakk ?????

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Sajnos,ők nem kormányoznak,ők nyomulnak!

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Ne essen a FIDESZ népszerűsége.Engedjük őket kormányozni.

Válasz

Tomasovszki Pálné üzente 13 éve

Fischer Ilona észrevételével egyetértek, bizom abban, hogy mind többen leszünk akik szót emelnek a jelenlegi állapotokhoz.

Válasz

Fischer Ilona üzente 13 éve

HELYÉN VALÓNAK TARTOM,HOGY ITT BÁRMIKOR MEGTUDJUK BESZÉLNI A POLITIKAI HELYZETET ÉS A NYUGDIJASOK HELYZETÉT .VÉGRE EGY FÓRUM AHOL NEM KELL EL HALGATNI ÉRZÉSEINKET ÉS GONDOLATAINKAT .NYUGODTAN FEL HÁBORODHATUNK .
REMÉLEM ÉSZREVÉTELEINK NEM CSAK SZÓ CSÉPLÉSEK LESZNEK !! MERT NYUGDIJASOK MI SOKAN VAGYUNK.

Válasz

Kékesi Ernőné üzente 13 éve

Spák Imre igazat adok Önnek. Ugyanaz az észrevételem! Jó kérdés kinek a Klubbja? Jó volna tisztázni!

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Talán a bácsi is átérzi amit én ?

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Miért , nem ízlik e politikai filling ?????

Válasz

Spák Imre üzente 13 éve

Nem szeretnék csalódni a nyugdíjas klubban. Ha már politizálunk, legalább érezzen rajta, hogy magyar emberek vagyunk. Vagy kinek klubja ez ????

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

UTOLSÓ KÉRDÉSEM :


hogyan nem hallatszik a HAZAFIAS HOZZÁÁLLÁSUK ???? LEgalább ők úgy állnak a szekér mellé : "Fogjuk meg és vigyétek..." ...!!!!!!

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Drága,Margit néni ! Esnie kellene ????

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Mellesleg azt tanultuk az Egyetemen : amikor már adnának a népnek is újra másikakat választunk...Ezt a mostani vezetést hagyjuk : AKKOR KILÁBALUNK !!!Ők : igenis HAZAFIAK !!!!!!!

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Természetgyógyász és szakács leszek,18 éve reklámszakember vagyok .Ezen felül járok teokratikus suliba is....nem a "FIATALOKKAL" s nem az "IDŐSEKKEL" van szerintem a gond hazánkban hanem a : pl. 8 év alatt HAZASZERETETE nélkül meggyalázták a rosszul működőt teljesen SÁRBA GYALÁZTÁK.......Még "ŐK IS"......

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Van egy érettségim ! Van egy szakmám ,most csinálok egyszerre kettőt...de nincsenek munkahelyek.......És amit a mostani kormány kézbevett,hogyan várnák el tőlük,hogy pálcával odasuhintva rengeteg munkahely keletkezzen ????

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

:)

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

??? : "MESTERSÉGES AMNÉZIA" ??? pussz

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Ismerek otthon,Fehérváron több mint 10 éve csak minden másnap ebédelő özvegy néniket....elvesztenék ingatlanukat ha "MERÉSZELNÉNEK" naponta ebédelni...szívem már régóta szorul - szorul.....

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Most tökös vállalkozó leszek,mégha csak pici is ..de most meg még nem jön belőle a pénz......Éltek már Önök így ???Vagy eddig meguszták ????

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Az még egy másik rendszer volt amikor a GYES alatt kiraktak de azóta se semmi jó nem jött...5 évig voltam alkalmazva aztán kényszervállalkozó lettem mert elvették a fizetésünket is !Hiába fizettük az íparűzésiadót pont nekünk nem volt segély...14 hónap rengeteg ma amikor ha van is épp,hogy a csekkekre elegendő....

