Bendur István
Óda a költőkhöz
Ahol a Kárpátok karcolják az eget,
S csillagok tüzéből vetik a felleget,
Üstökös lelkekből gyújtják meg a fáklyát,
Évezredek óta csak a jövőt látják,
Akkor is, ha vihart kavarnak a ködök,
S mocskos ürüléktől egy-egy század hörög,
Ha bamba bitangok feszítik keresztre,
Véres a lángszóró, lecsap az ereszre
Őstüzek lángjából gyúrják a világot
Elringatott kunyhód Herkules-palástba
Gyúrjad a világot egy szebb bajvívásba!
Te, ki földanyádtól kaptad az életet,
Ebben a hazában sose mondhatsz nemet
Hisz néped jövője csak a te istened.
Virág a mi lelkünk, táltos múzsa maszkja,
Átkos a szép szavunk, lét el nem apasztja
Kereng a sejtekben, szívritmust kovácsol,
Csuda lesz minden szó minden szócsudától…
Mély völgyek ölében ha gyűlik a tábor
Vállukra kiválni Te legyél a bátor,
Kitépett szívedet megosztani velük,
Szűz tavasszá váljon gémberedett telük
Helyettük is mondjad, mit mindenki érez
Mert a legtöbb társad csak befele vérez.
Te, ki földanyádtól kaptad az életet,
Ebben a hazában sose mondhatsz nemet
Hisz néped jövője csak a te istened.
Ha nem nyersz kegyelmet, ha nem üdvösséget,
A Kárpátok alján el nem felejt néped
Dolgos két kezében árpád zöldje érik
Fehér folyók folyvást az idődet mérik
Piros az alkonyat. Felaggatja ékét,
Böjti szelek nyomán kékíti a békét.
Táltos őseiddel lobogtasd a kendőt
Az égbe repítve az emberibb jövendőt
Te légy a kemence: légy, aki vagy:- költő!
Kárpát-medencében sok száz emberöltő.
Te, ki földanyádtól kaptad az életet,
Ebben a hazában sose mondhatsz nemet
Hisz néped jövője csak a te istened.
Utolsó hozzászólás