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

PONTOSAN!!! Immár 18 éve nincs fixem!!!!!!!!!Az utóbbi 14 hónapban meg csak EGYÜTTMŰKÖDŐS lehettem a Munkaügyi hivatallal!Most -végre-van már miből de június elsejétől félő megint nem lesz miből..meg közben ugyebár összejött adósságom is hiszen ha nem volt nem fizettem.....szedegetem utol a csámpás virgácsaimat...se kirándulni se moziba mostanság nem tudom elvinni a kislányomat...öltözni se minden hónapban teheti nekünk szűlőknek meg nagy ritkán.....

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Mi az hogy türelem !!!!!

Aki munaknélkül maradt annak hogy legyen türelme ??????

Aki nem tudja fizetni a számláit annak hogy legyen türelme ??????

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Esik a népszerüsége, és akkor mi van ????

Kutya ugat a karván halad !!!!!!!

Várjuk meg a juniust, amikor kivonul az EU hazánkból, akkor fogja csak igazá kimutatni a foga fehérjét Orbán !!!!!!!

Válasz

schrancz Erika üzente 13 éve

Kedves Kékesi Ernőné!
100 %-ban igazat kell adnom Önnek, nem is írok többet, mert én ugyanezt irtam
volna mint Ön! Sajnos nem mindenki igy gondolkodik.
A rend helyreállítása miatt le kell sok mindenről mondani, és ez sok embernek
nem tetszik. Türelem, türelem, türelem!

Válasz

Kékesi Ernőné üzente 13 éve

Országunkban akkor lesz rend, ha megszünnek a féloldalas kézzel firkált tartalom nélküli tanulmányokért 400 000-.Ft-os kifizetések. Megszünnek a 100 milliós végkielégítések. Haveroknak önkormányzati lakások pár százezerért. Amikor megkérdezik egy két politikustól, hogy fiai nem dolgoztak még egy napot sem, akkor hogyan tudnak felkerülni a leggazdagabb 100 as listára. Ha megnézzük ki miből tudott pár év alatt milliomos lenni, vajon tisztességesen és ez mindakkor amikor nem kerül elég pénz az önkormányzatoknak, kórházaknak, iskoláknak, óvodáknak, iskoláknak, nyugdíjasoknak és még sorolhatnám. Sajnos egy lerabolt ország a miénk és még sokmindennről le kell mondani a pórnépnek mire itt valamelyest rend lesz, de az már nem a mi életünkbe fog bekövetkezni. Abban azonban bíznunk kell, hogy unokáinknak talán tartalmasabb és szebb jövője lesz és ezét én részemről továbbra is lemondok a nemlétesző luxusomról. Igényem csupán családom egszsége és még pár év az élettől ami nem volt oly kegyes hozzám és ezzel nem vagyok egyedül.

Válasz

Bujtor Gyöngyi üzente 13 éve

Milyen jó érzés ez utóbbi hozzászólásokat olvasni. Jó volna, ha ez lenne az általános.
Kár, hogy egyelőre csak álom ...

Válasz

Molnár Jutka üzente 13 éve

Kedves Szabó Úr!
Tisztelettel egyetértek az Ön által leírtakkal. Szeretném,ha nagyon sokan elolvasnák,és elszégyellnék magukat,akik mesterséges amnéziában szenvednek.
Szép napot,jó egészséget!

Válasz

Miltaller Judit üzente 13 éve

Ha majd a válság kosarából mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a válság asztalánál mindenki egyaránt foglal helyet,
akkor talán sikerülne hamarabb a nehézségeket leküzdenünk.
Azonban addig amíg csak a "pór" nép vállalja a nehézségeket, addíg csak lassan haladunk előre, vagy egyhelyben toporgunk, s nem jutunk egyről a kettőre.

Válasz

dr.Bakai Borbála üzente 13 éve

Kedves Szabó Úr.
A frappáns,tömör,minden vonatkozásában elfogulatlan véleményt csak osztani tudom,gratulálok.Én is úgy vélem a legfontosabb ma az lenne ,hogy valahogyan a gyűlöletpolitizálásból tudnánk kimászni,a legnagyobb kárt ma is ez teszi,ez akadályozza meg az embereket a tisztánlátásban.Az erő az összefogásban van,meg kellene találni a közös nevezőt.

Válasz

Bujtor Gyöngyi üzente 13 éve

Kedves József!
Amit itt leírtál lehet mondani, hogy valóban elfogulatlan, szín tiszta valóság. Az nagyon jót tenne azt hiszem a mai fiataloknak, ha csakis ilyen igaz írásokkal és beszédekkel találkoznának. Minden éremnek ugyanis 2 oldala van, és az egyik vagy másik oldal túlsúlyos bemutatása viszi félre a kormányok megítélését. A baj véleményem szerint ott van leginkább ma, hogy az országban élől többsége (sajnos) csak az egyik oldalt hajlandó látni, a másikat mereven elutasítja. Ehhez nyújt hallatlan segítséget a kommunikáció, illetve egyre inkább a média is.

Válasz

Szabó József üzente 13 éve

Kedves nyugdíjas Barátaim!
Elég vegyes hozzászólásokat lehet itt olvasni. Végtéreis! Igaz a mondás, hogy ki mint él ,úgy ítél. Miután nem egyformán kedvezett, vagy sújtott az elmúlt 40 ,és az azt kövező 20 év bennünket, a véleményeink sem lehetnek egyformák. Azért akik vehemensen tagadják a Kádár-korszakot esetleg nézzék meg a diplomájukat, hogy milyen címer van azon. Felteszem, hogy zömében vöröscsillagos. Az persze jó volt akkor, hogy ingyen tanulhattak. Most ők a rendszer ellenségeiként mutatják magukat. ( az akkori renszert értem). Mindig ellenállók voltak természetesen. Zsíros állásokban döntögették a szocializmust. Az egyszerű munkás meg csak a dolgát tette. Szerényen, de "biztonságban" élt, mert volt munkahelye, ha szerényen is, de tervezhetett. Soha annyi otthon nem épült, mint akkor úgy falun, mint városokban. Ma már mások az igények, a panel nem jó, szigeteletlen és sorolhatnám..... Azzal a hozzászólóval értek egyet, aki ki merte mondani, hogy az igazi baj '89-ben volt, és az azt követő kormány "uram-bátyám" politikájával. Igaz, hogy az ország népe változást akart. De azt gondolom, sokan vagyunk, akik talán "nem ezt a lovat" akartuk. A rossz privatizációval,kivették a munkások alól a gyárakat, a keleti piacok elvesztése pedig a mezőgadaságot tette tönkre a feldolgozó iparával és a magasfokú tudományos és kutató bázisával együtt. Ez mérhetetlen nagy bűn volt. A szerződések kormányokon átnyúló következményekkel jártak, úgy látszott, hogy nincs már visszaút. (nem is volt és nincs is). Aztán jött a társadalmi megosztás trükkje a 2002-es Fidesz vereség után. Ha lehet ez okozta a nemzet legnagyobb tragédiáját. Ember embernek farkasa lett, családok, barátságok mentek erkölcsileg tönkre a művien gerjesztett széthúzások miatt. ( ezt egyébkén nagyon jól exportáltuk Erdélybe és Felvidékre!) Kiderült, hogy az én kommunistám jó a tied meg rossz! Hát egy csecsen nevelkedett itt mindenki, aki a mai napig is -párttól függetlenül- a parlamentben ül.
Kár, hogy sok amnéziás él ebben az országban! Lehet, hogy öreg vagyok a 63 évemmel, de sem nem hülye, sem nem ingyenélő nem vagyok az ország nyakán! A közvélemény egy dolog, a párttámogatottság egy másik, a kormányzás sikere és eredményessége megint más. De a legfőbb az igazmondás, a tisztesség és a becsület! Na ennek a pár dolgnak ma a híján vagyunk, de a kormányunk is legfőképpen!
No! Majd meglátjátok!
Tisztelettel: Szabó József.

Válasz

Gál Irén üzente 13 éve

Hol van most a Lehet Más A Politika?

Sehol, de sehol, nem látni őket!

Ők miből tartják el magukat?

Kinek a pénzéből?

Kutyából szalonna soha nem lesz!

1x volt Budán kutyavásár, azóta sem volt!

Válasz

Sebokné Szeles Ilona Rita üzente 13 éve

Bocsánat , ha valakit megsértettem.
Nem volt szándékos, mert kivételek mindég vannak.
Ez nem az elme hiánya, CSAK MEGALKUVÁS, az élettel.
Én is ledolgoztam sok évtizedet ÁLLAMI VÁLLALATNÁL
Azzal nincs is baj. Csak a jelennel!!!!!!!!!!!!!!!!!
Tisztelettel Sné Icu

Válasz

lantos antalne üzente 13 éve

Kedves Barátom!Jó menjen a nyugdíjjáradékod a számládra. De amikor szüleid tanítattak
és ha beteg voltál az akkori dolgozók eleve levont pénzéből tették.Szóval hogy is van ez?42év munka viszony után eltartott lettem? Gondolkozz esetleg kérdezz.Okosabb leszel.
Üdv:lantosjoli.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Ha nem tudná kedves hölgyem a kapitalizmusban mindent lehet, még betegállományba levöket is el lehet bocsájtani!!!!!!
Az, hogy ezt meg lehet tenni, az annak köszönhetö, hogy az egész ország ezt a rendszert akarta!!!!

Válasz

Orbán Zsuzsi üzente 13 éve

Tökéletesen egyetértek,ez a mostani kormány sajnos rosszabbat tesz velünk mint bármelyik más,de hát ha az emberek nem értették meg,hogy el kell menni szavazni azért,hogy ne lehessen 2/3-többség annak sajnos mi is isszuk a levét,de hát az emberek akik annyira odavoltak a kormány váltásért,most itt van,mi is érezzük a zsebünkön,azt csinálnak velünk amit csak akarnak.

Válasz

Molnár Jutka üzente 13 éve

Csatlakozom Kiss Lászlóhoz!!!!!!!!!!!!!!!

Válasz

Nagyné Stroh Ágnes üzente 13 éve

Tiszteletem, Mindenkinek!
Én nem igazán szeretek beleszólni a dolgokba, ( abszolute nem politizálok, mert amondó vagyok, hogy "Sz****l nem lehet várat építeni". -ez csúnya, de így van.) Én is dolgoztam, meg amikor rokkantosítottak- nem a pénzért!!- bedolgoztam. Úgy, hogy kihozták a munkát du. 4 órakor, hogy "ez kell holnap reggelre" már a szomszédok szóltak, hogy a villanyom ég, meg zajos vagyok. ( cipőfelsőrész-tűző vagyok, de többféle munkát kellett csinálnom, amit az előkészítések megkívántak- aprópénzért) Nem kaptam villanypénzt, éjszakai pótlékot, sem semmit, csak húztam az igát éjjel nappal. Aztán indult egy "rokkantos" műhely, ott szintúgy, csak még egy vállalkozó levette a maga hasznát. 2008-ban az izületeim, meg a szemem annyira tönkre ment, hogy abba kellett hagynom. Kapok most EMELVE 49000!!! Ft-ot, mert "rosszkor mentem nyugdíjba", és a beígért 3×-i kiegészítést elvették! Akkor miben, kiben van a hiba?? Pedig -anno- nagyon jól kerestünk a Mino -Szigo cipőgyárban, abból épült a 2/3-a a Szigetvári Gyárnak, amit MI termeltünk és végkielégítésnek sem kaptunk még egy cérna szálat sem!! itt meg milliárdok mennek el a semmit sem csinálókra, és a rombolókra. Még egyszer kérdem: akkor ki a hibás?? MI!!! Mert mindenért MI vagyunk a hibásak! Nekem 2 Fiam van: 31-32-évesek 2 szakmával, érettségivel a MI véres verejtékünkkel! Van munkájuk, mert AKARNAK dolgozni! Munka nélkül is csak addig voltak, míg a vállalkozónak "gondja volt", és nem tudott fizetni, de akkor is könyvel dolgoztak! Munka van! Csak meg kell találni! Látja az ember, ha figyel: könnyebb odamenni az Önk.- hoz követelőzni, meg a közmunkát "ellébecolni"- mert látjuk, és minket nevetnek ki, akik a sajátunkba dolgozunk eladásra- lehet, hogy éppen nekik- ők meg falun a kertjüket restellik munkálni. De a nyugdíjukat féltik! Persze: ha nem dolgoztál, akkor miért is lenne?? Mégis: "Nem lehet Ember ellátatlanul!" De miért nem tett azért, hogy Neki is legyen???
Bocsánat a "kifakadásomért. Tisztelettel: Nagyné Ági

Válasz

Demjén Géza üzente 13 éve

Ezek az elme betegek mindent meg csinálhatnak az alatt valókkal!!!!!

Válasz

KISS LÁSZLÓ üzente 13 éve

Az elme hiánya Nem bűn hanem Kóros állapot. Sajnos

Válasz

KISS LÁSZLÓ üzente 13 éve

Az elme hiánya Nem bűn hanem Kóros állapot. Sajnos

Válasz

Sebokné Szeles Ilona Rita üzente 13 éve

Kedves hozzászólók!
Sajnos , én nem engedhetem meg magamnak, hogy ne dolgozzam, mert amióta feltalálták
a kiskaput , azóta a Vállalkozók csak kihasználják a kétkezi dolgozót.
Munkahelyek nincsenek , Talán lesznek. Csak éhbérért dolgoztatják az embereket.
Ha nem tetszik "JÖN HELYETTED SZÁZ" mondják , és 12 órában kell húzni az igát,de meddig.?Addig amíg bírom, és ott esem majd össze.
Akkor ki gondol a nyugdíjra?A yállalkozó nemtörődik a dolgozóval, csak addig kell amíg hasznot termel.

Válasz

Pölhe Tibor üzente 13 éve

Látszik,hogy be lett zárva a "Lipót mezö" !!! mindenért a FIDESZ-KDMP és a JOBBIK a hibás,amit pedig a MSZP-SZDSZ csinált az jó volt... :( igen nagyon jó a MNYP,mert az én befizetett pénzemböl NE ADJONAK NYUGDIJAT MÁSNAK,hanem tegyék a tözsdére... Jajj,de jó a MSZP-SZDSZ nyelvtörvénye!!! Hivatalos nyelv lett a "ROMI ás a BEÁS" azzal az indokkal,hogy az EU követelménye,erre válaszlépés Szlovákia nyelvtörvénye ahol már majdnem TILOS MAGYARUL BESZÉLNI,ugye "ELVTÁRSAK" Szlovákia nem tagja az EU-nak és azért hozhatott ilyen törvényt??? jajj,de jó Magyarországon állatkinzás a libatömés,mert az EU igy döntött...Franciaországban mert ugye az nem EU tagállam,nemzeti kincs a libamáj (engedélyezett a libatömés!) ... Jajj,de jó a Magyar gazdák arra kapnak EU-s támogatást,hogy felszámolják a szölöültetvényeiket...Bezárták a cukorgyárakat... a földmüvesek lassan csak hitelböl tudnak vetni,a termést pedig "piacgazdálkodás"-ra való hivatkozással nevetséges áron veszi meg a felvásárló,akivel elöre kell szerzödést kötni,s ha belviz/árviz/vihar miatt nem termett annyi,mint a felvásárló várt,akkor biróság utján hajtassa be!!! A MSZP-SZDSZ kedvezményeket adott a "MULTIK"-nak,s igy jóval áron alul kereskedhettek,ezzel ellehetetlenitve a magyar gazdaságot...most a FIDESZ-KDMP adot merészelt bevezetni az extra profitjukra...Tessék szépen egy kicsit elgondolkodni tisztelt Hölgyek és Urak valamint "ELVTÁRSAK"...ébreszrö,mig nem késö!!!

Válasz

Molnár Jutka üzente 13 éve

Kedves Kiss Zsuzsa!!
Ön egy nagyon rosszul értesült ember,vagy pedig nem látja a fától az erdőt. Már az előzőekben irtam hogy nem a mostani dolgozók tartanak el bennünket,mert mi 40-45 év alatt befizettük azt a pénzt,amit nyugdijként kapunk. És tudja,az előző kormány éppenhogy NEM hagyta cserben a nyugdíjasokat. Sokkal inkább törődtek velünk,mint ezek. Rendesen megkaptuk az emeléseket is,most meg már elvettek belőle,a manipulációjukkal. Ha egy kissé jobban tájékozódna,talán jobban is megértené. Itt most olyan rendrakás lesz,hogy a gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lesznek,és lesz egy olyan vezérünk,aki nem emberbarát, csak a felső tízezer táborát élteti!
Na majd meglátja!!

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Engem is 1992.-ben a GYES alatt tettek a VIDEOTON-tól utcára...Hát lehetett ilyet szabályosan ???

Válasz

Molnár Jutka üzente 13 éve

Fülöp Úr!
Érdemtelenül nagy nyugdijat senkinek nem állapítanak meg,csakis azt, amennyi járulékot befizetet,mig dolgozott valaki. Ha tanúlt,vezető állásban volt,nyilván a fizetése is magasabb volt, ami után magasabb volt a befizetett járulék is nem??
A másik amit olvasok itt állandóan:: A mostani dolgozók tartják el a nyugdijasokat. Hát nem. A nyugdijasok 40-45 év alatt befizették azt a pénz,amiből a nyugdijukat kell kapniuk. Fizettünk nyugdijjárulékot bőven akkor miért is tartanak el bennünket?? Persze van olyan is aki egy fillért nem fizetett be,mégis annyi a nyugdija mint az enyém 40 év után. De ő meg az elhunyt férje befizetett pénzét kapja.
Sebő Géza Urnak teljesen igaza van,valóban 1990-ben lett az őrült munkanélküliség,én magam is utána kerültem oda 1992-ben.

Válasz

Fülöp József üzente 13 éve

Sebő Géza Zoltán úrnak! Ember,és nemzettársamnak. Öszinte tisztelettel küldöm,jó kívánságaimat,és peddig:Önnek kívánom,hogy magány nyugdíj pénztár folyositsa az elkövetkezökben a nyugdijat,tóvábbá baloldali kormány vezetése alatt élhesse az életét. Javasolnám,hogy a látó szögét,nem 1fok,hanem legalább 90 fokra tárja kí a nagy beruházokkal szemben . De azt ís feltételezem,hogy azért félti a nyugdiját oyan nagyon,hogy érdemtelenül nagy értéket állapitottak meg Önnel szemben. Tisztelettel F.J.

Válasz

Szabó Pál üzente 13 éve

Tisztelt Sebő Úr!
Érdeklődéssel olvastam és olvasom írásait.Sok olyan téma van közöttük mellyel szerény személyem is egyet ért!Viszont van amikkel nem! Munkahely teremtés! Folyamatban van!
Amit az előző kormány nem tett meg! csak ígért!!
Nyugdíj:Ön szerint a magán nyugdíj pénztár jobb mint az állami! Szerintem nem,rengeteg sokan éltek meg a befizetett pénzekből!Hisz elszámolni nem tudnak!Nagyberuházások leállításával kapcsolatban,először álljon talpra a gazdaság! és utána lehet folytatni!
Munkaerő pedig van,gondolom Önök felé is munkanélküliség van.Nem segélyt hanem bért fizessenek! Külföldi beruházókat pedig senki sem űzi el!!Fizessenek úgy adót mint a magyar vállalkozók! Persze ők nem akarnak lemondani a haszonról,inkább keresnek más olyan balek országot mint mi voltunk!!
Kérdi hogy kinek jó ez??Ha emlékezik nekem van nyakam és talán fejem is,sőt kérdezni is tudok:Hogy jutottunk ide???Ön szerint ezalatt a 8 hónap alatt?NEM Uram,szerintem az elmúlt trehány évek kormányzása vezetett ide! Igen nagyon jól írta! várjunk 1évet!!és
újra beszéljünk!!!
Tiszteletem Sz.P

Válasz

Sebő Géza Zoltán üzente 13 éve

Kedves hozzászólók!
Sokuknak szelektív a memóriájuk. Nem az elúlt 8 éves kormányzás okozta a nagyléptékű munkanélüliséget, hanem az első ( 1990-1994 -es ) évek. Amikor felszámolásra kerültek a nagyvállalatok, megszünteka a keleti piacok. A nyugdíjakról annyit. Én 43 évet dolgoztam, mikükben két egyetemet is elvégeztem - munka mellet - és most fenyegetnek azzal, hogy elvaszik, vagy csökkentik a pénzem! A mostani dolgozók érdeke lenne, ha biztos lehetne az Ő nyugdíjuk. Ez csak a magánnyugdíj tudná biztosítani, hiszen csökken az aktív dolgozók aránya!!! Nézzenek körül, melyik fiatal akar vagy vállal kétkezi, termelő munkat??? A legtöbb "sztár", manager, bölcsész akar lenni. Én vezetőként dolgoztam és a hozzám került fiatal a bért keveselte a munkát sokalta! De hol a munkás, a termelő ember??? A jelenlegi kormány még véletlenül sem hoz létre új munkahelyeket, inkább elbocsát, a saját klientúrája érdekében. A nagyberuházásokat leállítja, így leállnak az állami beruházások. Elűzik a külföldi befektetőket. Kinek jó ez?? Akinek jó ez a kormány annak csak annyit mondanék, várjanak egy évet és akkor újra beszéljünk!

Válasz

kiss zsuzsa üzente 13 éve

Kedves Mészárosné! Ha Önnek annyira jó volt az alőző 8 év kormányzása, hogy most siratja
biztos meg volt belőle a haszna.Sajnos nagyon kevesen mérik fel a helyzetet a magánnyugdij
pénztár estében. Az előző kormány nem vette figyelembe, hogy nincs olyan helyzetben az ország, hogy megengedheté magának,hogy ennyi ember kilépjen az eltartók sorából.Ugyan
is akikmost dolgoznak azoknak kell eltartani azokat, akik nyugdijban vannak jelenleg.Ugyan
ez volt a helyzet, hogy a mostani nyugdijasok tartották el az elözö generációt. A mi rendszerünk még nem ért oda, hogy a jónak tűnő magánpénztárakat felnn tudja tartani.Majd
ha a gazdasági helyzet egyszer rendbe jön, akkor lehet fel áltani ujból működés képessé
tenni.Nem szabad megismételni, hogy a nyugdijakat kölcsönből fizessék, deazt viszont
nem teheti meg egy kormány sem,hogy cserbe hagyja azokat az embereket, akik már
megdolgoztak a megérdemelt nyugdijukért.Sajnos, hogy ezt az elöző kormány nem
vette figyelembe saját magát ásta el ezzel.Lehet, hogy most lesznek hibák, de be kell
látni mindenkinek egyszer el kell kezdeni a rend rakást.Ezt meg kell érteni még a nagy
államoknak is, mert ők előnyben vannak nem kellett 40 évig abba a miliőben élni, mint
nekünk itt Keletközép Európában.

Válasz

Balázs Zoltán üzente 13 éve

Üdvözlöm Binder Úr, maximálisan egyet értek a hozzászólásával !!!

Válasz

Binder László üzente 13 éve

Remélem, hogy a magyar választók nagy többsége szemben a Nyugdíjas Klub tagjainak véleményével a 2002 - 2010.közötti időszak keserű tapasztalatai alapján továbbra is kitart az új kormányszövetség mellett és amennyiben az MSZP változatlan politikát folytat, amely semmi másra nem épít, mint a FIDESZ és Orbán V. démonizálására, hamarosan ugyanúgy a politika szemétdombjára kerül, mint az SZDSZ.

Üdvözlettel Binder László (volt Klub-tag)

Válasz

Bujtor Gyöngyi üzente 13 éve

Én még abban sem vagyok biztos, hogy a közvéleménykutatási adatok valójában igazak-e. Van egy "én is a többséghez akarok tartozni" tudat, ami köztudott. Ha a közvélemény kutatók eredménye azt mutatja, hogy a kormánypártnak óriási fölénye van, akkor ennek a tudatnak köszönhetően nem fog csökkenés mutatkozni a győztes oldalon. Ezt is be kell kalkulálni. Nem véletlen a médiatörvény ezt ne feledjük! Olyan komplex hatalom van, hogy ilyent legrosszabb álmunkban sem képzelhetnénk el.

Válasz

Szabó József üzente 13 éve

A Fidesz népszerűsége szerintem akkor fog csökkenni, ha a "zemberek" megértik, hogy egy adandó választásnál nem valami ellen, hanem valamire kellene szavazniuk. Hogy nem biztos, hogy aki ígér, az a jó, hanem át kellene gondolni, hogy az ígéretek beváltásának megvannak-e a reális hazai és nemzetközi körülményei. Ezt persze nem várhatjuk el mindenkitől, de azért az jó lenne, ha a hazai értelmiség hangosan felhívná a figyelmet, hogy igen komoly veszély fenyegeti az ország népét- benne a nyugdíjasokat is-, ha nem tartja be a kormány a demokratikus szabályokat. Lehet nagyképű szövegeket elereszteni Szíjártó és Orbán uraknak, Matolcsinak és másoknak, de azt azért illenék tudomásul venni, hogy a Nagy - Magyarország törekvésnek ma nincsen semmi létjogosultsága Európában. Ha majd hajlandóak lesznek sokan tudomásul venni, hogy például mire megy ki a játék a kettős állampolgárság ügyében, akkor talán csökken a Fidesz támogatottsága. Amíg ez nem így lesz, addig bizony a fiúk komolyan bebetonozhatják magukat akárhány ciklusra is. Mikola úr megmondta, hogy szavazati jogot kell adni a külhoni magyaroknak, és onnantól kezdve minden OK. Tehát ébresző barátaim! Vagy azt hiszitek, hogy a mi havi járandóságunk szent fog maradni a fiúk szemében? Viktor megmondta: csak annyit lehet kifizetni a kasszából, amennyi befolyt! Na, hát ezt gondoljátok végig kedves nyugdíjas barátaim és eszerint voksoljatok a jövőben. Tisztelettel Szabó József.

Válasz

Szabó István üzente 13 éve

hm

Válasz

dr.Bakai Borbála üzente 13 éve

Kedves Gyöngyi!
Szerintem is igen lassú lesz az elmozdulás annak ellenére,hogy a februári fizetés sokakat rá fog döbbenteni,hogy átverték.Ettől azonban szerintem a szocialista párttal szimpatizálók köre nem fog nőni.Ennek okát abban látom,hogy nagyon lejáratták magukat,s valljuk meg gyalázatos is volt ahogyan kormányoztak.Ahogy a mondás tartja:Hiába mosdik a csóka,nem lesz fehér galambocska,ide is érvényes.Szerintem egy teljesen új baloldali pártra lenne szükség,nem a lejáratott arcokkal ,az tudna bázist teremteni.Ennek csírái talán a médiatüntetés a parlamentnél vagy a kaszinótojásos ügyvéd körüli csoportosulásban már is fellelhető.

Válasz

Bujtor Gyöngyi üzente 13 éve

Attól tartok, hogy nagyon lassan mozdul el a mérleg nyelve a fideszes túlsúlytól. Ezt pedig a következők miatt gondolom:
1. A fideszes törvényalkotás eredményeként az aktív korosztály tökéletesen tisztában van azzal, hogy a munkahelyeken - bármilyen tulajdonú - előtérbe került a politikai hovatartozás kérdése, és nem feltétlenül tesz jó a munkahely megtartásának ha valaki vállalja az ellenzéki szimpatizánsságát. Ezért nem tartom megbízhatónak a közvéleménykutatóknak adott válaszokat.
2. Azt már megfigyelhettük, hogy az idősebbek éppúgy, mint fiaik, unokáik a jobbat várják és még mindig reménykednek. Véleményem szerint a tavasszal megkezdődő átalakítások döntik el, hogy a fidesz kilábal-e abból a csávából, melyet kialakított az utóbbi 2-3 hónapban maga körül. A meglódult infláció ellene dolgozik. Most okosnak kell lenni a szocialista kommunikációnak. Ez dönthet el véleményem szerint nagyon sok mindent.

Válasz